Kolléga, minek vettél kínai hamisítványt?

Egy német autós újságíró felgyújtotta kínai BMW X5 hamisítványát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A veteránszakíró Wolfgang Blaubénak nem jött be autója. Fel is gyújtotta TV-kamerák előtt. Mégis mit várt a kínai hamisítványtól?


Valahogy összejöttek most az égő autós videók. Volt a Rolls-Royce, művészileg, most meg itt a kínai BMW X5 klón sztorija. A BMW évekkel ezelőtt be is perelte a Shuanghuant, mivel az első szériás X5-ös nyilvánvaló kópiája a CEO nevű modelljük. Vicces a neve is, a CEO az angolban a chief executive officer, azaz a vezérigazgató titulus megnevezése. Mindezek ellenére a kocsiból pár száz darab végül mégis utat talált magának Európában. Az egyiket ráadásul az oldtimer körökben ismert autós újságíró, Wolfgang Blaube vette meg és használta.
Hirdetés

Blaube 5 év és 100 ezer kilométer alatt eléggé meggyűlölte a közúti közlekedésre csak nyomokban alkalmas, több ponton durván rozsdásodó SUV-t. Döglött bogarak a lámpában, korrodált hajtáslánc, gatya futómű. Lehet, hogy valaki megvette volna így is, de Blaube az AutoBild TV csapatával kiegészülve inkább módszeresen kivégezte az autót. Persze ezt is csak németesen, tudományosan megalapozva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Nyilván a Lancia az, amelyik sosem rozsdásodott. Ezért van belőle annyi mozgóképes pédány napjainkban az utakon. Ellentétben a Mercedessel, amiből 10 évesnél idősebbet már látni sem lehet, mert mind szétkorhadt.

    A fogyasztói társadalmaknak pedig az alapja a fogyasztás, még ha ezen meg is lepődsz. Valóban kérdéses, hogy ez az út hova vezet, lehet azon vitatkozni, hogy jó-e, vagy sem, de kategorikusan kijelenteni, hogy a 10 éves Mercik garantáltan kilyukadnak, az akkora hülyeség, hogy talán nincs is nála nagyobb.
    Magyarországon a tákolás éppen úgy az egekbe szökött, mint a biztosítási csalás. Ezek következményeiért pedig az összes ostoba az autógyártókat, meg a biztosítólat okolja…”teccikérteni”?

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Merciket ilyen közelről nem ismerem, csak a legendás Vito és a “szállórozsda” talált meg:D Valamennyire biztos levettek az igényekből. A BMW és Audi is engedett bőven ha csak az üregvédelemre gonmdolok, de eddig is egyértelmű volt, hogy nem szeretnének a gyártók 20-30 éves autókat látni, mert oda már az alkatrész ellátás is veszteséges. Marad nekünk az a sovány vigasz, hogy egyre több műanyag, alumínium és szénszál elem van az autókon 😀

