Fóliát kapott a filléres Mégane

Csak szabályosan, nem csak a megjelenésért: fólia az 1300 eurós Renault Mégane ablakain

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már egy ideje szolgál az 1300 euróért vásárolt Renault Mégane, most üvegeinek fóliázásával csinosabb, komfortosabb és biztonságosabb lett.


Tavaly részletesen írtunk arról, hogy miért érdemes az autók üvegeit fóliáztatni. Bevallom, engem is meggyőzött, hogy az utastér hővédelméért, az utastérben lévő kárpitok és utasok számára egyaránt káros UV-sugarak kizárásáért, s azért, hogy baleset esetén a szilánkok ne repdessenek millió darabként millió irányba, érdemes költeni rá. Mai üzemanyagárak mellett egy átlagos autóra nagyjából másfél tankolásnyi "pénzbe" (~30 000 forintba) kerül a jellemzően csak a hátsó ablakokra helyezhető fólia, ez sokat autózók számára kibírható tétel.
Nem meglepő hát, hogy a vakon és igen szerény áron, 1300 euróért megvásárolt, első szervizelésestül, forgalomba helyezésestül persze már jóval drágább, 17 colos felnit és új gumikat, meg persze a megjelenését, komfortérzetét fényévekkel javító kárpittisztítással és polírozást kapva már végül több mint egymillió forintos, tehát vételárának csaknem két és félszeresét kitevő bekerülési költségű Renault Mégane is megkapta a megjelenésén ugyancsak dobó, utastéri hőkomfortját is javító, s baleset esetén a biztonságot is növelő ablakfóliát. A fehér, pályáját céges autóként kezdő, s ma gyakorlatilag szintén úgy szolgáló kombi a gyári 17-es kerekekkel, s a B-oszlopoktól "sötétített" ablakokkal most már tényleg egészen jól néz ki, de a lényeg persze nem a megjelenés. Hanem az, hogy az amúgy 9 évesen is egészen jó állapotú kárpitok az UV kizárásával tovább maradhatnak egyben, s az utas- és csomagtérbe nemigen lehet belátni. Meg persze az, hogy a kabin nem hevül annyira, mint korábban. Legtöbbször gyerekek utaznak a Mégane második sorában, de azért előfordul, hogy a gyereküléseket kiemelve, az üléseket lehajtva áru kerül oda. Ahogyan az is, hogy az áru fuvarozása közben meg kell állni valahol. Ilyenkor felettébb hasznos a fólia, s az alufelnis, sötétített ablakos, szélvédőjére a megengedett méretű felső csíkot is kapott Mégane-ról talán senki nem is gondolja, hogy céges gép, szolgálatban, áruval töltve. Annyit ugyanis sosem kell szállítania, hogy tele legyen, hogy üljön a fara.

Nem kérdés, hogy gazdája legszívesebben az első ablakokat is lefóliáztatta volna, ám a törvényi szabályzás itt sem tette azt lehetővé. Az első ablakok legalább 70%-os fényáteresztést kell ugyanis engedjenek. A gyári sötétítés alig nagyobbat ad, nincs fólia, ami ne vinné a kívánt értéket a limit alá. A B-, azaz az első ajtók mögötti tetőoszloptól azonban jöhetett a fólia.
Hirdetés
A munka a szokásos: mintavételezés, vágás, felragasztás víz segítségével. Egyszerűnek hangzik, ugye? A valóságban persze marhára nem az, szakértelmet, minőségi anyagot kíván. A LLumarnál egyikből sincs hiány. A kombi Mégane esetén nehezítette a munkát, hogy csak a hátsó ajtókban oldalanként két üveg van, s érdemes is kiszerelni őket ahhoz, hogy a széleknél tökéletes legyen az illeszkedés. Ezekhez mérten gyerekjáték a beragasztott csomagtéri oldalsó ablakok és a hátsó szélvédő fóliázása - annak persze, aki tudja, hogy miként is kell csinálni.
Mit szól hozzá a rendőr? Koros kombinál természetesen szívesen kérdi meg, hogy szabályos-e, megvan-e a műbizonylat, miféle fólia van az autón. Utóbbiról egyrészt a fólia és az ablak közé ragasztott típusszám, meg persze a 10 éves garanciát is adó, az autót és a felhelyezett fóliákat egyaránt mutató és egyedileg legyártott LLumar plasztikkártyás műbizonylat mutatja meg. A tapasztalat az, hogy a rendőrök is ismerik a céget, ha a kártya előkerül, már a fóliát sem nagyon szokták nézegetni. Csak azt, amelyik az első ablakokon van, ott a fényáteresztést is megmérhetik, hátra viszont gyakorlatilag bármilyen fólia feltehető. Fekete, tükröződő, színes – választék bőven van, hővédelemre és biztonsági jellemzőkre optimalizáltak is elérhetők a LLumartól, az autók leggyengébb pontjának vélt üvegek akár a leginkább betörésbiztossá is tehetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    Aki első ajtókra, netán 3 ajtós autóra szeretne fóliát, annak a Skyfol IR80-as ajánlott. Az IR70 névleges fényáteresztő képessége, ha jól tudom, 75%. Ez a gyakorlatban, a gyári üveggel együtt, 67-68%-ot tud. Vagyis az IR80-nak már szinte biztos eléri a 70%-ot, mert névlegesen 80%-os az áteresztőképessége..
    [url]http://www.skyfol.hu/files/prospektus/skyfol_shark_2011_4.pdf[/url]

