Szex, hazugság, kisállatok – Az idei Super Bowl autós reklámjai

A 2013-as Super Bowl döntő autóreklámjai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

28 perc önfeledt, hátradőlős szórakozást kínálunk: tegnap rendezték a 2013-as Super Bowlt, ezek voltak a legjobb autós reklámok.

Ahogy tavaly ugyanekkor megírtuk, az amerikaifoci-bajnokság döntője, a Super Bowl a világ második legnézettebb sporteseménye, több mint százmillióan nézik, hatalmas pénzeket generál, itt hirdetéssel megjelenni presztízskérdés, és legfőképp kiemelkedő eladások záloga lehet az adott évben. Mivel tavaly is szívesen csemegéztek belőlük, idén is összeszedtük, milyen reklámokat készítettek az autógyártók a 2013-as, 47. alkalommal megrendezett Super Bowl XLVII-re. Férfi olvasóink megnyugtatására már az elején felhívjuk a figyelmet, hogy az idei év slágertémája a nő. Legyen, fiatal, idős, szexi, megértő vagy épp segítőkész: végső soron minden miattuk történik.
Egyébként a meccsen a San Francisco 49ers és a Baltimore Ravens feszült egymásnak, és hatalmas küzdelemben végül a Ravens vihette haza a bajnoki trófeát: volt 40 perces áramszünet, 108 yardos touchdown és hihetetlen felzárkózás a San Francisco részéről, szakértők szerint ez volt minden idők egyik legjobb döntője. Az alábbiakban pedig összegyűjtöttük, milyen reklámokat készítettek az autógyártók a nagy eseményre, íme 28 perc nem mindig felhőtlen szórakozás.
Audi

Iskolabálba nem jó egyedül menni. De mi van, ha apu kölcsönadja a vadiúj S6-ost? Egyperces mese elkeseredettségről, szerelemről és arról, hogy 420 lóerővel még egy monoklinak is lehet örülni.
Hirdetés
A Suspectben valaki filmsztárnak érzi magát: döntsék el önök, hogy Jason Stathamnek a Szállítóból, vagy Skipp Sudduthnak a Roninból: igazából csak kávét vásárló barátnőjére vár. Szó-szó. Chevrolet

Első próbálkozásra lehetetlen küldetésnek tűnik végignézni a Chevrolet 5 és fél perces, Mayan című opuszát, és ugyan nagyon viccesen szólnak be a Fordnak a film 3. percében, többedik nekifutásra sem könnyű végigülni a tavalyra jósolt világvégét újrapendítő, szabadkőműves és számmisztikai utalásokkal teletűzdelt, Zeitgeist-stílusban forgatott Silverado reklámot.
Dodge
Egy őszinte beszélgetés mindig jó apa és fia között. De néha jobb némán hallgatni a bugyborgó V8-ast.
A Dodge Dart kifejlesztésének kihívásai és buktatói másfél dinamikus percben. Jó, de nem úttörő. Fiat

A skorpió kicsi és huncut állat, egy formás test pedig mindig jobb felső nélkül. Hát persze, az olaszok mindig csak arra gondolnak.
Hát persze, hogy a nők miatt kell rohamtempóban menni az esküvőre. Szerencsére az 500L-ben bőven van helyük átöltözni, amivel a család legkisebb férfitagja sem jár rosszul. Mert az olaszok mindig csak arra gondolnak.

Több nővér, mint kolbász. Khm, ülőhely. Na ja, az olaszok, mindig csak arra...
Az olasz nőket nem kell félteni, a családfő árgus szeme alatt is megtalálják a kibúvókat. Csókold meg az anyját, vedd el a lányát. Ezek az olaszok!
Hyundai

A fiatal Radnai Péterre emlékeztető apukát és családját a Flaming Lips zenekar is elkíséri ma, úgyhogy kalandokban nem lesz hiány. A Super Bowlt azért megnézik.

Rövid oktatófilm, melyből megtudjuk, miért jó a turbómotor. Természetesen megelőzni a sok kellemetlen közlekedőt. Egyszerű, de hatékony üzenet kategóriában telitalálat.
A Santa Fébe a legvagányabb arcok is szívesen beszállnak. Úgyhogy nem érdemes azzal kekeckedni, akinek a mamája ilyet vezet.
Minden kapcsolatban vannak titkok. Egy vagány, kalandokra éhes szülő mellett az átlagosnál kicsit több is. Apunak egy szót se!
Néha még a leghiggadtabb kommentátorok is elragadtatják magukat. Különösen, ha valami Hyundai-jelvénnyel az orrán erősebb, mint egy BMW 550i, jobban gyorsul álló helyzetből 96 km/h-ig, mint egy Mercedes E550 vagy egy Porsche Panamera S. 429 lóerő nem piskóta, főleg, ha koreai. Hyundai Genesis 5.0 R-Spec.
Pár srácnak túlzottan megtetszettek a Mad Max filmek, de a Sonata Hybridet vezető fiatalember szerencsére megértő és segítőkész.
De azért felvágták a nyelvét.
Kia

Mit ne mondj gyerekednek születésével kapcsolatban! Ha mégis, legyen B-terved!
Attól még, hogy valaki csinos és hostess, simán lehet pusztító erejű kiborg. Úgyhogy ésszel kötekedj az Európában csak Ukrajnában és Oroszországban kapható Kia Fortéval.
Mercedes-Benz

Ki gondolta volna 10 évvel ezelőtt, hogy egyszer lesz egy Mercedes, amit a korábban konzervgyáráról és pálinkájáról ismert magyarországi városban gyártanak, és aki megveszi, a legnagyobbakkal parolázhat? És azt, hogy még földi halandók számára is elérhető lesz? Faust idén nem írja alá a szerződést.

A habot fújó bögyös szőke már korábban is felbukkant nálunk, de az ilyesmi mindig vonzza a tekinteteket, úgyhogy lássuk, kivel mosatta Mefisztó a CLA-t.
Toyota

A Henderson család feje véletlenül előcsalogatja a RAV4-hez járó jótündért, aki nem bírja megállni, hogy ne teljesítse a család apraja-nagyjának kívánságait. Csakhogy a családban nem tudja mindenki jól megfogalmazni vágyait.
Volkswagen

Boldogsággal operál a Volkswagen: a nagyvállalat középvezetője egyik nap váratlanul laza, váratlanul pozitív jamaikai rasztává változik. Mikor épp kezdene kínossá válni viselkedése, főnöke is beül az új Beetle-be. A Vader kölyök azért jobb volt.
A C'mon Get Happy című dalt előadó Jimmy Cliff biztos hálás lesz a Volkswagennek bugyutajókedvű kis dala felhasználásáért, és Wolfsburgnak hála, az internetes mémeskút legszomorúbb tagjai is összejönnek egy boldog piknikre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?