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Hat ja aljon meg a menet,olvasd el amit irtam mert ott van elasva az ordog.
    Ha van gazdaja!Ami minden autora igaz,nagyon is!
    A Mondeot csak peldanak hoztam fel hiszen volt nekem ooooo kb 30-35db minimum.
    Veluk foglalkoztam imadom a mai napig.1.6-2.5a benyas es a tobb fajta dizel a 2.5Exclusive-t imadtam
    de volt 1db Lime(Citrine) es egy 2.0Si.Szervizkonyves gyarias tul az 500ekm
    Amit irtam abbol eppenseggel kellett az alkatresz egy epulo automhoz.
    Ha lakatoltatod nezd meg az hatso futomu bekotesi pontot az ules alatt,No az a tipus hibaja foleg ha futozol is vele.
    Ott ha jol emlekszem 4-6lemez van fedesben es a lakatosok megoljak 1-2vastaggal ha cserelik.
    Jelenleg 1.8Td van otthon a hatso ive meg gyari egyedul az ules alatt lett renovalva.
    Ja van benne 400e km ora szerint Lucasos uh kicsit szarul indul,de nincs idom Bosch-ra cserelni.
    A Fabia meg nem 1.2es es az kinti auto.SDi es palyara nagyon ritkan maszok fel vele ritkan hasznalom,akkor is varosban ahova meg eleg boven.
    Es azert lett o mert keves a fentertasa a Focushoz viszonyitva atszamolva HUFra tobb mint 100e egy evben
    ami kotelezo.
    Ha meg ne adj isten jaszkarizni akarok ott van a Mazdam otthon annak az egy tank 200felett meg sem kotyan….
    Jah hogy a Ford egy tankal 400km-500ot bir ki igy a Mazda meg 600at is az meg a masmilyen computer,valto miatt van.
    2.0as motorjuk azonos,a elektromos vezerles,valto mas bennuk.Csak benzines.
    Ha veszek autot szinte sose azt nezem mennyi van benne,hanem az allapotott amit elvarok.
    Szoval koszonom.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Azért ez is erős túlzás. Vannak tipushibák minden márkánál, de nem a felületkezeléssel van baj általában, hanem azzal amit egy autó kap az “élete” során. Nincs az a korrózió elleni védelem, amit egy sérülés és/vagy az utána következő látszólagos javítás ne tudna legyűrni. De egy igénytelenebb tulajdonos a 10-20 év alatt, meg az a mennyiségű só és kosz amit beleitatsz az autó minden egyes zugába, hosszútávon a kis rezgésekkel ezek minden márkánál szépen rombolnak.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Na,azért álljon meg a menet.Én momentán a negyedik mondeot nyüstölöm.Nem,nem a legújabbak (volt 1.8b 1995,1.8b 1993.jelenleg meg kettő 1998 v6).Azért tegyük már hozzá,hogy a mondeo szilentjei például gyárilag rosszak.Az első tulaj lexarja,a második tulaj hallja,hogy kopog,a harmadik meg csodálkozik rajta,hogy kóvályog az úton.Nálam,például 1.5-2 évente előre tervezhető a lengőkar szilentek cseréje.A hátsó sárvédő ívek 8-10+ év feletti rohadása szintén gyári gond,egész egyszerűen rosszul vannak peremezve.Havi egy autómosóban tett látogatás során kimossa az ember az összegyűlt trutyit és annyi.Máris meghosszabítja az életét.A jelenlegi autómat egy épp építkező családtól vettem,ahol a hátsó híd és a lengőkarok papírvékonyságúra rohadtak,mert sose szánták rá az időt,hogy a cement+homok keverékét lemossák az aljáról.Az első mosóban tett látogatáskor elég érdekes volt nézni,mi jött ki az autó aljából…ki lett lakatolva,komplett híd,futómű fék csere.Azt sem tudom hanyadik tulajos,ki alakította át st változatra (motor kivételével) mennyi futott km van benne.A hozzád hasonlókon csak röhögni tudok,aki megvesz egy romot és utána anyázik,hogy milyen xar az összes ami fut az utakon.Nekem ugyanez a véleményem az összes fábiáról.A faxé nem tudtok haladni az úton,amikor az 1.2-es motor nem bírja vonszolni a bódét?Miért nem bírtok rendes autót venni?Miből vonom ezt le?Nagy élmény volt,amikor 160-nál elkezdett egy erős lenni,aztán 170-nél meg bevérzett a szeme.Akkor?Az összes fábia xar?Nem hiszem,csak az az egy volt idióta,akivel összehozott a sors.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Igen tudom,most azok a mernokok vannak kinaban.
    Kinai igenyek szerint terveznek es azt akarjak mas kontinensekre is rasozni mert olcso…
    Csakhat a kinai politika megkoveteli hogy ott legyenek a gyarak es sokan behodolnak nekik.
    Csak majd akkor lesznek meghuzva mikor az a piac is megtellik es nem kell annyi auto oda.
    Nem akarom megserteni kinaiakat de koreaiakkal is dolgoztam es ok 100000X normalisabbak voltak.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    A koreaiak úgy kezdték, hogy egy vagon pénzt fizettek német, japán és francia mérnököknek a fejlesztésekért és a segítségért! Anno Anisits Ferenc (Franz Anisits) is volt a koreai konszernnél általános technológiai fejlesztések kapcsán, csak nem kerül be minden a médiákba!!!
    DE a koreia kocsi nem is annyiba kerül mint egy kínai, nézd meg a Grand Santa Fét 15millától indul, közel ott van ahol a Német, és a Japán!!!

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Félre beszélsz mint a sebesült katona! Látszik hogy nem ismered a fémipari(autóipari) alapanyagokat és azok felület kezelési módszereit!
    Kezdjük ott hogy a neves európai gyártók, horganyzott lemezzel dolgoznak, ami ugye kb 10-15x annyiba kerül mint a kezeletlen biliacél! Plusz emeli az árat ha nagy szilárdságú, edzett vagy esetleg nemesített az acél. Egy S235R acél nem annyiba kerül mint egy S550MC vagy S355L2 alapanyag! De ha az még horganyozva is van akkor sokkal drágább! Valamint újabban elterjedt egy speciális festék és lakk használata a horgany helyett de az is igen költséges eljárás.
    Ez trágya kínai szar azért olcsó és 1csillagos töréstesztű, mert szar az alapanyag minősége is,(Egy alacsony folyáshatárú kandalló acél!) legalábbis nem autóiparba való! Így sokkal olcsóbb, és csoda hogy 5évet kibírt ilyen állapotban, láttam kinai BYD-et ami 8hónaposan kicsapta a korrózió! Azáltalad említett német márkáknál anno csak fényezési problémák miatt jelent meg a korrózió, és csak is a takaró karosszéria elemeken, futómű és váz elemeken, merevítéseken nyoma sem volt “rozsdának”!

