Négy évtized úri sport – 40 éves a Volkswagen Golf

40 éves a Volkswagen Golf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összelegózott Audinak indult, végül külön kategóriát neveztek el róla. Autó nem érhet el ennél többet. Generációk nőttek fel benne, de még ma is parázs viták indulnak etalonságáról.


A hatvanas években járunk. Németországban még mindig nagyon nagy sztár a már bőven elfásult Beatles. Közben megy a terror is az NSZK-ban. De a terroristák inkább a lopott olasz sportkocsikba és a T2-es, tolóajtós Volkswagen Transporterekbe ültek szívesen, azok voltak gyorsak és golyószóróbarátok. A wolfsburgi gyár eközben ontotta magából a Bogarakat és mellette már több más farmotoros típust is. A Bogár exportsláger lett, és bár gyártása a fejlődő világban 2003-ig folyt, a hatvanas évek végére a folyamatos modellfrissítés ellenére is túlhaladott már a léghűtéses konstrukció. Az 1971-es VW 1302 nagyobb üvegeivel, tolatólámpájával és MacPherson rendszerű első futóművével sem vehette fel a versenyt a modernebb európai és japán kihívókkal. A Volkswagen ekkoriban - kissé belebutulva a farmotorba - önállóan nemigen tudta volna kifejleszteni a megfelelő modern utódot.
Hirdetés


A hetvenes évekre felütötte a fejét egy kis pénzügyi krízis, de már sínen voltak a fejlesztések. Teljesen új alapok kellettek az új autókhoz, amit érdekesen oldottak meg: komplett gyárakat kebeleztek be a technikáért. A VW 1964-ben vette át az irányítást a Mercedestől a kétütemű DKW-kat gyártó Auto Union felett. A mindenki által a kétütemű pöfögéssel azonosított DKW márkanevet elhagyták, és elővették a háború előttig létező, egykor az Auto Unionba olvadt Audi nevet. A négykarikás logó eredetileg a DKW, a Horch, a Wanderer és az Audi szövetségét jelölte. Már VW fennhatóság alatt így hozták ki az önhordó kasztnis, négyütemű, hosszában beépített benzinmotoros első Audi modelleket. Eközben az új cégükhöz 1969-ben hozzácsapták a Wankel motoros fejlesztéseikkel csődbe került NSU-t, így megalakult a VW fennhatóság alatt álló Audi NSU Auto Union AG nevű cég. Bonyolult a sztori?

Mert közel sincs még vége. Sokan azt hiszik, az egyes Golf volt az első orrmotoros és elsőkerékhajtású VW, de tévednek. Bár az Audi vonal lett később erős, de a rossz minőségéről híres VW K70 egy halva született korábbi NSU fejlesztés volt. Aztán csak megérkeztünk végre az egyes Golfig. 1974-ben mutatták be, két évvel az Audi 80-as (B1) után. A 80-as technikailag a későbbi Passatokhoz állt nagyon közel, de az Audi orrmotorral szerzett tapasztalatait felhasználták a Golf 1969-ben indult fejlesztésénél is. Ami viszont teljesen új volt és Auditól idegen, hogy a motort nem hosszában, hanem a jobb helykihasználás miatt keresztben építették be, és az Audikban megszokott hátsó merevtengely helyére hosszanti csatolt lengőkaros futómű került. Ez helytakarékos, olcsó és szinte független, így jó hangolással egészen agilis is lehet vele az autó. Ezek az előzmények azért nagyon fontosak, mert a Golf első generációja nem egy véletlenszerű egyveleg, hanem nagyon ügyesen lett megtervezve. Minden elemében reflektált a kor kívánalmaira, és technikai színvonalával etalon lehetett már a hetvenes években.

