4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
Új esetkocsik a mentőknél - egy év alatt 2,775 milliárdért
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Négy év után ma álltak először szolgálatba új esetkocsik az Országos Mentőszolgálatnál, a 11 Craftert hamarosan másik 26 követi, de az idei évben a mentőpark harmada lecserélődik.
Óriási méreteihez és közel 3,9 tonna megengedett össztömegéhez képest viszonylag szerény méretű, 2,0 literes, de erőteljes, 163 lóerős, 400 Newtonméter nyomatékú közös nyomócsöves (CR TDI) turbódízel hajtja az új mentőautót
Jobb oldalt a fülkébe lehet jutni a tolóajtó elhúzásával, a balon pedig ugyanez egy tárolórekeszt nyit
Régen, egészen pontosan 4 éve kapott új autókat az Országos Mentőszolgálat, most azonban fiatalodik a közel kétszer ilyen idős átlagéletkorú park. Már tavaly év végén megérkezett ugyanis 11 példány abból a 37 darab középmagas tetős, 163 lóerős 2.0 CR TDI turbódízellel hajtott Volkswagen Crafterből, melyeket 850 millió forintért vásárolhatott az Országos Mentőszolgálat. Noha a szerződés szerinti átadási idő január 31., az autókat szállító cég logisztikai okokból döntött az előteljesítés mellett, aminek a megrendelő természetesen csak örülni tudott, hiszen így már a megfelelő engedélyeket, illetve a rendszámokat is megkaphatták az első Crafterek, s azok a mai napon szolgálatba is állhattak.
Elsőre húzósnak tűnhet a 22,9 millió forintos darabonkénti ár, ám amennyiben azt vesszük, hogy 4 év/240 ezer kilométer, ezen időszak alatt az előírt karbantartási műveleteket is ingyenessé tevő garancia él rájuk, valamint, hogy teljesen felszerelt, az EN 1789 szabvány szerinti C típusú, azaz legmagasabb felszereltségű mentőautókról van szó, már igencsak jutányosnak nevezhetjük azt.
A Crafterek az eddigi fehér színtől eltérően láthatóbb, sárga fényezést kaptak, s fényvisszaverő csík is bőven került rájuk. Nem csak dukkóból, szlogenből is frisset viselnek: "Hivatás az életért". A 37 Crafter mellett idén egyéb új mentőautók csatasorba állítása is várható, ugyanis a január végéig átadandó Volkswageneken túl már most folyamatban van 23 másik példány beszerzése további 574,5 millió forintból, s január elején a Nemzeti Erőforrás Minisztérium európai uniós forrásból további 1,45 milliárd forintot csoportosított mentőautó-beszerzésre, melyből még idén további 200 esetkocsi megvásárlására kerülhet sor. Összességében tehát 2,775 milliárd forint értékben, 260 új kocsival az OMSZ 330 kiöregedett példánya lesz kiváltható − a megbízhatóbbnak ígérkező új példányokkal kevesebb pótra lesz szükség.
Az új mentők nem csak megbízhatóbbak, takarékosabbak is lesznek a korábbiaknál, a tavaly frissített Crafter 400 Newtonméter nyomatékú, 163 lóerős dízelével például 7,7 l/100 km a vegyes fogyasztási érték, ami közel 3,9 tonnás összsúlyához mérten bizony igen kedvező adat. A strapás üzem miatt a mentőautók megerősített futóművel és növelt kapacitású, 100 amperórás, 450 Amper indítóáramú akkumulátorral, valamint ahhoz passzoló 180 A generátorral állnak szolgálatba. A tervek szerint minden megyébe kerülő Volkswagen mentőautókkal a mai naptól lehet összefutni, a bennük utazást senkinek sem kívánjuk!
Fotók forrása: Országos mentőszolgálat, www.mentok.hu
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Volkswagen Beetle 240 lóerővel
Az ABT tunerei szerint se nem elég erős, se nem elég dögös nem volt az új Bogár, az ő csomagjukkal bezzeg már az.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
VOLKSWAGEN tesztek
Volkswagen Jetta 1.2 TSI Comfortline teszt
Arasznyival rövidebb és közel két millióval olcsóbb a Passatnál. Próbára tettük az új, Mexikóból érkező Jettát. Helyettesítheti-e a bátyját?
Volkswagen Passat 2.0 CR TDI DSG BlueMotion Comfortline teszt
Tavaly ősszel a korábbi alapokat megtartva lépett új generációba a Passat. A széria legélhetőbbjét próbáltuk.
Volkswagen Amarok 2.0 BiTDI 4Motion teszt
A Volkswagen méltán büszke az idei Dakar ralin elért eredményeire, minket viszont az érdekelt, milyen az Amarok 2.0 BiTDI Highline 4Motion a hétköznapi életben.
Volkswagen Sharan 1.4 TSI Trendline teszt
Wolfsburg valójában egy járműipari Legoland, ahol az igényekhez mérten rakosgatják össze az autókat. A VW Sharan 1.4 TSI BMT Trendline a nagycsaládosok játékszere.
Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline teszt
Egy közepesen felszerelt kompakt áráért hét ülést és öklömnyi turbóval spékelt benzinmotort ad a Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline.
- Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt
- Volkswagen Passat 1.4 TSI Comfortline teszt
- Volkswagen Polo teszt
- Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline
- Volkswagen Tiguan 1.4 TSI
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új képeken és videón a VW Golf GTI Cabriolet
- VW Polo R WRC Street Edition
- Szervizkörkép: tolatóradar-javítás
- Piaci körkép: a középkategória slágerei használtan
- Volkswagen Sharan NEF: mentőautó MPV-ből
- Csak németeknek: VW CrossPolo Urban White
- Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?
