Keresd az igazit! Júlia vagy egy német muskétás?

Az Alfa Romeo Giulia és kihívói a BMW-től, az Auditól és a Mercedes-Benztől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapvetően olasz-német rangadó az Alfa Romeo Giulia és konkurensei küzdelme, de a csoportban szerepel még Japán is.

Végre itthon is rendelhető a típus, amely az olaszok szerint megmenti az Alfa Romeót. A középkategóriás Giulia arra termett, hogy dögösebb, élvezetesebb, csábítóbb legyen, mint bármely (német) konkurense. Az olasz kihívó stílusa kétségtelenül meggyőző, kérdés, hogy árban mennyire versenyképes. Ennek kiderítésére az első számú vetélytársként emlegetett BMW, valamint az Audi és a Mercedes-Benz középkategóriásainak 150 lóerő körüli dízelmotorral hajtott modelljeit vetjük össze az olaszok új kedvencével - egyelőre csak piaci alapon. Persze ez sem sikerült maradéktalanul, mert a Mercedes-Benz esetében a 136 lóerős dízelmotor felett 170 lóerős szerepel a kínálatban. Az erősebbet választottuk, mert a kisebbik jelentős hátrányt mutatna a menetteljesítményekben, és a gyári adatok szerint még csak nem is gazdaságosabb.
Hirdetés
Az összehasonlításba szívesen bevettük volna még a Lexus IS-t is, de abból már nincs dízel. Benzinesből pedig egyelőre csak egyetlen modellt kínál az Alfa, kétszer akkora teljesítménnyel, mint a Lexus benzinesei, így Japán kimarad ebből a rangadóból - illetve mint majd még látható, csak majdnem. Persze érdekes lenne a Giulia 510 lóerős benzinmotoros csúcsváltozatának vetélytársait is összeszedni. No korántsem a költségek összevetése miatt, inkább egy versenypályán. Ebből a körből egyelőre az Audi is kimaradna, mert az A4-ből még nem mutatott be a márka ilyen bitang változatot. Persze a BMW 431 lóerős M3-asa sem tűnik éppen túlmotorizáltnak a csúcs-Alfához képest, 23 311 000 forintos alapára viszont valamelyest magasabb a Giulia Quadrifoglio 22 950 000 forintos listaáránál. Hát még a Mercedes-AMG legerősebb, 24 140 110 forintos C 63 S modellje, amely viszont legalább ugyanúgy 510 lóerős, mint olasz vetélytársa.
Alfa Romeo Giulia 2.2 Diesel, 2016 - vetélytársak és adatok
Alfa Romeo Giulia 2.2 D BMW 318d Audi A4 2.0 TDI Mercedes-Benz C 220 d
Hosszúság [mm] 4640 4633 4726 4686
Szélesség [mm] 1860 1811 1842 1810
Magasság [mm] 1426 1429 1427 1442
Tengelytáv [mm] 2820 2810 2820 2840
Saját tömeg [kg] 1445 1525 1540 1570
Hengerűrtartalom [cm3] 2143 1995 1968 2143
Váltófajta/-fokozat automata/8 automata/8 automata/7 automata/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 150 (4000) 150 (4000) 150 (3250-4200) 170 (3000-4200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 380 (1500) 320 (1500-3000) 320 (1500-3250) 400 (1400-2800)
Gyorsulás 0-100 km/h 8,2 8,4 8,7 7,4
Végsebesség [km/h] 220 212 219 233
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 4,2 4,0-4,4 4,0-4,3 4,3-4,5
CO2-kibocsátás [g/km] 109 106-116 104-112 109-117
Hajtott tengely hátsó hátsó első hátsó

