A világ tíz legcsúnyább autója – az angolok szerint
A BMW és a Rolls sem tetszik a briteknek
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A legtöbben minden bizonnyal az X6-os BMW-t kifogásolhatják, de a Ford Scorpióval vagy a Fiat Multiplával nehéz nem egyetérteni.
Toyota Yaris Verso − A Toyota kétségtelenül nagyon praktikus autót készített a Yarisból, amely hatalmas helykínálattal és variálható utastérrel rendelkezik, csak éppen a dizájnt felejtették el. A Yaris semleges, visszafogottan szép karosszériáját alaposan megerőszakolták a felfújással. Ezzel a döntéssel egyetértek, bár az én listámon, ha Toyota szerepel a legrondábbak között, akkor az inkább az ötajtós Corolla lenne.
Ford Scorpio MkII − Nagyot akart dobni a Ford a Scorpióval, amikor teljesen új autó tervezése helyett friss karosszériát húztak az első generáció padlólemezére. Kétségtelenül egyedi megoldás született, de nem volt túl sikeres. Egyszer találkoztam egy Scorpio tulajdonossal, aki határozottan állította, hogy tetszik neki az autó. Én is megpróbáltam megtalálni benne a szépséget, és tulajdonképpen, ha az elejét meg a végét kicseréljük a régi modellére, nincs is vele semmi baj.
Rolls-Royce Camargue − Amikor 1975-ben bemutatták a Pininfarina tervezte Rolls-Royce Camargue-ot, ez volt a világ legdrágább sorozatgyártású autója. Hogy valójában szép-e vagy ronda, nehéz eldönteni. Az biztos, hogy középút nincs, de részemről láttam ennél rondább kocsikat is. Nálam a Rolls felmentést kap.
Cadillac Escalade − Hát, európai szemmel erre a kocsira nem nehéz rávágni, hogy csúnya, bár kétségtelenül nagy és épp úgy erőt sugároz, mint a félkilós szemekből font arany nyaklánc, bár akkor már nagyobb kerekek kellenének rá. Egyetértek a brit kollégákkal.
FSO Polonez − Ez akár egy Pollux spoilerrel teleaggatott hosszított csomagtartójú Lada Samara is lehetne. De nem az. A szocialista tábor autóit előszeretettel spoilerezték fel a nyugati piacra, amivel gyakran rontottak a képen. A szoci autók iránt érzett nosztalgiám miatt az alap Polonez nálam nem tartozik a csúnya kategóriába, de ez a kirittyentett nem tetszik.
Perodua Kenari − Ebből nem sok futott a magyar utakon. A Lancia Delta Integrale eltorzított hűtőmaszkja tényleg nem túl nyerő a klasszikus Wagon R kamiontükreivel együtt. Talán még négy ködlámpát tehettek volna előre, vagy ahogy a Lancia raliváltozatán volt, félig a gépháztetőre. Mindenesetre a rendszám elhelyezése is ízlésesen sikerült.
Lamborghini LM002 − Amikor először találkoztam a Lamborghini terepjárójával, nem hittem el, hogy ez tényleg Lamborghini. Az évek távlatából már kezdem a tervezőjét megérteni. A terepjáró pont olyan, mint egy kommandós katona: erőt sugárzó, ijesztő de semmi esetre sem szép. Ha ez volt a cél, akkor tökéletes az eredmény.
Ssangyong Rodius − Állítólag a Rodius nyerte el a legtöbbször a világ legrondább autója címet. Az látszik raja, hogy foglalkoztak a formatervezéssel, és hogy egy egyterűt próbáltak sportos limuzin bőrbe bújtatni, de ennyi erővel csinálhattak volna szép autót is, vagy csak egyszerűen egy szürke középszerűt. Ráadásul hatalmas méreteivel élőben még rondább, úgyhogy a Rodiusnak mindenképpen a listán a helye.
BMW X6 − Na ezért meg fogják kövezni a brit kollégákat! Volt szerencsém egy hetet ilyen autóban tölteni, és nagyon érdekes volt az emberek reakciója, mindenkinek az volt az első reakciója, hogy hú de jól néz ki, de nem kellene. Dehogyis nem! A BMW tökéletesen megtalálta azt a formát, amivel az emberekben a legnagyobb irigységet lehet kelteni. Többen vágynak ilyen autóra, mint ahányan beismerik maguknak. Ha valaki X6-ost vezet, arra egészen biztosan felfigyelnek az utcán, még ha némi ellenszenvet is éreznek a gazdája iránt. Ha nem is a legszebb BMW, azt nem mondanám rá, hogy csúnya. De „nem kellene”.
Ha más a véleménye, írja meg!
Mihályi Csaba
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 1.350.000 Ft Évjárat: 1999 / 12 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 790.000 Ft Évjárat: 2000 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 2003 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |


































