0 új cikk érkezett

Briatore visszaszólt

Sárdobálás Renault-ügyben

2009. szeptember 16., szerda 14:22 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Briatore kiteregette a Piquet-k szennyesét, akiket Renault F1-es csapata feljelentett, de már másoknak is kezd elege lenni a sárdobálásból.

Hivatalosan csak szeptember 21-én születik döntés a tavalyi szingapúri verseny ügyében, de a sárdobálás már most olyan mértéket öltött, amiből a Renault Formula–1-es csapata és a Piquet család is csak negatívan kerülhet ki. A Formula–1 imidzsének rombolásáról nem is beszélve.

Az FIA-tól már korábban kiszivárgott Nelson Piquet Jr. kihallgatásának teljes jegyzőkönyve, amelyben megerősíti, hogy szándékosan törte össze autóját.

- Miután meggyőződtem róla, hogy a kijelölt körben vagyok, szándékosan elvesztettem az irányítást az autóm felett a 17-es kanyar kijáratánál. Tettem ezt a gázpedál korai lenyomásával. Mivel úgy éreztem, hogy az autó hátulja kisodródott, továbbra is keményen nyomtam a gázt, abban a tudatban, hogy ez ahhoz vezet, hogy az autóm keményen nekiütközik a betonfalnak, és ezáltal olyan balesetet okozok, ami szükségessé teszi safety car beküldését.

A héten Pat Symonds, a Renault technikai igazgatójának kihallgatási jegyzőkönyve is napvilágra került. Az FIA és a nyomozásba bevont Quest ügynökség még a Belga Nagydíjon hallgatta ki Symondst, aki a legtöbb kérdésre nem kívánt válaszolni. Furcsa módon egyetlen vádat sem tagadott.

A közvélemény szerint, a két kiszivárgott jegyzőkönyv alapján a vádak egyre inkább megalapozottnak tűnnek. Még akkor is, ha erre egyelőre nincs bizonyíték.

A szintén az FIA-tól kiszivárgott hírekből kiderült, Symondsnak felmentést ajánlottak, amennyiben pontos információkkal szolgál a balesetről, és hogy az valóban előre tervezett volt-e.

Arról nem érkezet hír, hogy Symonds vádalkut kötött volna, de az Olasz Nagydíjon Max Mosley, az FIA elnöke kifejtette, hogy Nelson Piquet Junior, amennyiben együttműködik az FIA-val, számíthat a felmentésre.

A Renault hivatalosan továbbra sem kommentálja az eseményeket, ugyanakkor szeptember 11-én bejelentették, hogy büntetőeljárást kezdeményeztek mindkét Piquet ellen.

„Az ING Renault F1 Team nem nyilatkozik nyilvánosan az FIA vizsgálata ügyében.

Ám a mai napon, az ING Renault F1 Team és annak ügyvezető igazgatója, Flavio Briatore személyesen jelentik be, hogy Franciaországban büntetőeljárást indítottak Nelson Piquet Junior és Nelson Piquet Senior, továbbá azok hamis állításai ellen, és hogy ezzel próbálták zsarolni a csapatot, hogy Piquet junior a 2009-es szezon hátralévő versenyein is a vezethesse a csapat autóját.”

Azonban ez nem volt elég. Flavio Briatore, a Renault F1-es csapatának vezetője nem állhatta meg, hogy a maga nyers modorában ne vágjon vissza a Piquet családnak.

– Ismerjük Nelson (Piquet) történetét, ő mindig beszól mindenkinek. Nelson vezetett nekem, és... Nelson zsaroló” – nyilatkozta Briatore. – Nagyon nehéz a Renault-nak mindaz, amit Nelsinho és Piquet Senior tesznek, de hát ismerjük Piquet Seniort. Mindig rágalmazott mindenkit, (Ayrton) Sennát, vagy (Nigel) Mansell feleségét, mindenkit. Ez az, amit Piquet Senior mindig is tett.

Aztán még egy jó kis magánéleti szennyest is megpróbált kiteregetni.

– Nelsinho azzal is megvádolt, hogy én tettem tönkre egy baráti kapcsolatát. Nem akarom, hogy igazságtalanul vádoljanak, ezért azt szeretném elmondani, hogy azért tettem, mert Nelsinho édesapja kért meg rá – magyarázta Briatore. – Nelsinho ezzel az úrral élt együtt. A kapcsolatuk jellege nem ismert. Édesapja nagyon aggódott Nelsinhoért és a kapcsolatáért ezzel az 50 éves férfivel. Együtt éltek, és az apja megkért, hogy avatkozzak be. Nem engedtem, hogy ez az úr többet eljöjjön a versenyekre, és Oxfordból Londonba költöztettem Nelsinhot, egy épületbe, ahol élek, annak érdekében, hogy ellenőrzése alatt tartsa őt.”

Ez azonban már másoknál is kiverte a biztosítékot.

– Ez az egész egy szégyen a Formula–1-nek” – nyilatkozta Rubens Barrichello. – Minden, ami történt és amit Flavio (Briatore) tegnap mondott. Szégyen, ez már tényleg túl sok, és nagyon lealacsonyító.

De a Piquet család még nem lőtte el az összes puskaporát. Nelson Piquet Senior a spanyol Diario Sportnak azt nyilatkozta, hogy Fernando Alonso is tudott a baleset tervezéséről.

– Fernando tudott mindent – mondta. – Alonso nem ellenkezett. Ha tizenötödik vagy a rajtrácson egy utcai pályán, akkor talán ha három autót meg tudsz előzni. Teljesen értelmetlen stratégia volt (Alonso korai kiállása).

A Piquet család tehát Flavio Briatore fejét akarja, és felröppentek olyan hírek is, amelyek szerint Briatore még a szeptember 21-i meghallgatás előtt lemond csapatvezetői posztjáról.

De nem csak a Renault és Briatore kerülhet bajba, hanem Nelson Piquet Junior is. Az egykori Formula–1-es pilóta és versenyzőmenedzser, Martin Brundle szerint a brazil versenyző ezek után leigazolhatatlanná válik, mert „ki akarna vele együtt dolgozni?”

Mihályi Csaba

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Használtautó.hu

SUZUKI IGNIS 1.3 GLX A...

Ár: 997.000 Ft

Évjárat: 2005 / 1

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CITROEN XSARA 1.4 SX K...

Ár: 797.000 Ft

Évjárat: 2003 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SWIFT 1.3 GLS

Ár: 447.000 Ft

Évjárat: 1998 / 1

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó