0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Rendeletváltozás húz ki közel 50 ezret az oktatók zsebéből

B kategóriával rövidebb, olcsóbb út vezet az A1-hez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E hónap elejétől a B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezők egyszerűbben és olcsóbban juthatnak A1 kategóriához. Az autósok számára kedvező hír azonban az oktatóknak érvágás.

Kedvelt 125-ös robogó a Suzuki Burgman, az autóból átülők decembertől gyorsított tanfolyammal szerezhetnek ezen osztályra engedélyt

Kedvelt 125-ös robogó a Suzuki Burgman, az autóból átülők decembertől gyorsított tanfolyammal szerezhetnek ezen osztályra engedélyt

December 1-jétől hatályos a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet legújabb kiegészítése. A módosítás értelmében a B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők − azon túl, hogy vezetői engedélyük változatlanul érvényes az M kategóriás, azaz 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motorral hajtott, legfeljebb 45 km/órás végsebességű és 350 kilogrammos motorkerékpárra − mostantól kedvezményes képzési- és vizsgarendszerrel terjeszthetik ki vezetői engedélyüket az A1 kategóriára is, mellyel már legfeljebb 125 köbcentiméteres vagy 11 kilowattos (15 lóerős) kétkerekűt is vezethetnek.

B kategóriás jogosítvánnyal törvényileg immár akár 1 nap alatt megszerezhető az A1 kategória, ám az ilyen kurzusokat csak tavasszal tervezik elindítani az iskolák B kategóriás jogosítvánnyal törvényileg immár akár 1 nap alatt megszerezhető az A1 kategória, ám az ilyen kurzusokat csak tavasszal tervezik elindítani az iskolák

B kategóriás jogosítvánnyal törvényileg immár akár 1 nap alatt megszerezhető az A1 kategória, ám az ilyen kurzusokat csak tavasszal tervezik elindítani az iskolák

Míg eddig a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők is ugyanolyan vizsgákat kényszerültek letenni (a nem túl nehéz egészségügyi kivételével), mint a jogosítvány nélküliek, mostantól az egyszerűsített képzéssel mindössze 3 elméleti és 2 gyakorlati óra után vizsgázhatnak. A számonkérés ugyanúgy elméleti, valamint járműkezelési és forgalmi részből áll, mint eddig, ám az utóbbi kettőt a frissített rendszerben már összevontan, azaz egyetlen nekifutásra abszolválhatják az A1 kategóriát is áhító, B kategóriás jogosítvánnyal már rendelkezők. Mint azt az Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és vizsgáztatási szakterületének munktársától megtudtuk, a vizsgadíjakat még most sem látni tisztán, ám már találtunk olyan autós, illetve motoros iskolát, amely a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező A1 kategóriáért vizsgázóktól csak az elméleti, KRESZ vizsga 4 600 forintos árát, valamint a forgalmi 11 000 forintosát kérte volna el, ennek értelmében pedig már a vizsgákon is megspórolható 4 700 forint, azaz a szeparált járműkezelési vizsga díja.

A képzésen pedig még többet lehet megtakarítani, már amennyiben elegendő valaki számára két, nyeregben töltött óra ahhoz, hogy utána sikeres motorvezetési vizsgát tegyen. Az eddigi 17 kötelező óra helyett bevezetésre kerülő mindössze kétórás képzés ugyanis a legtöbb iskolánál kiveri a biztosítékot, s az általunk megkérdezettek közül volt, aki egyenesen kimondta: "Ugye maga sem gondolja, hogy bárki a kezébe adna A1 jogosítványt 2 órás képzés alapján?". A józanabbak egyike csak diplomatikusan közölte az előírás ismeretében: "Az elméleti oktatás csupán egy foglalkozást takar, a gyakorlat esetében pedig 2 tanóra a kötelezően előírt minimum. Fontos azonban tudni, hogy mind elméletből, mind pedig gyakorlatból teljes értékű vizsgákon kell megfelelni, ami az esetek többségében az otthoni (elméleti) felkészülés mellett néhány gyakorlati pótórán való részvételt is indokol. Ennek szükségességéről a tanuló szabad belátása szerint dönt."

