A világ legbénább párhuzamos parkolása 
Videón az egyik legszerencsétlenebb parkolás
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A smarttal állítólag gyerekjáték a parkolás, de hősünk könnyedén rácáfol erre az alapvető tételre.
Nem vagyunk egyformák. Van, aki egyáltalán nem szeret vezetni, van, aki a városi forgalomtól ódzkodik, van, kit az autópálya borít ki teljesen, és olyan is akad, akinek a célba érkezést követő első pillanatok, azaz a parkolás okozza a legnagyobb fejfájást. Az alábbi videón látható, hím- vagy nőnemű smart tulajdonos e legutolsó kategóriába tartozik: nem kizárt, hogy pont azért esett választása a fortwo-ra, mert olyan autót keresett, amivel könnyű parkolni. Hát, ami azt illeti egy önparkolós Ford Focusszal jobban járt volna. Négy perc és negyvennégy másodperc telik el, mire elhelyezi az autót a járdával párhuzamosan, de a teljes akció ennél is tovább tarthatott, mert amikor elkezdődik a videó, a készítő már szakad a röhögéstől.
Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
A világ legbátrabb galambja
Nem térek ki, mondta a galamb, és úgy is tesz. A buszsofőr az utolsó pillanatban berezel, és elrántja a kormányt.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Modellfrissítésen esett át a smart fortwo
- smart for-us: Amerikába jöttem
- Rinspeed Dock+Go: áram az utánfutóban
- smart for-us: Amerikát szeretné meghódítani a smart
- Smart Brabus WeSC
- smart forvision - már az alufelni is a múlté?
- Elektromos smart ED a Sixt-nél
- Akkujával is erősebb lett a smart ED harmadik kiadása
- Tovább bővül a smart család
- Amszterdamban 300 smart ed áll szolgálatba
Használtautó.hu
|
Ár: 2.450.000 Ft Évjárat: 2011 / 3 Kivitel: egyéb Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.690.000 Ft Évjárat: 2004 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 2002 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
















Hozzászólások (2 db)
na neki elkéne venni a jogsiját az biztos
Emlékszel amikor beszéltük, hogy vannak olyanok akiknek nem lenne szabad kocsiba ülni? Az ilyenekre gondoltam, mit művelne ez a szegedi vagy győri nagy körforgalomban?!
na neki elkéne venni a jogsiját az biztos