Nem volt egyszerű, de megvan a magyar rendszám

Akadályok leküzdve, sikerült megszerezni a magyar rendszámot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egynapos ügyintézés lebegett a szemem előtt, két fél napot szántam rá, majdnem sikerült is, ám egy hiba közbecsúszott.

Tavasszal már írtunk egy élményekkel teli útmutatót a járműhonosításról, most pedig magam is végigjártam a vakon megvásárolt, már használttesztünkben is bemutatott, kiválóan szolgáló Renault Grand Scénicem kapcsán. Kitartás és idő, meg persze pénz szükséges hozzá, ugyanis a teljes eljárás díja sajnos az autó értékének jelentős részét teszi ki. A hazai forgalomba helyezés azonban nem csak ezért fájdalmas, a rendszerbe van kódolva, hogy bonyolult, nehéz történet. Többen is ajánlkoztak, hogy van ismerős, aki egy „húszasért” elintézi. Na persze, amiből aztán lesz 30-40, de akármennyi is, nem vagyok hajlandó azért fizetni, mert az ügyintézés bonyolult, részint persze azon okból, mert vannak a csókosok, akik valahogy mindig előre kerülnek. Belevágtam magam, nem csak az igazságérzet, a kíváncsiság is hajtott: vajon mennyire lesz nehéz menet?
Már a történet eleje is ellentmondásos, hiszen első lépésben a Nemzeti Közlekedési Hatóság kijelölt vizsgálóállomása keresendő fel annak megállapítására, hogy az autó forgalomba helyezhető-e itthon, illetve a műszaki ellenőrzés elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy az autót már az előtt fel kell készíteni az ellenőrzésre, hogy tudnánk, forgalomba helyezhető-e itthon. Persze szép is lenne, ha nem lenne az, egy külföldön egyébként nem csak forgalmival, hanem érvényes műszaki vizsgával is rendelkező példány – lábon ugyanis csakis ilyen érhet haza. Érdemes azért egy műhelyben előre átvizsgáltatni az autót, a hatósági eljárás díja ugyanis 39 090 forint, amit nem lenne jó többször kicsengetni.

Egyszerű ügyintézésről persze tökéletes autóval se álmodjunk! Kezdjük ott, hogy a lakóhely szerinti NKH-t kell felkeresni. Ennek igenis van gyakorlati jelentősége, én például hiába próbáltam már a vásárlást követő napokban elintézni, mivel akkor épp anyóslátogatáson voltunk Szegeden, ott nem jutottam semmire. Maradt a pesti Vas Gereben utca. Bejelentkezés csak személyesen lehetséges, elvileg átnézik a papírokat, hogy minden megvan-e (bár azt mondják, hogy minden kapott iratot vigyünk, valójában a külföldi forgalmi és az adásvételi szerződés szükséges ekkor). Nyitásra érkezve is bőven voltak már az irodában, láthatóan nem először jártak ott, én pedig azonnal az egyik ablakhoz jutottam. Ott nem nézték meg a papírokat, pedig kértem, ám a „Biztos rendben van, majd megnézzük a vizsgán, kérjen időpontot a pénztárnál!” választ kaptam. A pénztár viszont szignózás nélküli papírokkal nem volt hajlandó időpontot adni. Lefutottam a második kört, két nappal későbbre, szerdáról péntekre kaptam időpontot. Délelőttit is választhattam volna, de a délután 15 óra szimpatikusabb volt. Arra voksoltam, hogy úgy még belezsúfolnak az aznapi menetbe, délelőttről pedig jó eséllyel csúszhatnék délutánra.
Ez a spekuláció bejött, kevéssel 3 óra előtt érkezve, minimális váratás után már valóban a vizsgasor előtt állhattam. Persze benne van a rendszerben, hogy két, utánam befutó autó elém került. „Vegyük előre a taxit, hadd menjen utána!” röppent el egy megjegyzés. Persze, a taxi az taxi. Fel sem szólaltam ellene. A vizsga amúgy korrekt volt, a vizsgáztatók is, gyors és szívatásmentes volt az NKH-s kör.

Hamar megkaptam a papírokat, az egyedi forgalomba helyezési engedélyt, meg persze a műszaki adatlapot, melyekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alá tartozó Vám- és Pénzügyőrség keresendő fel. Nem péntek délután, ugyanis 14 órakor már záróra van náluk. A weboldaluk szerint azonban hétfőn reggel 8-ra már mehetek is. Mázlim van, a Száva utca tőlem 2 kilométer, 7:51-re már be is gördültem a szögesdróttal is körbevett vámhivatal elé. Parkolás az utcán, nem a legbarátságosabb helyen, de legalább ingyenesen, nyitásig várakozás a sorompó előtt, és hohó, egy A4-es lap szerint október 1-től csak 8:30-tól van ügyfélfogadás. Öröm és boldogság, ez bizony fél óra színtiszta és teljesen fölösleges várakozás. Sebaj, 8:30-kor elsőként mehetek az ügyintézőhöz, még a bejáratott „forgalomba helyező kisiparosokat” is megelőzöm. A „Regisztrációs adót szeretnék fizetni!” kijelentésre a „Megnézem a papírokat!”, majd némi szöszmögés után a „Rendben, jónak néznek ki!” a válasz. Mintha az alap az lenne, hogy a papírok nem jók. Mivel még nem fizettem regadót, de másfajta importadót sem, elsőként egy erre alkalmas nyomtatvánnyal VPID számot kell igényelnem - tudtam meg. Ennek a kitöltése körülbelül 2 perc. Az viszont picit meglepő volt 8:35-kor, hogy az ügyintéző 11-12 óra közé ígérte a papírok elkészültét, melyek alapján a regadót befizethetem.

Sebaj, közben elmentem egyéb ügyeket intézni, majd visszatértem. Bepróbálkoztam egy 11 órás időponttal, s láss csodát, a papírok már készen álltak. A legegyszerűbb fizetési mód a vámhivatal épületében lévő OTP fiók. Onnan azonnal jóváírják a NAV, OTP-nél vezetett számlájára a regisztrációs adót, s a bankban kapott igazolással vissza lehet térni az üggyel már foglalkozó ügyintézőhöz, aki végül kiadja az áhított igazolást. Várakozni persze a kihelyezett bankfiókban is kell, s azon sem érdemes fennakadni, hogy itt sem érkezés szerint, sokkal inkább ismeretség alapján szólítják az embereket.
Bár az ügy elején is átadnak egy NAV-os papírt, amin ellenőrizni kell az autó adatait, legfőképp alvázszámát, azt a végső, már-már mámoros pillanatban megkapott igazoláson is meg kell tenni! Később kiderül, hogy ennek miért lesz óriási jelentősége! A reggel 8-as nyitásra érkezéshez képest abszurd volt, hogy 11:15-kor ügyintézőm a „Kész is vagyunk, és még csak negyed 12 van!” búcsúmondattal adta át a papírokat, de sajnos a magyar valóságot jelzi, a 3 órás regadóintézés nem számít rossz szintidőnek.
Hirdetés
Ha már megvan a műszaki adatlap, melyhez már a majdani rendszámra ragasztandó matricákat is mellékelték, megvan a forgalomba helyezési engedély és a regisztrációs adó megfizetésének igazolása is, még egy teendő, a kötelező biztosítás akár interneten keresztüli, alvázszámra megkötése van hátra ahhoz, hogy annak igazolásával és az összes többi, addig felhalmozott papírral felkereshető legyen – az ország bármelyik – okmányirodája a rendszám kiváltásához.

Mivel autómat Balassagyarmatra vittem szervizbe (márkaműhelybe, de a pestieknél érezhetően kedvezőbb díjszabásúba, az ügyfélhez és az autóhoz egyaránt szimpatikusabb hozzáállásúba), gondoltam, elintézem a rendszámot is ott. Interneten keresztül be is jelentkeztem a helyi okmányirodába, a kapott időpontban ott is voltam, és nem jártam sikerrel.
Már azzal is megakasztottam az ügymenetet, hogy a német rendszámú autót én a német határ másik oldalán, egy holland kereskedőtől vettem meg. „Ez így nem lesz forgalomba helyezhető!” kaptam az első hidegzuhanyt, majd jött az ijesztgetés: kell egy hivatalos dokumentum, annak egy, az Országos Fordító Iroda általi hiteles fordítása, és abból ki kell derüljön, hogy miként került az autó Hollandiába. Valószínűleg ugyanúgy, mint Magyarországra, egyébként teszem hozzá, a német, az ideiglenes rendszámhoz tartozó forgalmi az én nevemre szólt. Feltettem a kérdést, hogy valóban fontos-e, hogy hol, milyen állampolgárságú személytől vásároltam az autót. Majd, miután úgy éreztem, hogy Nógrád megye még talán nem az EU, egy helyi példával szemléltettem az ügyet. „Ha átmegyek Szlovákiába a magyar rendszámú autómmal, ott azt eladom egy osztrák személynek, akkor azt ő vajon forgalomba fogja tudni helyezni, érvényes lesz a szerződés?” – tettem fel a kérdést. „Felhívjuk a központot!” – kaptam a választ. A „központ” szerencsére megnyugtató választ adott, az autó honosítható! Megkezdődhetett az ügyintézés, melynek során kiderült, hogy a regisztrációs adó igazolásán egy karakter kimaradt az alvázszámból. Teszem hozzá, az első, tehát a modellt, nem pedig a konkrét példányt azonosító számok közül. A rendszer azonban 100%-os egyezéssel engedi csak a honosítást, így a balassagyarmati rendszámról le kellett mondanom, s következhetett a regadóigazolás helyesbíttetése.

