Már a spájzon is túljutottak: autóikkal jönnek a kínaiak

Angliában idén piacra lép az első kínai modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vásárlók évek óta várják olcsó árak reményében a kínai autókat, az európai gyártók pedig ugyanezen okból lobbiznak ellenük.


Kína óriási piac, 2009-ben 13,79 millió példányával ugyan még kisebb volt az akkor 14,37 milliós európainál, 2010-ben azonban már fordult a sorrend. Míg az európai számok 676 ezerrel apadtak, a kínaiak 5 millióval (!) nőttek. Azóta egyértelműen alábbhagyott ugyan a gyorsulás mértéke, de az azért biztosnak vehető, hogy a még nem publikus 2011-es eladási szám túllépi a bűvös 20 millióst. Mindez jelen cikkünkben leginkább amiatt fontos, hogy érthető legyen, Kína eddig nem törte össze magát azért, hogy Európában is adhasson el autót, a helyi piac telítődésével viszont erre is sor kerülhet.
Aki tárgyalt már kínai gyártókkal, az tudja, az olcsóság és a silány minőség nem az egyetlen verzió, amire képesek - csak a nyerészkedő megrendelők zömében ilyet kérnek, majd megpróbálják a kapott termékeket sokszoros áron eladni. Ha minőségre van igény, azt is tudják a kínaiak, csak úgy már az ár nem lesz olyan nagyon kedvező. A Kínában Jazzt és Accordot is készítő Honda még 2005-ben nyilatkozta az amerikai Businessweek Bloomberg magazinnak, hogy Kínában a Jazz kisautó gyártása nagyjából ugyanannyiba kerül, mint Japánban, az Accordra jutó költség pedig még magasabb is, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban. A helyi piacra - többek közt a szállítási költségek elkerüléséért - azonban van értelme helyben termelni.
A talán hosszúra sikeredett kitekintés után a lényeg: a kínai gyártók eddig a helyi igényeiknek megfelelő, európai szemmel silány minőségű, olcsó autókat gyártottak - otthon vették őket, mint a cukrot, azon felül pedig nem maradt kapacitásuk az európai elvárásoknak megfelelő autók előállítására. Közben persze kóstolgatták a vevőket az öreg kontinensen és Amerikában is, a törésteszteken kiderült, hogy költségminimalizált autóikkal Európában, Amerikában nem rúghattak labdába. Haszonjárműveket, munkagépeket, rendszám nélküli robogókat azonban szép számban adtak el - nyilván ezen profitért érte meg némi negatív reklámot kreálni az ország autóinak. Mostanában azonban - ahogyan elkezdett lassulni a kínai piac bővülése - nekiláttak fejleszteni az európai, amerikai - biztonsági és környezetvédelmi - előírásoknak való megfelelésért.

Az eredmények nem is maradtak el, már tavaly 4 EuroNCAP-csillagos biztonságot érdemelt két kínai modell is, közülük a Geely Emgrand EC7 már idén piacra lép Európában, elsőként Angliában. Alapára 10 ezer font, azaz még a mostani, nem túlzottan rózsás forintárfolyammal is 4 millió forint alatti - ami mondjuk nem kimagaslóan jó a C-D szegmens közötti, azaz Skoda Octavia-méretű ötajtós vagy szedán esetében. Az említett Octaviánál, azaz a hazai piac legnépszerűbb modelljénél így alig több mint 5 százalékkal lesz olcsóbb az immár Európában is vállalható biztonságú kínai modell. Utóbbi alapján egyáltalán nem meglepő David Sedgewick, az Automotive News kínai tudósítójának véleménye: „Rövidtávon, az elkövetkezendő 5 évben a kínai autógyártók nagy valószínűség szerint nem fognak érezhető veszélyt jelenteni az európai autómárkák számára Nyugat-Európában vagy az amerikaiaknak Észak-Amerikában - még nem készek arra.”
Hirdetés

