Olcsó új vászontetősök hétmillió forintig

Árharc: Mi más kapható a Mazda MX-5 áráért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Mazda MX-5 iránti rajongásunkon felbuzdulva nem csupán a használt-kínálatot néztük meg, hanem azt is, hogy milyen más vászontetőst kaphatunk ennyiért újonnan.

Gavallér módon még csak nem is a legolcsóbb Mazda MX-5 árát vettük alapul összehasonlításunkhoz, hanem hétmillió forintig kerestünk új nyitott tetős modelleket, mégis igencsak rövidre sikerült a lista. Pedig elsőre biztatónak tűnt a helyzet, hiszen sok az újdonság ezen a fronton, csak éppen nálunk nem forgalmazzák még őket. Ám aligha vádolhatjuk magunkat türelmetlenséggel, hiszen mikor gondolkozzon az ember kabrió vásárlásában, ha nem nyár elején, vagy még korábban. A Mazda-klón Fiat 124 árai mégis csak később válnak publikussá, a tavaly még Citroën emblémával próbált és imádott DS3 Cabrio nálunk még épp nem elérhető, valamint a Volkswagen Beetle kabriójának oldalán is csupán annyival biztatnak, hogy amint lehet, feltöltik az adatokat. Igaz, hogy a németországi árak alapján a Beetle kabrió egyébként sem férne bele a hétmillió forintos keretbe. A Volkswagen ráadásul jelenleg semmilyen más kabriót sem kínál, a Fiat viszont a Fiat 500 Cabrióval várja a napimádókat.
Hirdetés
Más kérdés, hogy egyáltalán mennyire tekinthető valódi kabriónak a Fiat 500C, hiszen tulajdonképpen egy napfénytetős modellről van szó, amelynél a vászontető lenyitásával ugyan még a hátsó szélvédő is eltüntethető, de ettől még megmaradnak az oszlopok és a hosszanti tetőmerevítő is. Ez utóbbi a smart cabrio esetében legalább leszerelhető, ám így is legfeljebb targának mondható az is, semmint kabriónak. Tehát mivel sem a smart, sem a Fiat 500C nem győztek meg kabrióságukról, ezért nem is szerepelnek táblázatunkban. Persze a hamisságnak megvan az előnye is, hiszen ezek a modellek bőven beleférnek a hétmillió forintos keretbe, így legfeljebb magukhoz képest drágák, hiszen alapjaiban a kisautóknál is kisebb minik. A smart fortwo coupé cabrio 4 240 000 forinttól, míg a Fiat 500C 4 570 500 forinttól vihető haza.
A Mazda MX-5 2016 vetélytársai - adatok
Mazda MX-5 G130 Challenge Mini Cooper Cabrio Opel Cascada 1.4 Cabriolet
Hosszúság [mm] 3915 3821 4696
Szélesség [mm] 1735 1727 1839
Magasság [mm] 1225 1415 1443
Tengelytáv [mm] 2310 2495 2695
Saját tömeg [kg] 975 1205 1701
Csomagtér [l] 130 160-215 280-750
Hengerűrtartalom [cm3] 1496 1499 1362
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat Manuális/6 Manuális/6 Manuális/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 131 (7000) 136 (4400) 120 (4200-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 150 (4800) 220 (1250) 200 (1850-4200)
Gyorsulás – 0-100 km/h 8,3 8,8 11,9
Végsebesség [km/h] 204 208 195
Fogyasztás (vegyes) [l/100 km] 5,9 4,9-5,1 6,6
CO2-kibocsátás [g/km] 139 114-118 154