Némi Google-keresés után jöhetett a telefonálgatás, majdnem eljutottam a Száva utcai ügyintézőmhöz, ám ő oktatáson volt, csak délután 2 után hívhattam, délelőtt esélytelen volt bármit lépnem, a többi ügyintéző azt javasolta, hogy vele beszéljek. Délután 2-kor hívtam is, mint megtudtam, november 30-ika különleges, hétfői munkarendű péntek volt, ezért tudtam elérni. Megtudtam, hogy ő nem fogja tudni módosítani a kiadott igazolást, azt csak a felettes szerv, a NAV VPOP Rózsa utcai központja tudja megtenni. Ott kell kérvényezzem, jó lenne, ha minél előbb tenném. Esélytelennek tűnt, de mégsem volt az, ügyintézőm ismét figyelmeztetett, hogy hétfői munkarend van, nem zárnak 14 órakor, hanem 15:30-kor. Balassagyarmatról azonban enyhén esélytelennek tűnt, hogy akár 15:20-ra beérjek a VI. kerületbe.
Persze megpróbáltam, teszem hozzá, aznap gyakorlatilag nem ettem, ugyanis arra nem jutott időm, mert ugye rohanni kellett a NAV-hoz. Reggel 200 kilométeres hatótávval indultam, ami a 180 kilométeres útra elégnek tűnt, de persze Balassagyarmatra azért kell kapaszkodni, és még egy próbaútra is elmentünk a szerviz után. Így is maradt 109 kilométer hazáig, ami 90 kilométerre vállalhatónak tűnt, persze 100 km után már nem írt hatótávot az autó. Tankolni nem álltam meg, hiszen úgy esélytelen lett volna beérni a Rózsa utcába. Eljutottam, leparkoltam, vettem parkolójegyet, így is 15:21-re a NAV portáján voltam. Mint kiderült, ott csak 15 óráig van ügyfélfogadás. Telefonáltam az ügyintézőmnek, érezhette rajtam, hogy nagyon nem szeretnék még egyszer bemenni, pedig a portás ezt javasolta. Telefonon keresztül segített (óriási szerencse, hogy segítőkész volt!), le is jött egy hölgy, aki elvette a papírokat, és biztosnak nem, de valószínűnek ígérte, hogy aznap meglesz a helyesbítés. Persze legalább egy óra múlva. Sebaj, addig elmegyek tankolni, és végre némi táplálékot is magamhoz veszek - gondoltam ismét naivan. Első persze az autó, épp beálltam az egyik legközelebbi kúthoz – 20 perccel a papírok leadása után, mikor csörgött a telefonom, megvan a papír, siessek érte, mert 16:30 után senki sem lesz bent. Remek, persze a tankolás ismét elmaradt, péntek esti csúcsforgalom, 16:10-re azért visszaértem. Végre kezemben volt az áhított helyesbítés. Tankolás, evés, az autóhoz nem passzoló, hibásan kapott alkatrészek kicserélése és irány az okmányiroda, ha hétfő(i munkarend) van, akkor este 8 óráig nyitva kell lennie a VIII. kerületinek.

Esti programként oda már feleségemmel és kicsiny fiammal együtt mentem, csak pár perc volt összeszedni őket, így viszont az ügyintézés idejére legalább együtt lehettünk. Leparkoltunk az okmányirodától két sarokra, a rendszámokat ismét hónom alá csaptam, az autót szabálytalanul rendszám nélkül hagytam az utcán, és irány az iroda. Ami persze nem volt nyitva, a VIII. kerületben péntek volt, szombaton pedig csakis délelőtti nyitva tartás várt volna. Irány a központi okmányiroda, de előtte a biztonság kedvéért felhívtam őket. Bár ne tettem volna! A hívás a központi kormányzati vonalhoz ment, ahol sem arra nem kaptam választ, hogy pontosan milyen napi munkarend kellene legyen, sem arra, hogy az este 8-ig „rendelő” központi okmányirodában lehet-e még a nem túl késői fél 7-es időpontban sorszámot kapni. Az viszont eléggé meglepett, hogy több ügyintéző is azt javasolta, hogy már ne menjek oda, nem szokott lenni sorszám, ami szerintem nem mást mutat, minthogy alul van tervezve az este 8 óráig nyitva lévő központi okmányiroda kapacitása. Szerintem ugyanis arra kellene szolgáljon az esti nyitva tartás, hogy a munkahelyéről fél 6-kor szabaduló átlagpolgár oda 7 órára, esetleg fél 8-ra érve is el tudja intézni az ügyeit.

