Ha út nincs, a sín is megteszi

Az oroszok mindenre tudnak megoldást, villamospályán is tudnak autózni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nekünk atomreaktort építenek az oroszok, akik mindenre tudnak megoldást. Nem probléma, ha a villamossínen kell autózni egy komoly dugó elkerüléséért.

Amerikai források szerint befejezetlen villamossínen autóznak az alábbi videón az oroszok. Pedig talán épp azért nem kerültek be a betondarabok a sínek közé, hogy a leleményes - nekünk állítólag a világ legbiztonságosabb atomreaktorát építő - oroszok ne ott kerüljék ki a dugót.
Hirdetés
Sokan nem állnak sorba, hogy felhajthassanak a nagy tömegben a felüljáróra, hanem bekanyarodnak a sínek közé, ahol ügyes manőverezéssel a villamossínt épp a két kerék közé kapva az autó aljának lezúzása nélkül át tudnak hajtani az akadályon.
Aki félti az autóját, például az alábbi videó elején az Audi A8, vagy közepén a Kia pro_cee'd sofőrje, az áthajtás előtt kiszáll, és megnézi, hogy jó helyen, pontosan a sínen van-e az autó. Egy ladás meg sem próbálkozik a szokott mutatvánnyal, vélhetően már tudja, hogy a Zsiguli nyomtávja szerényebb, mint a villamossínek egymástól mért távolsága. A Lada hasmagasságának persze nem gond, hogy nincs út a sínek között. Aztán van még egy remek jelenet: egy Kia Sorento sofőrje véli úgy, hogy ő nem csak a síneken tud átkelni. Aztán már az első kerekek lerakása után meggondolja magát, s végül maga is a sínen autózik. Szabálytalanul, de biztosan időt spórolva, ahogyan teszik azt hazánkban is sokan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:47
    Permalink

    Már várom a gúnyos, a lényeget telibe találó hozzászólásokat a paksi építés és a moszkvai közlekedés közötti párhuzamokról, amit a cikk írója is zseniálisan meglebbentett. Brávó szakmaiság, brávó újságírói mentalitás!

Vélemény, hozzászólás?