Megvolt a húsvéti koccintás, és vezetne? Számolás után tegye!

Alkoholt fogyasztott? Itt a képlet, amiből kiderül, hogy vezethet-e már

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legtöbb háznál nincs húsvét alkohol nélkül, és sok esetben autózás nélkül sincs. Megnéztük, miként egyeztethető mindez össze.

Alkoholfogyasztás és autózás - hazánkban egy lapon, illetve egy napon nemigen említhető, hiszen itthon a sofőrök számára zéró tolerancia van érvényben véralkoholszint kapcsán. Magyarán a sofőrök vérében semmilyen mértékben sem szabad alkohol legyen. Egyetlen esetben úszható csak meg a bírság, ha a véralkoholszint az alkalmazott mérési módszer hibahatára alatt van.
Hirdetés

A véralkoholszint mérésének legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módszere a szondáztatás. Az alkohol lebontásában ugyanis nem csak a májunk vesz részt, hanem az tüdőnkön keresztül is kipárolog a véráramból. A szondák pedig ezt észlelik, s hiába próbáljuk fogmosással, kávéval vagy evéssel leplezni az alkoholszagot, ha a vérünkben még jelen van az alkohol, akkor az a kifújt levegővel is kimutatható lesz. Így aztán azzal nem érdemes kalkulálni, hogy az alkoholos befolyásoltság leplezhető lenne. Egyéb praktikák a véralkoholszint csökkentésére sincsenek. Tény ugyan, hogy kevésbé "üt" az ital, ha tele gyomorra fogyasztjuk, ám az előzetes lakmározással csak az alkohol felszívódását késleltethetjük. Márpedig, minél később szívódik az fel, annál később is lesz lebontva, annál később fog kiürülni szervezetünkből.
Ha tehát bármilyen jellegű alkoholfogyasztás után vezetni kívánunk, akkor azzal kell kalkulálni, hogy a korábban elfogyasztott alkoholt szervezetünk már le kellett, hogy bontsa. Miként tudhatjuk, hogy megtörtént-e ez? Ha szonda nincs kéznél (márpedig jellemzően nincs...), akkor számolással. Az egészséges emberi szervezet 10 testsúly-kilogrammonként képes egy óra alatt egy grammnyi tiszta alkohol lebontására. Amennyiben nem tömjük magunkba marokszámra az alkohol tartalmú bonbonokat, akkor azokat gyorsan lebontja a szervezet, ám nem csak az italozással, minden alkoholfogyasztással számolni kell.
A kalkulációhoz pedig az egészséges testtömeget érdemes alapul venni. Ennek alapvető és nyilván messze nem kellően alapos számítási módja, ha a centiméterben mért testmagasságból 100-at kivonunk. Egy 180 centiméteres ember tehát óránként 8 grammnyi alkohol lebontására képes. Márpedig egy korsó 4%-os sörben is 20 grammnyi alkohol van, azt tehát elvileg 2,5 óra alatt bontja le az említett átlagos szervezet. A lebontási idő azonban még számos egyéb tényezőtől is függ. Például attól is, hogy a szervezet, főként a máj mennyire volt korábban leterhelve alkoholfogyasztással és –bontással.
Kevésbé megterhelő a testnek, s a gyomor nyálkahártyáját is kevésbé izgatja, ha az alkoholt nem üres bendőre fogyasztjuk, ez esetben azonban – ahogyan már említettük – a felszívódás és a lebontás is később következik be. De nem csak ezzel kell számolni, hanem azzal is, hogy vezetésre alkalmas állapotban nem feltétlenül lesz szervezetünk egy komolyabb mennyiségű, akár 10 grammos alkoholmennyiség lebontását követően. Hiszen egyrészt az is megterheli a testet, másrészt az alkohol roncsolja az idegrendszert, annak regenerációra, pihenésre van szüksége. Ez pedig újabb órákkal odázhatja a vezetésre alkalmas állapotba kerülést.
Összességében elmondható, hogy a reggel legurított feles délutánra már sanszosan kiürült a szervezetből, az ebédhez megivott sör estére ugyancsak lebontásra került. Viszont már ez is nagyon sok tényezőtől függ, az egyéntől, az elfogyasztott italtól és a hozzá evett ételektől is. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy alkoholfogyasztás és –bontás után nem is biztosan lesz szervezetünk kipihent, fitt állapotban. Ezért aztán a bonyolult és sokváltozós képlet helyett a lehető legegyszerűbbet ajánljuk: komolyabb mennyiségű alkohol elfogyasztása után az adott napon nem, inkább csak egy átaludt, pihentető éjszaka utáni másnapon ajánlott a vezetés. Természetesen csakis akkor, ha nem lettünk a túlzott alkoholfogyasztástól másnaposak, azaz kellőképpen tudunk koncentrálni, vezetésre alkalmas állapotba kerültünk.
Milyen bírságra számíthat az, aki ittasan vezet?
A szondáztatás gyakorlatilag csak szűrővizsgálat. Az ittas vezetést az még nem bizonyítja, a "tettet" el kell ismerni, vagy vérvizsgálattal kell bizonyítani. Ha a vér alkoholszintje 0,5 ezrelék alatt maradt, és első alkalommal történt ittas vezetés, úgy az ügy szabálysértésnek minősül. Ilyen esetben 6-12 hónap vezetéstől eltiltásra (azaz jogosítvány bevonásra), 100-300 ezer forint pénzbírság, és 6 hónapnál hosszabb idejű vezetéstől eltiltás esetén kötelező utánképzésre számíthat a delikvens.
Amennyiben a véralkoholszint 0,5 ezrelék fölött van, már bűncselekményről beszélünk, így a jogkövetkezmények is súlyosabbak. A vezetéstől eltiltás (jogosítvány elvétel) határozott idejű (minimum 1 éves), vagy végleges is lehet. A vezetéstől eltiltás vonatkozhat csupán bizonyos járműkategóriákra, de a jogszabály a valamennyi kategóriára történő vezetéstől való eltiltást is megengedi. Alapesetben 1-2 év vezetéstől eltiltás (jogosítvány elvétel), 200-300 ezer forint pénzbüntetés és kötelező utánképzés az általános kiszabott büntetés.
Amennyiben nem ez volt az első eset, hogy az „elkövető” ittasan ült a volán mögé, vagy személyi sérülés is történt, akkor a legsúlyosabb következményekre lehet számítani. Többszörös visszaesőként akár ténylegesen letöltendő szabadságvesztéssel, és akár örök vezetéstől való eltiltással is számolni kell.
Hat hónap, vagy annál több eltiltás, jogosítvány bevonás esetén (ezt egyébként nagyon könnyű elérni még „kevés” alkohol fogyasztásával is) utánképzésen kell részt venni. Ez nem egy hagyományos KRESZ tanfolyam, hanem a közlekedési főfelügyelet által végzett komplex felmérés. A felmérésben KRESZ teszt, vezetés és pszichológiai beszélgetés zajlik, ezt követően a kapott besorolás alapján tanfolyamra, valamint vizsgára, továbbá orvosi - pszichológiai - foglalkozásokra is szükség lehet.
.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?