A jobb összehasonlíthatóság érdekében a példánkban szereplő dízel modelleket automata sebességváltóval vetettük össze. A Mercedes-Benz C-osztályhoz ugyanis például néhány biztonságot szolgáló extra csak azzal együtt rendelhető. A Giulia viszont minden kivitelében tartalmazza a városi vészfékasszisztenst és a sávtartó rendszert, és mindezek figyelembe vételével természetesen most is igyekeztünk nagyjából egy szintre hozni a felszereltségeket. Persze csak a legfontosabb, illetve az eltérést mutató tételeket néztük, hiszen ebben a ligában nincsenek nagy meglepetések a konkurensek alapkiviteli között. Itt már mindegyik modellben magától értetődő például, hogy valamennyi ablak egy érintésre mozdul le-fel motorosan, és legalább 6,5 colos érintőképernyőről kezelhető a 6-8 hangszórós audio- és információs rendszer. Így az ilyen alapvető tételek úgymond említésre sem méltóak. Szintén nem vettük figyelembe, hogy minden márkánál rendelhetők csoportosan, csomagban is bizonyos extrák, és ily módon összességében kedvezőbb áron juthat hozzájuk a vevő, mint egyenként. Ezen előny kihasználásához amúgy is kevés tételt tartalmaz a listánk, szándékosan. Továbbá szintén nem törődtünk azzal, hogy már egyes extrák választásakor is feltételeket szab a konfigurátor, miszerint az adott extrát csak akkor választhatjuk, ha egy másikat is mellérendelünk - akár olyat, amire amúgy semmi szükségünk nincs. Ez persze tovább emeli az autók árát, elsősorban a Giulia német vetélytársai esetében. Mert talán nem nagy meglepetés, hogy összevetésünk hozta a papírformát, és pusztán az árak alapján bizony valóban igen kedvező ajánlatnak mutatkozik az Alfa Romeo. Legalábbis az itt felsorakoztatott német hármassal összevetve. Márpedig az Alfa Romeo prémium babérokra tör, így velük illik összehasonlítani. Az persze már más kérdés, hogy ismerünk még olyan márkát, amely szintén ilyen ambícióval rendelkezik és ugyancsak elismerten élvezetes vezethetőségű modelleket gyárt. Így - és ha már az Audi úgyis elsőkerék-hajtású - adja magát a kérdés, hogy vajon egy Mazda6-tal összevetve, hogyan vizsgázna a Giulia? Az Alfa Romeo Giulia Super kivitelének felszereltségi szintjével nagyjából megegyező négyajtós Mazda6 150 lóerős dízelmotorral és - csupán hatfokozatú - automatikus sebességváltóval 9 189 900 forintba kerül. Ennek menetteljesítményei azonban papíron elmaradnak valamennyi itt szereplő modellétől. Ahhoz, hogy a Mazda is felvegye velük a versenyt, már az erősebb, 175 lóerős dízelmotor kell, amely továbbra is állja a sarat gazdaságosság tekintetében is. Ez a motor azonban csak a leggazdagabb felszereltséggel érhető el, 10 239 900 forintért, ráadásul már olyan tételeket is tartalmaz, amelyekért súlyos felárat kérnek prémiumkörökben. Persze a Mazdának sincs például karbantartáscsomagja, vagyis alapárához még hozzájön a szervizelés költsége is. Mindenesetre érdekesen színezi az összevetést ez a modell, vásárlásban gondolkodva pedig nyilván akár az egész számolgatást felboríthatja a menetpróba.
Alfa Romeo Giulia 2.2 Diesel 2016 vetélytársak - felszereltség
Alfa Giulia 2.2 D Super BMW 318d Audi A4 2.0 TDI Mercedes C 220 d
Könnyűfém keréktárcsák 17 colos 16 colos 17 colos 16 colos
Bőr-szövet kárpitozás s 229 600 Ft - 0 Ft
Tempomat sebességhatárolóval s 103 200 Ft 110 490 Ft 107 950 Ft
Légkondicionáló automata 2 zónás 2 zónás 1 zónás 2 zónás
Elektromos rögzítőfék s - s s
Fény- és esőérzékelő s s s 24 130 Ft
Menetdinamikai programok s s s 40 640 Ft
Városi vészfékasszisztens és sávtartó rendszer s 173 100 Ft 554 990 Ft 840 740 Ft
Riasztóberendezés 160 000 Ft s 177 800 Ft 160 020 Ft
Ingyenes karbantartás [év/km] - 5/100 000 - 4/120 000
Garancia [év/km] 2+3/100 000 2/korlátozás nélküli 2+2/200 000 2+2/120 000
Alapár [Ft] 10 460 000 10 557 500 10 225 150 11 310 200
Összehasonlító ár [Ft] 10 620 000 11 063 400 11 068 510 12 483 680
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    A Toyota nincs hibátlanként aposztrofálva és nem is volt, de az biztos, hogy élvonalbeli, és ha van is vetélyársa, az szintén távol-keleti vagy egy-egy jobban sikerült európai. Mivel a világ legnagyobbja, és számtalan gyára van világszerte, nem tudja a korábban megszokott japános minőséget már maradéktalanul hozni, de sokkal ma sem marad el tőle. A legtöbb márkára amúgy igaz, hogy magához képest gyengébben teljesít – a koreaiak biztosan jobbak most, mint régen, és szerintem az olaszok is. Rengeteg kiábrándult német-fan is létezik ám, csak szólok:)

