Vidékre még jó a malac Passat, Pestre az Uber sem

Az országos taxirendelet egyelőre megengedőbb marad a fővárosinál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az országos rendelet 2018-ig laufot adott a vidéki taxisoknak, persze mindez a fővárosra is hat. Na de mi lesz, ha valamelyik város saját BKK-t nyit?


A hazai taxihelyzet így az uborkaszezon után sem látszik változni. Az országos rendelet hatálybalépése óta persze a kedélyek nem nyugodtak meg, sőt. Az elmúlt hónapban látszólag beköszöntött a nyári holtidőszak a taxipiacon, pedig aki jártas a kockások világában, az tudja, hogy épp dúlt a főidény. Hogy mást ne említsünk, volt Forma-1, Sziget fesztivál és ezer más rendezvény, ami az idegenforgalom gerjesztette, amúgy is magas taxikeresletet még meg tudta dobni. Szerintem kár panaszkodni, éppen jól megy a bolt. Mint korábban megírtuk, 2018-tól már tényleg mindenhol csak a tíz évesnél fiatalabb autók vehetnek részt a taxizásban. Az új rendelet kiköti, ki végezhet fuvarszerevő tevékenységet és az Ubernek és társainak is szigorú keretet ad a működéshez.

Taxis-szemmel nézve ez a kilobbizott eredmény kevés, utas-szemmel viszont el lett lehetetlenítve a közösségi taxizás. Meglátjuk, végül hogy alakul. Időközben, június 30-ával a főváros utcáiról már ki lettek szórva a 10 évnél idősebb autók. A vidéki személyszállítók viszont fellélegezhettek, mert az országos rendelet értelmében 2017 év utolsó napján még használhatják a forgalomban lévő kocsijukat úgy is, ha azok nem felelnek meg a 2018-tól kötelező előírásoknak. Míg a fővárosban már rég kötelező az egységes arculat és a tarifa is, addig a vidéki kollégáknak nem lett előírva sem az egyen szín, sem az egyen ár. Nem maradnak viszont felügyeleti szerv nélkül a taxisok. Míg eddig a budapesti szabályozás alapján a BKK ellenőrzött, addig az országos rendelet alapján az NKH kapott vizsgálati jogkört. Így Budapesten a BKK felügyeli a szigorúbb városi előírást, az NKH-nak meg joga lenne a pesti szemszögből lazább országos alapján ellenőrizni.

Az NKH nem is maradt rest, hivatalos sajtóválaszukban így írtak: "A szemmel érzékelhető személyszállítást és taxis tevékenységet végzők közúton való ellenőrzése elkezdődött, mégpedig a rendőrség, NAV munkatársainak közreműködésével..." Majd így folytatódik: "Leginkább a dokumentumok használatával kapcsolatos problémára derült fény a vizsgálatok kapcsán. Bírság kiszabására nem került sor." Magyarul az érvényes jogszabályok alapján rámentek a fekete taxikra, ami nagyon dicséretes. És ez a folyamat nem áll meg, igaz az Uber-sofőrökre nem terjedt ki, azaz nem úgy, ahogy korábban hinni lehetett. Egy augusztusi hír szerint több esetben buktak meg a közösségi taxiszolgáltatásban dolgozók, aztán szeptemberre ez az Uber kiszivárgott belső levelezése alapján megcáfolódott. A BKK adatai szerint ugyanis közel háromszáz alkalommal ellenőriztek, az Uber szerint viszont alig volt tíz ellenőrzésük. Érdekes eltérés.
Hirdetés
A történetben már csak egy vicces elem van. Nemcsak a fővárosnak, hanem a többi önkormányzatnak is módjában áll saját, az országos rendeletnél szigorúbb taxiszabályozást létrehozni. Sőt, a Pest megyei települések akár a budapesti szigort is átvehetnék, egyúttal a BKK kezelésébe adhatnák taxiüzemüket, ahogy például a tömegközlekedés egy részét is a BKK bonyolítja. Vicces helyzet lenne, de több ismert Pest megyei taxiscégnek nem jönne jól. Ők táncolnak azon a vékony jégen, amit a különböző rendeletek eddig eltűrtek. Természetesen Budapestről is dolgoznak, de rájuk csak a megengedőbb szabály vonatkozik, így olcsóbb, öregebb autókkal is tudnak dolgozni. Egyelőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?