Városban szinte mindig a robogó számít a leggyorsabb közlekedési eszköznek, a 125-ösök pedig már országúton is teljes értékűen használhatók

Városban szinte mindig a robogó számít a leggyorsabb közlekedési eszköznek, a 125-ösök pedig már országúton is teljes értékűen használhatók

A kiegészítő képzés szükségességében nyilvánvalóan igencsak érdekeltek lesznek az iskolák, hiszen az eddigi 17 kötelező gyakorlati óra helyetti 2 nem kevesebb mint 15 gyakorlati órát tesz elvileg szükségtelenné, ez pedig 2500 forintos, átlagos óradíjjal számolva 37 500 forint, továbbá ne felejtsük el, hogy az egyszerűsített elméleti képzés miatt is jelentős összegtől esnek el a képzőszervek. Összességében mintegy 50 ezer forinttal kell majd olcsóbban kínálniuk az A1-et. Ennek ellenére reméljük, hogy lesz olyan köreikben, amely pozitívan fogadja majd az új lehetőséget, mellyel az autósok mostantól egyszerűbben ülhetnek akár 100 km/óra feletti végsebességre is könnyedén képes, biztonságosan gyorsuló, az autóknál szerényebb fogyasztású, kisebb helyigényű és olcsóbban megvásárolható, valamint üzemeltethető motorizált közlekedési eszközre. Ugyanis amely iskola tömegével tud autósokat vonzani az egyszerűsített képzésre, akár jobban is járhat, mint az eddigi, nem kimagasló számú tanuló hosszabb idejű képzésével.

Ez is érdekes lehet:
 

Autós túraötletek a Dunakanyarban

Az M7-esen áll a dugó a Balaton felé? Lehet ám máshova is menni, például a Dunakanyar is remek...

6. Nemzetközi Balatoni POWERFANATICS.com BMW Találkozó

E hétvégén tartja szokásos éves találkozóját a POWERFANATICS.com csapata a Balatonnál.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC teszt

Legerősebb, 250 BlueTEC jelölésű motorjával és a bevezetéskori gazdag Edition 1 ellátmánnyal...

Még mindig csak tesztüzemben, de már használható a MOL Bubi közbringrarendszer

Megnéztük, hogy miként működik, miként fog működni a most még tesztüzemben lévő MOL Bubi közbringarendszer...

Skoda Fabia: mi lesz a következő, a hátsó ablaktörlő?

Na, ezért nem tudtál aludni. Mert nem láttad még az új Skoda Fabia integrált irányjelzős tükrét...

Amerikába került a Hollandiában megőrzött Renault 25

Egy alig futott idős autó jó befektetés lehet. Ezért kerülhetett Miamiba a Hollandiában 28 évesen...

Részletfotón a várva várt új Skoda Fabia

A Skoda megmutatta, milyen az új Fabia első fényszórója. Trendin, LED-esen.

Pofátlanul olcsó, nem olyan rossz - Renault Mégane I (1996-2003) használtan

Olcsó családi autó kéne? Van egy titkos tippünk, a Renault Mégane első generációja. Ám vigyázat...

Jövő év végén indulhat az állami járműtörténeti adatbázis

Hogy lehetne kisebb lutri a használtautó-vásárlás? Az Autós Nagykoalíció kilobbizta a komplex...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
Hirdetés

A cikk galériája

Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (20 db)

Lgreco írta: 2011 december 12., hétfő 18:19:21

Nagyon tetszett! Most láttam egy filmet Üzbegisztánról: beszarás! 2X8 sávos homokúton tömve csacsival húzott szekérrel, és még sem volt káosz és dugó. Mindenki mosolygott, senki sem dudált és ordibált-:)))))))) Se autó, se motor nem viaskodott a csacsikkal-:)) Na ez aztán a nyugodt élet,minden kategória nélkül. Vajon ott lehet jobb kéz szabály? -:))))