    Az ADAC-ot a legnagyobb butaság volt felhozni, mivel egy adatokat hamisító, inkorrekt társaság, akiknek egy cél lebegett a szeme előtt: a német márkákat “feltrükközni” a lista elejére, ezáltal jobb színben feltüntetve azokat a többinél. Ez sokáig ment is, aztán bizony kiderült, hogy sz*r van a palacsintában:)

    Egy dologban szerintem egyetérthetünk: [b]ezeket a listákat nálunk okosabb emberek szerkesztik[/b](tudom, ezt neked nehéz feldolgozni), így nincs értelme kígyót-békát dobálni rájuk meg értetlenkedni. Értik ők a dolgukat, hidd el. Az, hogy a japánok és újabban a Kia/Hyundai folyamatosan az élvonalban van különböző listákon – nemcsak Amerikában, Európában is – az egy olyan bizonyíték a távol-keleti rajongók kezében, amivel te sosem fogsz tudni mit kezdeni. Ahogy írtam, nagyon átlátunk már rajtad, ezért tudom, hogy ha egy általad felmagasztalt márka trónolna az 1. helyen, mindenkit csöndre intenél és játszanád az agyadat. Ne is kezdj el magyarázkodni, felesleges:)

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Itt a honlap összes kreténje együtt, már csak a verébeszű vidi500 hiányzik közületek.
    hibavége vezényletével vagytok a legsúlyosabb szellemi atomcsapás!

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Amire utalni szerettem volna: minden márkának van egy hangsúlyos attribútuma amire nagy hangsúlyt helyez.

    Az hogy a Volvo “biztonságos”, nem csak azt jelenti hogy minden fórumon azt hangsúlyozzák, hanem tényleg tesznek érte.

    De ez nem elég, objektív adatokban is jól kell szerepelni. Tehát az NCAP tesztek vizsgafeltételeinek is meg kell felelni. A vizsgákra pedig optimalizálni kell, ha nem azt láthatod a korábban fejlesztett autóknál, pl az Audi 80 első NCAP tesztjein, vagy nemrég amikor újratörtek Amerikában aktuális, de a szabvány előtt fejlesztett modelleket ([url]http://www.autobytel.com/sedans/news/acura-tl-volvo-s60-are-first-with-top-ratings-in-new-iihs-test-112793/[/url]).

    Akkor láthatod hogy nem csak szlogen, amikor utólag őket igazolja az élet, pl az NCAP évekkel később felveszi a BLIS-t vagy a City safety-t a listájára. Vagy az újabb szabványok szerint utólag tört (a szabvány előtt fejlesztett) Volvók nem szerepelnek rosszul.

    De ez egyrészt nem jelenti azt hogy más nem fejleszt, nem jelenti azt hogy akár a Volvo lenne a legbiztonságosabb a versneytársai között egy adott kategóriában, és főleg, nem jelenti azt hogy garantáltan sosem lesz halálos baleseted egy Volvóban.

    Így kell kezelni a Toyota megbízhatóságát is. Erre a Toyota folyamatosan gyúr, de ez nem CSAK azt jelenti hogy a Toyota megbízható alkatrészeket gyárt és gyártat.

