50 éve tesztel a Mercedes függőleges úton

A Mercedes stuttgarti tesztközpontjában több mint 15 kilométernyi pályán fejlesztenek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félévszázados évfordulóját ünnepli a Mercedes stuttgarti fejlesztőközpontja. Korának egyik legfejlettebb tesztbázisán a márka minden autóját, buszát és teherautóját is tesztelhették.


A Mercedes fejlesztéseihez a ’60-as évek végén már szükség volt egy komplex helyszínre, ahol minden típust, legyen az személyautó, busz, vagy teherautó, korlátok nélkül tesztelhetnek. A stuttgarti üzemtől nem messze a város Untertürkheim nevű részében húzták föl 8,4 hektáros területen az új tesztközpontot, amit a hivatalos megnyitó előtt, 1967. május 9-én a sajtó munkatársainak is megmutattak, azután indulhatott a fejlesztés a 15460 méternyi lefektetett aszfalton.
Első ütemben a körpálya készült el, amin többféle burkolaton tesztelhették az autók tapadási képességét, mint például beton, normál aszfalt, vagy macskakő. Ugyanitt akár vizes útburkolatot is képesek kialakítani, de akár 100 km/h-ás szélvihart is imitálhatnak, valamint néhány centi magasan vízzel borított útszakaszon is tesztelhetnek. Emellett a nagysebességű tesztekre is szükség volt, a hatalmas területen egy 3018 méter hosszú egybefüggő pályát is kialakítottak erre a célra. Érdekessége, hogy van egy teljesen visszafordító kanyar, ami döntött, és a legfölső sáv szinte teljesen függőleges.
Hirdetés
A döntött kanyart több részben sávokra osztották, 5-70 százalékos dölésszöget képeztek ki, a legfelső szinten közel 90 fokos falon száguldhattak végig, ahol még akár a kormányt is elengedhették. Ugyanis a Mercedes mérései szerint azon a szinten 150 km/h-nál már nem hat oldalirányú erő a kerekekre, így az autó önmagától leköveti a kanyart. Abban a pillanatban a sofőrre 3,1 G-s erő hat. A maximális sebesség viszont 200 km/h, amivel még bevehető lenne a kanyar, ha az emberi szervezet bírná a rá nehezedő súlyt. A tesztpálya többi területén extrém tereppályákon tesztelték a márka 4x4-es vasait, meg persze az Unimogot is. A legújabb fejlesztés egy ultracsöndes aszfaltburkolat kialakítása volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?