Ferrari-előzés Daciával, generátorcsere vascsővel

Késő délutánra járt, amikor megcsörrent a telefon. Baj van – mondta a bátyám, s én tudtam, hogy tényleg az lehet, hiszen épp külföldön nyaralt a családjával, s amikor az ember épp külföldön nyaral a családjával, nyomós ok nélkül nyilván nem igen hívja fel a testvérét. Hogy mi történt? Csütörtököt mondott az autó, a família 2005-ös Renault Scénicje. Egyhat benzin. Stílszerűen csütörtökön. Tönkrement a generátor, ettől pedig az ékszíj is, a helyi erők azt mondták, 4-5 nap, mire megjön az alkatrész Franciaországból, na most akkor mi legyen, jaj. Hol? Imperia, Olaszország. Genova „alatt”, a nyugati parton, egy nagyobb köpésnyire Monacótól. Szóval jó messze. Tréler vitte a kocsit a szerelőhöz, ahol aztán ugye nem tudtak vele mit kezdeni. Felmerült, hogy kb. óránkénti akkumulátorcserével, konstans töltéssel valahogy haza lehetne küzdeni, de gyerekekkel, feleséggel ez a forgatókönyv nem nyert. Az sem, hogy 1200 km-t tréler hátán utazzon a Scénic. Vontatni sem lehetett volna. Assistance? Lejárt sajnos. A „sima” utasbiztosítás ilyesmire nem vonatkozott. A szállásuk szombat reggelig volt foglalva – ehhez hozzácsapni még pár napot anyagilag sem tűnt vonzó ötletnek, plusz a szabadságuk is véget ért, jönni kellett vissza dolgozni...
Mi maradt, mint járható út? Alkatrészbeszerzés Budapesten, kikocsizás, szerelés, visszaautózás. Ez így leírva egész egyszerűen hangzik, a gyakorlatban csak az elhatározás volt evidens. Ám szerencsénk volt, mert – motorszám alapján – kiderült, hogy van alkatrész, a megfelelő generátor és ékszíj is azonnal (péntek reggel), ráadásul az olaszok által közölthöz képest féláron. Autó is kellett, takarékos és azért elég nagy, hátha Scénic nélkül lesz a hazajövetel családostul, csomagostul, mindenestül. Mázlinkra az importőr áldását adta az épp szerkesztőségünknél vendégeskedő Dacia Lodgy tesztautó alapos bejáratására – szinte nullkilométeresen kaptuk, órájában majd’ 3000-rel adtuk le, köszönjük.
Útvonaltervezés neten, navigáció híján papírtérkép bekészítve, néhány szendvics, kávé, tea, víz, sok-sok zene a fedélzeten, és hajrá. Öröm az ürömben, hogy szinte végig sztrádán vezet az út – ez nem kirándulás, nem is munka, ez valami más az óra ketyegésével, s amikor az idő és az oda-, majd a lehető leghamarabb visszaérkezés a lényeg. A sötétben is órákon át vezető egyszeri sofőr ez esetben nem bánkódik a szépséges tájak és települések, a lassabb alsórendű szakaszok kihagyása okán. Egyébként én nagyon szeretek vezetni, utazni és menni. Nem rettent el a távolság, a körülmények kuszasága, a régóta görgetett kimerültség sem.
Budaörsön kezdek egy remek matricavásárlással. Vehettem volna online is, de nem. És igen, éljen a megszüntetett négynapos magyar autópálya-használat! (Nekem egy kétnapos is elég lett volna.) Így, a 10 napra alkalmas hetivel kétszer annyiba kerül a díj, 25 híján 3000 forintba. A szlovén meg 4800-ba. Az is heti. Béka lenyel, irány Letenye, az M7-esen sehol senki, pláne Siófok után. Az ég kék, a zene szól, ekkor még a tempomat hiánya sem fáj. Odakünn tombol a kánikula, muszáj klímázni. Néha. Nyálkahártyailag nem bírom.
A nagykanizsai Renault-márkakereskedésben megtudom, mit fogunk csinálni és hogyan (a szalonban mindenki kedves, segítőkész), hangfelvételt is készítek, hogy „kint” majd felidézhessük a tudnivalókat… Hoppá, de hiszen az új generátoron nincs szíjtárcsa! Öö, nektek van? Attól függ. Bátyám MMS-t küld a generátorról, ez az! Van hozzá, a srácok (satuval, célszerszámmal) rá is illesztik az új generátorra, még ellátnak tanácsokkal, hogy milyen szerszám kellhet, mire vigyázzunk, hogy feszítsük majd a szíjat és milyen sorrendben, mit bontsunk meg, stb. – köszönet, nélkülük elvesztünk volna.
Már Szlovéniában, Ljubljana környékén dugó és vihar is lassít, utóbbi cserébe lehűti a levegőt, légkondi kikapcs. A Lodgy 110 körül halk, az 1,5 literes dízelmotor nagyjából termeli az üzemanyagot, amiből még az olasz határ előtt vételezek is, annyival olcsóbb. A magyarországi átlaghoz viszonyítva úgy 30, az olaszhoz képest 60 forintnyi a különbség. Az olcsónak számító olasz kút árával kalkulálva (1,5 euró/l), mert láttunk 1,8-ért is, na az már horror.
