Miért utálatosak a kiváló japán autók?

Apró hibák miatt utálatosak a japán autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Húsz évvel ezelőtt egyértelműek voltak a japán autók előnyei, de sok részlettel azon a szinten ragadtak meg, míg az európaiak az évek során fényéveket fejlődtek.


Sokat lehet mesélni a finomabbnál finomabb technikai vívmányokról, a tartósságról és a megbízhatóságról, a legtöbb vásárlónak a megnyerő, kézzel tapintható minőség és a felhasználóbarát kialakítás számít. Ebben pedig temérdek japán modell jelentős elmaradásban van.
Kár értük, hiszen apróságokon veszíthetnek sok-sok vevőt az amúgy műszakilag, használhatóságukat tekintve egyáltalán nem rossz autók. Apró, de bosszantó hibák ezek. Nézzük közülük néhányat pontról pontra!
Fedélzeti számítógép pöcökkel
Amikor még tekercselős kilométer-számlálókat építettek az autókba, akkor volt értelme a napi számláló nullázását egy, az óra alá épített pöcökre bízni. A digitális műszerek és kijelzők korában azonban érthetetlen akár a napi számláló nullázóját kényelmetlenül, a kormányon átnyúlva vagy azt megkerülve elérhető helyre tenni. Még fájóbb, de a japánoktól egyáltalán nem ritka példa, ha a teljes fedélzeti számítógép ilyen pöcökkel vagy ilyen pöckökkel vezérelhető. A megoldás nem csak kényelmetlen, balesetveszélyes is, ennek ellenére Nissantól Suzukin át Toyotáig találkozhatunk vele.
Rádió csak kulccsal
Sok mai japán autó nem engedi, hogy kulcs nélkül rádiót hallgassunk bennük, pedig már nem csak az európai, a valaha a japán autók másolásából élő koreai márkák is megtanulták, az autóban maradó utasok is szívesen hallgatnak rádiót, de maguk a sofőrök is sokszor végighallgatnak egy hírt a motor leállítása és a kulcs kihúzása után is. Ezért aztán jó funkció, ha a kulcskihúzás helyett az ajtónyitásra programozzák a rádió kikapcsolását és hálás, ha utána az egység kulcs és gyújtás nélkül is visszakapcsolható.
Központi zár –kapcsoló nélkül
A legtöbb gyártó már rájött, hogy jó dolog az induláskor záró, belülről a kilincs meghúzására oldó központi zár. A rendszer esetleg lehet programozható is, hogy mely ajtók kilincsére nyíljon, de ez nem nagy trükk, a hátsó ajtókhoz eleve minden autóba kerül gyerekzár. A sebességfüggően záró, programozható zárat ugyan nem várnám el minden autótól, de az azért fájó, hogy a japánoktól simán akadnak olyan középkategóriások is, amelyekben nincs külön kapcsolója a központi zárnak, az csak az ajtók (rendszerint a kilincs tövébe épített, hajtogatós) reteszelőjével zárható. Mondjuk ez is megszokható, az azonban számomra egészen egyszerűen mindig meglepetést okoz, ha a kilincs nem oldja a zárat, hanem (akár a vezető oldalán is), külön kell feloldani a reteszelést. Sokszor nekem is kényelmetlen, de például ha valaki útközben száll ki az autóból, mindig néhány fölösleges másodpercet jelent ez a megoldás, ami egy „pillanatos” megállásnál bizony fájó tud lenni.
Ülésállítás karral
Hosszú utazáskor kellemes, ha a háttámla dőlése finoman szabályozható, én legalábbis viszonylag sokszor szoktam módosítgatni. Nos, ez az, amit a karos ülésállítással nem igazán lehet, a tekerőshöz mérten ugyanis eleve csak nagyobb fokozatokban állítható a támla, de az állítás ráadásul nagyon körülményes is, egy-egy fokozatot nehéz eltalálni, sokszor akár a végállások között is körülményes megállni, könnyű hanyatt esni az üléssel.
Kemény elvű automata klímavezérlés
Ez a pont talán nem is kifejezetten a japán autókra szól, hanem az automata klímákra általában. Automata és manuális klímás autókat felváltva használva vallom, hogy utóbbi a kényelmesebb. Sok esetben egy lyukas garast sem adnék a vezérlő elektronikáért, azok ugyanis gyakorta nem tudnak olyan funkciókat, amiket szeretnénk. Például a legtöbbel nem lehet egyszerre a testre és az ablakra is levegőt fújatni, sok közülük nem tud légkondicionáló nélkül vagy nem teljes erővel az ablakra fújni. Pedig nem ritka az olyan eset, amikor nem az azonnali párátlanításra, hanem csak a párátlanság megőrzésére szeretnénk használni a szellőzőrendszert, akkor pedig jól jönnének ezek a funkciók.
Lámpaoltás helyett csak sípolás
Koreai és olasz autókban, akár a legolcsóbb modelleknél, évtizedek óta is megszokott funkció a motor leállítására elalvó fényszóró, manapság ezt már gyakorta úgy programozzák, hogy a motor-stop után a helyzetjelző még égve maradjon, majd az, az ajtónyitásra kapcsoljon ki. Ha mégis szeretnénk jelzőfényt, egy ki-be kapcsolás a lámpakapcsolón és marad a pilács. A japók e helyett sok esetben csak sípolnak és akár még a főfényszórót is égve hagyják.
Gombos kulcs nélküli nyitórendszer
Ha már kulcs nélküli nyitórendszer kerül egy autóba, érthetetlen, ha azt gombbal kell vezérelni és nem úgy működik, mint az e téren úttörőnek számító Renault esetében, azaz a kártya közelsége esetén nyitható az autó, egyébként (normál esetben, buherálás-mentesen) nem. Azonban több japán gyártó is nyomógombot szerel az első kilincsek mellé és a központi zár reteszelését arra bízza. Már ez is bosszantó, hiszen fölösleges feladatot ad, ezen kívül azonban még egy hibát el tudnak követni, akár középkategóriás, nívós modelleknél is a japánok (és egy-egy esetben az európaiak is). Ez pedig a gombos motorindítás beépítése mellett a kulcsos önindító-kapcsoló helyének már-már barkácsoltnak tűnő dugózása.
Csomagtér-kilincs helyett távirányító