Semmi kedvem nem volt újabb napot a rendszámra szánni, ezért családostul célba vettük a központi okmányirodát. Parkolás, rendszám csak az után le, hogy feleségem leellenőrizte, van még sorszám, nem is vészes az előttünk lévő 4 ember. Fél óra várakozás, és bejutottunk, nem egész fél óra, és kezemben volt a magyar rendszám – az egész napi eseménysor után felfoghatatlan érzés volt. Az ottani ügyintézőt nem riasztotta el a német forgalmi és a holland eladó, sőt, mivel a nevemen volt már az autó, az adásvételi nem is nagyon izgatta, csupán a biztonság kedvéért rakott el egy példányt.
Hasonló történetük van? Netán szívatásnak éreztek egy ügyintézést? Küldjék el nekünk!
Nagyon nem volt egyszerű menet, ráadásul a regisztrációs adó duplán fájdalmas lett, nem csak azért, mert a honosítás legjelentősebb, bár esetemben az Euro4-es, viszonylag kicsi motor és az 5 éves életkor, azaz a már több mint 50 százalék feletti avultatás miatt még nem is volt tragikus, 110 500 forintos összeg. De az is tetemes, illetve az összességében csupán annak kétszeri hosszas ügyintézése is nagyon balul sült el. Persze a hibás én is vagyok, nem ellenőriztem kellően az alvázszámot. Aki belevág autóhonosításba, mindig, a leghosszabb idő alatt megszerzett papíron is tegye meg!
Eközben a szervizben…

Bár ijesztőnek tűnt a műszerfali Service felirat, nem volt vészes. Már a hazaérkezés után tudtam, hogy csak az olajcsere szükségességét jelzi, hibakód nincs. A hajtókarcsapágyak cseréjét azonban többen is javasolták, ezért a vezérműszíj cseréjén már szerencsére túlesett motorban azokat és persze az olajat is cseréltettem, utóbbit szűrőstül. A csapágyak cseréjéhez nagyon szét kellett bontani a motort, le kellett emelni a váltót, s a motort is félig le kellett bontatni. A balassagyarmati márkaszerviz az egész művelettel mintegy 6 órát volt elfoglalva, ami a művelet bonyolultságához képest igencsak jó idő.
Beigazolódni látszik a gyanúm, hogy ennél az autónál már nemigen drágább a márkaszerviz, mint a független. Utóbbiak ugyanis tartanak tőle. A cserére érett lengéscsillapítókból például Balassagyarmatra rosszat vittem, nem tudták ott cserélni. Később egy kisebb futóműves műhelynél kopogtattam először, amikor meglátták az elektromos rögzítőféket, a nagyobb partnerükhöz irányítottak, s mintegy félnapos munkával kecsegtettek. Ezután kértem árajánlatot egy nem gyári, de Renault modellekre specializált, valamint egy pesti márkaszerviztől is, 10 és 11 ezer forintos munkadíj-ajánlatokat kaptam, majd a márkaszervizben kiderült, hogy 5 évnél idősebb autónál 20 százalék kedvezményt adnak. Így már olcsóbb a márkaszerviz, és megvan azon extra, ami miatt magam is választottam az autót, ott lesz a gyári rendszerben a karbantartás.

A friss olajjal, új csapággyal ráadásul talán még kevesebbet fogyaszt a Scénic, mint eddig – persze ez utóbbi jó eséllyel csak placebo hatás. A lényeg, hogy jól szolgál, még jobban, mint amire számítottam. És igen, költöttem rá bőven a vételárhoz mérten, többet a magyar rendszámra, mint a szervizre. Így aztán összességében nem nagy bolt, de érdekes kaland a külföldi vásárlás, kár, hogy a magyar bürokrácia billent nagyot a mérlegen negatív irányba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    a környezetvédelmi osztály besorolását jogszabály alapján végzik el.
    A károsanyag kibocsátás, és a keverékképzés módját a gépjármű műszaki adatlapja tartalmazza.

    A plakett fekete, piros, kék vagy zöld színével jelzi a jármű környezetvédelmi tulajdonságát, amelynek alapja a jármű környezetvédelmi osztályba sorolása. A járműveket a környezetvédelmi tulajdonság szerint a következő négy csoportba kell sorolni:
    1. Fekete színű plakett – korszerűtlen, nem környezetbarát járművek, amelynek a környezetvédelmi osztályba sorolása: 0, 1, 3.
    2. Piros színű plakett – korszerűtlen, kevésbé környezetbarát járművek, amelynek a környezetvédelmi osztályba sorolása: 2.
    3. Kék színű plakett – korszerű, környezetbarát járművek, amelynek a környezetvédelmi osztályba sorolása: 4, 6, 7, 8.
    4. Zöld színű plakett – korszerű, kiemelten környezetbarát járművek, amelynek a környezetvédelmi osztályba sorolása: 9, és az e fölöttiek.
    A tiszta gázüzemű vagy elektromos meghajtású, illetőleg – hibrid (elektromos és Otto- vagy dízelmotoros) 5. számú környezetvédelmi osztályba sorolt járművekhez, amennyiben az Otto- vagy dízelmotor osztályba sorolása szerint korszerűtlen, akkor piros, minden más esetben zöld színű plakettet kell kiadni.