A válaszoláshoz belépés szükséges
Rolo írta: 2011 december 12., hétfő 14:30:31

Én Kecskeméten használok B kat. jogsival 50-es robogót munkába járáshoz már 5-6 éve. Korábban autóval jártam, de a parkolás nem megoldott, illetve az üzemanyag költség is töredéke. Évente kb. 2500 km-t megyek motorral városban. Erősen gondolkodom hogy megcsinálnám a jogsit 125-re, mert azzal biztonságosabban lehet haladni a forgalomban: 70-es tempónál még (többségében nők) rádelőznek, majd fék, és 50-es tempó. Ezek után 50-es géppel már nem igazán lehet előzgetni (csak lámpánál).
Nekem, illetve a hozzám hasonlóaknak szerintem menne a kötelező 2 órás gyakorlat után a vizsga a forgalomban.
Végre valami jó módosítás!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 2011 december 11., vasárnap 09:25:40

Az "M" kategória fogalma

Nemzeti kategória. Olyan két-, három- vagy négykerekű jármű amelyet, 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.

Kisebb városban és a községekben előszeretettel vadásznak a rendőrök a gyorsabban haladó SMKP-ra.
Minden létező dologba belekötnek, még abba is hogy a km óra miért van 120-ig kalibrálva mikor csak 45-tel haladhatnak hivatalos, miért van hátsó lábtartó stb...
Nekem nem volt komolyabb afférom pedig volt 50ccm-es 8 lóerős sportmotorom (110-es végsebességgel), és volt gyári Gilera nagytestű robogóm is amin 80ccm-es tuning henger figyelt 14 lóerővel és 130-as végsebességgel.
Ha nem előzöd a kocsisort lakott területen kívül akkor nem csesztetnek.Legalább is ezt tapasztaltam.
Városba meg a sormelletti előrehaladásnál: ha van záróvonal eleve nem mehetnénk előre, ha már elöl vagyunk akkor a zöld lámpánál qrva gyorsan tiplizni mert eltaposnak az autók ha nem elég gyors a motorunk, biciklink.Mondjuk a kerékpárosoknak ezt nem engedném meg, maradjanak az út jobb oldalán és így nyugodtan elindulhatnak a gyorsabb autók is, mig a bringás lendületet vesz.Ha a sor elején tötymörögnek ráadásul a bal oldalról indulnak na az a halálom..

A válaszoláshoz belépés szükséges
tiko írta: 2011 december 10., szombat 20:45:11

Nos, én, már 2007-töl használok Budapesten robogót. Sikerült olyan típust beszereznem, ami gyárilag 50 ccm, és tudja a 70-80 km/h-t gond nélkül (a vége 95 km/h). Amikor még új volt, az első 500 km-en, csak 45÷50 km/h volt a végsebessége, na akkor féltem igazán. Szerintem, Budapesten, egy jó minőségű 50 ccm-es motorral már lehet boldogulni, hiszen, ezek már tudják tartani a ritmust amit a forgalom diktál. Én is szeretnék egy 125 ccm-es motort, de ahhoz el kellene adnom a jelenlegi robogómat, és venni egy 125 ccm-es, azt meg átíratnom a nevemre, esetleg elvinni műszaki vizsgára, stb. Jelenleg nekem, anyagilag, nem éri meg átülni egy 125 ccm-es motorra, hiszen városi használatra, elegendő egy segédmotor is. Talán azoknál fog sokat számítani, akik, napi 50÷60 km-t utaznak a munkahelyükre.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 2011 december 09., péntek 19:15:28

A rendszerváltás óta (21év) ez a egy törvénymódosítás(?) az, ami meg könnyíti az autóstársadalom terheit. Nem nagyon értem az oktatók felháborodását azon, hogy csak 2 óra a gyakorlati vizsga, amikor már 2 meg 3 hét alatt hozzá juttatják a fiatalokat a B kategóriás jogosítványhoz
Azt sem nagyon értem, hogy miért kellene 18 órát motorozni annak, aki vezet személyautót és tehergépjárműt 10-20-30 éve // FORGALOMBA // Mi a francot akarnak még??? Így is aki sofőrködésre adja véletlenül a fejét pl.-l kamionozásra, lazán lehúzzák majd 1 mill. forinttal.
Ez az egy esett lenne 21év alatt, hogy nem nyúzzák le az emberről a 8 bőrt.
Üdvözlöm és 100%-ig tudom támogatni ezt a módosítást, már csak azért is mert a fiatalok és kezdők többsége nem rögtön és átmenet nélkül űl át egy 5Lóerős gépből 100-200 L-s kocsiba.
Meg merem azt kockáztatni, hogy a autós társadalom nagyon sok rétege , végleg lefogja rakni a autóját.
Egy ici-pici rossz érzés azért még is lappang bennem ezzel kapcsolatban, még pedig az, hogy ha ilyen sokan leteszik az autót (450-500ft-s üzemanyag mellett) ezen lehetőség miatt, nem mást ér el a kormány mint azt, hogy korlátozza ezzel az emberek szabad mozgásához való jogát Európán belül.
Persze lehet hogy csak rémeket látok mert rosszúl aludtam az elmúlt 21 évben-:))

