Elszabadult a postáskocsi, pedig ez nem is egy csapatós videó

A postás alig bírta megzabolázni elszabadult járgányát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában még a postakocsi is automata, így történhetett meg, hogy elszabadult a levélhordó verda. Szerencsére nagyobb baj nem történt.


Önvezető autó? Ugyan már. A United States Postal Service (USPS) munkatársa épp egy csomagot kézbesített volna, amikor hűséges szolgálati járműve ismeretlen okból önállósodott és zabolázatlanul tolatni kezdett. Az ipari kamerás videóban az látszik, ahogy az USPS postása kiszáll, majd a Grumman LLV típusú járgánya önállóan tolatni kezd. Szerencsétlen kézbesítő nem is tud vele mit kezdeni, míg az egyre nagyobb íveket rajzoló kockafurgon egy ott parkoló Scion xB-ben meg nem áll. Még jó, hogy járókelő nem sebesült meg, és hogy az autó körül szambázó postást nem csapta el durvábban.
Hirdetés


A Grumman LLV nevében a betűkombináció a long life vehicle, azaz hosszú élettartamú jármű rövidítésből jön. Szó, ami szó ez be is jött, az 1987 és 1994 között készült kocsik lecserélése csak mostanában lett kérdés. Nagyon durva, hogy jó 100 ezer példány szolgál belőlük. A tartósság alapja, az egyszerű mechanika, a motor a Chevrolet négyhengerese, az alvázat meg szintén a Chevy pickupjai adják. A váltó háromfokozatú automata, valószínűleg parkoláskor véletlenül hátramenetbe lett kapcsolva a parkolóállás helyett. A rögzítőfék meg valamiért kioldott, így eshetett meg, hogy elszabadult a verda. Vicces, hogy több kört is ment a parkolóban álló fa körül, mire végül csak megállt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?