Az új Mini Cabrio viszont már nálunk is kapható, valódi, vászontetős, teljes értékű kabrió és 6 909 000 forintos alapárával éppen belefér a hétmillió forintnál meghúzott keretünkbe. Még szorosabban, de 6 990 000 forintos akciós árával szintén olcsó kabriónak tekinthető az Opel Cascada, ami felfelé ki is lóg a kompakt kabriók valaha népes táborából, ahol ma már sem a Volkswagen Eos, sem a Ford Focus, sem a francia nyitható tetős kompakt modellek nem képviselik magukat. Tehát az összehasonlítás így kialakult mezőnye meglehetősen változatos képet mutat. A kihívó Mazda MX-5 egy vérbeli kétszemélyes roadster, amit eleve az élvezetes autókázásra terveztek, plusz ülőhelyek és érdemi csomagtér híján másra nem is alkalmas. A Mini Cooper Cabrio is hasonló céllal készült, ám ez egy tradicionális kisautó négyszemélyes, nyitható vászontetős változata. Az Opel Cascada pedig tulajdonképpen az Astra-Insignia alapú kétajtós, ugyancsak négyszemélyes, nyitható vászontetős kivitelben. Mégis teljesen másról szól az Opel, mint a Mini, vagy pláne az MX-5. Ezekhez képest a Cascada kényelmes, akár tető nélküli utazóautó. Három különböző nyitott tetős világ az övék, és hétmillió forintért mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Nem elég, hogy kedvező az ára, még az MX-5 alapfelszereltsége is gazdag. Ám, ami nincs benne, az tételesen nem is rendelhető, így például aki többre vágyik a táblázatban szereplő Challenge kivitelnél, az csak egy magasabb felszereltségi szinttel kárpótolhatja hiányérzetét. Így persze az MX-5 is kaphat például stop-start rendszert és parkolóradart is – noha a táblázatban ezek elérhetetlen extrákként szerepelnek. Egyes tételekért, mondjuk holttérfigyelőért már muszáj a nagyobb motorral is választani az MX-5-öt. Persze a motoros tetőmozgatás, ami már a legolcsóbb Miniben és Cascadában is alapáron jár, semmi pénzért nem kérhető a Mazdába. Ugyanis egyrészt így tud az MX-5 bő két mázsával könnyebb maradni, másrészt nincs szüksége ilyesmire. Hiszen a tető bármelyik ülésből egyetlen mozdulattal könnyedén fel- és lenyitható, sokkal gyorsabban és egyszerűbben, mint ahogy bármilyen motoros mozgatású rendszer tenné.
A Mazda MX-5 2016 vetélytársai - felszereltség
Mazda MX-5 G130 Challenge Mini Cooper Cabrio Opel Cascada 1.4 Cabriolet
Alapár [Ft] 6 699 900 Ft 6 909 000 Ft 6 990 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 16 colos 15 colos 129 000 Ft
LED fényszórók s 262 900 Ft -
Motoros állítású, fűthető tükrök s 66 600 Ft s
Bőrbevonatú kormánykerék és váltógomb s 73 300 Ft s
Motoros ablakemelők s s s
Légkondicionáló s s s
Fedélzeti számítógép s 53 300 Ft s
Bluetooth telefon-kihangosító s 50 000 Ft 100 000 Ft
Stop-start rendszer - s -
Motoros tetőmozgatás - s s
Motorindítás gombnyomásra s s -
Multifunkciós kormánykerék s 116 500 Ft s
Tempomat s s
Parkolóradar hátul - s s
Szélfogó s 96 500 Ft 90 000 Ft
Ingyenes karbantartás [év/km] - 5/60 000 -
Garancia [év/km] 3/100 000 2/korlátozás nélkül 2/korlátozás nélkül
Összehasonlító ár [Ft] 6 699 900 Ft 7 511 600 Ft 7 309 000 Ft

A Mini tételesen is rendelhető extrakínálata azoknak előnyös, akik nem az alapváltozatban gondolkodnak, hanem úgy igazán személyre kívánják szabni autójukat, és erre hajlandóak áldozni. A lehetőség erre a Mini esetében nagyon is adott, rengeteg olyan kiegészítő és díszítőelem jóvoltából, amelyekkel valóban egyedivé válhat egy ilyen „tömegmodell”. Persze úgy már messze kevés a hétmillió forintos keret. Ugyanakkor a Mini 5 évre vagy 60 ezer kilométerre ingyenesen adja a kötelező karbantartások munkadíját. Az Opel is kínál tételes extravásárlási lehetőséget, a könnyűfém keréktárcsák és a vászontető többféle árnyalatán túl azonban a Cascada megjelenése messze nem annyira személyre szabható, mint a Minié. Abban megegyezik a három modell extrapolitikája, hogy csomagban mindegyik kedvező áron ad pluszfelszerelést. A Mazda ellátmánya eleve csak így fokozható, az alapárban jelentkező 300 ezer és 540 ezer forintos lépcsőkkel. A Mini mindenre ad megoldást, ami az autó külső és belső megjelenését illeti, de a kényelmi és biztonsági rendszerek is kedvezőbb áron érhetők el csomagban, mint egyenként. Ez persze csak a Mini prémiummárkás árainak szintjén igaz, hiszen például az egyszerűbb navigációs rendszer is 266 200 forintba kerül hozzá, míg az MX-5-höz ez 159 ezer forint. Az eleve drágább és nagyobb Cascadához szintén csak egyféle navigációs rendszer kérhető, prémium hangrendszerrel együtt 300 ezer forintért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Nyilván úgy értettem, hogy a Bugattihoz hasonló cégek piszok nagy veszteséggel működnek, és a te észjárásod szerint akkor ezeket be is lehetne szűntetni. Azt hiszem, befejeztem a társalgást – egyszerűen nem érted, miről szól a roadsterezés. Biztos h*lye a Mazda mellett a Porsche, a Lotus, a BMW meg a Merci, hogy évtizedek óta gyárt ilyeneket és nagyon is van rájuk igény. A Fiat is újra elővette a témát, nem véletlenül. Szerintem addig tartana nálad ez a lázadozás, amíg ki nem próbálnál egy ilyet.

