Melyik szaki a legjobb? Ki lesz a Ford Év Szerelője?

Egy nap nem a megszokott műhelyben: Ford Év Szerelője Verseny 2013

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Belecsöppentem a Ford Év Szerelője Verseny idei elődöntőjébe. Kemény kihívás, ahogyan sokszor a szervizben is az egy-egy autó javítása.

Szoktál autót szerelni, netán csak „bütykölni”? - lökött vállon barátilag Varga Zsombor, a Ford kiváló PR-osa egy hete a Ford Tourneo Connect bemutatóján. Előfordul - adtam a választ, hiszen egy pollenszűrőt, egy légszűrőt, vagy akár egy ajtókárpitot még magam is ki tudok cserélni, a gyári normaidőhöz mérten nyilván siralmasan hosszú idő alatt, és persze az is biztos, hogy komolyabb elektronikai problémák esetén már a szervizre hagyatkoznék. Zsombor viszont mindezek ellenére, meg persze annak ellenére a Ford Év Szerelője Verseny elődöntőjén részvételre invitált, hogy én nem is Forddal rendelkezem, s azt korábban talán még nem is nagyon szereltem. Most már igen, bár inkább csak ügyetlenkedtem.
Hirdetés

Az ugyanis annak, mármint ügyetlenkedésnek számít, amit az ország legjobb szerelői között én előadtam. Az érzés keltése egyébként nem véletlen - tudtam meg a szakemberektől. A mindennapi rutinfeladatok elvégzésén túl ugyanis a szerelők is találkoznak időnként rejtélyes hibákkal, amelyek megoldása bizony sokakon kifoghat. Ilyenkor - a kötelező és nyilvánvaló ellenőrzések elvégzése után - a Ford belső forróvonalán keresztül az autókra szakosodott mérnökök segítsége is kérhető, s adott esetben a specialisták akár ki is mennek a márkaszervizekhez, ha ott nem találják meg a rejtélyes hibák okait. Az ilyen speciális eseteket később a Ford oktatási szakemberei különböző tréningeken is demonstrálják, bejegyzik a központi tudástárba (erről bővebben később), de előtte például még a különféle versenyeken, például a Ford Év Szerelője Versenyen is előidézhetik őket.
Persze nem csak az ilyen, nagyon speciális esetekből áll a verseny, hanem akár rutinfeladatnak is tekinthető műveletekből is, ám azok megoldását, pontos, előírás szerinti elvégzését is szigorú kritériumrendszer alapján pontozzák a fordosok, hogy kiderüljön, ki viselheti jövő évben a Ford Év Szerelője címet. Az nyilvánvalóan rangot ad magának a szerelőnek is, ő biztos lehet állásában, nyilván később is jobb eséllyel találhat majd munkát, mint a cím nélkül. A cím természetesen hatalmas rang, komoly marketingérték a szerelőt delegáló márkaszerviznek is, de még tárgynyereménnyel is együtt jár, hogy a család is örüljön.
Milyen feladatokat kell megoldani? Szinte bemelegítésnek tekinthető a számomra elsőt jelentő próbatétel. Egy előszériás, gyakorlatilag futásmentes (ám majdan bezúzandó) B-MAX várt a műhelyben, mely képzeletben 3 évesen a 60 000 kilométeres kötelező karbantartásra érkezett, tulajdonosa pedig egy hibát is jelzett: az autó egy ideje nem hajtja be záráskor a tükreit, s három helyett csak egy alkalommal villantja irányjelzőit. Szeretné, ha visszaállna az eredeti állapot. Utóbbi kapcsán semmiféle hibajelzés nem szerepelt az autóban, illetve számítógépében. Ez azonban nem egy komoly rejtélymegoldást, hanem csupán típusismeretet kívánó probléma volt: az áhított szolgáltatás ugyanis menüből állítható benne. Azt, hogy mit kell elvégezni a 60 000 kilométeres szerviz során, a Ford Etis nevű, a márkaszervizek által használt, de bármelyik független szerviz által is megrendelhető adatbázisból könnyedén ki is nyomtathatjuk, majd egyenként végigmehetünk a listán. Azt követve meg is találjuk a kiégett izzókat, s az autót például az olajcseréhez felemelve könnyedén kiszúrható, hogy az egyik kerékkupak hiányzott. Ilyenkor annak tényét az ügyfélnek jelezni kell, s ha ő kéri, pótolható az alkatrész. Normaidő szerint a teljes szervizre az üzemanyagszűrő cseréjével és a rendszer légtelenítésével együtt 45 percem lett volna. Az ellenőrző-lista végigzongorázása után a pollen- és a légszűrő cseréjére, valamint a hűtőfolyadék fagypontmérésére még jutott időm, másra már nem. A normaidő persze a típust ismerő szerelőkre vonatkozik, ám jól mutatja, hogy érdemes olyan szerelőhöz járni, aki ismeri az adott típust - a márkaszervizekben optimális esetben ilyennel találkozunk. Ott persze a kezdők sem sötétben tapogatóznak: a kollégákon túl a gyári adatbázis is bármikor tud nekik segíteni.