- Nyolc autógyár állt össze az egységes gyorstöltő kifejlesztésére
- Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kompaktok
- Ebben egyetértünk az Autóklubbal!
Használtautó.hu
|
Ár: 1.095.000 Ft Évjárat: 2001 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.750.000 Ft Évjárat: 2006 / 3 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.880.000 Ft Évjárat: 2001 / 11 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Dízel |






















Hozzászólások (11 db)
Na kérem:
3.9 tonna megengedett legnagyobb össztömeg, "B" kategóriával nem vezethető...
Miért kell teljesen felszerelt mentőautót venni?A régiből nem lehet átpakolni a cuccot?
Az autók állapota indokolja a cserét a cikk szerint, nem a felszerelés állapota.Ha 4 év alatt tönkremegy egy műszer akkor el kellene gondolkodni azon hogy jó vétel volt e...
Ezek szerint a mentőknek sokkal jobb a felszereltsége mint egy nem megyei kórháznak, ahol 40 éves műszerek is vannak.
Mi lesz a régi mentőautók felszerelésével? Kuka?
Colie, szar lenne ha azért érne ki 10 perccel később a mentő, mert spórolósan vezetik. Szóval tételezzünk fel inkább haladós/sportos vezetést, mindezt városban. Rohadjak meg ha 10 liter alatt van, de még ezzel is mélyen alálövök. Meg mondjuk megnézném ezeket a motorokat pár év után, mikor télen hidegen indulnak és nincs kímélet... szereti azt a tdi:)
glen76, azért az orvosi műszerek elég drágák, csak remélni merem, hogy az is benne van az árban. Egy normálisabb futómű meg nem nagy tétel, de ettől még valószínű, hogy a gyári van benne.
Lehet azt normál módon is vezetni és biztosan nem 10 perc a különbség, max. 1-2! Hiszen sokszor belátható távon belül marad a mentő, amely már percekkel korábban elhaladt mellettem...
A diesel fogyasztáshoz nem tudok hozzászólni, mert én 'csak' benzinnel nyomom városban (a szokásos 5.8l-el).
Colie, szar lenne ha azért érne ki 10 perccel később a mentő, mert spórolósan vezetik. Szóval tételezzünk fel inkább haladós/sportos vezetést, mindezt városban. Rohadjak meg ha 10 liter alatt van, de még ezzel is mélyen alálövök. Meg mondjuk megnézném ezeket a motorokat pár év után, mikor télen hidegen indulnak és nincs kímélet... szereti azt a tdi:)
glen76, azért az orvosi műszerek elég drágák, csak remélni merem, hogy az is benne van az árban. Egy normálisabb futómű meg nem nagy tétel, de ettől még valószínű, hogy a gyári van benne.
VW T4 11L (-1t); Sprinter 12L (-1t); Toyota Hiace 16-20L (-1t); Vito 10 L (-1.5t);
Mindegyiket vezettem, mind mentő volt. Ez a fogyasztás addig igaz, amíg nem kell vonulni...
Az árképzés nem eccerű, de hozzá kell tennem, hogy pl egy új hordágy 5000 Eu, majd másfél millió Forint...
A méretváltozás egyfajta trend, az új mentők mind 3t felett vannak, a Mercedesek 4t felettiek. Már nem is lehet C kategóriás jogosítvány nélkül jelentkezni az OMSZ-hoz...
Csak az a gond ebben az országba, hogy megint egy teherautót vettek nem mentőautót.
Érdekes lesz a rugózása/pattogása/ hátul.
Ár képzése mindenképpen sok egy max 10 milliós autóból hogy lesz 22.9 millió mert az átalakítás nincs több 5 milliónál marad 7.9 m a 4 év karbantartásra hát szerintem ez rengeteg.
Már megint valakik jól járnak a pénzünkön.
Ha nem nyomják, akkor nem fogyaszt. Ha nyomják, akkor városban max. 10%-ot spórolnak a menetidőn, de kegyetlenül fogy minden; üza, fék, időnként még az ember is, azaz több a mentő baleset, ahol szintén betegek is sérülnek...
Inkább ez lehetett volna a szlogen: "Lassan járj tovább érsz!" Vagy stílszerűen: "... tovább ÉLSZ!"
Ezek a mentőautók, mentőautónak is készültek, vagy csak teherautóból lettek átalakítva, mint a többi?
Egyébként a 100 amperórás akkuhoz nem kevés az a 450 amper indítóáram?Nekem is van 3.5tonnás dobozosom,de a 100 amper 800 amper indító árammal azonosul!
Minő meglepetés....Horatius most nem reklámozza azt,hogy jobb lenne,ha elektromos mentőautókat vennének!:)
Ezt a fogyasztást azért erősen kétlem. Ugyanez a motor van a személyautókba is, és az 1 tonnát is picit magasabb fogyasztással mozgatja, de tényleg jól hangzik... Ettől még megérheti, csak ne vetítsenek már ekkorát.
Helyes! Jó kis motorja van, egy ekkora autótól a 7.7 literes fogyasztás kiemelkedően jó adat. A hasonló méretű Iveco-k simán megeszik a 12-14 litert 100km-en.