    Környezetvédelmi osztályok / motortípusok:

    [url]http://www.nkh.hu/gepjarmu/tevekenysegek/kozutijarmmuszelj/forghelykovelj/kornyvedfelulvizsg/lapok/default.aspx[/url]

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    “Műszaki ellenőrzés alatt elvegeztek a “környezetvédelmi osztály” besolasat? Ez hogyan tortenik, mi szerint soroljak be?”
    Erre nem kapok valaszt? 🙁

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Nem, nincs időmegkötés, de érdemes addig elvinni vizsgára, ameddig van rá érvényes rendszám és biztosítás, különben a saját lábán nem fog tudni menni.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Még a rendszám és az arra való érvényesítő címke fizetendő, az okmányirodában így kevéssel több mint 20 ezer forintot kell hagyni. A vizsgához a magyar nyelvű vagy kétnyelvű szerződés szükséges, plusz az autó külföldi papírjai.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    “hatósági eljárás díja ugyanis 39 090 forint” + regado van emlitve mint fizetnivalo. Amit biztosra tudok, hogy nincs emlitve az a 6000+6000Ft uj forgalmi es torzskonyv. Mas koltseg az uzemanyagon kivul van?

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    :DD ez hihetetlen! Az ilyen “kisiparosok” kijátsszák a törvényes utat és még kikérik maguknak, ha kritizálják őket! A bűnöző kikéri magának… Hívjak má’ az Ombudsmant!!!! :)))

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Tisztelt “kisiparos”!
    Az Ön “szakmájára” nem lenne szükség, ha a hivatalok rendesen végeznék a munkájukat és nem sógor-koma-jóbarát alapon kezelnék az ügyeket!!! Akkor lehetne minden európai szintű! És a “kisiparosok” kénytelenek lennének munkával tölteni a napjaikat, ha pénzt akarnak keresni. Mert a kávézgatás, beszélgetés”jajj Gizike olyan csinos ma” nem lenne megélhetési forrás! Épp eleget láttam ilyen embereket “munka” közben! Németországban egy autó névre iratása kb.1,5óra mindenestül….és nincs szükség külső segítségre!

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Tisztelt “kisiparos”!

    Lenézésről szó sincs, de azért abban talán egyetértünk, hogy a rendszer korántsem optimális. A cikkben amúgy kiemeltem, hogy a papírokat valóban ellenőrizni kell, nem hőbörgés kívánt ez lenne, hanem másoknak tanács, hogy nálam is ügyesebbek lehessenek. Én ha csöpög egy csap, azt is igyekszem magam megbőrözni, és azt gondolom vagyunk ezzel még így néhányan, hogy szeretjük magunk megoldani az apró, cseprő dolgainkat.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Valami nem stimmel :
    – Nem volt 15 eFt a csapágy cseréje, de szét kellett bombázni hozzá a motort és fél nap volt a munka.
    Nekem ez nem konzisztens.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Sajnos problémás szerkezet a K9K motor (főleg a 100Le felettiek), legyen az Scenicben, Qashqaiban stb… Hozzáteszem odafigyelve (mert azért rengeteg ember van, aki finoman szólva is szarik az autójára) elmennek ezek is, nem egy céges Kangoo-t, Megane-t szervizelünk, melyek 300 000km-nél járnak, de ezek szinte mind kivétel nélkül 100Le alattiak. Sőt a 65Le-s alapváltozatok, amit Clioba, Thaliaba raktak kifejezetten megbízhatóak. De gondoljunk csak bele, a 110 lovas alig különbözik az alap 65 lovastól (injektorok, turbó, és hengerfej), holott szinte kétszer olyan erős. Cotec szerelőnk meggyőződése szerint amúgy a tartós alacsony fordulatú “spórolós” használat okozza ezeknél a hajtókarcsapágy problémát. Sokan, hogy minél alacsonyabb legyen a fogyasztás már 90-nél hatodikba rakják, alig forog a motor, gyorsításnál sem váltanak vissza, és kipréselődik az olaj a csészékből, igénybevétel pedig ekkor a legnagyobb rajtuk. Igaz ez csak egy elgondolás a hiba lehetséges okát illetően, de van benne logika…

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Miért is kellett volna a szerzőnek igénybe vennie a “segítséget”? A szerző a komplett procedúra alatt a munkáját végezte, hisz feltérképezte a regisztráció folyamatát, testközelből megélte, majd megírta. Ő ebből él. Az, hogy van benne egy esetleges bújtatott reklám (Renault szerviz), az csak hab a tortán. Tény, hogy a “földi halandó” mérlegeli, hogy 2-3 nap alatt többet keres-e mint a csúsztatott 20e Ft, és ha többet keres, akkor nem rohangál, hanem egyszerűsít.