    A megbízhatósághoz bizony olyan trükkök kellenek, mint a saját autómentő-flotta, hogy ne kerüljenek be az ADAC statisztikáiba. Kell olyan hogy hibákat próbálnak eltussolni (lásd a Mitsubishi botrányok). Ha utána olvasol a népítéleteknek, pont erre panaszkodnak páran, hogy miután kiderül az egyértelmű hiba (ami egyébként elég gyakori, pl a klímapanel Avensis/IS-ekben), a márka úgy tesz mintha minden ok lenne, és a vevő lenne hülye, mert ez egy Toyota és az nem romolhat el.

    Úgy kezelni egy márkát hogy az egy abszolút és feltétlen hibátlan, több mint ideológia megközelítés.

    Ha jól értelmezem a linkelt cikk egy független szervízhálózat saját statisztikáján alapul, ami azért eléggé egyoldalú képet ad, nem csak azért mert Amerikában készült a felmérés. de azért is mert ez egy meglehetősen sepciális cég (házhoz járnak ki).

    Innentől kezdve egy ilyen számítás elég furcsa. Kb annyira értelmes, mint a második lsitájuk ami azt tartalmazza hogy mennyiszer nem indult az autó…
    [url]https://www.yourmechanic.com/article/the-most-and-least-expensive-cars-to-maintain-by-maddy-martin[/url]

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    “Szóval azért az ilyen listákat nem árt némi fenntartásokkal kezelni.”

    Bezzeg azt nem kellett, amikor nagy nehezen találtál egy olyat nemrég, amit a Jaguar vezetett, és arrogánsan dörgölted az orrom alá? Ha japán vezeti(szinte mindig), azt fenntartásokkal kell kezelni. Ha európai(szinte soha), akkor nincs kérdés… Megáll az eszem, de tényleg…

    Zöld, nagyon ravasz fószer vagy, de van egy rossz hírem a számodra: már régóta le vagy leplezve, ismerünk, mint a rossz pénzt. Be kéne fejezni végre már a gyerekes h*lyeségeidet:)

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Akár hogy csavargatom a 318D konfigurátorát, 12 millió alá nem jön ki ezzel a felszereltséggel. 🙂
    17-es kerekek kapásból 300e Ft, parkolóradar, sötétedő tükrök (163e), távfényaszisztens (43e), 8 sebességes váltó (+700e).
    17-es felni a mercire is +340e, ülésfűtés 130e, 66 literes tank 20e, adaptív távfényérzékelő 40e, holttérfigyelő 180e, 7 fokozatú automata 840e, DAB 163e. Szóval van mit átnézni ezen a cikken.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    NE fárassz már, a Takata beszállító, rengeteg autógyárnak beszállít ők is szívnak vele ugyanúgy mint a Toyota, ráadásul pont egy olyan cég a Takata aki a nyereség mindenáron elvét követte a minőség rovására, akárcsak a Tsi VW, az fényszóró ugyanúgy szerintem beszállítótól jön a Toyotának, mint másoknak is gondolom.
    Igaz a Toyotánál is vannak ballépések mint mindenhol, de ők bevallják nagyrészt azt hiszem garanciába ki is cserélik.
    Nem lepne meg ha a gázpedál is beszállítótól jött volna.
    Csak úgy mellékesen az olajfaló Tádék Tfosik a VW-nél ugyanúgy a dugattyú jöhetett a Mahle (Málé) cégtől is, nem feltétlen saját gyártás.
    Ez egy ilyen világ, csak az nem mindegy ki mit ismer el, és mennyire tesz azért hogy a saját minőségbiztosítása milyen magas színvonalon működjön.
    Vannak országok prémium márkák ahol mindent le lehet a vásárló torkán nyomni büntetlenül pl Magyarisztán is ilyen.
    Tisztában vagyok az általad írt fórumokkal is, csak neked azt kellene megértened, hogy a Toyota pont az a japán márka aki tesz azért hogy szinte agyonvághatatlan autókat gyártson, pl a Német szarkupacokkal ellentétben és én ezért is tartom nagyra, régen nem volt így de most már rajongója vagyok az innovációiknak, és a hozzáálásuknak, ellentétben az über és technikai másolómániás németekkel.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Minek erőlködni? Aki ekkora marhaságot gondolkodás nélkül leír az magát minősíti. Olvass utána hogy miként fogadták a Lexus tulajok hogy fizetniük kell a xenon jaívtás többezer dolláros költségét, miközben a németeknél sikerült átverni a Toyotán ([url]http://www.autobild.de/artikel/toyota-avensis-blinde-xenonleuchten-2862480.html[/url]).