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Mi nem létezik, szerinted savval locsolták hogy így nézzen ki? Akkor a sok Gucci táska is mind minőségi bőr meg az a millió tonna szemét amivel elárasztják a világot:D

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Jól megfizetett, tisztességtelen reklámfogás az egész…nem létezik olyan autó, amelyik 5 év alatt ehhez hasonlóan nézne ki…jól mondja Zorán: “ne higgyetek a szemeteknek”. Egyetértek Sziklával.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Anno a koreaiak is igy kezdtek azt most hol vannak…
    Viszont a kinaiak nem lesznek olyanok,marmint a mentalitasuk miatt.
    Tisztelet a kivetelnek,tortenelmuk elkepesztoen gazdag,politikusaik furmanyosak.
    De en ha tehetem akkor elkerulon a kinaiakat,eleg volt 9honapot dolgozni veluk.
    Ez a nemet meg egy baltok.
    Az autorol meg annyit hogy lehet normalisat is csinalni jelenlegi teherhordom Fabia 300e+par km
    allapota kielegito nem uj de volt gazdaja es ettol fugg hogy hogy fog kinezni 10evesen.
    Volt Mondeom ami 8evesen inkabb vasoxid volt mindene,gatya futomuvel…2tulajosan.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Mondjuk nyilván tudta mennyire szar és azért vette meg, hogy felgyújthassa. Csak előtte megmutatta milyen. Nekem 5 éves 3-as BMW-m van, 200 ezer km-el, nincs rozsda egy gramm se, sehol, nincs bogár a fényszórókban, régen lehet, hogy a német autók is rosszabb minőségűek voltak, de ma már nem, ha tisztességesen karbantartják.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    A cikkírónak nem ártana megtanulni rendesen németül, akkor értené a videót rendesen, és tudná, azért vette az autót az újságíró az ismerősétől, (tehát nem nála van 100 ezer km óta), hogy megbizonyosodjon róla mennyire szar.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    A cikkírónak nem ártana megtanulni rendesen németül, akkor értené a videót rendesen, és tudná, azért vette az autót az újságíró az ismerősétől, (tehát nem nála van 100 ezer km óta), hogy megbizonyosodjon róla mennyire szar.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Ez egy szar, amivel biztonságosan közlekedni nem lehet. Ez nem ott rozsdásodik ahol sérült a felületkezelése, hanem konkrétan minden fém alkatrésze. Az alján látszik minden lemezvastagság (már az is durva, hogy lemez ami máshol öntvény) kb a swift mk2-nél sem voltak ilyen finomságok, pedig az fele ennyit nyom a mérlegen. És ez még csak a látható hibák egy része, 5 évesen… Mielőtt felgyújtották bele kellett volna ültetni azt az importőrt is aki ezeket Kínából kihozta.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Rossz nézni, ha egy autót felgyújtanak, bármilyen is legyen. Néhány száz autót én is behoztam annak idején, mikor még abból éltem, amelyiknek ilyen volt az alja, azt nem hoztam el, hülye nem vagyok. Ha ti ilyenewkt behoztok, akkor elég komolyan átverhetitek a vevőiteket. Ami ennyire korrodált, azt magára valamit is adó kereskedő nem veszi meg, legfeljebb olyan autó esetében, amit restaurálni akar,

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Az idióta német firkász így akar hírnevet szerezni magának.. Mi rengeteg használt autót hozzunk Németből, kb. a 80%-nak ugyanilyen a féktárcsája, meg az alja is ugyanígy néz ki mint a videóban, be kellett volna mutatni a videóban egy X5-öt is annak vajon milyen az alja.. Sok autó fényszórójában volt már rovar, meg moha is.. nem csak ebben a kínaiban. Nem egy nagy durranás sztem sem ez a kínai Shuanghuan, de ennyi erővel gyújtson fel egy Daciát is, meg nézzen széjjel a háza táján.

  • 2017.10.29. at 01:08
    Permalink

    Háááát elég gusztustalan húzás. Nem egy német autót tudnák mutatni, amelyik ennyi használat után ugyanilyen -vagy még rosszabb állapotban- van. Nekem is van -és volt is- egy ilyen, Mercedesem, de én sajnos nem tehetem meg hogy felrobbantom, hanem szépen minden évben durván ráköltök. Nyilván Németországban, ezek a fél autót újrafényezős, sztorik megfizethetetlenek lennének, mint amit én minden évben megteszek – 6 éves kora óta, és igen első tulajdonosa vagyok au autóknak, és márkaszervizbe hordtam őket- de egy ilyen Shuanghuan, már nem képvisel értéket oNémetországban. (4 évesen 11.000 km-el 6000 euro alatti árról indul az alku), tehát egy ilyen lelakott durván elhanyagolt autó jó ha 1-2 ezer eurot érne, így viszont a német márkákat simán mennybe lehet meneszteni a kínaiakkal szembe.
    Ha jól emlékszem volt ilyen Kínában Lamboval, Németországban M6-al, stb, csak abban nem egy autós újság követte el ezt hanem a tulajok, ami egy 100.000 Eurós autónál egészen más, mint így 1-2000 eurót beáldozva.
    Így csak szimplán lúzerség;)

Vélemény, hozzászólás?