Most akkor mégsem lesz turbós az Audi R8?

Az Audi kihátrált a turbós R8 mögül, éveket kell még várni rá

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A turbómotorban az Audi szerint nincs elég érzés, ezért úgy néz ki, az R8 évekig csak a V10-es szívómotorral lesz kapható.


Az Audi második generációs R8-as sportkocsija marad V10-es. Nem mintha az 5.2-es FSI 540, vagy plus változatban 610 lóereje nem lenne elég, de nem erről volt eddig szó. Az előző R8-as, amit tavaly kipróbálhattam, 4.2-es V8-as motorral futott a legszerényebb kivitelében is. Az új szériába az a motor nem fog bekerülni, sem az S7-es 4,0 literes, biturbós V8-asa. Korábban az Audi megerősítette, hogy az R8 kínálata turbómotorokkal fog bővülni, de most úgy néz ki, elnapolták ezt a tervet.
Jürgen Königstedt, az Audi V6-os, V8-as és V10 motorjainak fejlesztéséért felelős vezetője a CarAdvice-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az R8 esetében nincs szükség turbófeltöltésre, mert a V10-esek ereje több mint kielégítő. Königstedt úr ezután arra a kérdésre, hogy mi lesz a beígért turbós alapmotorral, nem adott egyértelmű választ. Hangsúlyozta, hogy az Audi számára az R8-asban nem a puszta erő a fontos, hanem a kocsi hangulata is számít. Egy turbós motor a nagy nyomaték és a szerény fogyasztás mellett nem biztos, hogy annyira kellemes karakter, mint egy jó pörgős szívó.
Hirdetés

Ezzel teljesen egyetértünk, de nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, azaz, hogy mi fogja hajtani az R8-ast. Az R8 (turbós?) csúcsváltozatára előreláthatólag éveket kell még várni és a V10-esnél gyengébb, "alapváltozat" bemutatása sem holnap lesz. Pletykaszinten a duplaturbós V6-os és a turbós sorötös forog még mindig közszájon, elképzelhető hogy mindkettő bekerül az R8-asba, hogy több teljesítményszinten is elérhető legyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:51
    Permalink

    Vannak olyanok, hogy “csakaturbó”? Te hol olvastál ilyet itt? Úgy szerettem volna már ebben a témában vitatkozni valakivel, de csak olyan hülyét találtam, a “csakaszívó” fröcsögő volt.

  • 2017.10.28. at 14:51
    Permalink

    Mondjuk ki venne meg egy jóval drágább v10 szívó motort mikor vesz 10 millióval olcsóbban egy turbós V8-at amit egy egyszerű chippeléssel sokkal erősebbre tuningolnak mint a v10 szívót … annyira meg nem szól csúnyán az s6/s7,s8 v8 tfsi hogy ne érje meg ez a kis áldozat a v10 hez képest …

Vélemény, hozzászólás?