Filléres dolog lehet, egy, a csomagteret nyitó kilincs, ám még ma is vannak japán autók, amelyekből kispórolják ezt és csak távirányítóval, rendszerint a sofőr ülése mellé szerelt karral vagy kulccsal nyitható a csomagtér. Ez sokszor kényelmetlen és legtöbbször magában hordozza a kulcs bezárásának lehetőségét is. Ezen rendszereknél ugyanis a csomagtér zárja rendszerint nincs a központi zárra kötve, azaz ha véletlenül rácsapjuk az ajtót a kulcsra és az ajtók még zárt állapotban vannak, akkor a csomagteret is csak a pótkulccsal fogjuk tudni kinyitni.
USB-csatlakozó a hamutartóban

Ma már nem csak az MP3-olvasós CD-rádió, a fejegység USB-csatlakozón keresztüli, azaz pendrive-ról etethetősége is alapvető bármely új autó esetében. Ezt ma már a legtöbb friss modellbe be is építik a gyártók, az azonban már nem ilyen egyértelmű, hogy a csatlakozó jó helyre kerül-e. Akadnak elérhetetlenebbnél elérhetetlenebb helyre, például a hamutartóba tettek vagy épp az utastér lábterébe lógók is.
Kár ezekért az apróságokért, melyek az autók napi használati élményét jelentősen tudják rontani. Mindezek mellett a japánok technikai fölénye sok esetben nem annyira érezhető, mint volt az 20 évvel ezelőtt. Akkoriban ugyanis egy japán és egy európai tömegmodellt egymás mellé téve bárki megmondta, hogy a japán a finomabb. Mára azonban sokat tanultak az európai gyártók, egyre elmosódnak az autók közötti különbségek. Ezért aztán igenis sokat tud számítani egy-egy amúgy apróságnak tűnő hiba is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    “Ha már kulcs nélküli a nyitó- és indítórendszer, akkor legyen automatikus és belül ne legyen nyoma a kulcs helyének!”

    Az a hely meg igen jol johet, ha elromlik az elektronika. Elozo kocsim egy automata infrakulcsos merci volt, egyszercsak nem oldott ki a kormanyzar es trailert kellett hivni…

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    [b]Gombos kulcs nélküli nyitórendszer!![/b]

    Ez a cikk nem igaz… ugyanis a képen egy Mazda6-os kulcsa, belső része és ajtaja látszik véleményem szerint. Igaz, hogy van a kilincsen egy gomb, amit meg kell nyomni és akkor nyílik az ajtó… ha így van beállítva. De ez az autó ezen kívül még tud 3 fajta beállítást, amire önök ezek szerint nem jöttek rá. De leírni letudják, hogy nincs ilyen. 😀 De van!!! Egy Mazda 6 GTA tulajdonosa vagyok. Ha úgy állítom be kinyit az autó, ha kb 1m-re érkezem az ajtótól, ha úgy, akkor az önök által említett gombra nyílik, ha úgy, akkor simán a kilincsel, és ha úgy, ahogy én használom, akkor kinyílik az autó, mihelyst beteszem a kezem a kilincs mögé… ugyanis ott van egy érzékelő, de gondolom ez sem tűnt fel. Amúgy ugyanennyi baromságot tudna felsorolni minden Japán fan bármely más márkában. Illetve sorolhatná, hogy az Olasz autók szarul vannak belül összerakva, nyikorog, zörög, leesik. A német szervizbe jár és hol ezt, hol azt kell cserélni. A francia beeeeeeee és nem is érdemes róla beszélni. 😉 Nézzük csak meg a megbízhatósági statisztikákat. Hopp… Japán kocsik! 🙂 Amúgy kinek a pap, kinek a papné véleményem szerint. Volt már Olasz kocsim (Alfa), nem lesz többet. Volt Német (VW) nem lesz többet. Volt német presztízs kocsim (BMW), és talán lesz is még, volt baja, de mégis imádtam. 🙂 Francia nem volt és nem is lesz! 😀 Volt jó pár japán… Mazda több is, Honda, Lexis IS is volt. És szerviz kilőve, csakis olaj és szűrő csere. De most Mazda6 van és Imádom, mert megy, nem eszik, és olyan mint egy gokart. Viszont minden formában nyílik az ajtó kulcs nélkül is… 😉

