Háromhengeres turbós és erősebb dízelek az összes kisebb BMW-ben

A BMW háromhengeresre cseréli alap benzinesét és erősít a kétliteres dízelen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW folytatja termékskálájának a megújítását. Az eddigi 1.6-os négyhengerest azonos erejű, de csak 1.5-ös és háromhengeres motor váltja.


A BMW bejelentette, hogy az átfésült 3-as sorozat motorjai és újdonságai közül több megjelenik egyéb modellekben is. Az 1-es sorozat is felfrissült, róla már az év elején beszámoltunk, nem meglepő, hogy a 2-es is megkapja a technikailag hozzá közel álló sorozat motorjait még akkor is, ha a külseje 2015-ben nem módosul. A 2-es kupéban és kabrióban is erősödik a 218d és a 220d változat is. Mindkettő kétliteres, négyhengeres turbódízel; előbbi 150, utóbbi már 190 lóerős. A 225d is csak négyhengeres, de júliustól már 224 lóerős. Most először lesz elérhető az összkerékhajtású 2-es kabrió, az M235i xDrive Cabrio formájában - 326 lóerővel és 4,9 másodperces gyorsulással.
Hirdetés


A dízelek a fent leírtak szerint erősödnek a teljes 3-as és 4-es családban, így a 3-as szedán és kombi, a 4-es kupé és kabrió mellett a 3-as GT és a 4-es Gran Coupé 18d és 20d változata is nyer 7, illetve 6 lóerőt. Az új négyhengeres dízelmotor generáció legerősebb tagja az X5-ösbe kerül. Az eddig 218 lóerős 25d változat nyártól 231 lóerős lesz és 450 Nm helyett kerek 500 lesz a nyomatéka. Vele a szabadidő-autó fél másodpercet javít eddigi gyorsulásán, az autóskártyára már 7,7 másodpercet írhatunk a gyorsulásához, függetlenül attól, hogy összkerékhajtású xDrive, vagy hátsókerekes sDrive az autó. A motorok fejlődésén kívül a 3-as frissítésével kapcsolatban leírtak érvényesek a 4-esre is, aminek a külseje idén nem változik meg. Benne is használhatóbb lesz a navigáció és ügyesebb a parkolássegítő. A Z4 roadster rajongói meg újabb színekben álmodozhatnak kedvencükről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?