Szupersportkocsi és Formula-1 – orosz módra

A Formula-1-be száguld az orosz Marussia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Orosz csúcstechnika a javából! A Marussia sportkocsija nem olyan Lada vagy Volga alapokra szült tákolmány, mint amilyen borzalmakat köremailekben szoktunk kapni.


Az 1980-as évek végére a szovjet autóipar döntően még mindig a húsz évvel korábbi olasz technikát konzerválta, a történet végét mindenki ismeri, a Lada már Magyarországról is kivonult. Ám a márkanevet mostanság egy Formula-1-es autóversenyző személyével hozzák különös kapcsolatba: az orosz Petrov (és persze a lengyel Kubica) sárga Renault kocsiján egész évben olvasható volt a Lada felirat. Persze, a gödörből mindig van kiút, a Ladában, és vele együtt az orosz (keleti) piacban óriási potenciál rejlik, csak annyit kell kivárni, hogy a lehetőségek találkozzanak az időszerűséggel.

Amíg az iménti jóslat beteljesedik, addig két mérnök próbál a fókuszba kerülni, név szerint Nyikolaj Fomenko és Jefim Osztrovszkij. Ők a tervezői annak a 2008-ban bemutatott szupersportkocsinak, amely a Marussia nevet viseli, és emblémája egy különleges, az orosz zászló kék-fehér-piros színeiben pompázó M betű. Oroszország első prémium autógyártója a B1 változattal debütált, és elmondható, hogy sikerrel. Persze, a szkeptikusok azonnal beleköthetnek, hogy miféle szuperjárgány az, amelynél 250 km/órában jelölik meg a végsebességet, holott a legjobbak a 350, adott esetben a 400 km/órás határt ostromolják? Mi inkább azt mondjuk, minden kezdet nehéz, és kevés pénzből, csúcstechnológiás háttér híján nem lehet azonnal csodát tenni, a két mérnök pedig nem végzett rossz munkát. Nem végzett azért, mert a Marussia nem X vagy Y márka módosított mutánsa, a váz, a karosszéria, a forma mind-mind saját tervezés, és állítólag az autó aerodinamikai tulajdonságai is abszolút felveszik a versenyt a külföldi konkurenciával. A Cosworth-eredetű, 3,5 literes V6-os - ilyen dolgozik a B1-ben 240 lóerővel - valóban nem képes a Ferrarik és a Porschék szintjére emelni a menetteljesítményeket, de a Marussia nem rekedt meg az alapoknál: létezik ennek az erőforrásnak 300 lovas kiadása, illetve egy 2,8 literes turbós egység, amely 360 és 420 lóerővel riogat – utóbbival 3,8 másodperc a 0-100-ra gyorsulás, ami azért már nem rossz.

Az utastérben visszaköszön a hajdani olasz-orosz kapcsolat, mert a belső kialakításában olasz tervezők is részt vettek. Különlegesség a szabványostól eltérő kormány, és a „Soft Touch” jelszó alatt minden olyan kezelőelemet, amivel a kéz érintkezik, kimondottan puha burkolattal láttak el. Bár sportkocsiról van szó, puritánságról nem beszélhetünk, igényes a kárpitozás, van hifi és légkondicionáló, a tolatásnál pedig kamera segíti a manőverezést.

A Marussia B1 továbbfejlesztése a B2, de a Moszkvában bemutatóteremmel rendelkező kis cég ennél sokkal nagyobb terveket szövöget. Többféle platformmal is kísérleteznek, különféle motorelhelyezésekkel, és készülőben van több luxus jármű, köztük kupé, limuzin és SUV, valamint egy városi kisautó is – 2011-re hét bemutatót ígér a gyár. Az oroszok jól tudják, hogy csak akkor hódíthatják meg a világot, ha tudnak róluk, ha a Marussia név nem cseng ismeretlenül a piacnak kiszemelt térségekben, ezért az egyik leghatásosabb eszközhöz nyúltak. A módszeren nem sokat agyaltak, egyszerűen részesedést vásároltak a Virgin Racing Formula-1-es csapatban, és az istálló 2011-ben már Marussia Virgin Racing Team néven fog szerepelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 23:11
    Permalink

    Na, ez már iiigeeen!

    Ez már hasonlit a mai kor legjobb sportkocsijaira!

    Őszintén szólva, az árráról nem sokat beszéltek, de ha ugyan annyiba kerül, mint egy LOTUS, akkor inkább ezt választanám!

    És még valami! A Porshékhoz hasonlitgatta a cikk szerzője..! Nos, kedves szerkesztő úr, van/volt olyan Porcshe tipus, ami még ennyit sem tud és az árra is (valószínüleg) sokkal drágább! Na nem mintha teszt nélkül bármit is lehetne állítani! Az biztos, hogy a Porshe Boxternál jobban kéne, még akkor is, ha az ára ugyan annyiba kerül (első ránézésre)!

    A Ferrari pedig olyan kategória, amihez személyszerint még a Porcshét sem igazán hasonlítgatnám! Igaz, van olyan Porche, ami a legjobban gyorsul (Carrera GT), mint egy Ferrari, de azért ki kell mondnai, a Porsche “tömeg cikk” a Ferrarihoz képest!

Vélemény, hozzászólás?