Miért is ne?

A Skoda jön a rali vb-re?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes következtetéseket vonhatunk le Juho Hänninen, a Skoda gyári versenyzőjének mondatából.

Érdekes választ adott Juho Hänninen, a Skoda gyári versenyzője arra a kérdésre, hogy láthatjuk-e még őt a vb-n szerepelni.
„Sajnálom, de erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Szerződésem van a Skodával a jövő évre, és az ő terveiktől függ minden. Később még kiderül.”
Ez a mondat elég talányosan hangzott, ami alapján nem zárható ki, hogy a Skoda esetleg a rali világbajnokságon is indítsa versenyzőit.
Az IRC-bajnokságot két győzelmével vezető Juho Hänninen a hétvégén a Finn Ralin tett kiruccanást, ahol a Szuper–2000-es kategóriát megnyerte, olyan nagy nevek előtt, mint a jövő évi gyári Ford szerződésre pályázó PG Andersson vagy Patrik Sandell.
Ezzel Hänninen bizonyította, hogy nem csak az IRC-mezőnyben van keresnivalója.

Jövőre változnak a szabályok a rali világbajnokságon és a WRC-k a jelenlegi Szuper–2000-es autókra épülnek majd, egészen minimális változtatással. Igaz, a jelenlegi kétliteres szívómotorokat felváltja az 1,6 turbó.
A Skoda korábban bejelentette, hogy 2011-re nem készít ilyen motort, de egyes vélemények szerint akár egy kiforrott kétliteres szívóval is jó helyezéseket lehet jövőre elérni.
A cseh gyár az idén rengeteget öl Szuper–2000-es autója fejlesztésébe, amely jelenleg az egyik legjobb a kategóriájában.

Nem kizárt tehát, hogy jövőre a Skoda – még ha nem is gyári csapatként – rajthoz áll néhány vb-futamon. Ha pedig olyan képességű és tapasztalattal rendelkező versenyzővel teszik, mint Hänninen, akár nyerhetnek is, de a dobogóra mindenképpen esélyük lesz.
Persze mindez attól is függ, hogy az anyacég, a Volkswagen végre elhatározza-e, hogy beszáll a rali vb-re, ahol jövőre a jelenlegi két gyártó, a Citroën és a Ford mellett egy új, a Mini is versenyezni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?