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 2011 december 09., péntek 19:13:40
Colie írta: 2 éve

Borítékolom, hogy megugrik a motorosbalesetek száma. Ne legyen igazam, de úgyis az lesz! ;)

Ezért nem térek át a B125 haláljárgányra! Tegye, aki kitalálta és támogatta! Hajrá!


A 125-ös nem veszélyesebb az 50-esnél, sőt, sokkal biztonságosabb!

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 2011 december 09., péntek 19:12:19
Xebulon írta: 2 éve

Azoknak a srácoknak jó lesz ez a rendszer, akik most is 125-ös motorral járnak (50-es papírokkal). Legalább néhány forintból le tudják tenni a vizsgát. Nagy fellendülést az adna ennek a vizsgának, ha elkezdenék végre rendszámozni a robogókat is - és akkor a 125-ös robogók sem mennének el rendszám nélkül - mindenki kénytelen lenne vizsgázni.... És nem az oktatók zsebébe landolna a sok pénzt, feleslegesen...

Viszont kezdő motoros 2 óra alatt nem fog megtanulni motorozni, a legköltséghatékonyabb ha leveszi a rendszámot és 50-es papírokkal megtanul motorozni maga. Utána rendszám fel és mehet a vizsga.


Nagy a lebukás veszélye, ha valaki 125-ös motort 50-es papírokkal üzemeltet. Ha valaki egy picit is ért a motorokhoz, robogókhoz, azonnal felismeri, hogy nem 50-esről van szó! Öblösebb kipufogóhang, az alapjárati fordulat lassúbb, erősebb mechanika, arról meg nem is beszélve, hogy sokkal jobban megy. Egyetlen előnyét látom csak az 50-esnek, a bürokráciamentességet, nem kell vizsgáztatni. Ezt az egyetlen előnyt is meg akarják szüntetni.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Colie írta: 2011 december 09., péntek 18:58:23

Borítékolom, hogy megugrik a motorosbalesetek száma. Ne legyen igazam, de úgyis az lesz! ;)
Ezért nem térek át a B125 haláljárgányra! Tegye, aki kitalálta és támogatta! Hajrá!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Xebulon írta: 2011 december 09., péntek 18:23:36

Azoknak a srácoknak jó lesz ez a rendszer, akik most is 125-ös motorral járnak (50-es papírokkal). Legalább néhány forintból le tudják tenni a vizsgát. Nagy fellendülést az adna ennek a vizsgának, ha elkezdenék végre rendszámozni a robogókat is - és akkor a 125-ös robogók sem mennének el rendszám nélkül - mindenki kénytelen lenne vizsgázni.... És nem az oktatók zsebébe landolna a sok pénzt, feleslegesen...
Viszont kezdő motoros 2 óra alatt nem fog megtanulni motorozni, a legköltséghatékonyabb ha leveszi a rendszámot és 50-es papírokkal megtanul motorozni maga. Utána rendszám fel és mehet a vizsga.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Pitty írta: 2011 december 08., csütörtök 21:52:00
Combi27 írta: 2 éve

nos igen nem egy napos volt mint régen az általános iskolában a bitumenes pályán bólyák között két kör, meg 2 órás KRESZ oktatás 300 ft-ért...

Asszem volt vagy 6-7 hét, de ha lett volna minden nap oktatás akkor 3 -4 hétbe belefért volna.


