Kicsi, nagy, vagy közepes – ezek voltak 2015 kedvenc tesztautói

Az év végi nagy kérdés: kinek, mi volt az év legemlékezetesebb tesztautója?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több tucat új és használt autóról írtunk idén is, de mégis melyik volt az, ami nyomott hagyott? Volt olyan is, ahol megremegtünk; ez kéne!


Még ez a mai és egy nap az év, aztán pezsgővel, malaccal, lencsével, ki mivel, de csak elbúcsúztatjuk 2015-öt. Írtunk vicces és érdekes sztorikról, százszámra iparági hírekről, autós botrányokról és együtt örülhettünk a legújabb modelleknek. Közben teszteltünk, fotóztunk, méricskéltünk és a legátlagosabbtól az egészen vadig jó pár autót idén is végigültünk. Mielőtt elrohannánk minden hiányzó kelléket beszerezni - anyósnyelv, konfetti, akciós pezsgő és a többi - a harmincegyedikei giga bulihoz, visszanéztünk, mit is láttunk idén. Jó, persze, ne túlozzunk. Én is otthon, csöndben, családi körben töltöm a szilvesztert. Nem tudom ehhez van-e köze, de nem volt nehéz visszaidézni, hogy melyik tesztelt autó hagyta bennem a legmélyebb nyomot.
Hirdetés


Ha elkezdek kutakodni az emlékeimben, akkor nekem személy szerint elsőnek nem a hagyományos újautó-teszt alanyok ugranak be. Borítva a papírformát, kezdjük ezekkel. Még januárban sikerült összekalózkodnom próbára egy valódi Fisker Karmát. Hiába kerestek meg utána többen, hogy adjam meg az elérhetőségét, a tulaj ezt egyszeri alkalomnak szánta. Az én érdeklődésemnek őszintén örült, de nem szerepelt a terveiben, hogy hetente elvigyen valakit egy örömkörre. Ritka együttállás volt, amikor tavasszal öt különleges kocka-Ladát sikerült Győrben összeszerveznünk. A patika kockák, az egyedi kombik és a rendőr 2107-es is jó sztori volt. Még egyszer köszönöm a Veterán Zsiguli Egyesületnek[/url]. Most viszont átadom szót a főszerkesztőnknek. Íme az ő autós 2015-je.

Katona Mátyás: 2015 kedvenc tesztautója már legalább hibrid kell legyen
Évről évre előkerül ez a kérdés, elsőre végigfutottam az idei autókat, mármint amiket vezettem, és jött az egyre igazabb igazság: ma már nincsenek igazán rossz autók, a legtöbbjük pedig felettébb jó, minimális hiányosságokkal. Vásárláskor leginkább azt kell eldönteni, hogy nekünk mire van szükségünk, majd az alapján választani. A maga módján még a Lada 4x4 Urban is vicces volt, de persze nagyon nem kéne.
Az év legforróbb témáinak összeírásakor aztán egyértelműen megfogalmazódott bennem: az év tesztautója számomra a BMW i8 volt. Még akkor is, ha hátul alig lehet benne elférni, még akkor is, ha (helyi) emissziómentesen csak korlátozott (persze az ingyen parkolást adó zöld rendszámnak azért megfelelő) a hatótávja. De mesés (szintetikus) motorhangja van, farközép motoros, szárnyasajtós, sportautós. Ha már (átlagember számára) elérhetetlen kategória, az akár önmagát is vezető, nem mellesleg még jobb, de motorhang nélküli gyorsulást adó Tesla Model S amúgy józanabb választás.
Ha választhatnék, hát az nagyon kéne, de amúgy egy új, akár 250 kilométeres hatótávú Nissan Leaffel is nagyon el tudnék lenni. Kemény kijelentés, de hibátlan, legtöbbet használt hibridünket (a már 11 éves, de még mindig 200 ezer kilométer alatt járó Toyota Priust) odaadnám érte gond nélkül, csak sajnos még a legolcsóbb (szerényebb hatótávú) használtak árát nézve is fájóan (általunk nem kiautózhatóan) magas az árkülönbözet. Vásárlási ingert más autó belőlem nemigen váltott ki. Pedig tényleg nagyon jó autók jártak nálunk, nálam is. Imádtam a Ford Mustangot, a Vignalét, de még az elöl hajtó BMW 2-es Gran Tourert is, legutóbb pedig a Volkswagen Multivan lett gyerekeim kedvence. Leborulok a Honda Jazz előtt, kényeztető a Renault Espace, józan választás a Suzuki Vitara, ám hibrid autóból én legszívesebben már csak hibridbe vagy tisztán elektromosba szeretnék átülni. Hosszútávú utazásokhoz viszont még mindig imádom a 2007-es Renault Grand Scénicünket, ami hétüléses, a második sorban is független ülésekkel, most épp uszkve 1500 kilométerre vetített 5,1 l/100 km fogyasztással, 189 ezer kilométerrel is megbízhatóan, hibamentesen üzemel. Persze mindezt úgy, hogy rövid városi távokra igyekszem nem használni, mert az nem való neki. Tetszik tudni, nincs rossz autó, csak az igényeinknek megfelelőt kell megtalálni, ebben igyekszünk segíteni a tesztekkel és a minden egyébről, például a részecskeszűrőkről vagy a kettős tömegű lendkerekekről írt cikkekkel.


Hát, igen. Szép menüsor került az idén is terítékre. Érdekes, hogy amennyire vártuk, annyira el is felejtettük a 2015-ös Év Autóját, a Volkswagen Pasatatot. Talán a dízelbotrány homályosította el az emlékét, ami végül 2015 legdurvább autós skandaluma lett. Persze az is lehet, hogy csak a várt papírformát hozta, ahogy amúgy konszerntestvére a Skoda Superb, vagy a vetélytárs Ford Mondeo is. De most jöjjön Gere kolléga, mondja el ő, neki mi tetszett az idén a legjobban.

Gere Tamás: Jobb autók, mint tavaly
Az idei évben jobbnál jobb autókban ülhettem, mindegyikre visszaemlékezni hirtelen nem is tudok. Azoknak az emlékei jutnak eszembe először, amelyek mélyebb nyomot hagytak bennem. Egyet kiemelni közülük szinte lehetetlen, így menjünk szépen sorban. Elsőként a Mazda2 ugrott be. Kis városi autó, nem nagy teljesítménnyel, de hihetetlen nagy vezetési élménnyel. A kategóriájában szinte az összes versenytárshoz volt szerencsém, de egyik sem tudott összességében többet nyújtani a japánok idei újdonságánál. Nem csak a teszt miatt hagyott mély nyomot bennem, hanem azért is, mert több ismerősömnek is nyugodt szívvel ajánlottam, akik azóta már boldog Mazda2 tulajdonosok, és szó szerint rajonganak érte. Egyikőjük alig bír kiszállni belőle, nyár óta már 20 ezer kilométert tett meg vele. Ezen visszacsatolások bebizonyítják, hogy valóban egy jól eltalált kisautóról van szó, és engem is örömmel tölt el, hogy egy ilyen autót sikerült nekik ajánlani. Egy kategóriát ugorva az Opel Astra volt az idei év pozitív csalódása. Többféle motorral sikerült kipróbálni az egyik legnépszerűbb hazai modellt, és bizony meg kell hajolni a németek előtt, végre egy olyan Astrát raktak össze, amire már régóta vágytunk.
SUV-okból is kijutott idén bőven, közülük a Kia Sorento fogott meg a leginkább. Ár/érték aránya, a külső megjelenés és a beltérben használt anyagminőség plusz felszereltség egyedinek számít a piacon. Egy hasonló német prémiumkategóriás SUV hasonló felszereltséggel is alsó hangon kétszer ennyibe fájna. Ennyit azt gondolom nem ér meg a német technika, garanciában (7 év) ráadásul szintén a koreaiak a befutók. Adrenalin oldalról két modell jött számításba. A Honda Civic Type R mellett a BMW M3 volt az a két modell, amitől nehéz szívvel váltam meg, és várom az alkalmat, hogy mikor lesz lehetőségem ismét vezetni őket. Összességében rossz autóval nem igazán találkoztam, volt néhány amelyiknek itt-ott voltak érdekes tulajdonságai. Ezek viszont inkább az én szemléletmódomból adódtak, mások talán ezeket észre sem vették volna. Azt tudom mondani, hogy aki ma új autót vesz, nem tud mellényúlni. A később felmerülő esetleges hibákat pedig úgysem lehet előre látni.


Már megírtuk, mi tetszett a legjobban az olvasóinknak és nagyon érdekes visszanézni, hogy adott esetben nem mindig azon autók tesztjei érték el a legnagyobb olvasottságot, amit mi érdekesnek, vagy kiemelendőnek tartunk. Emiatt tartjuk fontosnak, hogy egy unalmasabbnak gondolt modellről is korrekt értékelés szülessen, és emellett pár egzotikus és ritka darabot is bemutassunk magazinos anyaginkban. És hogy nekem mi lett kedvenc? Használni a gyorstöltési lehetőség hiánya ellenére is rutinszerű a Volkswagen e-Golfot, ami az én szememben az első rendes villanyautó. Van stabil háttere, szervize, jók a méretei és egész autószerű, minőségi - ezért tetszett. Nagyon belopta magát a szívembe a BMW 120d xDrive tesztautó, amivel két etapban (egy rendezvényre menet és a teszthét alatt) jó ezer kilométert tettem meg.

Nézegettem is utána az 1-eseket, persze nem az újakat, hanem a legolcsóbban elérhető használtakat. Szintén nem az az igazi mindennapi járós, de én akár még annak is bevállalnám az Audi TT-t. Szinte szégyellem magam, olyan jót autóztam vele. És a nagy meglepetés, hogy az átlagos igényekre szabott új Opel Astra is képes erre, azaz végre jó vezetni. Persze, nem minden napra juthat egy veterán Alipna B7 Turbo, de azért rajta vagyunk, hogy 2016-ban is sok érdekes autót be tudjunk mutatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?