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Tisztelt Navi!
    Az az igazság, hogy vannak a cikkben igaz dolgok és olyanok is amik egy picit eltúlzottak, de szerintem nem okoz akkora problémát, hogy ez megrengetné azokat az embereket akik ismerik a Japán autókat.
    Nekem is Japán autóm van(Lexus is 200) ’99-es évjárat és több mint 200e km. Négy éve használom és egy izzó nem ment még ki benne. Volt előtte több autóm(Japán nem) és most is van a családban Német autó (vw polo) 2005-ös vadi új vásárlás és alig várom, hogy megszabaduljunk tőle. Amennyi apró bosszantó hibája már volt annak az autónak azt össze sem lehet számolni. Ezzel nem lefikázni akarom a vw-t, mert akad benne jó is biztos, de soha többet nem kell.Igen, és ez nem is az a kategória mint a Passat, pedig egy nagyon jó barátom újonnan vett egy fullos Passatot és ette az olajat nem gyengén.Erre a szervíz,” sajnos bele van kalkulálva,mert gyári hibájuk, hogy 1000km-enként 0,5-1liter olajat utána kell önteni”.
    Na ilyet egy Japán autónál soha nem látsz és nem is elfogadott. A Német precizitás meg már rég a levesben van.
    A minőséget tekintve nem nagy a különbség ha csak a külső dolgokat nézzük, de megbízhatóságból meg sem közelíti sem az Audi, sem a BMW, de a VW meg főleg az azonos kategóriájú Japcsi autókat.
    Elég sok autót próbáltam már és nem elfogultságból mondom, de ami nekem van jelenleg, igaz, hogy 11-12 éves, de nagyon sok konkurens márka fiatal egyedeire ráver mindenben.
    Visszatérve a cikkre engem egyáltalán nem zavarnak ezek a dolgok, főleg, hogy az első ködlámpa kapcsoló a bajuszon van a hátsó azon a panelen ahol a fényszóró magasság és a műszerfal világosság állítás, úgyhogy így én mindkét tábort erősíthetem.
    További szép napot!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Itt megemlítették az általánosítást.Ez viszont érvényes a megbízhatóságra is.Mert pl miért kell 50ezer km után motort cserélni egy Rx-8-asban,amikor még a kéttárcsás Lada wankel is több mint 120ezret bírt 30 évvel ezelőtt?És miért csak egy motorcsere garanciális?Miért kell egy 5-6 éves Mazda 6-osnak rohadni?És miért kellett két ismerősömnek is többször motort cserélni a dízel Mazda 6-ban,plusz egyszer váltót?És miért érzem azt egy 90-es években gyártott japán autóban,hogy konzervdoboz vastagságú?És miért kell 80ezer km után a kukába kerülnie a 3,5l-es Isuzu dízelnek(Amerika)?És miért nem megy egy 150 lovas Honda Accord?Lehetne még példákat mondani,de minek.Ez a cikk nem erről szól.És nem is a német autókról,de egy dolog biztos egy japó autó belső minősége soha nem lesz mondjuk egy Audi szintjén,ez tény.De szerintem teljesen fölösleges ez a német-japán téma,mindenki azzal jár,ami neki szimpatikusabb.Tökéletes autó úgysincs.És lehet,hogy ami egyik embernek tökéletes,az a másik embernek sz@r.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Még annyit azért hozzátennék ehhez a Japán autó kérdéshez, hogy itt fent északon olykor nem könnyű az élet. Innen nem is oly messze, Izlandon, minden harmadik autó Japán gyártmány. Ez sem a véletlen műve. Pedig biztosan azok is pittyegnek meg fütyülnek meg sípolnak … mégis a világ legjobb autói.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Tisztelt AMV!

