Csak egy napra, de már nagyon mennél? Nézzük a Dunakanyart!

Autós túraötletek a Dunakanyarban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az M7-esen áll a dugó a Balaton felé? Lehet ám máshova is menni, például a Dunakanyar is remek lehetőségeket rejt.


Csak egyetlen nap maradt kikapcsolódni? Így lehet ez akár e cikk megjelenésének napján is, s így lesz augusztus 20-án is. Akkor is érdemes lehet a Balatontól eltérő úti célt választani, ha épp nincs dugó az M7-esen. Nyáron ugyanis mindenképp nagy a zsúfoltság a „magyar tenger” környékén. És annyi, de annyi egyéb lehetőség, remek hely van még az országban, ahová érdemes és akár könnyebb is eljutni, mint oda. A lakosság ötödét tömörítő Budapest és a még további 12,5 százalékának otthont adó Pest megye népességének például kézenfekvő a Dunakanyar, melynek legtávolabbi pontja, Esztergom sincs 50 kilométernyire sem a nullás kilométerkőtől. Ha végig a Duna partján mennénk, akkor 66 km a táv, egyáltalán nem vész.
Autópálya nincs, és most hagyjuk azt, hogy lesz-e vagy sem, inkább örüljünk annak, hogy szép utak vannak. Illetve a táj szép, az út nem annyira, mármint az útminőség nem mindenhol a legjobb, de nem is tragikus. A budai oldalon a 11-es, a pestin a 2-es, mármint a régi 2-es út az, amelyen – néhol – a Duna mellett autózhatunk. A 2/A, vagyis az M2 ugyebár egy gyorsforgalmi út, különösebb látnivalók nélkül. De az például egy teljesen jó alternatíva, ha Vácig az M2-esen, onnan a 12-es úton megyünk. Az első rész gyorsan letudható, utána lehet nézelődni. Ott a Börzsöny, a Duna túlpartján a Pilis, már rögtön Verőcén temérdek látnivaló említhető. A Duna-parti támfal Ybl Miklós tervei alapján készült, református és katolikus templom, Gorka Géza Kerámiamúzeum egyaránt kínálkozik, de van Rádiómúzeum is (csak hétvégén látogatható), amely 120 öreg, detektoros és elektroncsöves rádiót, orsós magnetofont, gramofont, lemezjátszót, valamint mérőműszert mutat be. Nagymaroson nem csak gyönyörű a Duna partja, komp is van, amellyel át lehet jutni Visegrádra, azaz a „budai oldalra”. Oda is érdemes menni, de a „pestin” is van még érdekesség. Zebegényben például Sziklaszentély, Kálvária-kápolna és a mellette lévő kálvária, a Havas Boldogasszonynak szentelt római katolikus templom, Szőnyi István Emlékmúzeum, Maróti-villa, Dőry-kastély, Hajózástörténeti gyűjtemény. Szobon kisvasút és Börzsöny Múzeum.
A budai oldalon több a település, több a látnivaló, de az utak is élvezetesebbek és több variációt is engedők. Esztergomba például el lehet jutni a legrövidebb alternatívát jelentő 10-es úton, útközben Dorogon a strandként és horgászhelyként is üzemelő Palatinus-tó állítólag hazánk egyik legtisztább – talajvíz által táplált – tava. Esztergomban Bazilika, mellette vár, a Dunán Szlovákiába ívelő – ma már szabadon átjárható Mária Valéria híd, és persze még sok egyéb látványosság is akad. És hazafelé lehet menni a Duna partján a 11-es úton, vagy a Pilisen keresztül Dobogókő felé is. Utóbbi egy igen élvezetes szakasz, néhol természetesen a víz által felhordott kavicsokkal, úgyhogy óvatosságot igénylően. De a Duna mellett haladó 11-es út is kombinálható, ha Visegrád határában, Lepencénél Pilisszentlászló felé kanyarodunk. Ez szintén egy remek erdei rész, Szentendrére a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) felől bevezetve. Utóbbi hazánk legnagyobb szabadtéri gyűjteményeként remekül mutatja be az eltérő tájegységek egykori építészetét, de Szentendre történelmi belvárosában, Duna-partján – belépődíj nélkül – sétálva hasonló élményeket szerezhetünk. Múzeumok ugyancsak bőven vannak Szentendre belvárosában is, de a környéken izgalmasabb szabadidő-eltöltési lehetőségek is akadnak.
Hirdetés