A gyári adatbázis, az Etis rendszer persze a tapasztaltabbaknak is mindig segítség. Remek szamárvezető és egyszerűsítés is. Például az a második feladatot jelentő speciális esetnél: egy Focus hatsebességes váltója harmadik és negyedik fokozat között kapcsolva reccsen. A huzalozás, illetve a kuplung rendben van. Nem kell fejet vakargatni, hogy mi lehet, ugyanis az Etis rendszerből az autót, illetve a váltót kiválasztva látható, hogy már külön fejezet vonatkozik az említett hibára. Előfordul sajnos. Ki kell hozzá szerelni a váltót, azt teljesen szétszerelni, majd a hármas és a négyes fokozat közötti szinkrongyűrűt kicserélni. Ez persze eléggé összetett, célszerszámokat is igénylő művelet. És itt már nagyon jól jön, hogy az Etisben pontos szerelési rajz, instrukciók sora és műveleti sorrend is látható, így a folyamat, persze az alkatrészeket, a szerszámokat ismerőknek pontosan végigkövethető. Ha a márkaszerviz úgy dönt, hogy váltószereléssel, felújítással is kíván foglalkozni, a gyári rendszeren keresztül megrendelheti a szükséges eszközöket és alkatrészeket. Az persze nem titok, hogy a speciális célszerszámok nincsenek meg minden egyes műhelynél, annyi hiba ugyanis nincs, hogy azok mindenhol kitermelhetők legyenek.
Szerelés után kis pihi: irány az íróasztal számítógéppel és feladatlappal. Magyarán egy kis munkafelvevői meló. Gyűjtsük ki egy-egy autóhoz, hogy az egyes szervizelésekhez milyen alkatrészekre van szükség, annak megnézése, hogy egy-egy alvázszámhoz van-e szervizakció. Meg mindenféle egyéb, ami alapvetően két dolgot vizsgál: mennyire ismeri a szerelő a gyári rendszert, tudja-e fogadni az infókat, ha azok nincsenek meg magyarul, csak mondjuk németül vagy angolul. Ezen kívül persze számos további nehezítés van, résen kell lenni, ahogyan a szervizben is, napi legalább 8 órában. Ez is megmutatta, hogy bizony kemény az élet egy márkaszervizben is, ami utána következett, az azonban egyértelműen a feketeleves volt.
Egy-egy rejtélyes elektronikai hiba okának a kifürkészése ugyanis a szerelők jelentős részén is ki tud fogni. Ezekhez ismerni kell az autók kábelezését, az adott modell felépítését. A műhelybe állított, komfortelektronikáit nem működtető, hibát, de semmi egyebet sem kijelző műszerfalú, indulásra képes motorú Mondeo érdekessége volt, hogy OBD-csatlakozós diagnosztikai rendszerrel sem jelzett hibát, rádiója, vészvillogója ment, műszerfalán villogott az immobilizer, ablakai, tükrei azonban nem mozogtak és központi zárja sem működött, ahogyan műszerfala is sötét volt. Áramot azonban kapott, a középkonzolon bekapcsolható volt a kormányról már nem vezérelhető rádió. A klíma fújt levegőt, de kijelzői nem működtek. Mi lehet a hiba? Az megállapítható volt, hogy a tápellátással nem lehet probléma, hiszen voltak működés-foszlányok, viszont semmi sem ment úgy, ahogyan kellene. Addig sikerült eljutni, hogy a CAN rendszerben zárlat lehet, amit egyébként a való életben egy hibásan szerelt kábelköteg jelentett, itt persze egy gémkapocs töredéke adta a rövidre zárást.
A megoldáshoz elvezetett volna az autóban lévő kábelkötegek egyenkénti lecsatlakoztatása. Ha megvan, hogy melyiket levéve szűnik meg a több rendszert is érintő probléma, akkor azon kell keresni a hibát. A maximális pontszámhoz természetesen nem csak a problémát kell megoldani, hanem a versenykiírók a hozzá elvezető utat, az autóval való bánásmódot, a kormány- és ülésvédők használatát és még számos egyebet is regisztrálnak. Bár a Ford Etis rendszerből kapcsolási rajz és minden egyéb is letölthető az autóra vonatkozóan, olyan az, mint tanulás nélkül a puska: aki nem ismeri a témát, az csupán az alapján nem megy át a vizsgán.
A teljes kudarc után volt még egy kis siker is: egy vízpumpa cseréje a Ford takarékos és erőteljes 1.6 EcoBoost motorján. Természetesen ezúttal is az Etisből látható instrukciók alapján. A külső szíjhajtás által a vezérműszíj megmenthetőségével, ám annak megbontásával, az egyszerűbb összerakás érdekében a szíj rögzítésével és a vezérműtengelyekkel összejelölésével. A szerelőknek ez nyilván rutinmunka, nekem érdekes, de természetesen segítséget igénylő feladat. A kiszerelt motoron viszonylag könnyedén kivitelezhetően. A szakik azonban ezt a motortérben végzik! A pontozás természetesen itt sem csupán a feladat megoldását, hanem például a szerszámok kezelését, az előírt forgatónyomatékok pontos betartását, vagy például a munkavédelmi előírásoknak való megfelelést is érinti.
Sok-sok pontot ér még az a feladatlap, amit műszaki rajzok értelmezéséből, szerkezeti egységek működési leírásából kell kitölteniük a versenyzőknek. A héten zajlott elődöntők után december 11-én lesz a Ford Év Szerelője Verseny döntője, péntek 13-án az átadója, a győztes akkortól kezdve egy éven át viselheti majd a Ford Év Szerelője címet. Aki persze a döntőig jut, az már igen profi szerelő, hiszen már az elődöntőn is megszokott műhelyétől eltérő helyen, véletlenszerűen összesorsolt partnerrel oldott meg nem mindig egyszerű feladatokat, és mindezt persze időre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:24
    Permalink