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Azért az MX-5 üzletileg is megérte (megéri) a Mazdának, pont ettől szép a történet! Egy erősen rétegmodellt is lehet nyereségesen gyártani

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    hát a bugatti, bentley stb. az még véletlenül sem tartozik azon rétegek közi, amivel párhuzamot lehetne vonni, ez nem jó párhuzam 😀 azoknak látom értelmét, azok valóban prestiget sugároznak és van értelme fenntartani őket. de ezeket? na ne már, mit sugároz ez? a nagy semmit 😀 bac mono, ha valakinek nagyon viszket a segge és gokartozni akar közúton. az RX szériát még megértem egyébként a mazdából, az jó is.

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Elfogadom, hogy neked nem tetszik, mert ez szubjektív, de a tudását nem vitathatod el tőle. Tudod, nem minden ember olyan, hogy a saját nagyképűségét akarja demonstrálni az autójával:))) “Izombunker”, meg “road presence” és társai…
    A rétegmodellek gyártása sosem arról szólt, hogy k**va nagy profitot hoz az adott cégnek, hanem presztízzsel ruházza fel. Ha a te észjárásod szerint működnének, akkor nem gyártana senki élményautókat. Nem lennének autóipari legendák. És azok bizony nem sok hasznot hoznak, mégis kellenek.
    Ha így gondolkoznánk, akkor bizony lehúzhatná a rolót a Bugatti, a Bentley, a Maserati, stb… A Porschének is a legnagyobb hasznot a Cayenne és a Macan hozzák, viszont azokból sosem lesz ikon, mint a 911-esből.
    Persze, a Mazdát sem az MX-5 tartja életben, de ha megkérdezel valakit, mi jut elsőként eszébe a Mazda kapcsán, 99%-uk a kis roadsterüket fogja mondani(vagy az RX-sorozatot és a Wankeles-próbálkozásaikat). Ezek azok, amik világszerte ismertté tették a céget, nem a 3-as, a 6-os vagy mondjuk a Xedos.

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    z3? akkor már inkább mx5. az új keménytetős azt mondom, hogy elmegy, de nem sokat javít az alaptézisen- legalábbis számomra, ami nyilván nem egy objektív dolog.
    erre a kategóriára azért nem gyúrtak rá többen, mert réteg kat. nem ez tartja életben a mazdát, azt azért el kell ismerni :))))) sokan, nem fognak bele milliókat tolni fölöslegesen, ezért is nincs annyi “kihívó” nem vacakolnak vele fölöslegesen…nem úgy mint a SUV-kal pl. csinálja boldog boldogtalan teljes erőből.

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Az MX-5 a Mazda zseniális húzása volt a kilencvenes években. Viszonylag olcsón adtak egy klasszikus roadster érzést nyújtó autót, amikor ez csak egy szűk réteg kiváltsága volt (elérhetetlen árakon). Két ülés, hátsókerék hajtás, vezetési élmény (kis motorokkal, alacsony súllyal). Fenntartása ugyanaz mint egy normál autónak… És a Mazda nem is akart ennél többet: roadster élményt a népnek! Nem mentek el a nagyobb motor – nagyobb teljesítmény – drágább sportkocsi felé mert tudták hogy az ár/élmény arány miatt választják sokan az MX-5-öt. Emellett a mai napig kitartanak ezért a legnépszerűbb roadster ma is. És ennek köszönhetjük azt is, hogy a prémium gyártók között is lett ilyen gép (Slk, Z3/Z4, TT- bár az elsőkerekes alapban – stb.) Ezek a gyártók ott folytatták a roadsterezést ahol a Mazda abbahagyta: több erő – nagyobb élmény! Egy MX-5-ös is tudja hozni az Slk/Z4… vezetési élmény 60%-át lényegesen kisebb áron és fenntartási költséggel, így egyre szélesebb kör engedheti meg magának – használtan is. Nagyon jó autó, nem hiába van akkora rajongótábora

