Mire jó egy kombi Opel Astra?

Árharc: Opel Astra Sports Tourer, Volkswagen Golf Variant, Ford Focus kombi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Opel Astrát képességei az Év Autójává emelték, a nálunk járt tesztautó bennünket is meggyőzött. De vajon hogyan áll árban a konkurenciával? Megvizsgáltuk.

A kisautók kombi kiviteleinek kihalásával a kompakt típusok kínálnak „először” lehetőséget kombi karosszéria választására. Ez azért is előnyös, mert egy igazán jó kompakt modell valódi családi mindenesként éppúgy megállhatja a helyét, mint korrekt cégautóként. Kombi kivitelben pedig nem csupán korszerű és kényelmes, hanem kellőképpen tágas lehet, akár hosszabb utakhoz is. Csak az a kérdés, hogy mindez mennyibe kerül, és vetélytársaihoz képest, mit tud, mit ad a kombi Astra, amit a többiek nem? Hiszen már a tesztből is kiderült, hogy az új Astra számos olyan extrával kérhető, ami inkább a nagyobb kategóriákban jellemző. Ezért olyan kombi vetélytársakat kerestünk mellé, amelyek hasonlóképpen népszerű tömeggyártók termékei, és gazdag extrakínálatból válogathat, aki mellettük dönt. Tipikusan ilyenek a két nagy rivális, a Volkswagen és a Ford termékei, bár az Astra kétségtelenül helyzeti előnyt élvez frissességével. A kor meg is látszik a Ford alacsonyabb alapárán, nem úgy a Volkswagenén, amely az Opelnél is drágább. Persze ezek mind listaárak, vagyis a kereskedésekbe betérve több százezer forintos is lehet a kedvezmény mindegyik modell esetében, csakúgy, mint az eltérés a kedvezmények között – ahogy azt láthattuk a kisebb és olcsóbb, szintén friss és nemrég tesztelt Suzuki Baleno esetében is. A Volkswagennél a kereskedésig sem kell menni a kedvezményért, hiszen már az interneten is beikszelhető a félmillió forintos mínuszt jelentő „Használtautó akció”. Így pedig máris a Forddal közel azonos összegre ugrik a Golf alapára, de tudjuk, mindkét szalonba érdemes azért elugrani az árak további masszírozásáért.
Hirdetés
Ezúttal arra törekedtünk, hogy az elérhető extrák minél szélesebb körét megismerjük és minél inkább összevethető legyen az Astra, a Golf és a Focus kombija. Így az 1,4 – illetve a Fordban 1,5 – literes, 150 lóerős, turbófeltöltős benzinmotort választottuk automataváltóval és az ezzel elérhető legmagasabb felszereltséggel. Kivéve a Fordot, amely ezzel a motorral csak Titanium kivitelben érhető el, a legmagasabb Titanium X szint csak az izmosabb erőforráshoz jár. Mégsem tartogat semmi olyat a Titanium X, ami a Titaniumhoz ne lenne elérhető. Néhány extra viszont csak csomagban rendelhető, így ezeket úgy is jelenítettük meg a táblázatban. Ilyen például az automatikusan elsötétedő belső tükör a Fordban. A nagyjából azonos alapok ellenére már csak az ilyen esetek miatt is nehéz egyértelműen megmondani, hogy melyik típus olcsóbb és melyik drágább.
A kombi Opel Astra és konkurensei - adatok
Opel Astra Sports Tourer Innovation 1.4 Turbo automata VW Golf Variant Highline 1.4 TSI DSG Ford Focus kombi Ttitanium 1.5 EcoBoost automata
Hosszúság [mm] 4702 4562 4560
Szélesség [mm] 1871 1799 1823
Magasság [mm] 1510 1481 1492
Tengelytáv [mm] 2662 2635 2648
Saját tömeg [kg] 1273-1435 1353 1388
Csomagtér [l] 540-1630 605-1620 476-1516
Hengerűrtartalom [cm3] 1399 1395 1499
Teljesítmény [LE (1/min)] 150 (5000-5600) 150 (5000-6000) 150 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 235 (2000-4000) 250 (1500-3500) 240 (1600-4000)
Sebességváltó/fokozatai Automata/6 DSG/7 Automata/6
Végsebesség [km/h] 210 218 208
Gyorsulás 100 km/h-ra 9,4 8,6 9,4
Átlagfogyasztás [l/100 km] 5,4-5,6 5,0-5,1 6,1
Átlagos CO2-kibocsátás [g/km] 125-128 116-118 140

