Dakar előtti teszten az Opel Antara
Egy kis Dakar: Opel Antara RR anyósteszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ötödikben, 120-130 körül ugrálunk bukkanóról bukkanóra, aztán sofőröm hármat visszavált, és úgy fest, a jobbosban először én kanyarodom, csak aztán az autó - a Dakar-ralira készülő Opel Antara RR versenyautó.
Ezúttal a navigátor Bunkoczi László ült a volán mögé. Láthatóan ő is élvezte ezt a kis utolsó tesztet
"Az Opel Dakar Team hétfőn reggel 9-kor a Hungaroringhez tartozó off-road pályán teszteli utoljára az Opel Antara RR versenyautót a Dél-Amerikában rendezendő 2012-es Dakar-rali előtt. Itt Bunkoczi Laci akár meg is autóztatja a vállalkozó kedvűeket, a teszt végén pedig a verseny Antara egy különleges mosógépbe kerül − tisztába teszik a nagy kaland előtt." Így szólt a pénteki "last minute" meghívó az Opel magyarországi importőrétől, és nyilván nem a mosás vonzott a programban. Utólag a csípős hidegre is azt mondom, hogy nem érdekelt (pedig bizony kockára fagytam), mert az élmény egy komolyabb megfázást is kiegyenlített volna. Utaztam egyet a jobb egyben, de ezúttal nem holmi tökéletes menetkomfort, zajtalan, pihentető siklás, hanem a durvamurvás ámokfutás volt a lényeg.
A száguldozás után tényleg ki-, azaz lemosták az autót ebben a nem kis mosógépben, hogy aztán tisztán pózolhasson majd egy fővárosi bevásárlóközpontban
Nem ez volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt bepofátlankodni egy tereprali-autóba, mégis őszinte lelkesedéssel csatoltam be magam az Antara kőkemény kagylóülésébe. Az igazat megvallva ez az Antara nem az volt, mellyel Szalay Balázs és Bunkoczi László újfent nekivág a sivatagi kalandnak, "csak" a kistestvére, egy 3,2 literes, V6-os, 210 lóerős edzőkocsi, de sem ez, sem a meglepő tény nem lombozott le, hogy a navigátor vezet, s én (nem) diktálom neki az itinert. Bunkoczi Laci ugyanis szintén profin terelgette az "éles" versenyautótól azért csak eltérő Opelt − és a Hungaroringen kívüli földes, murvás utakon − szerintem legalábbis − egy jóízűt autóztunk.
A gyorsulástól és a lassulástól nem kaptam szívszélhűdést, ami bezzeg letaglózott, hogy az Antara − értő kezek közt − milyen könnyeden és könnyedén fordul, továbbá egyáltalán nem "érdekli", hogy fél méter mély gödrökön vagy épp autónyi bokrokon át kell gázolni. Közben dobál, ráz, csattog és zörög, a motor-, a kipufogó- és a váltási hang is mind zseniális. Ez a kocsi persze biztosan nem volt 2 tonnás, de akkor is bámulatos, milyen csodákra képes a hajtás, a felfüggesztés és az építés!
Azon a részen sajnos nem készültek képek, ahol veszettül ugráltunk majd keresztben közlekedtünk, pedig így volt. Egy ilyen tereprali-autó nagyjából bármin átmegy, méghozzá elég gyorsan, persze Dél-Amerika nagyon más lesz...
Az Opel Antara RR 1 versenyautó főbb paraméterei
| motor | LS7 alumínium V8-as, 7000 köbcentis benzinmotor, Motec M800 vezérlés, Bosch befecskendezők, 37,2 mm-es szűkítő |
| teljesítmény/nyomaték | 395 LE (szűkítővel)/700 Nm (szűkítővel) |
| végsebesség/gyorsulás | 200 km/h, 6,9 mp 0-100 km/h |
| váltó/kuplung/osztomű | X-track, 6 fokozatú szekvenciális/Tilton 3 tárcsás/X-track egybeépítve a sebességváltóval |
| futómű | elöl-hátul független felfüggesztés, kerekenként 2 db 4.42, lengéscsillapító, Einbach spirálrugók, rugóút elöl-hátul 250 mm |
| benzintank | ATL 550 literes biztonsági gumitank |
| menetkész tömeg | 2180 kg pótkerekekkel és 50 liter üzemanyaggal |
| hosszúság/szélesség/magasság | 4200/1997/1750 mm |
| gumi/felni | BF Goodrich G1, átmérő: 790 mm/Speedline, 16 col |
| felépítmény | karbon-kevlár, összesen 62 kg |
Mit vettem még észre azt leszámítva, hogy igen tempósan és magabiztosan haladtunk olyan úton, ahol igazából egy sima Corsa is elboldogult volna, csak úgy ötödekkora sebességgel és a tengelytörés reális esélyével? Azt, hogy finom meleg lett odabent. Sofőröm a technikát kímélve többször is kuplungolt, pedig nem lett volna muszáj, a kismillió kapcsoló számtalan funkciója viszont maradjon a Szalay-Bunkoczi duó titka − úgyis ők nyúzzák, nekik kell tudniuk, mi mire való...
Ez a kis legény is nagyon boldogan kocsikázott, a kamion kereke mellett állva pedig jól mutatja az MAN irdatlan méreteit. Ezek a dömperek vagy 4 tonna alkatrészt is elcipelnek, legyen, ha kell, márpedig kelleni szokott
Az Antara RR-ben töltött bő 10 perc után még bekukkantottam az Opel Dakar Team egyik MAN kamionjába is, a bekukkantást mondjuk úgy tessék érteni, hogy minden erőmet összeszedve törtem, másztam fel a kabinba, sőt lentről is toltak és segítettek, nehogy alázuhanjak a mélybe. Kettő plusz egy versenyülés kontrasztos, bőségtál-méretű műanyag kormánnyal, műszererdő és gigászi taposólemezek, ennyit vettem le a gyors képből. A 18.285 típusnévre hallgató, Darázsi Zsolt vezette versenykamion egyébként 450 lóerővel és 1650 Nm-rel szántja fel a földet, futóműve "természetesen" elöl-hátul merevhidas, kerekenként 2 Öhlins lengéscsillapítóval. Végsebessége 170 km/h, 100-as sprintideje 13,8 mp, kettő darab benzintankjába összesen 1000 liter üzemanyag fér. És a legmókásabb: üres tömege 7 tonna, alkatrészekkel, mindennel felpakolva meg már 9 tonnát nyom.
Szalay Balázs, az eddigi 11 rajtjával a legrutinosabb magyar dakaros 1996-ban indult először a világ leghosszabb és legnehezebb tereprali-versenyén, Bunkoczi Lászlóval ez lesz a hatodik viadaluk a Szahara- vagy az Atacama-sivatagban. Az elmúlt két − már dél-amerikai − Dakart anyagi okokból kihagyták, de most visszatérnek − a január 1-jén kezdődő verseny újítása különben az, hogy Argentínán és Chilén kívül Peruban is porol a mezőny.
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
Használtautó.hu
|
Ár: 3.800.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.590.000 Ft Évjárat: 2008 / 3 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.890.000 Ft Évjárat: 2009 / 9 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |



































Hozzászólások (8 db)
Csak néhány észrevétel a cikkel kapcsolatban:
Azért a súly Le arány szerintem nem olyan csodás, bár a nyomaték meggyőző és itt ez a lényegesebb.
Nem kell elájulni a ( akár szigorúbb földúton is ) 100-130-as tempótól, ha az autó jó akkor szépen lehet vele fogni az utat. Saját tapasztalat, a Patrolom símán 140-150 körül ment ilyen körülmények között, Alfával is tudtunk vígan 120-130-at.
Viszont ha erdőbe megy az ember, akkor a 80 is észvesztően soknak tűnik, ugyanis jönnek a fák !! Ott próbáljátok ki !
Uff!
Der Milan
ha a képen nem is szerepelne a rendszám akkor is azonnal be lehetne azonosítani mert egyedi rajta szinte minden elem első lökös hátsó lökös oldalszoknya és a nagy szárny hátul ilyen nincs még egy tudom. mert a saját kezemmel csináltam és pont nemszeretném mutogatni mert akkor azonnal felismerhetővé válna mindenki számára és pont ezt nem szeretném. ha bmw ről lenne szó az még okés mert abból nagyon sok van, és van elég sok tuningolt hasonlít is egymásra mert gyártanak hozzá cuccokat. saabból nincs amúgy se sok tuningolt nagyon ritka belőle ami meg ilyen mértékben módosítva van akkor abból kb 10 lehet az országban abból úgy 6 9-5 ös és a 6ból eggy a mattfekete az enyém ergo azonnal még egy szöszi is kiszúrna. pont ezt szeretném elkerülni
Én meg pont azért nem értem miért is nem dicsekszel vele.
ha saját kezed munkája, ha úgyis kevés van belőle, gondolom most sem a csillaggarázsodban tartod. nem hiszem, jobban be lehetne azonosítani egy ilyen autót cikk után mint egyébként egy hozzáértő által az utcán.