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    Arra nézel, ahova menni fogsz? Akkor mindig az égre nézhetsz, mivel így oda jutsz. 🙂
    Ha motorosként nézed, mikor elhaladsz egy autó mellett, akkor lehet, már késő, ha arra akarsz reagálni, mikor már megmozdul az irányodba. Ha figyeled a sofőr tekintetét, látod, hogy oldalra pillant, akkor már felkészülhetsz, arra, hogy irányt vált.
    A perifériás látómezőről meg nem sokat tudsz. Igaz, hogy ott csak a mozgást érzékeled, de nem túl részletesen. Ha csak akkor figyelsz fel valamire, amikor már mozdul, az sok esetben késő.
    Az életben marad motorosoknak meg mázlijuk volt. Mert az igaz, hogy nem a vezető nemi identitását kell felmérni, csak azt, hogy merre néz, esetleg mobilozik, vagy más elfoglaltsága miatt, nem szán kellő figyelmet a közlekedésre.
    Ha pl. a villamos elé fordult járművek vezetőit kérdezed, a legtöbbje “nem láttam”-mal védekezik. Ugyanakkor, ha a másik vezető láthatja, hogy oldalra néz, akár a tükörbe, akár a kereszteződésbe, vagy a házszámot keresve, már készülni lehet, hogy be is fordul.

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    Engem nem zavar, ha a másik autó fóliázott és nem látom a muksó szemét.
    Sokat motorozom így amúgy is arra nézek, amerre menni fogok – a menekülő úton. A perifériálás látásommal pedig fel tudom mérni a többi autó mozgását, ha kicsit is eltér – illetve keresztezné az én útvonalamat, akkor figyelek rá fel. De akkor sem a sofőrt, hanem a menekülő útat nézem, és a másik kocsi mozgását figyelem.
    Egy életben maradt motorosokra amúgy jellemző, hogy mesélnek egy rémtörténetet (rámhúzták, majdnem elcsapták stb.), és megkérdezed, hogy nő vagy férfi vezette, akkor nem tud rá válaszolni – azért úszta meg, mert nem a sofőrt bámulta, hanem azt amerre akart menni. Aki a sofőrt nézi, az a Darwin bácsi kiválogatja és nem örökíti tovább a DNS állományát.

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    És aki nem tud napszemüveget hordani? 🙂

    Már a 17 éves Astra-mon is körben 72%-os gyári üvegek vannak és a bevonatuk még mindig tuti jó + felül a kék csík. Ha lehúzom az ablakot égeti a napsugárzás a bőröm, ha fent vannak kellemesen melegíti.
    Ettől függetlenül tervezem a kocsi fóliázását. Hátul oldalt ~50-75%-os fekete és UV/IR szűrős biztonsági fóliával, az első és a hátsó szélvédőn és az első oldalablakokon csak UV/IR szűrős biztonsági fóliával.
    Egyelőre ez csak terv.

    A Webasto típusú gyári tetőablakom bevonata valami izom durva, a belső árnyékolót elhúzva a nyári tűző déli napsütést sem lehet érezni. Szemmel láthatóan sokkal sötétebb, mint az aztó többi ablaka.

