Alta, a villanymotoros enduro

Beindult az elektromos enduro sorozatgyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két kerékre álmodott Tesla-követő újonc az Alta Motors, amely 2007 óta dolgozik Redshift névre keresztelt endurója megvalósulásán.

15 ezer dollártól, azaz 4,1 millió forinttól indul a két változatban árusított Alta Redshift enduro motorok ára az Egyesült Államokban. Alkotói azért valósították meg, mert a korábbinál egyenletesebb teljesítmény- és nyomatékleadású, ezáltal jobban motorozható kétkerekűre vágytak. Ezt a villanymotor beépítésével látták kivitelezhetőnek, és meg is valósították elképzeléseiket.
Hirdetés

Az utcai SM - supermoto - és az MX - motocross - változat egyaránt 40 lóerős, 49 newtonméteres erőforrást kap, amelyhez az MX esetében 114, míg az SM-nél 122,5 kilós tömeg társul. A végsebesség 129, illetve 137 kilométer/óra. A 5,2 kWh-s akkumulátor körülbelül 2 órás, illetve 80 kilométernyi motorozásra elég, és hagyományos 220 voltos konnektorról 2,5 óra alatt tölthető fel az Alta. Európai forgalmazó egyelőre nincs.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?