Nagyobb biztonságban autóznál? Kapcsold ki, tedd el a mobilod!

Bizonyított: mobiltelefon nélkül jóval kisebb a balesetveszély

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy amerikai kutatás azt vizsgálta, hogy biztonságosabban vezetnek-e a fiatalok, ha telefonjaikat blokkolják, vagy vezetés közben filmezik őket.

Nyolcvan százalékkal csökkent a tizenéves sofőrök balesetveszélyes manővereinek száma, amikor blokkolták telefonjaik hívásait és SMS-eit, vagy filmezték őket vezetés közben - derült ki egy, az MTI által ismertetett amerikai tanulmányból. A filmezéssel és a telefon kiiktatásával jelentősen mérséklődött a kockázatos közlekedési események, többek közt a vészfékezések és a hirtelen irányváltások száma. Fontos ez, hiszen a tanulmány vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az autóbaleset továbbra is első helyen áll az amerikai tinédzserek megelőzhető halálozási okai között.
A kutatók igen fiatal, 15 és 19 év közötti sofőröket követettek hat hónapon át. Egyik csoportjukat beépített kamera filmezte vezetés közben, egy másik csoportnak a filmezés mellett blokkolták a telefonjait, a harmadik csoport mindezen beavatkozások nélkül vezethetett.
Hirdetés
A kamerák akkor kezdték a felvételt, ha a fiatal a fékre taposott vagy kanyarodott, ilyenkor kigyulladt egy jelzőfény, amely a sofőr tudtára adta, hogy filmezik és a felvételt elküldhetik a szüleinek - ezáltal nyilván eszükbe sem jutott a vezetésen kívül másra is, például telefonjukra figyelni. Egyeseknek olyan programot töltöttek le az okostelefonjára, amely blokkolja a hívást és az SMS-ezést, amikor az autó mozgásban van.
Ezek az intézkedések az első két csoportban 80 százalékkal csökkentették a kockázatos vezetési manőverek számát a harmadik csoporthoz képest, amelyet nem filmeztek az autóban és amelyben a sofőrök okostelefonjait sem blokkolták. A tinédzserek, akik vezetés közben sem telefonálni, sem SMS-ezni nem tudtak, óvatosabban vezettek, mint azok, akiknél vezetés közben csak a kamera működött, de a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:37
    Permalink

    Tipikusan idióta amerikai tanulmány. Elköltöttek ki tudja mennyi pénzt -remélem, dollármilliókat-, hogy kiderítsék, egy tizenéves, gyakorlatlan vezető biztonságosabban vezet, ha nem SMS-ezik közben. Akkor is jobban figyelnek a vezetésre, ha filmezik közben őket. Hát, ehhez is egy tudományos kísérlet kellett. 🙂

Vélemény, hozzászólás?