    Repedt megolvadt műszerfalak éppúgy voltak, mint a Takata légzsák-botrány

    Szóval azért az ilyen listákat nem árt némi fenntartásokkal kezelni.

    Az első 2/3/5 évben elvileg kevés kiadásra lehet számítani, de pl a Volvónál automatikusan cserélik az ablaktörlőt az első szervízínél, amitől a hajamat téptem (kopó alkatrész ugyebár…). Ilyenekkel elmehet évi 100 EUR pluszban a 3/500 eurós szerív mellett. De nem hisz6em hogy a toyota szervíze olcsóbb lenne…

    A jól felszerelt japán modelleknél viszont garantáltan tudok olyan típushibákról ami az első 5 évben szokott jelentkezni és már ott elmegy az 5000 dollár, servízek és kopó alkatrészek nélkül…

    És ezt könnyen lenyomozhatod a fórumokban…

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Az érzet, megjelenés, anyaghasználat és a marketing nagyon fontos, hiszen a legtöbb tulajdonos nem ért az autókhoz és érzelmi döntést hoz. Nagy részük műszaki analfabéta. Talán te nem vagy az, csak úgy viselkedsz.
    Biztos vagyok benne, hogy a te általad elképzelt funkcionalitásnak semmi köze a legtöbbek igényéhez, így teljesen irreleváns a véleményed.
    Aki még a megbízhatóságot sem tudja igazán értelmezni és helyén kezelni az miért is akar róla véleményt alkotni.
    Ezek szerint alapvető dolgokkal nem vagy tisztában. Nyilván sok minden előfordulhat, de egy tartós és megbízható autónál pont az általad említett típushibák nagyon ritkán szoktak előfordulni. Logikátlan ugye? 🙂

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Egy kicsit félreérted szerintem. Az érzet igenis fontos. A gond az hogy mi marad ha ha a fapados Toyota lerobban?

    A magam részéről nehezen tudok megelőlegezni megbízhatóságot, ha egy ablakemelő gombsort nem képesek összehozni minőséginek ható műanyagokkal és funkcionális szempontból ésszerűen.

    A megbízhatóság amúgy egy elég fura dolog, és sokan kicsit túlértékelik. Az első 3 évben a garancia elvileg fedezi, az azt követő időszakban pedig simán előfordulhat, hogy egy típushiba többet visz el, mint a kopó alkatrészek.

    A másik dolog, hogy az anyagválasztásban is vannak jelentős eltérések a 3 német között. És néha a márkák is jelentősen ingadoznak generációnként (és ez igaz a nem német márkákra is).

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    A prémium német autókban pl. az ajtó-kapaszkodó puha műanyag. A ló nemesebbik szervét. Puha lehámló réteggel bevont ócskaság. Ennyit a nagy németekről. A másik észrevételem: talán a BMW vezére mondta (az autóik megbízhatóságát firtató kérdésre), hogy a prémium az érzésről szól, nem a megbízhatóságról. A német árucikkeknek csak a marketingje jobb, és sokan megeszik a “német mítosz” maszlagot.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Egy hónapja tesztelte Shmee150 ([url]https://www.youtube.com/watch?v=9r2krO2mREU[/url]), szerintem gyönyörű lett ez az Alfa. Ha meg tudnám fizetni, ezt venném.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Az eddig kiszivargott kepek alapjan, mar ami a kovetkezo modelljuket illeti, az egyseges arculat kb olyan lesz mint a tobbi gyarto eseteben, csak sajnos megosztobb kontosben. Az egesz autonak a ket elso lampa a gyenge pontja, a 159 radikalisabb megjelenese utan ez igy otlettelen, vannak kifejezetten jo nezetei, de szembol bandzsi. Tehat ha ezt viszik tovabb, akkor inkabb ne legyen egyseges arculat, vagy ne annyira, ahogy teszi azt a nemet trio.