Később azonban - japán, illetve koreai mintára - a semmiből felnőve lesznek először vonzó tömegautók, majd akár prémiummárkák. Elsőként azonban kellően olcsónak kell ahhoz lenniük, hogy eléggé vonzóak legyenek az európaiakkal szemben. És ezt bizony nem kínai, hanem európai gyártással fogják elérni! Bizony, ha úgy tetszik, Európa Kínának fog dolgozni.
Utóbbi első példája a Great Wall Motor (GWM) új európai üzeme, melyet Bulgáriában, a Szófiától 150 kilométerrel Észak-Nyugatra található Lovech városában, a helyi Litex Motors együttműködésében építenek, s adnak át hamarosan. Innentől kezdve pedig állítólag komolyabban kell majd figyelni rájuk. A Volvót is birtokoló Geely ugyanis 2013-tól három modelljét, a Wingle 5 pick-upot, a Haval H5 szabadidő-autót és a C10 miniautót is ott kívánja gyártani. Márpedig onnantól fogva az EU 27 tagországába vámmentesen szállíthatják majd autóikat – úgy pedig már kellő árelőnyt mutathatnak majd fel, lesz miért választani őket.
A GWM terveiben már az első években 50 ezer autó szerepel – ilyen volumenre lesz képes a gyár –, ez a hazai piac ez évre becsült teljes volumenét jelenti. A kínaiak tehát, úgy néz ki, immár komolyan gondolják Európa meghódítását, és tesznek is ezért. Angliában például a Geely hirdette meg, hogy idén 30-40, jövőre pedig számos további kereskedővel szeretne szerződni – első körben értékesítési célszámok nélkül. Az azonban egyértelmű, hogy autókat kívánnak eladni, hiszen a dílerek is csak úgy fognak megélni, és klasszikustól idézve: a pénz kelleni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Az a véleményem a kínai cuccokról az, hogy mindenkinek azt gyártanak amit megtudunk fizetni így nekünk csak a gagyit hozzák.
    Jártam náluk meg is mondják az üzletközpontokban ” ha azt akarod, hogy évekig működjön akkor adjál érte X+ pénzt, ha nem adsz érte annyit akkor vidd X ért a gagyit.
    Például Új Zélandon olyan kínai dolgokat csinálnak szuper minőségbe hogy eláll a szavunk,
    -persze számunkra horror áron-,
    de Új Zélandi tervek alapján és általuk követelt minőségben.
    Nem véletlen mondják, hogy ami nem Kínai az hamis, mert valóban mindent ők gyártanak csak nem mindenki tudja megfizetni a jót és ők nem vitatkoznak az áron, hanem legyártják annyiért amennyit a megrendelő ajánl, persze mind ezt a minőség rovására.
    Akkor kérdezem ki is a hibás a gagyiért,

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Az a véleményem a kínai cuccokról az, hogy mindenkinek azt gyártanak amit megtudunk fizetni így nekünk csak a gagyit hozzák.
    Jártam náluk meg is mondják az üzletközpontokban ” ha azt akarod, hogy évekig működjön akkor adjál érte X+ pénzt, ha nem adsz érte annyit akkor vidd X ért a gagyit.
    Például Új Zélandon olyan kínai dolgokat csinálnak szuper minőségbe hogy eláll a szavunk,
    -persze számunkra horror áron-,
    de Új Zélandi tervek alapján és általuk követelt minőségben.
    Nem véletlen mondják, hogy ami nem Kínai az hamis, mert valóban mindent ők gyártanak csak nem mindenki tudja megfizetni a jót és ők nem vitatkoznak az áron, hanem legyártják annyiért amennyit a megrendelő ajánl, persze mind ezt a minőség rovására.
    Akkor kérdezem ki is a hibás a gagyiért,

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Mintha a cikkíró billentyűzete a végére kicsit megbicsaklott volna. Szóval Bulgáriában NEM a Geely-nek,hanem a Great Wall-nak lesz üzemet. S ha szigorúan nézzük ez már a második GWM üzem lesz Európában, hiszen Oroszországban a helyi importőr egy TV-ket gyártó üzemcsarnok átalakításával már összeszereli a Haval terepjárókat pár éve.
    A Geely pedig megvásárolta a London Taxis International anyavállalatának a tulajdonjogát, s az LTI kereskedőhálózatát kihasználva törnek be Angliába.
    Ennél is sokkal lényegesebb azonban az, ami ebből az összeállításból kimaradt: a brit IM kereskedőhálózat, amely Európa-szerte számos kereskedést üzemeltet fogja a Balti-országokban, majd később másutt is árusítani a Great Wall termékeit.

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Nem szeretnélek megsérteni, de nagy butaságot írtál.
    Azt a sztereotipát, hogy a kínai szar, már régen el kellett felejtenie a világnak.

    Csak egy példát írok ( de magam is forgalmazok kínai és taiwani cuccokat ).
    Mi pl. a bajod az IBm laptopokkal ? A mai napig szinte a legkibírósabbak a piacon, most is arról írok. És kik gyártottak ? Hát nem az USA ! Csak most már Lenovo néven forgalmazza a kínai gyártó.

    De sorolhatnám… Bár Én a szerszám iparban vagyok érdekelt, hihetetlen, mi mindent és hány cégnek gyártanak, szó szerint világszínvonalon, ugyanis nem is tudod, hogy kínait veszel, mert természetesen ezt a forgalmazó ( Német, Osztrák, Kanadai, stb ) nem publikálja. De aki benne van az pontosan tudja. Gyakorlatilag nem találsz olyat amit részben vagy egészben nem Ők gyártanak.

    Ne a gagyit nézd. Ahogy a cikk is írta, nézz mögé a berögzült gondolatoknak, és rájössz az igazságra.

    Autóiparban is van egy rakás példa. Olyan gyártók vannak Kínában akik a legnagyobb autó és gép gyártók beszállítói, vagy éppen akár az SKF aki szintén Kínában ( is ) gyártat.

    Uff!

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Nem igazán a munkamorált, sokkal inkább a technológiát kell megfelelően ellopniuk, a hozzá kapcsolódó tudásháttérrel. Előbb-utóbb sikerülni fog nekik.
    Japán is, korea is a szellemi terméklopásból, koppintásból nőtte ki magát, (amerika meg az embereket lopta el). Kína is ezt fogja tenni, mert saját gógyi nincs..
    Mondjuk Japán már koppint egy ideje, de a design nem megy nekik.. a vonalzótól nem tudnak elszakadni.. 🙂
    A munkamorált inkább nekünk kellene átvenni a japánoktól.. leginkább a munkához való hozzáállást.. talán előbbre vinné az országot.
    Mondjuk a munkaidő után saját szabadidő terhére történő munkavégzést, vagy a “kiugrom a századikról, mert nem sikerült helytállnom” jellegű lojalitást én kihagynám 🙂

    Ellenben egyre több gyártóval kapcsolatban lehet hallani, hogy a kínába telepített gyártást hazahozza,mert pl. túl sok a minőségi probléma, amit kint nem tudnak kezelni..

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Nekem két Fujitsu alaplapos gépem is van itthon vagy 6 évesek, az egyikat használtam Raid vezérlővel, plusz 4 SCSI vinyóval, különböző memóriákkal, videokártyákkal processzorokkal, ATA-SATA vinyókkal stb…Nem egy kiemelkedően gyors alaplap egyik sem, viszont atomstabil, és mindent kibír.4 tápom adta meg magát, és az alaplapok eddig mind túlélték…:))))

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Ez jó 10 évvel ezelőtt akár még igaz is lehetett volna…

    Szerinted kik építik ki és tartják karban Európában és Magyarországon is mindhárom mobilszolgáltató 3G-s, illetve 4G-s hálózatát? Két kínai világcég, a ZTE és a Huawei.
    A 3 éves laptopom kínai Lenovo márkájú (ők vették meg évekkel ezelőtt az IBM-et), soha semmi gond nem volt még vele, munkám miatt sokféle laptoppal akad dolgom, ez az egyik legmegbízhatóbb, legminőségibb és legstrapabíróbb és legjobb ár-érték arányú márka a piacon.