Visegrádon például – ahová ugyebár a 11-es úton a Duna mellett és Pilisszentlászló felől a Pilisen át is eljuthatunk – a Fellegvár az onnan nyíló kilátással, kiállításaival, és persze a tőle nem túlzottan messze lévő bob- és canopy-pályával is érdekes célpont. Strandolási lehetőségként kiemelendő a leányfalui strand, Tahinál pedig hídon lehet áthajtani a Szentendrei-szigetre, melynek északi szigetcsúcsa (Kisoroszinál) ugyancsak remek fürdőzőhely – természetes vízre, a Dunára nézve. Fürdőzőhelyek nem csak a szigeten, Dunabogdányban, Dömösön és Nagymarosnál is vannak, sőt, már akár Budakalászon is, hiszen ott az Omszk-tó, ahol fürdeni elvileg tilos, ám van ott kötélpályás wakeboard-centrum, ahol azért mégiscsak van mód a mártózásra. A 11-es túloldalán, már Budakalászon túl pedig ott a még sokkalta nagyobb Lupa-tó, melynek környéke sokkal kevésbé kiépített. Utóbbi ugyancsak bányató, váltható horgászjeggyel, s hivatalosan fürdőzési tilalommal, gyakorlatilag viszont kedvelt fürdőzőhelyként.
Lehetőség bőven van az idő eltöltésére, egy jó autózás, egy csobbanás és egy kellemes ebéd/vacsora simán beleférhet egyetlen napba is a Dunakanyarban. Olcsóbban, mintha a Balatont vennénk célba, de azért le kell szögezni, hogy abszolút értékben a Dunakanyar sem számít olcsó környéknek. Te hova mennél, ti hova mennétek csak egyetlen napra kiruccanni?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:20
    Permalink

    “Nem vitás, hogy nem mostanság készült ez a kép, augusztusban már más színeket mutat a természet”

    Igen, tegnap még ennél is zöldebbet :)))

  • 2017.10.29. at 04:20
    Permalink

    Akkor mint itt lakó hozzászólnék:
    – Kismaroson is van erdei kisvasút, ami a nagyvasúttól 3 perc gyalog. Felmegy Királyrétig. Sőt, itt megy jó időben a egyedülálló és tudtommal egyedüli napelemes kisvonat is, igaz az egyenlőre csak egy vagonnal (lesz több is idővel)
    – Ha Nagymaroson valaki át akar kelni a dunán és többen vannak egy autóban akkor inkább menjenek át szlovákokon át a Mária Valéria hídon LETKÉS-SALKA-nál
    – továbbmegyek, ha valaki a Duna mellett megy a kerékpárúton, akkor feltekerhet egész Szobig. Ott ha követi a vasútat, akkor van egy nem hivatalos átjáró, amin régen a határőrök voltak, na ott gyalog és kerékpárral át lehet menni a Szlovák oldalra és onnan 20 perc a mezőn és eljut az ember egy szlovákiai faluba Helembába, ahol forintot is elfogadnak persze.
    – Kóspallag felé teljesen új az erdei út, ahol Törökmezőn van kalandpark és az út miatt motorosan, bicajjal nagyon jó gurulni, pl Királyrétről át az erdőn Kóspallagra és ott lefelé csak gurul az ember az erdei úton
    – Zebegénybe keresd a házi réteses boltot! Must have!

Vélemény, hozzászólás?