    A cikkhez kapcsolodoan, a 3-as BMW-ben alapbol csak egy zonas a klima, nincs hatul konyoklo stb, ezek hozza lettek adva, a navi sem alaparas. Ugyan egy kifuto modellrol van szo, ez arnyalja kicsit a kepet, holott a tobbi modell teljesen uj. De amig ezt nyujtjak, addig azzal kell osszevetni ami van, a konfigurator szerint a fentebb sorolt dolgok nincsenek.

    A Mazda ahogy csalfa is irja, ezzel a formaval, vagy formanyelvvel, visszakacsint a Xedos vonalhoz, szep is lett.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Én csak abban hiszek hogy ez az Alfa a Ferrari csiszolású motorjával odacsaphat a német triónak eladásban, és ezzel kezdetét veheti a hétköznapibb méretű motorokkal a tömegesebb elterjedés, persze ha hozza a minőséget, megbízhatóságot.
    Nekem tetszenek a német trióból 2 márka típusai is, de jó érzéssel töltene el ha odacsapna az olasz nekik.
    Sajnos az egész termékpalettájukat át kellene alakítaniuk hogy kimásszanak a gödörből, egy igazán ütőképes új arculattal.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Rég volt már, hogy egyetértettünk, de most jár a respect:)

    Az nagyon kiborító, hogy ha a 3 németről van szó, a prémiumság mindig magától értetődik. Kérdésnek helye nincs. Viszont ahogy Németországon kívülről érkezik egy rivális vagy trónkövetelő, egyből kukacoskodni, tapogatni, fürkészni kell, dolgokat megkérdőjelezni, stb. Ez jelen van a Lexusnál, az Infinitinél, az Alfánál, a Volvónál, a Teslánál, és a Chryslernél és a Caddynél is jelen volt. Miért nem lehet magától értetődően prémium egy nem német felső-közepes autó?

    Az Audi valóban egy eminens beltéri kidolgozás terén(viszont gyors ütemben használódik), de a BMW korántsem, és pl. az előző C-osztály nyugodtan volt szégyenletesnek nevezhető. De ezek a dolgok mintha a szőnyeg alá lennének söpörve:)

    A Mazda valóban prémium szeretne lenni, lehet, hogy megpróbálják kicsit megidézni a Xedos-szériát is a 6-ossal. A felfelé kacsintgatás egy trend, amit egyelőre ki jobban, ki kevésbé jobban reagál le. Ne felejtsük azért el, hogy a Mazda azon kevesek közé tartozik, akinek nincs prémium-brandje, ezért kénytelen a kommersz modelljeit minőségben felfelé pozicionálni, hogy kitöltse ezt az űrt. Ezt csinálja a Kia is.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Amit írtál egy sokkal reálisabb gondolatmenet. És ha az ember nem ragaszkodik az élenjáró prémium extrákhoz, akkor a 6-os valszeg megérdemel egy próbát.

    A cikk azonban teljesen más gondolatmenetet követ.

    Kb az jün le, hogy a szerző szerint van a 3 némat ami “a” prámium, itt ez a fura olasz aki az “szeretne lenni”, de hát ott a japán ami szintén az szeretne lenni.

    Ezt akár az Autobild is megírhatta volna 🙂

    Vagy én vagyok túl érzékeny? 🙂

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    4. “szintén ilyen ambícióval rendelkezik és ugyancsak elismerten élvezetes vezethetőségű modelleket gyárt” ez megint egy eléggé átlátszó bújtatott reklám. A Mazda a Xedos márka leépítésével eltemette prémiumambícióit. A Ford csoport fejlesztéseivel, a Volvo és a Jag után 1-2 évvel kihozott dolgaival elég bajosan lehetne prémiumaspirációnak nevezni.

    A Ferrari Alfa -taning-műhelyként kezdte a karrierjét. Az Alfa 60 éve olyan prémium nagy kupékat készített (pl Guilietta) amelyek másolásával mászott ki a BMW a gödörből a 60-as években (2000CS). A 147-es az első igazán konzekvens kompakt prémium autó volt, ami elég gyorsan bezsebelte az év autója címet, a 156 common rail dízelmotorja forradalmasította az európai autópiacot.