Előzmények megtekintése

Én is az általános iskolában tettem le a SMKP-vizsgát, de a KRESZ-oktatás nem 2 óra volt és a gyakorlat sem két körből állt.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Friss tesztek

Opel Cascada 1.6 Turbo Ecotec (200 LE) Cosmo teszt

A mágnes benne van? Opel Cascada teszt

Jó 11 millió forintért versenyképes ajánlat a legerősebb Cascada. Kabriózás Opel-módra, de vajon az a mágnes benne van? Vagy csak az ólom.


Mercedes-Benz V 250 BlueTEC teszt

Ilyen nincs, és mégis van! Mercedes-Benz V-osztály teszt

Legerősebb, 250 BlueTEC jelölésű motorjával és a bevezetéskori gazdag Edition 1 ellátmánnyal járt nálunk a Mercedes-Benz V-osztály.


Peugeot 308 SW 1.6 e-HDi teszt

Ez most a legjobb Peugeot. Teszt: Peugeot 308 SW

Mindenben jó a Peugeot kompakt kombija. És egyvalamiben a legjobb. Elég ez a sikerhez? A hatalmas 308 SW-t dízelként teszteltük.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Hirdetés

SUZUKI tesztek

Suzuki SX4 S-Cross 1.6 DDiS 4WD teszt

Üdvözlet az analóg korszakból - Suzuki SX4 S-Cross teszt

A Suzuki SX4 S-Cross bár jó autó, de ezért az árért sajnos van nála több jobb ajánlat is. Azok viszont kicsit sem Suzukik.


Suzuki Jimny 1.3 JLX AC 4WD teszt

A fene tudja, miért, de tetszik - Suzuki Jimny teszt

Kicsi, kényelmetlen, pattogós, zajos, régies. Mai mércével soványan felszerelt. Nem erős, nem olcsó, mégis kéne, de nagyon. A Suzuki Jimny egyszerűen imádnivaló.


Suzuki Splash 1.2 GS teszt

Medvebarna színű, nagy arcú kis Suzuki: teszten a Splash

Idén már negyedik évét tapossa, így nem meglepő, hogy megújult a Suzuki Splash. Régi-új motorjával vallattuk.


Suzuki XL7 3.6 V6 AWD Limited teszt

Amerika beinteget - Suzuki XL7 teszt

Amerika varázsát ígéri az automata váltós V6-os motorral szerelt Suzuki. Vajon tényleg minden arany, ami fénylik?


Suzuki SX4 1.6 GS 4WD teszt

Józanul, négy kerékkel a földön jár a Suzuki SX4

Nem épp friss modell, de kevés ésszerűbb összkerékhajtású létezik, mint a Suzuki SX4.


Még több SUZUKI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós túraötletek a Dunakanyarban

Csak egy napra, de már nagyon mennél? Nézzük a Dunakanyart!

3 napja – Sztori

Az M7-esen áll a dugó a Balaton felé? Lehet ám máshova is menni, például a Dunakanyar is remek lehetőségeket rejt.


Amerikába került a Hollandiában megőrzött Renault 25

28 éves autó 11 ezer kilométerrel! Érdekel?

4 napja – Sztori

Egy alig futott idős autó jó befektetés lehet. Ezért kerülhetett Miamiba a Hollandiában 28 évesen 11 000 kilométerrel talált Renault 25.


Jaguar E-Type Lightweight: ötvenéves elemekből építették meg a befejezetlen szériát

Ilyen a vadiúj, de igazából 50 éves Jaguar E-Type

4 napja – Sztori

Saját történelmét írta felül a Jaguar azzal, hogy 50 évvel ezelőtt félbemaradt kisszériáját befejezte. Az eredmény lenyűgöző lett.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

SUZUKI ALTO 1.1. CSAK 9600 KM! 1. TULAJ!

SUZUKI ALTO 1.1. CSAK...

Ár: 909.000 Ft

Évjárat: 2005

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI IGNIS 1.5 GS AC 1. tulaj!

SUZUKI IGNIS 1.5 GS AC...

Ár: 699.000 Ft

Évjárat: 2004 / 4

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GLX

SUZUKI SWIFT Sedan 1.3...

Ár: 370.000 Ft

Évjárat: 1998 / 12

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó