Még a világ legerősebb izomautója sem fogyaszt túl sokat

A Dodge Challenger SRT Hellcat: országúton elvan akár 10,7 literrel is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Környezetvédelem, fogyasztáscsökkentés. Részben erről is szól ma minden, ezért a valaha gyártott legerősebb izomautó sem lehet már torkos.


Amerikát szokás szidni több dologért is, de a szabadság hazájában sem minden fekete vagy fehér és van csomó minden, amire simán irigykedhetünk. Példának okáért ott a mi jó kis összeurópai NEDC ciklusunk, ami szerint a gyártók megadják, mennyit fogyasztanak az autók. Aztán nagyban csodálkozunk, hogy mitől lesz 4,5 helyett 9 liter a valóságban. Nem úgy a tengerentúlon, ahol az Environmental Protection Agency (EPA), azaz a környezetvédelmi hatóság teszteli minden új modellt fogyasztását. A Dodge örömmel adta hírül, hogy az EPA tesztje szerint a 6,2 literes, kompresszoros V8-assal hajtott 707 lóerős és 880 Nm nyomatékú Challenger SRT Hellcat, akár 10,7 literrel is beéri százon. Minden idők legerősebb izomautója 22 mérföldet tud megtenni egy gallon benzinnel. Ha átszámoljuk a nálunk szokásos liter/100 km értékre, akkor egészen pontosan 10,69 liter jön ki, ami persze nem kevés, na de az SRT Hellcathez mérten bagatell.
Hirdetés


Múltkor azt szemléltettük, mennyire megéri a 60 ezer dolláros árát, most meg tessék, még nem is fogyaszt annyira sokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az EPA riportjából származó adat az opcionálisan elérhető, nyolcgangos TorqueFlite automata váltóval szerelt kivitelre vonatkozik. A széria hatos kézivel kicsit többet, 11,2 litert eszik százon. Nyilván az amerikai revizorok nem mentek rá a gavalléros startra, sem a gumifüstölésre, de azért ez az érték jól megmutatja, hogy ma már nem feltétlen benzinzabálók az amerikai autók sem. Ha valaki nem a képek és a videók, hanem csak a kedvező fogyasztás alapján kapott csak kedvet a Challengerhez, az sem baj. Viszont az probléma lehet, hogy limitált darabszámban készül. Tehát aki ilyenre vágyik, az most szaladjon érte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    Nem értem én ezt a felháborodást. Aki USA vassal jár, annak miért van sok pénze? Fluence 😀 Használtan is két millió, nekem az 5,7 V8 780ezerbe került jó pár éve, hány év kell, mire azt az 1,2 milliót beletankolom?
    Másik… hogy lehet egy fogyasztás menő vagy nem menő? Egy autó lehet az, de annak a fogyasztáshoz semmi köze. Egy Lupo menő, mert 3 literrel eljárkál?
    De nézzük másik oldalról, A Te kis Rönód 6,5 liter fogyaszt és mekkora a motorja? 1,5 literes dízel? Az én 5,7 literes benzinesem 3,8-szor akkora, mint a kis franciáé és nem hogy 3,8-szor, de még háromszor annyit sem fogyaszt. Ha azt nézem, hogy 13-14 literből el lehet vele járkálni, az azt jelenti, hogy a kis Rönó 3,5 liternél nem fogyaszthatna többet. Akkor miről is beszélünk?
    Arra már nem is érdemes kitérnem, hogy az én vasam nyolc személyes, a tiéd meg csak öt. Ha a személyre lebontott fogyasztást nézem mérföldekkel jobb a helyzet. Akkor miről is beszélünk?
    Ja és az autóalkatrész árak… Nem az van, mint Európában, meg a hülye Ázsiában, hogy még adott évjáraton belül sem kompatibilisek az alkatrészek. Ja, hogy alvázszám alapján rendelted és még sem jó? Pech, így jártál…
    Itt ilyen nincs! Mikori autó? 80-as évek GM gyártmány? Mondjuk fékbetét kell? Ugyanaz kell az Olds-ba, Cadillac-be, Chevroletbe, Buickba. És egy első szett talán 10ezer Ft, termosztát 1700 Ft, légszűrő 1200 Ft, szélvédő 30000 Ft, és így tovább. Kíváncsi lennék, hogy mondjuk egy komplett futóműfelújítás melyik autónál kerülne többe!
    Nos akkor kinek is van “sok zséje”?

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    a krajzlerem 9 literrel eljar vegyesben, nem nagypapasan, a rangeremben 3.8 v6 van az meg 10-13 liter kozott, ekkora motoros europai auto is megkajal ennyit, ha fillerbaszni szeretnek akkor priussal jarnek,
    van akinek ez a hobbi, hogy olyan autoval jar amilyennel szeretne, van aki meg elissza/ajfonert all sorba/tetszoleges mas behelyettesitheto, engem nem zavar, hogy ennyit esznek

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    Bár talán ,egy kisebb köbcentis talán ehet kevesebbet,vagy ha benzin gázos.De minek vesz valaki ilyen autót ha már spórolnia kell hogy inkább gázt tankol bele.

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    Neked biztos sok zséd van,hogy így látod,na meg akinek van mit a tejbe aprítani annak semmi sem sok. Én a múltkor is néztem egy amerikai autót ford nem tudom mi lépcsős hátú,árban elég jó volt csak hát 18,5 literes fogyasztással már nem menő,nekem a renault fluencem 6,5 literből el megy,abból az amerikai ford fogyasztásából 300km et le megye az autómmal.Sőt a sógoromnak volt egy ford expoler terepjárója az sem evett sokat csak 16 litert,kérdem én hol nem sok az ilyen fogyasztás,ja amerikában ahol van pénze az embereknek,de még ha van pénzük is akkor is ezt hívják üzemanyag pocséklásnak.

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    El tudom képzelni,hogy ez a gép, hogyan eszik 10,7 litert százon,esetleg ha tolják,aki meg ilyen autót megengedhet magának,az magasról tojik a minimális fogyasztásra.

  • 2017.10.29. at 02:34
    Permalink

    Pontosabbnak tartják. Kevesebb üresjárati szakasz van, van benne klímahasználat és erőteljesebb gyorsítás, hosszabb ideig tartó magas sebességű rész. De ez is előre leírt tesztkör, lehet rá optimalizálni. Összehasonlító, valós forgalmi tesztek erre szoktak a legjobban hasonlítani…

Vélemény, hozzászólás?