    Szóval nem vagyunk németek, nem kell tiszta honvédelemből hangulatot kelteni “importmárkák” ellen.

    Az áraknál meg végképp behülyítik az embereket. Én még józan árú Mazdát nem láttam, amire nekem szükségem van ott sokkal jobb autók árában van (pl a CX5 és az XC60 egy árba került, pedig a CX5 csak papíron van vele szemmagasságban).

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Ahogy autóteszteket olvasgatok, azt látom, hogy szinte minden felső-közepesnél felhozzák ezt a szófordulatot így vagy úgy:”a prémium kategória felé kacsintgat, közelít, stb.”. Az Optimánál meg az i40-nél pont úgy felhozták, mint pl. a Superbnél, az 508-asnál, a Passatnál, az Insigniánál, a Mazda 6-osnál – viszont a Talismannál, a Mondeónál vagy az Avensisnél kilógott a lóláb bizonyos pontokon.

    Szerintem azért a Mazda 6-ost vették a tesztbe, mert a kategóriájában az egyik legtüzesebb design-nal rendelkezik, japán létére, és azért mégis csak ez a Giulia egyik legfőbb selling point-ja is: az érzékekre hatás, az elbűvölés. Ezek egy Passatnak finoman szólva nem az erősségei:)

    A Jaguart pont azért kéne ilyen összehasonlítókba jobban belevonni, mert kéne neki a reklám: a potenciális vevők lássák, hogy immáron a Jag is jelen van ebben a szegmensben és megfontolandó ajánlat lehet. Én is unom már ezt a német trió-fényezést. Eleve ők hárman sem képviselnek azonos színvonalat, csak eladási számokban vannak közel egymáshoz. Mégis rendre összemossák őket.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Érdekes cikk.
    1. és legfontosabb “minőségével is közelít a prémium modellekhez a Mazda6”: ez mégis mit takar. Szerintem motorizáltságban, felszereltségben belsőben eléggé egyértelművé teszi a Mazda hogy egy dizájnos családi tuvcatutót kínál, más kérdés hogy azt jól megcsinálja.

    Persze ha nincs szükség élenjáró biztonsági vagy kényelni fejlesztésekre (vagy nem fér bele), akkor semmivel nem fogunk többet kapni egy A4estől mint a 6ostól. Ez is igaz. De akkor meg nyugodtan udatehetjük a Passatot is, mint piacvezető nagy családi autót…
    2. Megint ez a német triós dolog. Bizony ott a friss kihívó XE és az öregecske (de folyamatosan frissített) S60, igen teljes a paletta és nagyon nagy a verseny. Totális marhaság ez a triózás, az A4 helyett sokkal sportosabb vetélytárs az XE, inkább azt kellene szerepeltetni.

    3. Alapárról beszélni a legnagyobb amatőrség. A részletekben van a lényeg, 4-5 milliós árkülönbségek lehetnek, és nem mindegy hogy mit kínál alapáron, vagyis mennyit KELL rá költeni.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Érdekes lenne egy Jaguar XE – Alfa Giulia összehasoníltó. Mindkét modell márkája marginális helyzetét hivatott javítani, és mindkettőnél hallhattuk, ahogy a gyáriak fogadkoznak, hogy most tényleg mindent beleadtak, mivel elég bizonytalan sorsú cégekről van szó.

    A németekkel szemben az Alfa legfeljebb bizonyos jellemzőit tekintve rúghat labdába, összegészében semmiképpen. Pont, mint az XE.

    Egyértelműen a 6-ost választanám, a BMW és az Audi hihetetlenül érdektelen, és sajnos a Mercedes – bár az új design-nyomvonaluk bejön – sem volt olyan nagy hatással rám, mint vártam(nem vezettem, csak körbejártam). Az Alfa egyelőre még kérdőjeles, az orr-részükkel nem tudok megbarátkozni még mindig. Itt is az élőben jelentkező esetleges “wow-faktor” dönthet.

    Tanulság: ezeknek korábban kell felkelniük, hogy nálam megingassák a 6-os betonbiztos első helyét. Arra csak egy másik távol-keleti vagy egy amerikai lenne képes:)

Vélemény, hozzászólás?