A BME csapata nyerte a Pneumobil versenyt

A BME diadalmaskodott az egri Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Május 8-9-én rendezték meg a sűrített levegővel hajtott járművek versenyét, ahol 47 csapatot előztek meg a BME-s hallgatók.


Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg idén Egerben a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt. A feladat idén is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a megmérettetésre. A távolsági futam mellett ügyességi versenyen és gyorsulási számban kellett megmutatni, hogy az épített járművek mire képesek. Az összesített versenyt a tavalyi év után ezúttal is a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyerték. Emellett díjazták a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet és a legjobb futóművet is.
Hirdetés

"Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több csapat száll harcba a Pneumobil Versenyen, ráadásul azt is élmény látni, hogy az elmúlt hét esztendő alatt milyen mértékben fejlődtek a versenyző járművek" - mondta el Pekk Enikő, a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője az eredményhirdetést követően. "A gyakorlati programnak az élményen túl munkaerőpiaci tekintetben is komoly jelentősége van: tapasztalataink alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az autóipari gyártó cégek" - tette hozzá.
Eredmények
Távolsági futam:
  1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 12990 méter
  2. Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) - 8490 méter
  3. 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) - 6169 méter


Ügyességi futam:
  1. Tandofer (Kecskeméti Főiskola) - 2:07.512
  2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 2:08.316
  3. Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem) - 2:15.491


Gyorsulási futam:
  1. Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 23.871 s
  2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 26.169 s
  3. PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) - 26.263 s


Díjak
Legötletesebb konstrukció: The Kris Kingles (Klaipeda University, Litvánia)
Leginnovatívabb csapat: Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem)
Legjobb futómű: True-AIR (University "Vasile Alecsandri" Bacau, Románia)
Legnagyobb sebesség: Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem)
A VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny győztes csapata: "Műszakik" (Budapesti Műszaki Egyetem)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?