Elkészült az utolsó Land Rover Defender

Egy újabb legenda, a Land Rover Defender búcsúzik a gyártósortól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Búcsúzik a britek büszkesége, megannyi James Bond és sok egyéb film sztárja, az ikon, a státuszszimbólum, a legyőzhetetlen terepjáró.


Az eredeti, Series I Land Rover közvetlen leszármazottja, az utolsó Defender gördült le minap az angliai Solihullban. A Land Rover nagy partit csapott a leköszönő modell tiszteltére. Több mint 700 egykori és jelenlegi dolgozót hívtak meg a solihulli gyárba, sőt, még a legelső gyártás előtti Series I változatot is elhozták, hogy csatlakozzon a legutolsó Defender 90 Heritage Soft Top diadalmenetéhez a gyártósoron. Ez a gyár sokat látott, hiszen 1948 óta több mint 2 millió Series és Defender terepjáró született itt, a legkülönbözőbb kivitelekben. Annak idején egy Land Rover még nem számított státuszszimbólumnak a luxusszállodák előtt, inkább volt mondható mezőgazdasági járműnek, valahol félúton egy traktor és egy régi farmteherautó között. Innen örökölte tereptulajdonságait, amik minden akadályt legyűrtek és minden helyzetben helytálltak, de készült belőle temérdek katonai, vadászatra szánt változat, sőt, még lánctalpas is. Az eredeti Series I változatok korszakalkotó voltak a maguk idejében, és a későbbiekben is nagy szerepük volt a terepjárók fejlődésében. A hatalmas acélhiány időszakában okos ötletekkel kellett előállniuk, hogy kihozhassák a maximumot a terepjárójukból, mindezt a szigorú, háború utáni szabályozások betartása mellett. Így került a választás az alumínium kasztnira, ráadásul így nem kellett aggódni a korrózió és a súly miatt sem. A Defender nevet 1990-ben kapta, miután a Range Rover és a Discovery is csatlakozott a palettához. Ez volt az a pont, ahol a modellek már inkább luxusterepjárónak számítottak, a régebbiek pedig inkább váltak értékes gyűjtői darabokká, mintsem megfelelő eszköznek a piszkos munkához. A luxus kifejezés persze relatív, mai szemmel inkább úgy mondanánk, hogy élhetőbbé tették. Az olyan Defender Heritage modellek, mint a most leguruló utolsó darab is, visszahozták valamelyest az eredeti modellek hangulatát, és valószínűleg gyorsan gyűjtői darabokká fognak válni, főleg a britek körében, akikben még keményen dolgozik a nemzeti tudat.
Hirdetés
Mi lesz ezután? Nincs megállás, egy új Defender fejlesztésén dolgoznak, ami reméljük méltó lesz nevéhez. Azt még korai megmondani, hogy egy utód gyártásán gondolkoznak-e vagy esetleg egy teljesen másik modellen. Egy névazonos utód nagy dobás lenne, és könnyebb dolga is lehetne az elődjei által kemény munkával kijárt úton.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?