Enzo Ferrari: a Jaguar E-Type a valaha gyártott legszebb autó!

A Jaguar nem túl drága, de mégis ütős sportkocsit akart piacra dobni az 1960-as évek elején. Ez sikerült is, hiszen a 3,8 literes, 265 lóerős, hathengeres motor akár 240 km/h-s sebességgel is röpíthette az autót, amely 7,1 másodperc volt képes nulláról százra gyorsítani. Ezen imponáló képességek azonban alig jutottak el a vásárlók tudatáig, mert az autó karosszériájának vonalvezetése azonnal rabul ejtett mindenkit.
Az 1961-es Genfi Autószalonon akkora volt az újságírók érdeklődése a kocsi iránt, hogy a gyárat alapító Sir William Lyonsnak haza kellett telefonálnia tesztpilótájának, Norman Dewisnek, hogy dobjon el mindent, és azonnal autózzon Genfbe a tesztautóval, hogy az újságírók ki is tudják próbálni.
"Coventryből Doverig két óra volt az út, aztán Genfbe még tizenegy. 109 km/h-s átlagot futottam." – mesélte Dewis. "Az E-Type teljesen felforgatta az autós világot, és nagyon büszke voltam rá, hogy én lehettem a tesztpilótája."

Amikor Enzo Ferrari meglátta a kocsit, így kiáltott fel: "Ez a valaha gyártott legszebb autó!" De nem csak Ferrari tetszését nyerte el, hanem szinte mindenkiét. Ráadásul meglepően olcsó is volt, hiszen a 2160 fontos ára a fele volt az Aston Martin DB4-esnek, és csupán a harmada a V12-es motorral hajtott Ferrari 250 GT-nek.
Az első E-Type példányokat szinte csak VIP-vásárlók kapták, köztük George Harrison a Beatlesből, a kor sztár motorversenyzőjének számító Mike Hailwood, a sebességi rekorder Donald Campbell, és gyakorlatilag a magukra valamit is adó film- és zenészhírességek. Még az Angyal-sorozatba is az E-Type-ot szemelték ki Simon Templart alakító Roger Moore-nak, de a gyár tulajdonosa úgy érezte, az autónak nincs szüksége további reklámra. Egyedül a későbbi háromszoros világbajnok Jackie Stewartnak nem kellett az autóból vásárolnia, lévén családjának Jaguar kereskedése és szervize volt, így mindig állt náluk készenlétben egy használható E-Type tesztautó az udvaron.

Az autó sikere később is töretlen volt, 14 év alatt összesen 70 ezer darabot adtak el belőle. Kétszer dolgozták át, 1969-ben jelent meg a Series II, amelynek a legszembetűnőbb változása az első lámpák áramvonalas üvegburkolatának eltűnése volt. 1971-től a Series 3-ban debütált a korábbi (és legjobbnak tartott) 3,8 literes, majd a 4,2 literes soros hathengerest felváltó 5,3 literes V12-es.
Az autót háromféle változatban gyártották. Mivel az alapját a Le Mans-i sikereket elérő D-Type versenykocsi adta, eredetileg csak nyitott karosszériát terveztek, de miután a tulajdonos véletlenül megpillantotta egyik mérnökénél a csukott kupé skicceit, azt mondta, OK, ezt is gyártani fogjuk. Így született meg a Coupe változat, de emellett a Roadsterhez is lehetett keménytetőt rendelni - általában versenyeken is így futottak a rongytetős E-Type-ok. Sokan nem tudják, de létezett az autónak hosszabb tengelytávú, 2+2 üléses változata is - ezt a nagyobb hátsó oldalüvegekről lehet könnyen beazonosítani -, amely a stílusos sportautót kedvelő családos apukákat célozta meg.

Az autóról nagyon nehéz bármi rosszat is mondani, a korabeli kritikák leginkább azt emelték ki, hogy a Jaguar merészen kockáztat: ha nagyon olcsón kínálja a kocsit, akkor nem tudnak majd eleget gyártani belőle. Némileg jogos is volt az észrevétel, és a szakértők azt mondják, a restaurált autók jobbak, mint a gyáriak, mert a termelés anno a minőség rovására ment. További kritika, hogy felcsukott tetővel magasabb növésű emberek feje "felpúpozza" a tetőt, és a kormány mögött, valamint az ülés között is igen szűkös a hely - a 12 hengeres Series III szériát ezért már csak a hosszabb tengelytávval gyártották.
Az E-Type mind a mai napig a Jaguar legsikeresebb és legismertebb modellje, azóta sem tudtak ennyire szép autót gyártani (bocsánat a márka rajongóitól, de azt hiszem, ezzel egyet kell érteniük), és tulajdonképpen kimondható: még ma is ebből a modellből táplálkozik az imidzsük.
Az E-Type igéző vonalai azonban nem csak az autókat kedvelőket nyerték meg. A New York-i Modern művészetek Múzeuma állandó kiállításán látható belőle egy példány, ez igen komoly elismerés, továbbá az autó 50. születésnapjára a londoni Dizájnmúzeum elé is kikerült.
De ahogyan egy tulajdonosa megjegyezte: gyönyörű autó, de az igazi élmény akkor ér, amikor vezeted. Ő már csak tudja.