60 oldtimer ritkaság kerül aukcióra egy pajtából

A nagypapa kincsei komoly vagyont is érhetnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sansztalan, hogy van itthon olyan nagypapa, aki a citálthoz hasonló gyűjteménnyel bír, ám a rozsdás vasak akár értékesek is lehetnek.


Nálunk elképzelhetetlen a történet, de egy francia birtokon, a "nagypapa" lomjai úgy 5 milliárd forintot (~15 millió eurót) érnek. A nagypapa ugyanis autógyűjtésbe fogott még az ötvenes évek tájékán. Ez azt jelenti, hogy az előző század elejéről is vannak, pontosabban voltak autói, s a legtöbb gyűjteményi darab a század első feléből való. A tervek között egy nagy-nagy múzeum állt, ami azonban sosem valósult meg. Az autógyűjtő Roger Baillon üzletei már a hetvenes években sem mentek túl jól, így akkor eladta az addigra mintegy 150 példányosra duzzadt gyűjtemény harmadát, de így is több mint 100 autója maradt. Halála után fia még őrizgette, pontosabban rohasztotta egy kicsit a kincseket, most viszont az unokák a sarkukra álltak, felmérették a gyűjteményt, s februárban annak zömét, a még értékelhető - természetesen romos, erőteljesen felújításra szoruló - állapotban leledző legértékesebb 60 példányt árverésre bocsátják.
Hirdetés

A mindössze 37 példányban készült Ferrari 250 GT California Spider, az 1956-os Maserati A6G Gran Sport Frua és a Bugatti 57 Ventoux a gyűjtemény három sanszosan leginkább értékes darabja. Hangulatkeltésnek profi fotókat lövettek, s hangulatos filmet készíttettek örökségükről a leszármazottak. A sztori két tanulsággal is szolgál: 1., a nagypapa kacatjai bizony értékesek is lehetnek; 2., előbbire gondolva sem érdemes őrizgetni azt, amit nem tudunk megfelelő módon tárolni, ugyanis úgy csak amortizáljuk a talán még értékes portékát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?