    Kiss Ferenc kollégám már írta: koreai autóm van épp, ezelőtt japán volt, most véginéztem a családi autóparkon és csakis japán, valamint koreai autókat találtam, Mitsubishik, Hondák, Toyoták, de az elmúlt években jött egy Chevrolet és egy Kia is. Hol itt a csőlátás?
    Kétféle verzióban is vezettem a legfrissebb Mazda6-ost, nem tudom mire gondol…

    Üdv.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Baromság az egész! Nekem van egy 17 éves Mazdám (323), meg egy 1 éves (Mazda6). Az öreg széthajthatatlan, csak olajcserére hordom, az új pedig tele van olyan intelligens megoldásokkal, ahova a németek még fényévek múlva sem fognak eljutni. A cikk irójának sorai között azt a tipikus csölátást vélem felfedezni, amely oly sok beszükült látókörü német-buzira jellemzö. Más mondanivalóm nincs.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Általában a japán gyártók már típusokat kínálnak a világ különböző részein.Mást Európának,mást Efrikának,mást Ausztráliának és Amerikának.Az Európának szánt modelleket sok esetben itt is gyártják.Figyelembe kellene venniük az európai igényeket,mint ahogyan figyelembe veszik az amerikait is.Ha itt nem ez az elvárás,változtassanak,hiszen csak apróságokról van szó.Nem azt mondom,hogy minden autó legyen egyforma,szó nincs erről.De a hamutartóba épített usb csatlakozó pl agyrém,mert ha valaki dohányos,akkor hamuzzon a csatlakozóba is?Mondjuk én személy szerint nem szeretem a gyári rádiókat,dupla din méret,sok esetben ki sem vehető,hogy egy jobbat tegyen az ember a helyére.Azon meg szerintem kár vitázni,hogy megbízhatóak e,vagy sem a japán autók,a cikkben nem volt,hogy nem megbízható.Teljes mértékben megszokható minden érdekesebb megoldás is.Nekem a Mercedesek pedálos rögzítőféke sem tetszik,hiába jó autó egyébként.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kedves Kiss Ferenc!
    Látom fel sem tudjátok fogni mi a lényeg. Nem tehettek róla, nem a Ti hibátok…………
    A pár millió kilóméteren ami szintén hamiskás, csak a por ragadt rátok.
    Azért próbáljátok megérteni a Japán logikát. Próbálkozzatok vele. Ezek a szegény fejletlen Japánok hátha egyszer segítséget kérnek Tőletek egy kis fejlesztés reményében.
    Tudjátok egyébként mindig kinek jó? A részegnek, meg a tudatlanoknak…
    Csókollak benneteket!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Még egy apró észrevétel:
    “Bosszantó, ha a motort leállítva kikapcsol a rádió,”
    Ez így nem igaz! A motor leállítása után, ha csak egyet fordítunk vissza a slusszkulcson – effektíve gyújtáson hagyjuk- a rádió tovább hallgatható.
    Azt esetleg elképzelhetőnek tartom, hogy az inteligens nyitási rendszerrel szerelt Corollánál, ahol gombbal indítunk, más a helyzet….
    De ettől még mindig ez a típus a személyautók között az egyik legmegbízhatóbb. Egyébként szerintem, általánosítva ez elmondható a japán gépek (legyen az autó, vagy motor) döntő többségére. Aki meg ezeket túl szürkének, unalmasnak, egyhangúnak, komornak találja az vegyen egy szép színes, vidám Twingo-t és gyönyörködjön benne az útszéli lenyugvó nap sugarai mellett……miközben várja a sárga angyalt, hogy újra harcképessé varázsolja!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Nekem is Hondám van…és igen, nem alszik el a lámpa, ha leveszem a gyújtást, hanem hanggal figyelmeztet, ha kinyitottam az ajtót…na ezt én soha nem gondoltam volna hibának…inkább jó, hogy szól a kocsi, hogy kapcsoljam le, mert úgy maradt a lámpa…én ezt szoktam meg, nekem ez a normális. Az viszont, hogy a német autók verik minőségbe a japánban gyártott autókat enyhén szólva is nevetséges. Az én kocsim pl. 13 éves, mégis a kopó alkatrészeken kívül semmihez nem kellett nyúlni, kívülről nem is gondolná az ember, mennyi hely van belül az okos tervezésnek köszönhetően. A másik, sokszor visszatérő kifogás,hogy könnyűek a japán autók,ami igaz is, ugyanis ha mindenki elolvasná pl. a Honda gyártási filozófiáját,akkor tudnák, hogy náluk kevés a nyersanyag, mindent importálniuk kell,ezért ahol lehet spórolnak, de a kényes helyeken a karosszérián dupla-heggesztést alkalmaznak,és igen merev, de könnyű vázat kapnak,ezért nyerik az 5 csillagokat a Honda modellek, ez sokkal kifinomultabb technika, szemben a nagy buta német vasakkal..:-) 1.5ös motorja 114 lóerőt tud, nem eszi az olajat, és 5,7 L/100 km-re a fogyasztása hosszútávon, városba meg 7-7,2L/100 km, azonkívül olyan bolond-biztos futóművük van, hogy nagy sebességgel beletudsz menni a kanyarba, a kasztni nem inog meg,nem fogsz felborulni, biztonságos..Ezt szeretem ebben a kocsiban, hogy ha kell,és odataposok neki, igencsak tud menni,mégsem eszik sokat…ez az igazi technika, és ami számít egy kocsiba az én véleményem szerint, nem az úgynevezett apró bosszantó hibák…