Túl Trieszten és Velencén, Milánó felé már igencsak fáj mindenem. Unalmas ez a rész rútul. Tempomattal mennyivel jobb lenne – siránkozom, hogy aztán már esti sötétben akkorára dagadjon a tenger felé nyomakodó forgalom, hogy úgysem lehetne használni a sebességrögzítőt. Viszont a Genova környéki pályaszakasz zseniális, majdnem szerpentines, tényleg élvezetes. (Egyedül. Nem hánykolódó utasokkal.) A Lodgyt bejáratottnak tekintem, balos íven, féktávon egy 612-es Ferrari is megvan. Jó, ő nagyon lassan ment, én Dacia-szinten elég gyorsan, de akkor is, szép trófea. A Lodgy amúgy úton-útfélen zajos sikert arat, nézik veszettül mindenütt, mutogatnak, kérdeznek, mindenhol új még, nem csak nálunk.
Még megállapítom, hogy Nyugaton sincs kolbászból a kerítés (szeméthegyek, bűz a pihenő-, s az illemhelyeken, na nem mindenhol, de annál többször, hogy szúrjon szemet és orrot), majd éjfél felé a pályáról legurulva kipengetem a kapunál a derék 46 eurós útdíjat, és Imperiában volnék. Egy körforgalomból véletlenül a jó kijáraton távozva legott megérkezem a helyszínre, egy szálló parkolójába, ahol is pár óra alvás után nekikezdünk autót szerelni. A feladat: kiszedni a régit, betenni az új generátort, fel a szíjat, ennyi. Smafu. Valójában, pontosan másnap reggel látjuk, hogy nem és nem jön ki az a rohadék… Forgatjuk, húzzuk-vonjuk, de nem. Amit a környéken látunk, meglazítunk, kiveszünk, óvatosan meghajlítunk, de nem, nem elég a hely. Egy-két mm hibádzik. A motorblokkot hátra kéne tolni – így az ötlet, igen ám, azonban az egyik csavar nem mozdul, rámegy a Magyarországon és a pluszban ott, a helyi barkácsáruházban vásárolt kulcs is, kész. Lótás-futás, hátha találunk valami szerelőnek látszó valakit, telefonálás, sehol senki, mindjárt dél. Ja, szombaton. És akkor jön el a vascső ideje. Zárhídon megtámaszt, motort hátratol, csak annyit, hogy… Igen! Kint van, ismét él a remény.
Az új már könnyen bent van, rögzít, kiszerelt-szétkapott elemek visszatesz, minden csavar megkerül, juhé, nézzük azt az ékszíjat. Jobb első kerék, doblemez és még egy apró műanyag le; egyikünk fentről felügyeli, hogy rajta maradjon a szíj a tárcsán, továbbá izomból húzza a görgőt, a másik lent próbálja felügyeskedni a szíjat… Nem mondom, hogy hamar összejött, mert nem jött össze hamar. De végül fölment, ott volt szépen, jól, újonnan és feszesen, el se hittük. Kerék vissza, akkumulátor vissza, beindít, minden rendben, halleluja. Koradélután, tűző nap, izzadtan, koszosan, fáradtan, de boldogan. Heveny mosdás, összepakolás, két autóval indulás haza. A házinéni is boldog, hogy végre elhagytuk a parkolóját. Ide se jövünk többet.
A visszaút (szombat délutántól vasárnap hajnalig) viszonylag eseménytelen, az újjászületett Scénic vígan szalad, a majdnem ugyanaz Dacia Lodgyban fészkelődve csak a tempomat hiányzik, de egyre kínzóbban. Triesztben nem meglepő módon megint csak 46 euró útdíjjal szembesülünk, ez van. Koper magasságában bezzeg öröm a tényleg olcsó üzemanyagból tankolni. Román vendégmunkások hada vizslatja a Lodgyt, de nini, ott egy másik, egy fehér, francia rendszámos. Egymásra mosolygunk a jó ötvenes bácsival, hej, ha tudná, hogy az enyém nem is az enyém…
A kanizsaiaktól, pontosabban Pintér Danitól utólag még megtudom, hogy a generátor meghibásodása nem gyakori, a szabadonfutós szíjtárcsa hibája többször előfordul, de ez sem nevezhető típushibának. Cseréltek már garanciálisan páréves autóban is, de van olyan 340 ezret futott autó is, amiben még nem kellett hozzányúlni. A generátor új ára 155 ezer Ft körül van, de kínál a gyár egy olyan lehetőséget, hogy a régit cserealkatrészként felküldve a felújított csak 63 ezer forintba kerül. (A szíj ugye ilyen viszonylatban filléres tétel.) A csere normaideje a szervizben 2,1 óra. Nekünk háromszor ennyi volt, de sikerült. Végül egy vascső segítségével, ahogy kell.