Karbon test karbon test ellen – ilyen a DTM

DTM Hungaroring: izgalmas futam után folytatódik az egyik legjobb autós bajnokság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Volt akció vasárnap Mogyoródon. Videókkal, képekkel és matekozással foglaljuk össze a sorozat hétvége utáni állását.


A hétvégi DTM futam után egy kicsit talán okosabb autósport-néző lettem. Korábban rajongtam a Forma-1-ért, de mára valahogy kiszerettem a sorozatból. Pár éve a WTCC kezdett érdekelni, mert a szériaközeli(nek tűnő) autók versenyét inkább a magaménak érzetem, mint a formaautókét. Mint írtam korábbi élménybeszámolómban, a DTM élőben sokkal durvább, mint elmondva vagy akár a felvételen. Ennyire hegyes célgépekkel ennyire gokartosan autózni tényleg nagyon látványos. Hogy mennyire, az a lenti HD minőségű fedélzeti kamerás felvételekből remélhetőleg látszik.
Hirdetés


És a szívó V8-asok hangja, az tényleg zene a fülnek. A vasárnapot a Hungaroringen töltve olyan közel tudtam kerülni az autósporthoz, amennyire gyerekkoromban szerettem volna. Kis híján jutott rám is a Trofeo Maserati dobogósainak pezsgőjéből, pedig én már az autóiktól is majdnem hanyatt estem. Aztán pár percre rá ott lehettem alig méterekre a Német Porsche Carrera Kupa rajtjától. Imádom a Porschékat is, főleg a 911 GT3 hathengeres boxermotorjának a hangját. Persze ez is csak egy betétfutam úrvezetőkkel, na de ki ne szeretne a helyükben lenni?

Mogyoródon 33 ezer néző előtt nyerte Marco Wittmann a második futamát, ezzel 19 ponttal vezet a címvédő Rockenfeller előtt, aki most épp csak egy pontot vitt haza. A gumitaktika Wittmannak bejött, a verseny első felében fel tudott annyi előnyt halmozni, hogy a végén 6,615 másodperccel előbb intsék le, mint az audis Molinát. Wittmann a verseny után elárulta, hogy nagyon koncentrált a rajtra, mert tudta, azon is fog múlni a pozíciója megtartása. A kerékcseréje rendben ment, és hiba nélkül tudta végigautózni a 41 körös versenyt. A másodikként leintett spanyol Miguel Molina harmadikként rajtolt, és bár a verseny elején több pozíciót vesztett, az Audi RS 5 DTM-mel sikerült visszaverekednie magát a dobogóra. A harmadik Spengler lett a Schnitzer BMW-vel, de az Audikban rejlő potenciált mutatja a csapatverseny állása: a BMW Team RMG 5 ponttal vezet az 53 pontos Audi Sport Team Abt előtt. Harmadiknak meg feljött az Audi Sport Team Abt Sportsline 46 ponttal.
A DTM hungaroringi futamának végeredménye
  1. Marco Wittmann, BMW Team RMG, BMW M4 DTM; 1:08:35.291
  2. Miguel Molina, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM; +06.615
  3. Bruno Spengler, BMW Team Schnitzer, BMW M4 DTM; +21.842
  4. Edoardo Mortara, Audi Sport Team Abt, Audi RS 5 DTM; +29.960
  5. Adrien Tambay, Audi Sport Team Abt, Audi RS 5 DTM; +30.112
  6. Maxime Martin, BMW Team RMG, BMW M4 DTM; +30.357
  7. Jamie Green, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM; +34.403
  8. António Félix da Costa, BMW Team MTEK, BMW M4 DTM; +34.560
  9. Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline, Audi RS 5 DTM; +34.826
  10. Mike Rockenfeller, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM; +36.017
  11. Robert Wickens, FREE MAN´S WORLD Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; +38.732
  12. Nico Müller, Audi Sport Team Rosberg, Audi RS 5 DTM; +41.105
  13. Martin Tomczyk, BMW Team Schnitzer, BMW M4 DTM; +1:00.014
  14. Pascal Wehrlein, gooix Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; 1:00.170
  15. Joey Hand, BMW Team RBM, BMW M4 DTM; +1:04.407
  16. Daniel Juncadella, Petronas Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; +1:04.809
  17. Vitaly Petrov, Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; +1:19.739
  18. Paul Di Resta, Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; +1:25.635
  19. Timo Glock, BMW Team MTEK, BMW M4 DTM; +1:28.687
  20. Christian Vietoris, Original-Teile Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; 5 kör hátrány
  21. Augusto Farfus, BMW Team RBM, BMW M4 DTM; 10 kör hátrány


Kiesett
  1. Timo Scheider, Audi Sport Team Phoenix, Audi RS 5 DTM; (11.kör)
  2. Gary Paffett, EURONICS Mercedes AMG, DTM Mercedes AMG C-Coupé; (1.kör)

[/szlista]
[/keret]

A lenti első videón a DTM idei harmadik, magyarországi futamának legjobb jelenetei, a másodikban a teljes verseny visszanézhető a verseny hivatalos YouTube-csatornáján. És itt egy igen szép válogatás Csőke Árpád (csaapi-visuals.hu[/url]) képeiből.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:04
    Permalink

    Valaki tudna 1-2 szót mondani, szabályt idézni a súlykompenzációról, hogyan működik, mikor ki kap, hogy veszít és mennyit? Mostani verseny után hogyan állnak kg-al?
    Egyébként tényleg fergeteges volt, nem csak a verseny, hanem a körítés is.

Vélemény, hozzászólás?