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Akkor ezek szerint a cikkben felsorolt kellemetlenségek jó hosszú ideje meg vannak mér ezeknél a japán csodáknál, mivel nekem egy 92′-es évjáratú Mitsubishi Pajerom van és ez is csipog ha nyitva valamelyik ajtó vagy folyamatosan sípol ha rajtamaradt a világítás. A napi számlálót valóban egy pöcökkel lehet nullázni a kormány mögül és még sorolhatnám. Pedig ez a gép már 19 éves! Viszont kifogástalan esztétikai és műszaki állapotnak örvend. Japánból való import, jobb kormányos. Közel 300 ezer van az órában, de semmi baja. A helyi autószerelő srác újjal mutogat mikor meglát: “Rossz kuncsaft, mert soha nem romlik el az autója!” Olajcserék és a szokásos kopó alkatrészek cseréjén kívül semmi. Sokszor csodálkozom, mit ki nem bír ez a gép! Az apró kellemetlenségek mellett meg kell említeni azokat a műszaki megoldásokat is, amit a Japánok már akkor, majd húsz évvel ezelőtt beletettek az autóba. Például a menet közben állítható lengéscsillapítók, vagy a légrugós első ülések, dupla klíma, automata váltó és az aranyat érő hajtás rendszer. Nem igen van akadály előtte. Öt éve van nálam, család tag, úgyis bánok vele. Ha lecserélem akkor is japán autót fogok venni. Toyota RAV4. Engem nem zavar, ha sípol vagy csipog. Megbízhatók, kényelmesek, biztonságosak és hazavisznek a világ végéről is.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    A Japán autók jók!Nem kell azon változtatni ami jó és évek óta beválik,csak azért,mert valaki megunja,aztán kitalál valami “trendit” ami sz@rt se ér!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kedves Katona Tamás nagy felelőtlenség volt általánosítani a japán autókat!!! Sokkal korrektebb lenne, ha megnevezné a típust, mint egy kalap alá venni őket! Ez olyan vélemény volt a japán autókról, mint amikor azt mondják, hogy minden nő, vagy férfi egyforma, ami messze nem igaz! Csodálom, hogy ez az általam is érdekesnek tartott lap lehozta ezt a felületes és összegányolt cikket! Nekem öt éve van egy Honda Jazz 1,2- es autóm, amelyről bizton állítom, hogy minőségben élvonalban van és minden kritériumnak maximálisan megfelel! Megbízható, kényelmes, minden amivel felszerelték a helyén van, keveset fogyaszt, a világ végére is el lehet menni vele nyugodt lelki nyugalommal! Akinek bármilyen autója is van, bizton állítom, ha elolvassa ezt a cikket azon kívül, hogy jókat röhög az autókhoz való hozzá nem értés miatt, egyúttal ki is akad, hogy ilyen fércmunkát leközölnek. Jó lenne máskor megfontolnia komolyan, ha tollat illetve klaviatúrát ragad!!! A japán autók nagyon megbízhatók és szakértelemmel felépítettek! Mindenkinek csak ajánlani tudom, különös tekintettel a HONDA gépkocsikra!!!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Ezek tényleg csak kisebb hibák, sokszor én sem értem, hogy miért úgy terveztek valamit, ahogy működik.
    Tényleg nem látom a logikát abban, hogy miért jó, ha leveszem a gyújtást, és tovább ég a lámpa, ha kinyitom az ajtót sípol.
    Az én autómnál is így van ez, és még sok idegesítő dolog van. De én már hozzászoktam, hogy akármilyen autót, akármilyen elektronikai készüléket veszek, mindig csak a hibát találom.
    Ez sokszor a kapkodós tervezés eredménye, hogy minél hamarabb pénzt csináljanak belőle.
    Ezért van telefonnál is szoftverfrissítés, pl. 2 telefon között van 1 év a gyártásban, akkor az újabb telefonban lehet, hogy már ki vannak javítva a hibák, amikkel szívnak a régi tulajok 🙂