    Az mondjuk nekem is fura, hogy miért kell csapágyat cserélni? Ha tudnám, hogy ez típusbetegség, én nem vettem volna meg. Nem az 50-60ezer Ft-os javítási költség miatt, hanem mert ha egy csapágyat nem sikerült rendesen méretezni, legyártani, akkor vajon mi jöhet még elő? Inkább maradok a Japán, esetleg Német autóknál.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Nem kell “éhen dögleni” vigyázni kell az értékeinkre, járműveinkre!!

    Ez keveseknek megy, tegyük hozzá.

    Mindenki siet, rohan, ebben a pusztító világban nem csak Mi magunk esünk áldozatul, hanem a tárgyi eszközeink is beleértve az autónkat is.

    Itt látom a nagy hibát.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    sajnos vannak nagyon problémás motorok manapság, tényleg kritikán aluli a renault a hajtókarcsapáhgyak miatt az opel a vezérműláncai miatt meg folytathatnám a sort. számomra érthehetlen hogy engedhetik meg maguknak ezt a gyártók. nem igazán hallottam, mostanában tartós motorokról(talán csak 1-2 ről de azt ismerősi körben is) márkát szándékosan nem irok aki ért hozzá tudni fogja, volt imerősömnek egy 2,2 175 lovas dízelje 440.000km nél hibátlan. gyakorlatilag nem kellet az autóhoz nyulni! szoval vannak azért még ilyenek de ritka dolog. vagy itt a sajátom kb 500e km nél tart bontatlan sosem volt a motorhoz nyulva. gyári turbó stb. ugyanugy indul a-20 ban mint a +30 ban de ez még régi vágású 2001 es 115 lovas adagolós motor. márkát megint szándékosan nem irok. de tényleg elég borzasztó h a mai világban sokan arra mennek h 200 nál többet ne is birjon ki. ez tök jó dolog annak aki 3 évesen cserélgeti az autóját. és azok akik 10 éves autókat hajtanak mert nincs pénzük újra??? dögöljenek éhen a sok ráköltött lóvé miatt vagy mi???

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    A cikkírónak ez egy jó gondolat volt korábban!

    “Kipróbáltuk a Toyota Corolla Versót, amiből akár lett is volna itthon egészen megkímélt, 8 éves, 2,2 millió forintért elérhető példány, de nemhogy csenevész harmadik sori ülései, még középső sorának székei is kicsinek bizonyultak.”

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    JAJ, már bocsánat, de az 5 éves verdán hajtókarcsapágy csere ????? Ezt a mondatot nem tudom felfogni épp ésszel.
    De nemrég találkoztam, egy hasonlóval. pár éves Nissan (asszem X-TRAIL, de nem biztos) nincs benne 30.000.Km és számlás motorcsere.
    Mi van itt. ????? Annyira jönnek a villanymotorok, hogy elfelejtettek belső égésű motort gyártani?
    Még a legsutább motortól is elvárom a 200.000.Km-es hibátlan működést. Sokat várok el?
    Még a Lada motorok a rosszabbik szériából is elmentek nagyjavítás nélkül 150.000-Km-et.
    Nem értem…….
    Üdv F.Attila

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Hát nem egyszerű ez a honosítás. Az asszonynak vettem egy gyönyörű 190-es mercit. A nyáron honosítottuk. Egyik ismerősöm, egy eredetvizsgáló srác mondta, hogy hogyan működik a rendszer, A srácot még a trabantom vizsgálata óta ami minimum 10 éve volt, ismerem, illetve üzleti kapcsolatban vagyunk, műszaki vizsga stb. És tudom, hogy autópiacosoknak is intézi, pedig azok eléggé szűkmarkúak… Szóval telefonon elmeséltem, hogy mi van, Hétfőn reggel 8-ra odajött a munkahelyemre megnézte a papírokat, (ami ok-s volt) elvitte vizsgázni, határozatra, a verdát kb 10 re már vissza is hozta (sikeres műszakival) . és kalkuláltunk ADÓ+ 60. 000-ban benne van minden. rendszám, forgalmi, NAV ügyintézés minden.
    Az én mosolyom sem volt őszinte, de ha ennyi akkor ennyi, meghatalmazást irtunk, lét nem adtam. Annyit mondott majd a végén. Azt mondtam neki, hogy, ha nem sikerül elintéznie akkor egy forintomba nem került a történet, erre mondta nem lesz gond.
    Viszont másnap reggel hozta a rendszámot forgalmit, matricázva, mindennel. lementünk a garázsba és fel is rakta annyit mondott, hogy még ma kössek egy biztosítást, ott ahol akarok. Majd a megbeszélt összeggel elszámoltunk, illedelmesen megköszöntem.
    Ez a cikk olvasása után minden páros részemet összeteszem, hogy végül nem vágtam bele hanem hozzáértőhöz fordultam. Megértem válság van, igazság érzet meg minden, de addig én nyugodtan tudtam melózni, és csökkentettem a költségeket a ki nem maradt munkabéremmel.
    Ez nem tündérmese, én így jártam, és most sem döntenék másképp.
    Üdv F.Attila

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    “A csapágyak cseréjéhez nagyon szét kellett bontani a motort, le kellett emelni a váltót, s a motort is félig le kellett bontatni.”