A sikerhez kellett az a Giorgetto Giugiaro is, aki megrajzolta azt a formanyelvben máig használt jellegzetes C-oszlopot, ami alatt elfért a kétdobozos ferdehátú autó, ami szintén nem volt már újdonság 1974-ben, de ebben a méretben megcsinálva ez az elegy aranyat ért. Az autó alig volt nagyobb az egy évvel utána megjelent Audi 50-esnél, ami átcímkézve a VW Polo első generációjaként siker lett, nem úgy, mint az utána évtizedekre félretett négykarikás kisautó. Mégis többet tudott, volt belőle dízel, ötajtósként is elérhető és összességében egy komolyabb autó, egy igazi mindenes kompakt volt.
A Golf tengelytávja 2,4 méter (ma 2,637), hossza 3,705 (ma 4,255, tehát +55 centi 40 év alatt), szélessége 1,61 méter, míg magassága 1,395 méter volt eredeti változatban. Ha korbeli legnagyobb ellenfeleit, az 1973-ben bemutatott Opel Kadett C-t és a második generációs Ford Escortot megnézzük, azok nagyobbak, de hasznos helyben nem kínálnak annyival többet, amennyivel praktikusabb és költséghatékonyabb volt az elsőkerék-meghajtású Golf. Az Opel és a Ford modelljei sokkal avíttabbnak hathattak már 40 éve is, mindkettő két- és négyajtós szedánként volt elérhető, ami - azóta tudjuk - nem a legjobb ebben a méreteben. Hiába lett a C Kadett mára hangulatos veterán, az Escort meg raliklasszis, kasszát a Golffal sikerült robbantani.

A Golf első szériája berobbant a köztudatba, és nagyon mentek az eladások. A két másik német gyártó egy modellnyi időt készülhetett a revansra. A Kadett D kockaformájával inkább csak egy másolatnak hatott, de az Escort 1980-ban bemutatott szériája az elméletileg jobb független hátsó felfüggesztéssel sem találta meg a helyét, amiből a későbbi hektikus modellfrissítésekkel sem tudtak kilábalni, olyannyira, hogy a relatíve sikertelen Escortból végül Focus lett. Az Opelnek is folyton bepancsolt a VW. Az Astra első, F generációját is lenyomta a hármas Golf az 1992-es Év Autója választáson.

Az egyes rögtön kedvelt családi autó lett, a hagyományos 1,1 és 1,6 liter közötti benzinesekkel és az 1.6-os dízellel sem ment rosszul, az első olajválság utáni években fogyasztásával is sok hívet szerzett. A GTI viszont 1976-ban az egyik első fősodorbeli "népsportkocsi" volt. Persze, lehet mondani rá, hogy megint nem csináltak sokat a VW mérnökei, mert csak belepakolták az Audi 80 GTE 110 lóerős, injektoros 1.6-osát. De ez megint csak felesleges rosszindulat, mert az azóta eltelt évtizedek igazolták, hogy valamit megint nagyon eltaláltak a németek. A GTI-k menetelésének csúcsa a kettes Golf 16 szelepes 1.8-asa volt 139 lóerővel (katalizátor nélkül) és betonkemény futóművel. A hármas és négyes Golf GTI-je puha volt, így ha nem is lettek a hot hatchek 90-es évekbeli királyai, de az ötösre sikerült megtalálni azt a jó kompromisszumot, amit a GTI-k ma is kínálnak. Mind közül talán a legjobb hétköznapi használhatóságot kínáló erős kompaktok.

Nem írtunk eleget még a milliószám gyártott hétköznapi verziókról. A hagyományos és turbós dízelek után a kilencvenes évektől hódító útjukra indultak az adagolós, majd adagolófúvókás és ma már a közös nyomócsöves TDI turbódízelek. A régi és egzotikus VR5 és VR6 modellek helyét erős és kis lökettérfogatú TSI turbósok vették át, a közben kínált FSI-kkel viszont sok gond volt a nem megfelelő minőségű üzemanyagok miatt. A hármasnál megjelent a Variant kombi, és megújult a kabrió is. Közben lépcsőshátú változatok jöttek Jetta, Vento, Bora, majd megint Jetta néven.