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Fogadok, hogy a Z3-asért meg odavagy, ami meg azért valljuk be, ugyanúgy a “kutyaól-receptet” követi. Csak még magadnak sem vallod be:)

    Akkor szögezzünk le valamit. Az MX-5 [b]roadster-kategóriában[/b] lett rekorder. A roadster szigorúan kétüléses nyitott sportautó. Ez a cikk nem is releváns, mint összehasonlító, mivel a Cascada és a Mini is rendelkezik hátsó üléssorral. De mint vászontetős alternatívákat, hozzá lehet mérni a Mazdához.

    Micsoda szerencse, hogy a segítségemre van a TC friss cikke. Csak hogy tudd, az az 1 millió mekkora szám roadster-szinten:

    “Egymillió. Egy világ körüli útért nem sok pénz, egy balatoni nyaralásért már igen, ha pedig az autóipari eladási statisztikákat nézzük, ekkora darabszám nem igazán számít soknak. Az Alfasudból is eladtak ennyit annak idején, Autobianchi A112-esből pedig negyedmillióval többet is, pedig azokra ki emlékszik? A Range Roverből is több mint egymillió fogyott, sőt, még a Mazda RX-7-esből is elment 811 ezer. Sok akkor az egymillió?
    Ebből a műfajból, azaz roadsterből mindenképp. Ezzel az egymilliós darabszámmal a Mazda MX-5 minden idők legnagyobb mennyiségben eladott, kicsi, nyitott kétülésese, méghozzá lazán az. A hozzá mérhető nagy és ismert örökzöldek csak nyomorult számokat tudnak felmutatni: az 1966-93 között gyártott Alfa Spiderből 124 104-et, a Fiat 124 Spiderből 172 818-at, MG B-ből 391 726 darabot adtak el. És senki más nem jön e számok közelébe, azóta se. Csak a Mazda.”

    [url]http://totalcar.hu/belsoseg/2016/06/29/mazda_mx-5-kulonlegessegek_goodwoodban/[/url]

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    utálom a minit. egyébként eleve a ródszter bohóckodást is, indentitás zavarosaknak való meg csajoknak. ha 4 keréken megyek, akkor nekem legyen izom-bunker, jó megjelenése és roadpresentje. ennek a kutyaólnak egyik sincs meg ebből.

    ha könnyűséget akarok meg hajlobogtatást, akkor zx10r. mondom ezt úgy, ettől függetlenül tetszenek az új mazdák, ez a görcs nem.

    a MINDENKIRŐL meg annyit csalfika, hogy hány ember is vehetett akkor ilyet? 4-5 MILLIÁRD? vagy max pár százezer? amiből kijön a 20 év alatti 1 millió db? :DD

  • 2017.10.28. at 04:30
    Permalink

    Bezike, mindenki h*lye, csak te vagy trolibusz?:)

    Mielőtt “kutyaóloznál”, kérlek, áruld el, melyik európai konkurens az, amelyik évtizedek alatt bizonyított már ilyen kezelhetőséggel, golyóálló motorral, patent váltóval, játékossággal, élménnyel, népszerűségével(és emiatt Guinness Book-bejegyzéssel) és amelyik ennyi pénzért hazavihető? Gondolom, ebből lejött, hogy a kis Minikédet nem tartom ellenfélnek semmilyen szinten, főleg annak tudatában, hogy ha jól emlékszem, a legkevésbé sem kiforrott és konstrukciós hibákkal küszködő BMW-PSA-féle Prince-motort is beleépítették korábban:)

    Nekem a németekkel nem kell jönni, ahol pusztán az embléma az orrukon több millióba kerül. Mikor olvastál/hallottál te arról, hogy egy SLK-t vagy egy Z4-est méltatnak bármiféle jellemzője kapcsán? Semmi kiugrót nem tudnak, csak németesen megoldott házi feladatok és ennyi. Azért a MX-5 ennél jóval több:)

Vélemény, hozzászólás?