Ez a legdurvább előzés BMW-vel

BMW vezetéssegéd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

20 éve még csak tudományos vízió volt az olyan autó, amely a vezető beavatkozása nélkül képes haladni. A BMW új rendszere már nem csak az alapokat tudja, de előzésre is képes az autópályán.

Amikor még nem volt dömping nyomtatott autós újságokból, az internetről pedig azt sem tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák, szóval mintegy két évtizeddel korábban rendszeres gyakorisággal jelentek meg cikkek a jövő autóiról, futurisztikus formákat, alternatív meghajtásokat vizionálva kb. 2020-ra, és kihangsúlyozva, hogy ezeket az autókat (?) már vezetni sem kell majd. Nos, a jelképes dátum közeleg, a járműipar pedig, ha nem is öles léptekkel, de határozott irányban araszol a cél felé: hibridek, villanyautók már a mostani tesztekben is előfordulnak, és itt vannak a különféle vezetéssegítő berendezések, amelyek egyre könnyebbé, illetve biztonságosabbá teszik a közlekedést. Köszönhetően az autókba épített radaroknak, kameráknak, egyre komplexebb rendszerek születnek.

A holttér-figyelők legtöbbször a tükrökbe épített fényforrásokkal jeleznek, hogy vigyázzunk, mert valaki éppen mellettünk halad, a sávtartók ugyancsak figyelmeztetnek (pl. volán- vagy ülésrezegtetéssel), amennyiben meghatározott sebesség felett, irányjelzés nélkül akarjuk az adott sávot elhagyni, sőt, a Honda vagy a Volkswagen, már szintén igen komoly képességű berendezése még a kormányzásba is besegít, hogy visszataláljunk a helyünkre. A tempomatok vonatkozásában sem ritka már az adaptív, távolságtartós berendezés, amikor az autó a megadott értékig gyorsít, tartja a követési távolságot, ha pedig kell, szükség szerint fékez (akár állóra), és mindezt folyamatos váltakozásokkal, a körülményekhez igazodva képes tenni. Nagyon sok gyártónál már elérhetők ezek az opciók, az utóbbi időben egyre nagyobb számban a relatíve olcsó, kompakt szegmensben is, a BMW azonban most rámutat, messze még az út vége. A müncheniek ötlete nem teljesen új, a Volkswagen kísérleti, TAP (Temporary Auto Pilot) berendezéssel felvértezett Passat kombija már képes arra, hogy 130 km/órás tempóig önállóan haladjon, ott, ahol az elektronika képes felismerni a sávot jelző felfestést. Voltaképpen az imént említett vezetéssegítő rendszerek finomhangolásáról van szó, és még nem jött el az idő, hogy a vezető teljes nyugalomban hátradőljön, ám a BMW fejlesztése, az automatikus előzési funkció ismét közelebb visz ehhez.

A technológia rendkívül bonyolult, hiszen az autónak meg kell tudnia határoznia a helyét a saját sávjában, másodszor pedig képesnek kell lennie tisztán felismerni az összes járművet és tárgyat a szűkebb környezetében. Ennek érdekében a tesztautót helymeghatározást segítő eszközökkel - rendkívül precíz GPS-szel, ultrahangos és videó készülékkel - szerelték fel. A rendszer bekapcsolás után képes automatikusan kontrollálni a gázt, a féket, valamint biztonságosan meg tudja előzni a lassabban haladó járműveket, és mindezen manővereket a vezető közbeavatkozása nélkül.

BMW TrackTrainer: GPS és videóadatok feldolgozásával képes az ideális ívek meghatározására és követésére. A BMW versenypályákon már használja a vezetéstechnikai tréningeken


Akárcsak a VW, a BMW is a már meglévő berendezéseit hangolta össze: többek között a nyomvonalkövetésre alkalmas BMW TrackTrainer, a sebességtartó automatika (ACC), valamint a vészleállító asszisztens (BMW Emergency Stop Assistant) alkot egységet. A projekt vezetője, Dr. Nico Kämpchen elárulta, komoly fejtörést okoztak az autópálya fel- és lehajtók, a forgalomba becsatlakozni kívánó járművek felismerését nem volt egyszerű „megtanítani” a szoftvernek, de a rendszer jelen helyzetben már 130 km/óráig biztonságos. Kämpchen utalt arra is, hogy valóban új élményt jelent a „robotpilóta”, amely azonban nem helyettesíti az emberi figyelmet, maximum segíti azt.

Emergency Stop Assistant: ha a vezető elveszíti uralmát a jármű felett, a vészleállító képes felismerni a helyzetet, és önállóan irányítani az autót. A rendszer automatikusan aktiválja a vészvillogót, a forgalom figyelembevételével lehúzódik az út jobb szélére, és riasztja a hatóságokat


Az innovatív vezetéssegítő szolgáltatások fokozatosan jelennek meg a szériagyártmányokban, és nem titok, hogy a következő ciklusban a prototípusokat az útépítések és felújítások jelentette problémák kezelésére is programozzák majd. A fejlesztések azonban több szálon futnak. A BMW i3 koncepcióautóban például már megtalálható lesz azon parkolást segítő asszisztens, amely képes a vezető beavatkozása nélküli önálló parkolásra, tehát az automatika a kormány mellett a váltót, illetve a pedálokat egyaránt kezeli. A forgalmi dugó asszisztens átveheti a sofőrtől az irányítást a monoton közlekedési szituációk alkalmával: az autó felveszi a forgalom ritmusát, és folyamatosan biztonságos távolságot tart a többi járműtől az automata kormányzás és sebességtartás segítségével.
A vezetés élménye. – tartja a BMW jelmondata, de úgy tűnik, néhány éven belül vagy új szlogent találnak ki Münchenben, vagy nekünk, autóvásárlóknak kell elfogadni, az élményt az jelenti, hogy nem mi vezetünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?