Lehetne még gyorsítani a Google önvezető autóján

A rendőrök lekapcsolták a Google autóját, mert túl lassú volt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy rendőrjárőr kiszedte a sort feltartó gyanúsan lassú autót. Hát nem épp egy önvezető kis bili volt az? A Google kicsit megsértődött.


A kaliforniai Mountain View rendőrségének egyik járőre kiszúrt egy autót ami feltartotta a mögötte közlekedőket, mert egy 35 mérföld/órás zónában csak 24 mérfölddel ment. 56 helyett 39 km/óra, itthon ezért biztos még dicséretet is kapna egy autós, de Amerikában illik annyival menni, amennyivel lehet. Nem többel és nem is jelentősen kevesebbel. Kaliforniában például van egy 1980-ból származó törvény, ami kimondja, hogy nem szabad olyan lassan menni, amivel feltartjuk a többieket.
Hirdetés

Mivel az El Camino Real nevű úton 35 mérföld volt megengedve, a Google fehér kisautójának nem is igazán szabadott volna arra hajtania, mert rá a golfautókra és hasonló elektromos gyöszökre vonatkozó szabály érvényes. Abban pedig az áll, hogy csak 35 mérföld per óra alatti sebességhatárú utakon lehet használni. A rendőrök intézkedése tehát nem volt túlzó, az autózást a számítástechnika felől közelítő Google válasza viszont elég kiábrándító. Szerintük ilyen miatt élő sofőrt nem állítanak meg, és 1,2 millió mérföldnyi autonóm közlekedéssel a hátuk mögött büszkék, hogy még sosem lettek megbírságolva. Gratulálunk nekik! Ez egyébként 1,92 millió kilométer, amit nem 90 évesen, hanem 90 évnyi vezetéssel lehetne egy embernek összehozni. A Google és a helyi hekusok is a biztonságra hivatkoznak közleményükben, kíváncsian várjuk a következő csörtéjüket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:11
    Permalink

    “ami kimondja, hogy nem szabad olyan lassan menni, amivel feltartjuk a többieket.”

    egy ilyen törvény ide is nagyon jó lenne.

    egyébként meg piszok ocsmány ez a kis gnóm 😀

Vélemény, hozzászólás?