Alonso interjú Ferrari-ügyben
Alonso szerint csak a pontok számítanak
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A nemzetközi sajtó eléggé fanyalogva fogadta, hogy a Ferrari megúszta további büntetés nélkül.
A spanyol és az olasz médiát leszámítva meglehetősen negatívan fogadta a sajtó az FIA döntését, mely szerint nem alkalmazott további szankciót a Ferrari csapatsorrendjével kapcsolatban.
Volt, aki odáig merészkedett, hogy az FIA-t Ferrari International Assistance-nak, vagyis Nemzetközi Ferrari Segítségnek minősítette, utalva arra, hogy az olasz istállóval szemben mintha mindig kivételezne a nemzetközi szövetség.
Az Olasz Nagydíj előtti sajtótájékoztatóra Fernando Alonso is meghívást kapott, ahol nem nagyon kívánta kommentálni a határozatot, de természetesen a sajtó össztüze mellett ezt nem kerülhette el.
Kérdés: „Fernando, egy pár évvel ezelőtt itt azt mondtad, hogy az F1 nem sport, az akkori csapatvezetőd pedig azt mondta, hogy a bajnokságot egy asztalnál döntik el, amelynél a Ferrari a kedvezményezett. Nagyon sok ember gondolja úgy, hogy most te voltál a kedvezményezett. Ha a bajnokságot hét pontnál kevesebbel nyered meg, gondolod, hogy ugyanolyan értékes lesz, mint a 2005-ös, 2006-os?”
Alonso: „Igen.”
Kérdés: „Miért?”
Alonso: „Mert ha megnyered a bajnokságot, akkor megnyered a bajnokságot.”
Kérdés: „Gondolod, ha az idén nyered meg a bajnokságot, akkor azt tisztán a pályán nyerted meg, nem Párizsban, az asztalnál?”
Alonso: „Igen.”
Majd később újra visszatért a téma, ezúttal egy másik újságírótól:
Kérdés: „Leírnád nekünk, hogy mi tesz valakit érdemes világbajnokká?”
Alonso: „Azt hiszem, hogy aki a legtöbb pontot gyűjti az év végén, az a bajnok. Ez mindig így volt a Formula–1 történetében, a futballban, a Premier Ligában, a teniszben, stb. Nem túl nehéz dolog.”
Kérdés: „Csak a pontok számítanak?”
Alonso: „Azt gondolom, igen. De azt hiszem, hogy most a tegnapi (szerdai) döntésről beszélsz, amit tiszteltben kell tartani és le kell nyugodni. Tisztelj mindent, ahogyan mi tesszük, és ne aggódj.”
Az FIA ugyan közzétette a döntésének a teljes indoklását, de ez mit sem változtat a tényen. A legtöbb versenyző és csapatvezető pedig a csapatsorrend szabályának mielőbbi tisztázását várja az FIA-tól, hiszen jelen állás szerint ezt szankció nélkül – legfeljebb nevetséges pénzbüntetéssel – lehet alkalmazni.
A történet teljességéhez az is hozzátartozik, hogy a Német Nagydíj után Felipe Massa és a Formula–1 népszerűsége jelentős mértékben csökkent Brazíliában. Honfitársai, akik két évvel ezelőtt a vállukra emelték Massát, a Hamiltonnal szemben elvesztett világbajnoki címe után, most úgy értékelték, hogy feladta a küzdelmet. És ahogy Barrichello fogalmazott: „Senki sem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe hozzák.”
Mihályi Csaba
Ez is érdekes lehet:
Karthikeyan kapta a HRT másik autóját
Teljessé vált a Forma-1 2012-es mezőnye, miután a HRT bejelentette, hogy De la Rosa mellé az indiai Karthikeyant szerződtette - ismét.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 
Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.
Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 
Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
- Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
-
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
Címlapon
Friss cikkek
Ismét terítéken az e-útdíj
Tegnap – Sztori
Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.
Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon
2 napja – Sztori
Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.
Autós hirdetések a Super Bowlon 
4 napja – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
-
Unicat Experience EX63-HD
4 napja – Nagyvas -
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
5 napja – Újdonság -
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
Múlt héten – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
Múlt héten – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
Múlt héten – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
2 hete – Nagyvas
Cikk ajánló
Erőviszonyok a Formula–1-ben
11 hónapja – Sztori
A Red Bull akár hátra is dőlhet, a Ferrari elégedett lehet, a McLarennek és a Mercedesnek nagyon össze kell kapnia magát, a Toro Rosso pedig meglepetést okozhat.
Vettel ügynök a Red Bull titkosszolgálattól
7 hónapja – Sztori
A Red Bull cáfolta, hogy Vettel kémkedés céljából tanulmányozta hosszasan a Ferrari kormányát. Csak érdeklődött.
Klasszikus búcsú két keréken: Moto Guzzi California 90
4 hónapja – Autósvilág hírei
Egyedi narancs-fehér fényezéssel, korhű márkajelzéssel és finom tehénbőr üléssel készül a kifutó Moto Guzzi California széria.
-
Nagy a baj a Ferrari Formula–1-es csapatában
10 hónapja – Sztori -
Mindenkit levett a lábáról a veterán Ferrari kupé
3 hónapja – Autósvilág hírei -
Hamilton vagy Senna a jobb?
9 hónapja – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 2.040.000 Ft Évjárat: 2004 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.750.000 Ft Évjárat: 2005 / 10 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.100.000 Ft Évjárat: 1994 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |





