Természetesen Te tudod, de a magam részéről sajnálom, hogy nem láthatok egy ilyen szörnyet, még ha képen is.
Uff.
Der Milan
ha a képen nem is szerepelne a rendszám akkor is azonnal be lehetne azonosítani mert egyedi rajta szinte minden elem első lökös hátsó lökös oldalszoknya és a nagy szárny hátul ilyen nincs még egy tudom. mert a saját kezemmel csináltam és pont nemszeretném mutogatni mert akkor azonnal felismerhetővé válna mindenki számára és pont ezt nem szeretném. ha bmw ről lenne szó az még okés mert abból nagyon sok van, és van elég sok tuningolt hasonlít is egymásra mert gyártanak hozzá cuccokat. saabból nincs amúgy se sok tuningolt nagyon ritka belőle ami meg ilyen mértékben módosítva van akkor abból kb 10 lehet az országban abból úgy 6 9-5 ös és a 6ból eggy a mattfekete az enyém ergo azonnal még egy szöszi is kiszúrna. pont ezt szeretném elkerülni
kedves szerkesztő!
sajnos nemet kell mondanom pedig már egy pár tuning magazintól ( nem termékmegjelenítek) is megkerestek de nemet mondtam nekik is. egyébként ha mutogatni szeretném rég készült volna róla weblap apropó weblap ajánlom szives figyelmébe a következő weblapokat amik bemutatják a legbizarrab saabszörnyeket többekközött a neo brothers híres 9-3 as autóját: www.trolltuner.com www.maptun.com www.hirsch-performance.ch www.abbottacing.com www.nordictuning.com www.neobrothers.co.uk www.genuinesaab.com ezek a legnagyobb saab specialisták oldalai. itt látni lehet hogy mi mennyibe kerül, és miket lehet kihozni egy adott típusból. persze az összeállított tuningcsomagokon kívül egyedi igényeket is kielégítenek a cégek
Ahogy beszélsz erről az autóról, olyan vagy mintha egy műalkotásról beszélnél vagy kincsről, számomra érthetetlen, hogy miért nem akarod megmutatni azoknak akik szeretik az autókat, csorgatnánk egy kicsit a nyálunkat kinek ártana az :), legfeljebb az egódat hizlalnánk kicsit. Ha attól félsz hogy megismer valaki később az úton, a szerkesztőséget megkéred, hogy a fotókon ne legyen látható a rendszám, biztosan van másik matt fekete Saab is az utakon.
kedves szerkesztő!
sajnos nemet kell mondanom pedig már egy pár tuning magazintól ( nem termékmegjelenítek) is megkerestek de nemet mondtam nekik is. egyébként ha mutogatni szeretném rég készült volna róla weblap apropó weblap ajánlom szives figyelmébe a következő weblapokat amik bemutatják a legbizarrab saabszörnyeket többekközött a neo brothers híres 9-3 as autóját: www.trolltuner.com www.maptun.com www.hirsch-performance.ch www.abbottacing.com www.nordictuning.com www.neobrothers.co.uk www.genuinesaab.com ezek a legnagyobb saab specialisták oldalai. itt látni lehet hogy mi mennyibe kerül, és miket lehet kihozni egy adott típusból. persze az összeállított tuningcsomagokon kívül egyedi igényeket is kielégítenek a cégek
Csatlakozom a SAAB-ot illetően, egyébként a cikk jó:)
egy 7000res v8 asból ennyit bírtak kipréselni elég gáz mert még én is ledarálnám mint a szart a 2.3 biturbóval 540 ló 720 nm.
Kedves saabracinghungary, nem először jut eszembe, de most megragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem: volna kedve megmutatni nekünk és az olvasóknak is az autóját? Azt hiszem, a többség nevében mondom, hogy nagyon érdekelne, milyen ez a csúcs Saab! Akár itt, akár privátabban a sajto@autonavigator.hu címre várnánk a levelét.
Különben egy versenymotor nem feltétlen teljesítményre van hegyezve, röviden én ennyit válaszolnék a témában.
egy 7000res v8 asból ennyit bírtak kipréselni elég gáz mert még én is ledarálnám mint a szart a 2.3 biturbóval 540 ló 720 nm.