18 év alatt 8 millió hibrid Toyota kelt el

8 millió hibridet eladott már a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mérföldkőhöz érkezett a Toyota: legyártották a nyolcmilliomodik hibridautójukat. A cég elnöke felidézte az első példány gyermekbetegségeit.


Az első Prius 1997-es bemutatásakor még furcsaság volt, a második meg bebizonyította, hogy jó technika a Toyota HSD rendszere. A vevők nagy megelégedéssel évente 1,2 millió példányt vesznek HSD hibrid hajtással, idén júliusig is már 700 ezer fölött fogyott belőlük. De nem volt mindig ilyen egyszerű az élet, a Toyota egy kikövezetlen úton indult el. 1995-ben az első Prius fejlesztésekor egyszerűen nem akart megmozdulni a prototípus. A Toyota elnöke, Takeshi Uchiyamada idézte fel ezt a kis közjátékot. A mérnökcsapat késő estig görnyedt fölötte, de csak nem akart menni.
Hirdetés

Végül 49 nap után megmozdult, de nem bírta tovább 500 méternél. Az utána eltelt jó két évtized igazolta a technikába feccölt pénzt és energiát. A hibridek jól működnek több százezer kilométer után is, van több mint egymillió kilométert futott Prius taxi, és mára nyolcmillió példányt eladtak a Toyota hibridjeiből. Ebben a számban a plug-in verziók is benne vannak, és az sem rossz, hogy a hatmillió 20 hónapja, a hétmilliós küszöb átlépése meg alig 10 hónappal ezelőtt volt meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    Ez olyan jellegzetesen zőődfülűs volt! 🙂

    [i]“bár én inkább a Lexusok hajtásláncait díjazom”[/i]

    Az remek, kár hogy a Lexus hibrid hajtáslánca kb. 98%-ban megegyezik a Toyota megfelelő HSD hajtásláncával. 😉

    [i]“A priusnál nem igazán érzem a rendser előnyeit egy hasonló dízellel szemben. Mondjuk taxik között verhetetlen… “[/i]

    Ez az önmagad lábonlövésének egyik csodálatos mintája. Az első mondatban állítasz egy renkívül szánalmas dolgot amit a rákövetkező mondaban egyből cáfolsz is tökéletesen hiteltelenné téve magad. Ez a tipkus, hamisítatlan zőőődfülű stílus. 🙂

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    Heppi börszdéj HSD, a hibrid elterjesztéséért tényleg jár a pirospont a toyónak, bár én inkább a Lexusok hajtásláncait díjazom. A priusnál nem igazán érzem a rendser előnyeit egy hasonló dízellel szemben. Mondjuk taxik között verhetetlen…

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    [i]“Amerikában jól fogyott az IMA meg az Insight”[/i]

    Ez attól függ, hogy hogyan definiáljuk a “jól fogyott” jelzőt. Ahhoz képest, hogy az Insight-ot (az újat, nem a régit) Prius verőnek szánta a Honda, az eladási számok tekintetében csúfos bukás lett, nem hogy behozta volna a Prius-t ebben a tekintetben, de azóta ráadásul még töredékére is estek az eladások. Ugyanez igaz az egész IMA sztorira, emlékszem 2007-ben még egy erős második helyezést produkált a Honda ezzel a béna-kacsa hibrid rendszerével az eladásokban a Toyota mögött, azóta viszont már szinte sehol sincsenek, hosszú évek kemény munkájával sikerül a töredékére letornázniuk a hibrid eladásaikat. Azóta persze kihoztak egy új hibrid rendszert ami műszakilag már bíztatóbb, de valamiért azokat sem nagyon veszik. A Honda teljesen elbaltázta a hibrid stratégiáját.

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    De ez Európára igaz! Hihetetlen, hogy egyes emberek azt tartják, hogy az egész világ Európából áll! Amerikában jól fogyott az IMA meg az Insight, ezért érdekeltek volna az eladási számok. Igen, a dízel Honda kb. olyan szentségtörés volt anno, mint most a BMW egyterűje. De míg az előbbire van magyarázat, az utóbbira nincs.

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    Remélni remélheted, hogy a füstokádó dízelek csökkenek, de én nem bízok benne, amíg a németek irányítják az eu autóiparát. A franciák és az angolok úgy néz ki lassan észbe kapnak.
    Az Insight-ot úgy tudom már nem is fogják forgalmazni (legalábbis ezt az IMA-t).
    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/bucsuzik_a_honda_insight_es_az_elektromos_jazz_is-12867[/url]

    Ez a szomorú valóság:
    “A Hondánál egyébként azt tapasztalták, hogy miközben a hibridek kereslete csökken, a dízeleket többen keresik. Épp ezért döntöttek az új, 1,6 literes i-DTEC motor bevezetése mellett.”

    Kb. hatoda mennyiségű hibridet értékesít a Honda a Toyotához képest.

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    Ezek szerint Neked ez már ki van pipálva:) Remélem, a füstokádó dízeleket azért idővel majd jobban háttérbe szorítja ez a technika. Az az érdekes, hogy a Honda az Insight-tal kb. akkor kezdte el a menetelését, mint a Prius, mégsincs szó róla, pedig az is egy kiforrott technika lehet. Kíváncsi lennék, abból mennyi fogyott a kezdetek óta.

  • 2017.10.28. at 14:02
    Permalink

    Különleges élménynek semmiképpen nem nevezném. De kipróbálni mindenképpen érdemes, ha másért nem, akkor azért, hogy tudja az illető, tetszik-e neki, vagy nem.

    Autóból áll egy sokkal különlegesebb élményzsák a garázsunkban. A hibrid nekem egészen másért érték.

Vélemény, hozzászólás?