Azért a nagy öregek is tartogatnak olyan kiegészítőket, amelyek az Astrából hiányoznak. Apróságnak tűnhet, mégis hasznos és mindkét másik vetélytársban megtalálható például a vezető éberségét ellenőrző rendszer. Ugyanakkor legmagasabb felszereltségi szintjén is csupán egyzónás, mechanikus légkondicionálót ad alapáron a Golf, igaz, hűtött kesztyűtartóval. Mégis félreérthetetlenül arra ösztökéli ezzel vásárlóit a Volkswagen, hogy mindenképpen költsenek még plusz összeget autójuk személyre szabására, és a legmagasabb szint választása esetén se elégedjenek meg a gyári összeállítással. Más tekintetben pedig gáláns a márka, hiszen például gerinctámaszból mindjárt kettőt ad, vagyis nem csak a vezetőnek, hanem az utasnak is jár ez alapáron a Highline szinten. Kevésbé gáláns, ám annál érdekesebb és legalább ingyen kérhető, hogy egyáltalán ne legyen légkondicionáló az autóban. Van, aki kér ilyet 2016-ban?
A kombi Opel Astra és konkurensei - extrák és árak
Opel Astra Sports Tourer Innovation 1.4 Turbo aut. VW Golf Variant Highline 1.4 TSI DSG Ford Focus kombi Titanium 1.5 EcoBoost aut.
Metálfényezés 51 000- 135 000 Ft 36 830- 280 670 Ft 45 000- 210 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 17 colos 16 colos 16 colos
Motoros ablakemelő 4 db s s s
Motoros csomagtérajtó s - -
Kulcs nélküli nyitás és indítás s 106 680 Ft s
Bőrbevonatú multifunkciós kormány s s s
Elektromos rögzítőfék s s -
Kétzónás automata légkondicionáló s 62 230 Ft s
Vezetőülés deréktámasszal s s s
Ködfényszórók s s s
Fedélzeti számítógép s s s
Fény- és esőérzékelő s 63 500 Ft 85 000 Ft
Automatikusan sötétedő belső tükör s 285 000 Ft
Motorosan behajtható tükrök s 48 260 Ft
Városi automata vészfékrendszer s 101 600 Ft
Távolságtartó rendszer s
Fáradtságérzékelő - s
Sávelhagyásjelző/holttérfigyelő s 176 530 Ft
Jelzőtábla felismerő s
Sebességrögzítő – tempomat s s s
Parkolóradar elöl és hátul 70 000 Ft 165 100 Ft 110 000 Ft
Adaptív LED fényszórók távfényszóró-asszisztenssel 400 000 Ft - -
Motoros napfénytető 200 000 Ft 356 870 Ft 170 000 Ft
Vonóhorog levehető/behajtható fejjel 200 000 Ft 153 670 Ft 170 000 Ft
Bőrkárpitozás 350 000 Ft 610 870 Ft 547 000 Ft
Motoros állítású ülések elöl 500 000 Ft 143 510 Ft
Ülésmemória vezetőoldalon - -
Szellőztethető ülések elöl - -
Légfrissítő rendszer 15 000 Ft - -
Bluetooth telefonkihangosító s 49 530 Ft s
CD/MP3-lejátszó 30 000 Ft s s
Prémium audiorendszer (hangszórók száma) s (6) 191 770 Ft (8) 170 000 Ft (9)
Navigációs rendszer 200 000 Ft 297 180 Ft 225 000 Ft
Tolatókamera 50 000 Ft 67 310 Ft 68 000 Ft
Parkolóautomata 190 000 Ft 217 170 Ft 170 000 Ft
Fűthető ülések elöl 110 000 Ft 132 080 Ft 125 000 Ft
Fűthető kormánykerék -
Fűthető ülések hátul 40 000 Ft - -
Állófűtés 400 000 Ft 430 530 Ft 185 000 Ft
Elektromos fűtés-jégmentesítés 65 000 Ft - -
„Használtautó akció” - -500 000 Ft -
Garancia év/km 2 / korlátozás nélkül 4 / 200 000 5 / 150 000
Alapár 6 980 000 Ft 7 227 800 Ft 6 705 000 Ft
Összehasonlító ár 9 280 000 Ft 9 755 300 Ft 8 905 000 Ft