A modern kompaktok közül a Ford Focus 1998-ban bemutatott első generációja volt az első modern, térlengőkaros hátsó futóművű kompakt. A VW a 2003-as ötödik Golfjában ruházta fel a kisebb autóinak alapot adó A platformot ezzel. A hetes Golf már a kis túlzással mindent befogadó MQB padlóvázra épül, olcsóbb és gyengébb verzióival visszatértek a hátsó csatolt hosszanti lengőkaros futóműhöz, így csak az erősebb verziók térlengőkarosak, ahol ez inkább indokolt. Negyven évnyi karrier után ünnepli idén legsikeresebb modellsorozatát a VW. A történelmi elődök után a jövő még takarékosabb dízeleket fog hozni, és hibrid mellett a teljesen elektromos változatoké lesz a pálya. Hogy a Golf kategória újrateremtőjeként megőrizze etalonságát és számos rajongóját, az a wolsburgi gyár életét meghatározó legfontosabb szempont marad a következő generációkra is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    [url]http://golf1978.blog.hu/[/url]

    Mit nem adnék egy ilyen eredeti állapotában megőrzött Golf1-ért. Engem sokakkal ellentétben nem a kabrió, két féle GTI vagy valamelyik limitált széria hoz lázba hanem az alap kislámpás, polír kupakos lemezfelnis, króm lökhárítós, 4sebességes váltóval szerelt 1500-as szívódízel. Abból kéne egy de nagyon.

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Persze, megöregedtek már ezek az autók… A (törésmentes) II-es Golfok rozsdavédelme tényleg kimagasló volt, de manapság már gondolom, nem nagyon lehet abból sem igazán szépet találni…

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    [b]“A III-asból lehet még szép autót csinálni, de belül borzalom.”[/b]
    Nem csak esztétikailag borzalom belülről, hanem kényelmi szempontból is az. Volt részem benne 27-30 órát is ülni a kormány mögött szinte egyhuzamban, sok alkalommal.

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Azt mondjuk el kell ismerni, hogy az I és II generációból korukhoz képest ma is elég sok rohangál az utakon. Ez részben köszönhető a nagy eladott darabszámnak is, de azok még tényleg egyszerű, de tartós technikák voltak. A III és IV nekem sosem állt közel a szívemhez, az újabb generációkról pedig nem sokat tudok.

    A kinézetükhöz hozzászólva, a II szerintem ma is szép, arányos autó. Én szívesen beleülnék egy GTI-be ma is. A III-asból lehet még szép autót csinálni, de belül borzalom. A IV-től nekem már nem tetszenek.

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Erre csak annnyit irnak vagyis szolnék, hogy kinek a pap ,kinek a papné ,nekem meg a golf vagy a lánya 🙂 Mindegyiknek megvan a saját gyenge pontja……….

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    esztelen kempelen

    “…a piac, ami ide s tova 40 éve akar a Golfnál tartósan jobb autót csinálni. Mind eddig sikertelenül.”

    Olyan balfék vagy, hogy még uralkodni sem tudsz a hülyeségeiden, kiröhögtetve és lesajnáltatva magad.
    Írj az igazi neveden a szerencsétlen holiday. 😀

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Teljesen fölöslegesen vagy rosszindulatú valóban. Egyfelől mert Alfasud sincs sehol, másfelől mert lassan Alfa sem. Ami meg működik az van. 🙂

    nem az emberek aggatták a Golfra a “kategória” jelzőt, hanem a szakújságírás és a piac, ami ide s tova 40 éve akar a Golfnál tartósan jobb autót csinálni. Mind eddig sikertelenül.

    Az Alfasud-ot meg megtanulhatnád leírni, ha már ilyen ostobán szajkózod.

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Unalmas, mint miden Golf. De jó, hogy a tömeg ezt akarja megszerezni. Nem lenne túl jó, ha mindenki a sokkal jobb Mazda 3-at venné, amit élvezet vezetni. A többi meg vegyen tucatautót.

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Heppi börszdéj, nem mindennapi dolog ez. Pont ezért nézzünk el pár hülyeséget a cikknek (pl kategóriateremtés), és örüljünk az eladási sikereknek. Mert ha van valami amiben a Golf meghatározó az tényleg az eladási sikerek…

  • 2017.10.29. at 11:09
    Permalink

    Isten eltesse!
    Az a 3as mint ami a kepen van feherben olyan volt apam szolgalati autoja TD 75paci,imadta.
    Escortok is jok voltak,Kadet-tek Astrak is,csakhat 90-00-es evek kornyeken fel EU azt szajkozta hogy a
    Golf igy-ugy a Golf orok elet…Igaz most is.Pedig a Focust jobb volt vezetni…
    Takarekosabb dizelt nem ertem en most vettem SDI-t eddig 5l a fogyasztasa.Varosban.(Igaz Skoda)

Vélemény, hozzászólás?