Hamilton nyert a mogyoródi kánikulában

Elképesztő előzések, tömött lelátók a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisebb meglepetésre Hamilton győzelmét hozta a 28. F1-es Magyar Nagydíj, a Hungaroringen már negyedik alkalommal legjobb brit pilóta először nyert futamot a Mercedes színeiben.


Megvolt a szezon tizedik versenye is, túl a féltávon az F1-mezőny. A Magyar Nagydíj számunkra legfontosabb eseménye ugyanakkor nem a száguldozás, hanem az a bizonyos, már többször megénekelt szerződéshosszabbítás volt, amit az illetékesek végre ratifikáltak, s ez alapján 2021-ig garantált a mogyoródi futam jövője. Ami az idei - tömött lelátós - hungaroringi meccset illeti, a szombati időmérőt Hamilton nyerte (Vettel, Grosjean és Rosberg előtt), hogy aztán kisebb meglepetésre a vasárnapi 70 körös viadal is az ő győzelmét hozza. A jelek szerint a múltheti Pirelli-tesztről eltiltott Mercedesnek már nem csak a kvalifikációs, hanem a versenytempója is szuper, s a rekkenő hőség sem tett keresztbe a Magyarországon már negyedik alkalommal, Mercedesszel - így idén is - első ízben diadalmaskodó Hamiltonnak. A brit pilóta néhány zseniális előzést is bemutatott, apait-anyait beleadott, nagyon megérdemelte az elsőséget.
Hirdetés
A 28. F1-es Magyar Nagydíj végeredménye (4381 m, 70 kör)
  1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:29.4 ó
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 10.9 mp
  3. Vettel (német, Red Bull-Renault) + 12.4
  4. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 18.0
  5. Alonso (spanyol, Ferrari) + 31.4
  6. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 52.2
  7. Button (McLaren-Mercedes) + 53.8
  8. Massa (brazil, Ferrari) + 56.4
  9. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 1 kör
  10. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1 kör
  11. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 1 kör
  12. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 1 kör
  13. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 1 kör
  14. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 2 kör
  15. Pic (francia, Caterham-Renault) + 2 kör
  16. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 2 kör
  17. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 2 kör


Kiesett
  1. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 66. kör
  2. Rosberg (német, Mercedes) 64.
  3. Bottas (finn, Williams-Renault) 42.
  4. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 28.
  5. Sutil (német, Force India-Mercedes) 19.


Leggyorsabb kör
Webber, 1:24.069, 61. kör

Mint Hamilton elmondta, ez volt karrierje egyik legfontosabb (pályafutása egyébként 22.) győzelme, s még a pole pozíciót követően is azt gondolta, hogy csak csodával nyerhet a futamon. A másik Mercedes viszont elfüstölt Rosberg alatt.
Második a háromszor kereket cserélő többséggel szemben csupán kétszer kiálló Räikkönen lett, s ezzel a Jégember egyrészt folytatta félelmetes sorozatát (már zsinórban 27 pontszerzésnél tart), másrészt egyetlen korábbi győzelme mellett már ötödször lett itt második, harmadrészt abszolútban visszaelőzte a gyenge Ferrarival most mindössze ötödik Alonsót, s ismét ő számít Vettel legfőbb riválisának.
A háromszoros címvédő világbajnok Vettel továbbra is nyeretlen a Hungaroringen, ám így sincs oka a szomorkodásra, hiszen növelte előnyét, s kényelmes, 34-ről 38 pontosra duzzadt fórral térhet a nyári szünetre, s várhatja az augusztus végi (belgiumi) második félidőt. Neki is volt emlékezetes előzése, de Red Bulljának megsérült az első szárnya, plusz hosszú körökön keresztül Button mögé is beragadt, ami igen sokba került a végelszámolásnál.
A legszebb manőver amúgy nem Hamiltoné, nem is Vettelé, hanem a Massát a Mansellben kívülről előző Grosjeané volt - apró szépséghiba, hogy a felügyelők (túl szigorúan) megbüntették pályaelhagyásért... Mi több, utólag 20 mp-et is hozzáadtak az idejéhez azért, ahogy Buttont lebirkózta a sikán előtt. Más kérdés, hogy így sem bukta hatodik helyét, ami a tempója alapján akár első is lehetett volna...

Az eddigi 2013-as futamok győztesei
Ausztrália, Melbourne Räikkönen, Lotus-Renault
Malajzia, Szepang Vettel, Red Bull-Renault
Kína, Sanghaj Alonso, Ferrari
Bahrein, Szahír Vettel, Red Bull-Renault
Spanyolország, Barcelona Alonso, Ferrari
Monaco Rosberg, Mercedes
Kanada, Montreal Vettel, Red Bull-Renault
Nagy-Britannia, Silverstone Rosberg, Mercedes
Németország, Nürburgring Vettel, Red Bull-Renault
Magyarország, Hungaroring Hamilton, Mercedes

Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 172 Red Bull-Renault 277
2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 134 Mercedes 208
3. Alonso (spanyol, Ferrari) 133 Ferrari 194
4. Hamilton (brit, Mercedes) 124 Lotus-Renault 183
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 105 Force India-Mercedes 59
6. Rosberg (német, Merceses) 84 McLaren-Mercedes 57
7. Massa (brazil, Ferrari) 61 Toro Rosso-Ferrari 24
8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 49 Sauber-Ferrari 7
9. Button (brit, McLaren-Mercedes) 39 Williams-Renault 1
10. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 23
12. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 18
13. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 11
15. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 7
16. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 1


Megemlítendő még Webber negyedik helye a tizedik rajtkockából, az, hogy mindkét McLaren pontot szerzett (kínos, de az ő esetükben már ez is nagy szó), s hogy a Williams is összekaparta első idei pontját. Mondjuk ezért vélhetően nem bontottak pezsgőt. A Pirellinél inkább: a persze nem valami gumigyilkos Hungaroringen a szörnyű hőséggel együtt is jól vizsgáztak a közepes keverékek. Végül még egyszer: nyári szünet jön, a következő futamnak Spa-Francorchamps ad otthont augusztus 23. és 25. között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?