Az Astrában az első ülésekhez nem csupán motoros ülésállítás rendelhető, hanem szellőztetőrendszer is, valamint memória és masszázsfunkció a vezetőüléshez. Ilyet az eggyel nagyobb – igaz korosabb – Insignia sem kínál jelenleg. A Golfban a vezető számára fenntartott, 102 870 forintba kerülő ergoActive sportülés viszont a masszázsfunkción túl számos egyéb – 14 irányú – állítási lehetőséget nyújt. Ettől függetlenül is olcsón ad motoros ülésállítást a Volkswagen, de csak a vezetőnek, memória funkcióról pedig szó sincs. Automatizált DSG váltójával viszont közel egy másodperccel jobb százra gyorsulást ígér a Golf, miközben jóval – a Fordnál átlagosan egy literrel – gazdaságosabb és tisztább üzemű is. Most sem éltünk azzal a lehetőséggel, hogy az extrák csomagban kedvezményesen elérhetők, hiszen ez körülbelül hasonló kedvezményt jelentene mindhárom típus esetében. Szintén nem teljesen számoltunk azzal, hogy egyes extrák csak bizonyos másikakkal együtt rendelhetők. Az összehasonlító ár tehát az extrák tételes árainak figyelembevételével született. De nem számoltuk fel külön például a Volkswagennél a fűthető ülések árát, mert azt az állóhelyzeti fűtés ára is tartalmazza, akárcsak az első és hátsó radarokét a parkolóautomata. Természetesen ugyanezzel a módszerrel számoltuk ki a másik két modell összehasonlító árát is. A Golf így is félmillió forinttal drágábbnak bizonyult az összességében gazdagabban felszerelt Astránál. Igaz, jobban is megy és kevesebbet fogyaszt, így utóbbiból kiindulva alig 300 ezer kilométeren ki is termeli felárát a Volkswagen. Ugyanez igaz a Golfra a gyári adatok szerint hozzá képest átlagosan egy literrel többet fogyasztó Forddal szemben, amely hasonló felszereltséget és az Opeléhez közelítő menetteljesítményeket ad. Ennyi a matek, legalábbis ezen motoroknál, az egyedi kedvezmények nélkül. Dönteni viszont utóbbiakkal, de leginkább a személyes tesztvezetések tapasztalata alapján kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Igaza van “claudnak” a garanciával kapcsolatosan. Két hónapja vásároltam Opel astra j sport tourert, és 2+2 év garanciával adták az autót. Nem kellett semmi többletköltséget fizetni érte, és nem kellett külön kérvényezni a hosszabb garanciát.

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Kedves Tibor!
    Claud írását meg tudom erősíteni. Az Opel minden modelljére 4év/120.000km gyári (!!!) garanciát vállal, akik sokat autóznak azoknak pedig él a 2év kmkorlátozás nélküli gari is. Vagyis ha valaki évi 100e Km-t autózik, akkor is 2 évig garis az Opelje.
    Amit kicsit hiányoltam a cikkből, hogy nem csak a csomagtér méretét, hanem a pakoló- és tárolóhelyeket is össze kellett volna hasonlítani. Valamint ha már megemlítésre/az árban figyelembevételre került az Opel LED-mátrix fényszórója, akkor leírni, hogy mit tud (tudom, ez a korábbi cikkben megtörtént). A karbantartási ciklusok összehasonlítása is jó ötlet lett volna, valamint azok tényleges ára (vagyis egy periodikus szerviz során a valóságban mennyit kell otthagyni a szervizben).

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Kedves Tibor! Nem kommunikálja. De ha esetleg megkérdezel egy kereskedőt, vagy kérsz egy ajánlatot akkor azonnal megmondja/odaírja az értékesítő. Én sokkal jobban szeretem a közvetlen kommunikációt, mint hogy csak honlapokon megjelenő információkra hivatkozzak. Persze sok mindent onnan is meg lehet tudni, de átfogó információt akkor is az ezzel foglalkozó emberektől lehet megtudni. Ez nem kizárólag autókra vonatkozik és sajnos van ellenpélda is (nem is ritkán). Én az elmúlt hetekben ezzel foglalkoztam, 3 kereskedésből is ugyanezt a garanciára vonatkozó információt kaptam. Egyikük említette, hogy nem is lehet ezt kommunikálniuk, de jár hozzá kivéve ha valaki speciális (ezt nem is értettem igazából mit jelent) flottakedvezményt vesz igénybe. Egyszóval innen van az információm.

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Az a gáz, hogy az összes oldal azzal oltja az Opelt, hogy csak 2 évet ad alapból, pedig semmibe nem kerülne odaírni hogy pár 10e Ft-ért lehet hosszabítani. Van kereskedő aki alapból 5 évvel adja minden további nélkül pl Wallis, de fizetve nekem a plusz 2 év 60e volt az Astrára.

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Ha már árak… a motorosan állítható ülés állítási lehetőségeinek számánál talán érdekesebb információ lenne, hogy pl. az Astránál vásárolható-e extra garancia a 2 éven felül, és ha igen, mennyiért, milyen feltételekkel.

Vélemény, hozzászólás?