    Ezzel a szoftveres támogatással azért könnyebb szerelni 🙂 Pl szerintem azt is megadja, milyen szerszánok kellenek pl a vízpumpa cseréhez, és a műveletek sorrendjét is. De így is nehezen képzelem el azt a 45 percet fagyálló leengedéssel-feltöltéssel. Bár nem láttam, mennyire hozzáférhető a motortérben.

  • 2017.10.29. at 20:24
    Permalink

    Alltalaban tipusazonos epkezlab minosegu vonohorgot kell felszerelni ugy ahogy a gyari eloiras
    ra vonatkozik.Az 1ik automon utangyartott tipusidegen vonohorog volt a 4csavarbol
    2volt a helyen a masik 2nek csinaltak,de hogy csinaltak!
    Padloba befurva ugy hogy a csavar feje majdnem atfert
    kezeletlenul mar kicsit rozsdasan,ugyhogy megertem Szaszit
    es akkor ott van a masik fele hogy mi van akkor ha raraktam volna 1lakokocsit?
    Tutira nem birta volna el hisz az en sulyomtol hoppogot a csomagtarto…Es a csatit le se irom.

  • 2017.10.29. at 20:24
    Permalink

    Abból is vizsgázniuk kellene, hogy a vonóhorgot, hogyan kell felszerelni. A felszerelés során a kiszerelt alkatrészek után maradt furatokat le kellene tömíteniük, a hátfalakat nem szabadna nyitva hagyni. Valamint a lökhárító rögzítőket is fel kellene szerelniük. Nem az ügyfélnek kellene felhívni rá a figyelmet, és még akkor is hülyeséget nyilatkozniuk. Pl: hogy ezeknek a lyukaknak a letömítése nem az ő feladatuk. Hát ki szerelte ki az alkatrészeket a vonóhorog felszerelésekor? Ezek a hiányosságok a karosszéria üregeibe a kipufogó gáz, por , vagy más szennyeződések beáramlását elősegítik, majd onnan a gépjármű utasterébe jut. Nagyon sok Ford fusion autóra vannak rosszul felszerelve a vonóhorgok, amit a tulajok nem tudnak ,vagy hogy mitől van porszag, kipufogógázszag az utastérben. Jelentkezhetnek más tünetei is mint nálam, pl: fejfájás, szédülés menetközben, valamint nagyon egészségtelen levegő az utastérben. Ha ezeket a hibákat nem követik el, utánna szabadna csak a kocsi komolyabb szerelése közelébe engedni sokukat. Tisztelettel egy az alább leírtak szerint járt áldozat!

  • 2017.10.29. at 20:24
    Permalink

    Igen ezeket a szereloket nagyon meg kellene becsulni,de a 45perc az 1es Mondeonal
    a 2.0as motornal a vizpumpa cserevel nem jonne ossze speci szerszamokkal sem…
    Azt a B-Maxot miert nem ajanljak fel oktatasi celra?
    Sajnos mikor en tanultam a szakmat 15eve mi meg Zsiga generatort,Trabi ononditot
    reszelgettunk diagnosztikara volt 1eloszerias Passat de az mar akkor is idosnek szamitott
    a diagnosztikai gep meg mindig lefagyott…
    Tudom sokat valtozott az oktatas de Mo-n szerintem ilyen teren ennyi ido alatt
    nem volt hiperter ugras.

Vélemény, hozzászólás?