    Akkor ezt rendesen megszámolták, mert elég lett volna csak a olajteknőt levenni, alulról cserélhetők a hajtókarcsapágyak a K9K motoroknál. Tapasztalatból mondom, mi sem egy autóban cseréltük már, munkafelvevő vagyok egy Renault szervizben…

    Amúgy kitartást hozzá, ez a 103/106 lovas a legproblémásabb 1.5 dCi. A 65 illetve 86 lóerősök kevésbé problémásak, de sajnos a K9K se így, se úgy nem a megbízhatóság csúcsa…

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Rengeteg ajándékkosár és készpénz tart folyamatosan a kedves pult mögött ülökhöz. Ha ezt 5 év fegyházzal jutalmaznák biztos megszűnne a 20e forint kérő ügyintézők és az “ismerősök” előre jelszó. Csak az a baj, h ez 10 éve is így volt és ahogy látom most is.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Rengeteg ajándékkosár és készpénz tart folyamatosan a kedves pult mögött ülökhöz. Ha ezt 5 év fegyházzal jutalmaznák biztos megszűnne a 20e forint kérő ügyintézők és az “ismerősök” előre jelszó. Csak az a baj, h ez 10 éve is így volt és ahogy látom most is.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Combi 27-nek!
    Hűha, Veszprém. Az nem semmi, ott vannak ám a komoly szakemberek. A felét kiküldeném kapálni a kukoricaföldre, de lehet, hogy ahhoz se értenek. Az a baj, hogy a dolgok pontosan fordítva működnek. Ezek az emebrek nem értünk vannak, ill. azt hiszik, hogy ők szívességeket tesznek azzal, hogy a munkájukat végzik. Ezekre a munkahelyekre érdekes módon csak kihalásos alapon lehet bejutni. Vajon miért? azért mert a jatt megközelítőleg háromszorosa a fizetésnek. Ezeket a pénzeket azok a haverok viszik akik, 10-20000Ft-ért vizsgáztatnak autókat + a befizetések. Érdekes, hogy azok mind rendben vannak. Ha valaki maga intézi a dolgait, akkor beindul a szívatás pontosan azért, hogy előbb- utóbb vigye majd a haver. Így mindenkinek egyszerűbb (de drágább) lesz. Hányingerem van a magyarországi bürokrata ügyintézésektől. Ebben az az érdekes, hogy akivel beszélek erről, mindenki így gondolja, de soha nem változik semmi.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Ezért kellett volna odaadni azt a húszast annak aki nap mint nap ezzel foglalkozik nem elcseszni vele 2-3 napot. Számold ki, hogy mennyi pénzt kereshettél volna ha ezalatt azzal foglalkozol, amihez értesz. De tudom, az újságírók mindenhez értenek…

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Ezért kell a húszast odaadni annak aki nap mint nap ezt csinálja és nem cseszel el vele 2-3 napot. Számold ki, hogy mennyi pénz kereshettél volna ezen idő alatt ha azzal foglalkozol, amihez értesz. Ez is egy szakma, mint a újságírás, de persze egy újságíró mindenhez ért

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    nem gondoltam volna hogy ennyiből megúsztad! bár legyünk őszinték ha veszel egy magyar rendszámosat nem hiszem h sokkal rosszabbul jártál volna mindent összevetve. egyébként kényelmes nagy kocsi remélem még sokáig szolgál de összességében azért van jobb a piacon.
    Ez a “ne tartsunk el ügyintézőket” ez a tipikus magyar mentalitás. nem adok ki zsebemből 5 ft-ot másnak inkább megcsinálom én! Igaz a végén majdnem többre jött ki a sok ki apró buktató miatt a mutatvány mint amennyiért egy “ismerős” rutinból megoldotta volna…egyébként a cikk az jó lett mint ahogy általában a többi is. ugye mindenki máshoz ért:)

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    A csapágy nem egész 30 ezer forint volt, a munkadíj annyi sem. A honosítással pedig elvből sem bíztam meg embert, nem bánom, hogy nem tettem, ne tartsunk el ügyintézőket a tökéletlen bürokrácia miatt.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    A fél napos művelet a teljes szervizre szól, olajcsere, olaj- és pollenszűrő csere, teljes átvizsgálás, csapágycsere, hűtőfolyadékcsere, egyéb apróságok.