    Pl. Sxmsung telefon: SIM kártyáról lehet telefonra másolni az összes telefonszámot, de telefonról nem lehet SIM kártyára.
    Egy sor programkóddal lett volna több, de nem látom benne logikát, hogy miért nem lehet oda-vissza másolni.
    Pl. aki kitalálta azokat a fejegységeket, ahol tekerős a hangerő, és még ha megnyomom a tekerőt, akkor bemegy a menűbe, azt úgy rúgnám seggbe, hogy füstölne 🙂
    Próbáljon meg valaki ezeken az utakon úgy hangerőt váltani, hogy közben ne lépjen be vele egyidőbe a menübe, és tekerget el mindent.
    Nem tudom miért spóroltak egy darab menü gombon, és a hangerőszabályzó meg csak a hangerőszabályzásról szólna.
    De még a hangerő szabályozás sem egyszerű, szerintem a nyomógombos sokkal jobb volt.
    Én emiatt nem is vettem új készüléket. Sima audio CD-s Pxoneerem van, mert hiába szeretnék USB-et, ha már mind tekerős.
    Akkor én nem veszek! Ennyi. Megoldom máshogy, viszont nem idegeskedek.
    Akkor vannak olyan fejegységek, amik időközben elhagyták a PAUSE gombot, pedig nem rossz, ha meg szeretnék egy pillanatra állítani egy számot,
    mert valami zajt hallok, sokkal gyorsabb mintha lehalkítanám, meg nem poénból találták ki ezt a funkciót sem.
    Szóval ez is egy buta dolog volt, hogy ezt elhagyták bizonyos modelleken.
    Millió ilyen hibát tudnék még felsorolni, ami nagyon bosszantó tud lenni.
    Én már úgy állok a dolgokhoz, megvásárlás előtt megnézem, milyen hibái vannak, ha valami nem tetszik, és kijavítható, akkor kijavítom.
    Az autóknál is így vagyok. Ami nem tetszik benne, akkor átkötöm olyanra, hogy jó és logikus legyen.
    Ez tudom mindenkinek javasolni. Ha nem ért az elektronikához, akkor beviszi a szervízbe, és megcsinálják olyanra, amilyenre vágyik.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Tisztelt Hozzászólók!
    Nekem pontosan a képen látható autóm van. Igyekszem nem elfogult lenni. El kell mondanom, hogy ez az első japán autóm, eddig csak német, francia és román gyártó(k) autóit használtam.
    A céges autóink is a német és francia ipar termékei.
    Nekem a közel 10 évnyi oroszlános márka után (az utolsónak ráadásul külön nyitható volt a hátsó szélvédője – ami a családunknak külön tetszett, mert roppant praktikus dolog volt) egyáltalán nem hiányzott a külön lámpa kapcsoló tekerentyű, hiszen ott is az index karon volt, a ködlámpa kapcsolóval együtt.
    A jelenlegi autó fedélzeti computer állítgatása nálam működik kormány mellől is. A francia márkák (céges és volt saját) ugyan a rádiót engedik kulcs nélkül, de a lámpára bizony ők is hanggal figyelmeztetnek. A németekről jelenleg csak céges viszonylatban tudok nyilatkozni (középkategóriás és felsőközépkategóriás autókról van szó)röviden: nagyon szervíz igényesek és elég gyakori sajnos a meghibásodás.
    A jelenlegi kocsimat 3 hónapja vettem, előtte az oroszlános 6 évet üzemelt gond nélkül, aztán kezdtek jönni a problémák szépen sorban.
    Zárszóként, szerintem minden autónak (autómárkának) megvan a saját “apró, de bosszantó” listája, amit vagy megszokunk és előbb-utóbb természetessé válik és észre sem vesszük, vagy váltunk egy másik márkára, ahol majd lesz más, de hasonló érzéseket, Uram bocsá’ indulatokat kiváltó.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Mint egy 2006-os, akkor 9 milliós full extrás Avensis tulajdonos, elmosolyodtam a cikken… MERT IGAZ! Nagyon jó kocsim van, de a cikk találó! Mindig ciccegek, amikor nem tudok kiszállni, ha be van zárva, de a legborzasztóbb: Miért bimmbammol, ha benne van a kulcs és kinyitom az ajtót???? MIÉÉÉRT?

