F1 Monaco: 30 évente Rosberg-győzelem

Durva balesetek és Rosberg-siker Monacóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rosberg nyerte a komoly baleseteket hozó F1-es Monacói Nagydíjat. Leginkább persze így is Vettel lehet boldog.


A 19 futamból álló F1-szezon hatodik versenyét rendezték Monacóban, a hercegség rövidke, szűk, előzésre még a Hungaroringnél is kevésbé alkalmas, 1929 óta használt utcai "pályáján". A szabadedzéseken és a - szemerkélő esővel tarkított - szombati időmérőn is az a Rosberg volt a leggyorsabb, aki legutóbb Spanyolországban, sőt Bahreinben is elhódította a pole pozíciót. Ha Hamilton kínai kvalifikációs sikerét is hozzávesszük, a Mercedes sorozatban negyedszer szerezte meg az első rajtkockát. A kérdés az volt, hogy a Pirellikkel mostohán bánó, versenytempóban a riválisoktól elmaradó Ezüst Nyíl végre képes lehet-e győzelemre váltani az időmérős fölényét.
Hirdetés
Rosberg - és Hamilton mögül - a háromszoros címvédő világbajnok Vettel, a másik Red Bull volánja mögött Webber, a lotusos Räikkönen és a ferrarista Alonso várta a vasárnapi startot - már verőfényes napsütésben, a magyarországihoz hasonló tavaszias időben. Az esélyesek táborából Massa még a harmadik szabadedzésen derekasan megtörte a Ferrariját, ezért az időmérőt kénytelen volt kihagyni, s csak a mezőny végéről rajtolhatott. A futam előtt különben robbant a bomba: Barcelonában, a futamot követően a Mercedes - eddig titkolt - 1000 km-es extra tesztet hajtot végre a Pirelli megbízásából... Elvileg szabályosan, gyakorlatilag így előnybe kerülve az ellenlábasokhoz képest. És még egy friss hír derült ki: a Toro Rosso jövőre (már ugye turbós V6) Renault-motorral megy majd a Ferrari-erőforrást nyugdíjazva.
A rajtnál - természetesen - nem történt semmi váratlan, bár Vettel mindent megtett, hogy elkapja Hamiltont. Van der Garde és Maldonado megrongálta autója első légterelőjét (mehettek be azonnal a bokszba), Button újra panaszkodott egyet Pérezre (folytatódott hát a mclarenes belviszály), Pic Caterhamje kigyulladt, de ennyi, kezdődött a végtelen vonatozás, a spórolás a gumikkal, az üzemanyaggal, mindennel. F1-szinten lassan körözgettek, délutáni sétakocsikáztak a srácok.
Az első (s mint utóbb eldőlt: egyetlen) kerékcserehullám (jellemzően szuperlágyról lágy keverékre) a 78/23. körben indult, az elejéből Webber volt az úttörő a 26. körben. Közben döbbenet, de láttunk egy előzést: Di Resta a "célegyenes" végén kívülről megkerülte Massát. Aki a 30. körben ugyanitt, féktávon-bukkanón, a St. Dévote-nál (és mint szombaton is) rommá törte a Ferrarit (és csúnyán meghúzta a nyakát), jelenése volt hát az SLS Merci Safety Carnak. A "buli" nagy vesztese (Massa mellett) Hamilton lett, aki a kerékcserék folyamán a két Red Bull mögé keveredett.
Aztán Pérez nem kis meglepetésre Buttont is megelőzte az alagútból kijövet, illetve Alonso elé is befért, aki csak a sikán levágásával maradhatott előtte. (Később a kétszeres világbajnok ferraristának el is kellett engednie a viszonylag zöldfülű, azonban rendkívül bátran támadó McLaren-pilótát.) A 46. körben meg piros zászlóval félbeszakították a versenyt, hiszen a Chiltonnal ütköző Maldonado Williamsének roncsait idő volt, mire eltakarították a pályabírók. A sérült palánk helyreállításával együtt. Chilton áthajtásos büntetésben részesült, Maldonadónak nem esett baja.

A Monacói Nagydíj végeredménye (Monte-Carlo, 3340 m, 78 kör)
  1. Rosberg (német, Mercedes) 2:17:52.056 ó
  2. Vettel (német, Red Bull-Renault) + 3.888 mp
  3. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 6.314
  4. Hamilton (brit, Mercedes) + 13.894
  5. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 21.477
  6. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 23.103
  7. Alonso (spanyol, Ferrari) + 26.734
  8. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 27.223
  9. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 27.608
  10. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 36.582
  11. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 42.572
  12. Bottas (finn, Williams-Renault) + 42.691
  13. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 43.212
  14. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 49.885
  15. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1:02.590 p


Kiesett
  1. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 72. kör
  2. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 63.
  3. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 61.
  4. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) 45.
  5. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 45.
  6. Massa (brazil, Ferarri) 28.
  7. Pic (francia, Caterham-Renault) 7.


Leggyorsabb kör
Vettel, 1:16.577 p, 77. kör

A második start után Sutil lehagyta Buttont és Alonsót is, Pérez meg addig kóstolgatta Räikkönent, amíg a Jégember visszaesett a pontzónából, s amíg ő maga ki nem esett... Önmagától és tervezetten senki nem vállalt be egy második kerékcserét, Bianchi kicsúszott, Grosjean nekiment Ricciardónak, megint benézett a Safety Car. A hibátlan teljesítményt nyújtó Rosberg idei első, pályafutása második győzelmét ünnepelhette. 2013-ban a Mercedes is először nyert. A monacói lakos német Nico Rosberg egyébként épp 30 évvel édesapja, a Svédországban született finn, 1982-es világbajnok Keke Rosberg sikere után diadalmaskodott Monacóban. S ki örvendezhetett még a Rosberg famílián kívül? Vettel, aki kényelmesen növelte előnyét az összetettben azáltal, hogy második helyen ért célba, Räikkönen és Alonso pedig csupán néhány pontot gyűjthetett. Folytatás június 9-én Kanadában.
Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 107 Red Bull-Renault 164
2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 86 Ferrari 123
3. Alonso (spanyol, Ferrari) 78 Lotus-Renault 112
4. Hamilton (brit, Mercedes) 62 Mercedes 109
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 57 Force India-Mercedes 44
6. Rosberg (német, Merceses) 47 McLaren-Mercedes 37
7. Massa (brazil, Ferrari) 45 Toro Rosso-Ferrari 12
8. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 28 Sauber-Ferrari 5
9. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 26
10. Button (brit, McLaren-Mercedes) 25
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 16
12. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 12
13. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 7
14. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 5
15. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 5

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:04
    Permalink

    Nagyon Örülök Rosberg sikerének, megérdemelte.A vonatozás nem tetszett de a taktikázás az F 1 része.Az is igaz,hogy más pályán a merciknek esélyük sem lett volna hiába a hosszú gumiteszt,amiért még meg is szólták őket, szerintem jogtalanul.A Pirelli részéről értelmetlen lett volna olyan tesztpartnert választani mely autó nem koptatja a gumikat.

Vélemény, hozzászólás?