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    ugye egyszerübb lett vna odaadni vkinek aki egy huszasért elintézi…van hogy egy fél nap alatt szokott sikerülni ugy hogy reggel 6 kor irány az innét 50km-re lévő NKH-hoz délben a kezemben a magyar rendszám:) de max 1 nap alatt mindig megvan…
    amugy ingyér kaptad ezt az ipari hulladék scenicet h megérte hajtókarcsapágyazni meg még honositani is???
    amugy meg köztudott renault dci betegség ez a csapágy…láttam már rosszabbat is. mert ugye 30 ezret kell menni egy olajjal…nesze neked szervizkönyves fostalicska…

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    ugye egyszerübb lett vna odaadni vkinek aki egy huszasért elintézi…van hogy egy fél nap alatt szokott sikerülni ugy hogy reggel 6 kor irány az innét 50km-re lévő NKH-hoz délben a kezemben a magyar rendszám:) de max 1 nap alatt mindig megvan…
    amugy ingyér kaptad ezt az ipari hulladék scenicet h megérte hajtókarcsapágyazni meg még honositani is???
    amugy meg köztudott renault dci betegség ez a csapágy…láttam már rosszabbat is. mert ugye 30 ezret kell menni egy olajjal…nesze neked szervizkönyves fostalicska…

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    mi történt ezzel a hajtókar csapággyal? Szedtem szét nem egy 20 év feletti motort darabjaira, majd raktam össze, de ilyet még nem láttam..Kenés hiánya, vagy anyagminőség? Ilyen konstrukciót tervezni csak fogyasztói társadalomban lehet 🙁

    Nekem is van Okmányirodás sztorim:

    Legutolsó műszaki vizsgán a kocsi kapott egy vonóhorgot, de valamiért rossz műszaki adatlapot adtak.A gázüzemet is a műszaki után írattattam be a forgalmiba, hogy ne kelljen kétszer okmányt cserélnem.Vonóhorog miatt egyszer, a gázüzemmiatt másodszot.Mielőtt megkérdezné valaki, a gázszett sorozatengedélyes volt, ezért nem kellett utána műszakira vinni a kocsit, és a vizsga is egyszerűbb volt gázüzem nélkül.A sorozatengedélyes beszerelést pedig gyakorlatilag nem kell (ene) bejegyeztetni, csak a következő műszakin.
    Nem sokat tévedtek csak két beírást.Az autó első nyilvántartásba vételét (NEM a magyarországit), és a típusát.. (tehát a B és D2-es pontok)
    Az első forgalmimban 1983 volt a gyártási év és az első nyilvántartásba vétel időpontja is, a Típus pedig GC.
    A cseréltben 1995 volt az első nyilvántartásba vétel a típus pedig GF.
    Az autóm lazán fiatalodott 12 évet 🙂
    Le szoktam egyeztetni az adatokat, de most pipa voltam ugyanis 2 órát vártam hogy sorra kerüljek, majd újabb másfél órát az ablaknál ugyanis a központi “szerver” pont akkor nem volt elérhető mikor sorra kerültem.
    Pár hónap múlva vettem észre a baklövést, egyből irány vissza az Okmányiroda, előszedtema régebbi műszaki adatlapokat is, hátha hisznek nekem.Nem nagyon akart összejönni a dolog, minden áron újra műszakiztatni akarták a kocsit, hogy majd az ott és akkor kiadott újra helyesen megírt műszaki adatlap alapján adnak egy ismét új forgalmit.
    Erre tőlem épp nem megszokott módon kedvesen mondtam a hölgynek hogy oldjuk már meg ezt valahogy máshogy mert egyik sem az én hibám volt..
    Erre szépen beírta a hivatalos feljegyzések közé hogy első nyilvántartásba vétel ideje 1983.12.31, majd pecsét aláírás..
    Majd a rendőr arcára leszek egyszer kíváncsi ha igazoltat hogy mit szól ahhoz hogy egy sor hely sincs a hivatalos feljegyzések rovatban, ugyanis tele van írva:

    “km:420mm (ez a vontatásra vonatkozik)
    300-0306 sorozatengedély alapján
    benzin-cseppfolyós gázkettős üzemre átalakítva, 2011. szept.12
    Első nyilvántartásba vétel “B” ideje:
    1983.12.31
    Veszprém 2012.01.17″

    😛

  • 2017.10.30. at 10:28
    Permalink

    Tudom, magam is úgy gondolom, hogy már korábban is érdemes lett volna. Gyakorlatilag az első dolgom volt, hogy bejelentkeztem a szervizbe, de ilyen, bő fél napos műveletre sajnos sehol sem kapni másnapra, de legtöbbször még az adott hétre sem időpontot.

Vélemény, hozzászólás?