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Szia Navi!
    Én is autóiparban dolgozom, és tudom, hogy az autó árát csak a felhasznált anyagok gyengébb minőségével, vagy konkrét hiányával lehet alacsonyan tartani! 1 db autó 1db hiányzó filléres “extrája” 1000Ft! Ez több tízezer autónál már jelentős pénz! Egyébként nekem is volt régi Swiftem aminek a motorját agyon se lehetett ütni, viszont a karosszéria 0 volt! A szerkesztőkkel még most is vitatkoznék, a felsorolt dolgok nem tipikus japán hülyeségek! Ez az én véleményem! Pl. a Mai egyterűeknél nagy durranás, az 5. 6. ülés a csomagtartóban, ahová max kisgyerek ülhet! Aki ha elkezd fuldoklani a cukorkájában, belilul mire onnan kihalásszák, (kiszállás, ülésdöntögrtés stb.) Meg a külön felnyitható hátsó szélvédő az 5. ajtón! Onnan a legjobb behajolni a csomagtartóba! Főleg ha elég piszkos a kocsi hátulja! 🙂

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kedves Dr Úr! Hiszen pontosan erről beszélünk! Egy 9 éves Fábiában mindez rendben is van, de ma már ezeket a részletmegoldásokat a legtöbb gyártó sokkal praktikusabban oldja meg a japánoknál. Mondom, részletmegoldásokról beszélünk, nem bőrülésről! És ha már Dacia, tárgyilagos, véletlenül sem leszóló tesztünk miatt egyesek már lefizetettséggel vádoltak minket…

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kedves Hofitomi! Talán elkerülte a figyelmét, hogy már a cikk címében is KIVÁLÓ japán autókról beszélünk. Nem tudom, honnan veszi ezt a “sugárzó gyűlöletet”, egyszerűen néhány sutaságról teszünk említést, amihez érthetetlen módon ragaszkodnak a japán gyártók. Ami pedig a pártosságot illeti, Mátyás privátként koreai autót vezet, a családja tele van japán kocsikkal, hamarosan elő is veszünk közülük egy hihetetlen tartós és megbízható, jóval 300 000 felett futott darabot. A német autók közül pedig 1991-es évjáratú az utolsó, amivel kapcsolatban elfogultsággal vádolhatna. Az értelmes arckifejezésemmel pedig leginkább anyámat szomorítom… 🙂