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    Legalább 10 éve minden új autó uv-szűrős üvegekkel jön le a gyártószalagról. Nyitott kapukat döngetsz, ugyanis pont annyi sötétítést enged a rendelet az első oldalsó üvegekre, hogy védve legyen a sofőr a káros sugárzástól. És kapaszkodj meg, Európában ez mindenhol így van.

    Hogy a pocsolya túloldalán mi a helyzet, nem tudom. Ott sok minden másként működik. Ott az állam törvényesen lehallgathatja mindenki mobilját, belenézhet a levelezésébe, az elnök bárkit indoklás nélkül, önhatalmúlag ki is végeztethet, és szinte úgy vehet egy pszichopata is éles lőfegyvert a boltban, mint kenyeret.
    Ezt csak azért jegyzem meg, mert vannak fura dolgok, amik ott “normálisnak” számítanak, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy nekünk is követnünk kellene.

  • 2017.10.29. at 04:26
    Permalink

    Semmi “eszosztas” de itt a nagyvizen tul (Florida) majd nem minden auton teljesen sotet folia van minden oldalso ablakon igaz itt is van egy torveny de a renorok is szarnak ra . Igaz egy kicsit jobban kell figyelni ejszaka , de semmi mas hatranyat nem latok csak elonyet a sotet foliazasnak.

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    Látok az utcán ilyen autókat, és kereszteződésnél igen rossz hogy nem látom lát-e a sofőr. Autóval, bringával is utálom az ilyet.
    A hővédelem áttetsző fóliával is megoldott (ezért ne baszogasson a szerv, legyen legális a víztiszta) viszont belátásvédelem NE legyen elől. Rossz a visszapillantónál, rossz este, és mindig balesetveszélyes hogy nem látják a sofőrt.

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    buci!

    Az éjszakai látásviszonyok viszont nem változtak. Egy első ablakon kinézni mely sötétített és látni a visszapillantó tükröt és amit az mutat az lehetetlen. De egyébként is rossz a kilátás rajta éjjel. Közlekedés biztonsági oka van annak, hogy nem fóliázható le a vezető oldali első és első utasablak. Az illetékesek nem buták csupán mást is figyelembe vesznek a kényelmen kívül, ez elsősorban a biztonság.

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    Megmondom miért ne: Vegyen fel napszemüveget, mert sokkal kevésbé kellemetlen, mint egy baleset; mert nem volt meg a szemkontaktus!

    Viszont áttetsző (80%-os szemre tökéletesen áttetszőnek tűnik) fóliát lehessen már rakni előre is, mert nem rontja a láthatóságot, de rengeteg hőt megfog! A gyári üvegek jellemzően már a magyar előírások alatt vannak, így nem lehet rá áttetszőt tenni. Az UV és IR sugarakat pedig az áttetsző is megfogja (sőt).

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    A fóliával kapcsolatosan néhány észrevétel . Azóta amióta a rendeletet hozták az első ablakok fóliázásával
    kapcsolatosan, MEGTIZSZEREZÖDÖTT AZ UV. SUGÁRZÁS mértéke ! Miért nem védheti magát pl. komolyfényérzékenységgel küzdö gk. vezetö egy normális fényáteresztéssel rendelkezö fóliával ?? Nem a
    koromfekete maffiozó fóliára gondolok, hanem egy kellemes füstszürke, vil. barna kivitelre ! IDEJE LENNE
    az illetékeseknek átgondolni a törvényt, mert az idö / járás / igencsak eljárt felette !!

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    A hátsó ablakokat bontás nélkül is szépen meg lehet csinálni, én nem is engedném szétszedetni! Az első oldalablakokra nyugodtan kerülhet színtelen biztonsági fólia, senki nem fogja észrevenni! Olyat meg nem ismerek, akinek mérték volna a fényáteresztést.
    Amúgy a Megane 17-es felnie borzasztóan ronda, vicc kategória! 🙂

  • 2017.10.29. at 04:27
    Permalink

    Ingyen takarítás, polírozás, fóliázás a cikkért (reklámért) cserébe a nyilván maximálisan is megéri. 🙂
    Mellesleg valóban szép lett az autó. Gratula!

Vélemény, hozzászólás?