    Kicsit tájékozódj magad körül, mielőtt butaságokat írsz.

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    A kínaiak az autóiparnál sokkal drágább és technikailag jóval bonyolultabb haditechnikai fejlesztéseket valósítanak meg napjainkban önerőből.

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    2001-ben Pesten az autókiállításon még mindenki csak köpködte a koreai Kia-t, a látogatok bele se ültek. Akkor azt mondta nekem az értékesítő, hogy 10 év múlva ők ott lesznek a legjobbak között. Igaza lett! Ezt a teljesítményt a kínaiak is könnyen megjátszhatják! Nem minden szar, amit ott csinálnak, másrészt pedig a nagy eladott európai márkák között azért már bevásároltak egyet s mást…. Higgyétek el, hogyha a nagy népi Kína önerőből tudott csinálni egy 5-generációs lopakodó vadászrepülőgépet (J20), akkor az autógyártás is fog menni nekik, csak kell néhány év, amíg átveszik az európai munkamorált.
    Egy link kínai ipar kapcsán:
    http://htka.hu/2011/01/04/mit-tudunk-a-j-20-rol/

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    A 2005-től Magyarországba behozott Honda Jazz-ek nagy része kínai gyártású. Való igaz, nem kifejezetten olcsó.
    Egyébként (főleg az USA-ban) olyan kitűnő minőségű kínai termékekkel lehet találkozni, nagyon széles termékpalettában, ami előtt itthon hasra esnének.

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Nekem van kínai cuccom és meg vagyok vele elégedve.
    Van egy WG6-os telóm, vagyis kettő mert az asszonynak is van egy.Másfél éve vettük, 3.2 colos érintőképernyö, 2 SIM, WiFI, tv. rádió, mp3, mp4, miniSD bővithető stb…27 ezret kóstált darabja, míg a hasonló kártyafüggetlenek ára vagy 80 ezer, és még akkor nem is 2 kártyás…Másfél éve vettük őket, semmi bajuk 🙂
    A másik a Stihl koppintásos láncfűrész.Nincs azzal gond, csak amivel adják láncvezető, és lánc nem sokat bír.Veszel rá Sthilt, és pont olyan mint egy Stihl.Faterral a második telet használjuk, olyan fákat is daraboltunk amit nem ért át a 45 centis lap, de a vezetőn és a láncon kívül semmi baja 🙂

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    ha európában gyártanak, minőségi alkatrészeket használnak, akkor máris elveszítik az árelőnyüket.
    egyébként meg gagyit autóból nem vesz senki.
    még papucsból , pizsamából megvesszük az olcsót, legfeljebb ha elszakad kidobjuk, de azért egy autónál más a helyzet. senki sem szeret lerohadva ott dekkolni az autópálya szélén…

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    Azért benne van a cikkben a titok: “Ha minőségre van igény, azt is tudják a kínaiak, csak úgy már az ár nem lesz olyan nagyon kedvező.” Vagyis JÓT Kínából behozva nem lehet versenyképes áron adni Európában. A Bulgáriában gyártott kínai autó (vámmentesség meg száll.ktg miatt) meg nem hiszem, hogy versenyezhet pl. a Daciaval. Érzéseim szerint éveknek kell eltelni, mire IGAZI autó lesz a kínai, de addigra már az üzemanyag is kérdés lesz… Persze sok sikert, aki az olcsó híve, az vegye és élvezze!

  • 2017.10.31. at 05:43
    Permalink

    a kínaiak tudnak valamit..mindenből kiveszik azt ami nekik tetszik, majd beleteszik egy hibrid, öszvér, mittudomén mibe..De jó úton járnak.Rájöttek hogy a kapitalizmus kifizetődőbb 🙂

Vélemény, hozzászólás?