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kedves Diamond! Lehet, valóban nem értünk az autókhoz, de azért évi 200-300-at kipróbálunk, Mátyás teszi ezt jó 10 éve, magam “kicsit” régebben, vezettünk már pár MILLIÓ km-t. Talán csak ragadt ránk valami? Segítsen már, hol is van a cikkben a parasztság? (A hozzászólás többi részét nem igazán értem, bocs). A csókot kérem másnak küldje! Üdv!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Gondoltam, hogy ebből a cikkből ez lesz, fikázzák majd egymást a különböző autópártiak.
    Az tényleg igaz, hogy pár dolog, amit itt említettek, csak apróság, maximum a kényelmet szolgálná, ha jól megtervezék volna.
    Azért az ülésdöntésben teljesen igaza van, mert ha menet közben állítja valaki elég balesetveszélyes, ha hirtelen hátradölsz az üléssel.
    Viszont vannak sokkal fontosabb dolgok is, amiben különbséget lehet észrevenni egy japán, és pl. egy német autó között.
    Én nagyon jól emlékszem, hogy a mai napig felemlegetik, hogy milyen jó a régi Suzuki Swift, mert 4-5 litert eszik.
    Igen, ez nagyon jó, és itt ki is tehetjük a pontot. Megnézünk egy vele egyidős pl. német autót,
    semmiben nem tud többet a Suzuki Swift, csak fogyasztásban ver oda. Viszont nem szeretnék ütközni vele,
    mert akkor úgy néznék ki amikor kivágnak az autóból, mint egy kibontott olajoshal. Szerintem sok embernek nem mindegy,
    ha balesetet szenved, hogy megussza kisebb sérülésekkel, vagy pl. mehet a gyerek, vagy szülője temetésére.
    Sajnos soha nem lehet tudni, hogy mikor szenvedünk balesetet, nem törvényszerű, hogy te hibázz.
    Kit érdekel a fogyasztás ilyekor? Sokkal többet ér egy emberélet.
    Én a japán autókban a mai napig a spórolást látom, igaz mára nagyon jó lett a töréstesztjük,
    és az is igaz, hogy ritkán kell szervízbe vinni. Én autóiparban dolgozom, és azt is tudom, ha meghibásodik egy Suzuki,
    nem minden szervíz ért hozzá, nem találják meg a hibáját, pont emiatt, mert ritkán romlik el.
    Ami előny, az egyben hátrány is. Azt meg ne felejtsük el, hogy egyik autógyártó sem 10-15-évre gyárt egy autót.
    Max 5-6 év. Ennyi bármelyik autó kibír nagyobb hiba, vagy akár szerelés nélkül is.
    Sajnos mi ilyenkor vesszük át ezeket az autókat, mi akár 13-20 éves korukig is használjuk őket.
    Na, de visszatérve a spórolásra nézzük meg az új Swiftet, nem alapfelszereltség a központi zár,
    még a 3-ajtósnál sem alap, pedig ott plussz két ajtóval kevesebb van. Egy német autónál már előtte is az volt,
    egy ilyen új típusú autónál, mint a Swift. Aztán apróságnak tűnik, de az SX4 a filléres piperetükörért is akkoriban elkért 10.000Ft körüli összeget.
    Nekem egyátalán nem hiányzik, ritkán használom, de ha szükség van rá ott, van, és akkor nagyon jól jön.
    Ha egy darab tükörlapon valaki spórol, arról meg is van a véleményem. Millió dolgot lehetne még felsorolni, de felesleges.
    Ami engem jobban felbosszant, és ez nem csak a Suzukikra igaz, hanem sok más autógyártóra, az az, hogy a bajuszkapcsolóra teszik a világításkapcsolót, sőt valaki még a ködlámpát is.
    Mi értelme? Én nem joystikozni akarok vezetés közben. A legnagyobb logika ott van, hogy a bal oldalon a műszerfalon, ott van egy panel, amiben megtalálható a fényszórómagasságállító,
    és a műszerfalfényerősség állító kapcsoló.
    Mit csinál a német autógyártó, már 20 éve? Van a bal oldalon egy kb. 7x10cm-es világítás panel, ott van a világításkapcsoló, ködlámpa, fényszórómagasság, és a műszerfalvilágítás állítás.
    Hát nem sokkal logikusabb. jóhogynem a sötétben matatva a bajuszkapcsolón keresgetem, hogy hol tudok ködlámpát kapcsolni.
    Jah, amit még én láttam, és nagyon nagy logika, pl. a Citroen Xsara-ban, hogy nem az ajtón tudom az ablakot lehúzni, hanem a középkonzol alsó részénél van.
    Ezt a szuper mérnöki logikát fejen állva sem sikerült megértenem.
    Autóiparban dolgozom, sok hülyeséget láttam már.
    Pl. Ford Fiesta. Kispórolta a kesztyütartó világításását, de lehet, hogy azért, mert nem csak a világítást spórolta ki,
    hanem a kesztűtartó hátlapját is, így belétni mögé, látni mindenféle csövet, légzsák vezetéket.
    Lehet, hogy nem is véletlen, hogy nincs világítása, hogy ne lássuk, hogy ott azért hiányos a szerkezet.
    Amúgy könnyedén be is esnek oda a cuccok, amiket a kesztyűtertóba szeretnénk tárolni.
    Egy biztos, akármelyik márkás japán autót összehasonlítom egy AUDI, BMW, VW-ent a büdös életben nem éri utol minőségben.
    Jah, a japánok mindenért panaszkodnak, hogy mit követelnek meg egy terméket illetően, közben máshol kispórolják az anyagot az autóból, sokszor filléres dolgokban.
    Nagyon sokszor jöttek már hozzánk japánok továbbképzésre, ismerem a felfogásukat, finoman fogalmazva más, mint nekünk.
    A német nem panaszkodik, és mégis minőségben gyárt.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Ha egy “német vagy francia ” autó motorja nem olajos akkor valószínű hogy nagy baj van,nincs benne olaj.
    A “japán” szervizbe előre nem kell bejelentkezni,mivel mindig van szabad hely.
    A “franciánál” minimum 1 hét mert annyira tele vannak munkával.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Nekem egy 9 éves Skoda Fabiám van, ez cseh-német! A napi számláló a kormány mögött nullázható, kulcs nélkül nem lehet rádiót hallgatni, lámpa csak sípol, de nem kapcsolja ki ha kiveszem a kulcsot stb. stb. Szóval ezek abszolút nem japán sajátosságok, de engem nem is zavarnak, mert nekem ez a kocsi is “nagy szám”! Régen egy rossz Dacianak is tudtak örülni a családok, most meg azt várnánk, hogy a bőrülés kinyalja a seggünket! Ugyan már kérem!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Valami jót is talált a japán autókban a cikk író, vagy csak fikázni tudja őket? A leírt dolgok nagy része igaz, de néha már túlzás.
    Ez egy teljesen szubjektív írás, amiből sugárzik a japán márkák gyűlölete, mert gondolom “újságíró úr” elfogult német autó (talán VW) párti! Értelmes arckifejezései elárulnak mindent…

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Kényes téma ez a japán autó rajongóknak..De ami igaz az igaz.Apró dolgok,de zavaróak lehetnek.Persze ettől még jó az autó,csak megszokást igényel.Ez a cikk csak összehasonlítás a hasonló kategóriás japán-európai autók között.

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Diamond,mielött szidkolozol gondold at!!!!!!!!!
    Öcsemnek japan kocsija van,nekem egy nemet.
    Mindkettö közepkategorias.
    Es hidd el igazat irt Magyas!!!

  • 2017.10.31. at 20:30
    Permalink

    Katona Mátyás !Egészen véletlenül nem lehet, hogy nem értesz az autókhoz? Akkora parasztságokat írtok, nem szégyenkeztek a tudatlanságotokon? Még publikáljátok is. Hát ilyen egy agyon tanult tudatlan. Elbújdosnátok, ha lenne agyatok.
    Csókollak benneteket.

Vélemény, hozzászólás?