Érvényes a szmogriadó! Mi a teendő?

Érvénybe lépett a szmogriadó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

November első hetében több helyen szmogriadó volt érvényben, ilyenkor sokan kényelmetlen helyzetbe kerülhetnek.

Már-már burleszk filmbe illő az a történet, hogy október 4-én hajnalban a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, 6 órától érvénybe lép a szmogriadó riasztási fokozata, melynek értelmében a piros, illetve fekete környezetvédelmi matricával ellátott autók Budapest közigazgatási határán belül nem közlekedhetnek. Harsogtak a városháza felől: "aki mégis megkísérelné, az akár 100 ezer forintos bírsággal is sújtható!", és néhol elhangzott az is, hogy az ilyen autókra a riasztási időszak alatt nem kell parkolódíjat fizetni.
Dél körül aztán fordult a kocka, miután a Főpolgármesteri Hivatal is belátta, hogy a hajnalban kihirdetett riasztás csak másnap reggel 6 órától lehet érvényben, a riadót felfüggesztették. Sajnos arról még nincs információnk, hogy van-e olyan autós, akit megbírságoltak - nekik a büntetés ugyanis kétségtelenül visszajárna. Az azonban erőteljesen kérdéses, hogy ha valaki a riadó miatt nem vett parkolójegyet, az a lefújás utáni büntetéssel mit tud kezdeni - például az a szerencsétlen munkás, aki reggel álmából pislogva értesült arról, hogy érvényes a riasztás, nem mehet autóval, helyette választhatja a tömegközlekedést.
Hirdetés
Most az értesítés már időben megvolt, hiszen a főváros weboldalán tegnap este már stabilan virított: A kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye 2011. november 2-án a főváros három, 2011. november 3-án négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3), ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós István főpolgármester 2011. november 4-én – további intézkedésig – a szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el, amely visszavonásig érvényes. (A riasztási fokozattal járó intézkedések november 5-én, szombaton reggel 6-tól lépnek életbe.)

Magyarán most tényleg le kell tenni a piros és fekete környezetvédelmi plecsnis autókat - melyek az Euro2-es normát el nem érőket jelentik. Mivel 1996 óta az Európai Unió területén csakis ilyeneket lehetett forgalomba helyezni, a 15 évnél fiatalabb autók tulajdonosainak nem kell aggódniuk. Elvileg! A hivatali rendszer ugyanis bőven tartogat meglepetéseket, ezért könnyedén lehet akár 10 évnél fiatalabb, piros matricás autókkal is találkozni. Esetükben műszaki vizsgán, vagy az NKH egy vizsgálóállomását kifejezetten ezen okból felkeresve, műszaki szemle keretein belül kérhető az emissziós besorolás megállapítása és annak műszaki adatlapon rögzítése, mely után az Okmányiroda ad ki javított forgalmi engedélyt és megfelelő színű matricát.A műszaki adatlap 1170 forintos díját mindenkinek ki kell fizetnie, ám mivel a forgalmi cseréjére elviekben a hivatal tévedéséből kerül sor, annak 6000 forintos díja erőteljes fellépéssel elviekben megspórolható - garanciák persze nincsenek.

Az (akár hibás besorolás miatt) érintett autósok joggal teszik fel a kérdést: mi értelme van, pláne a kicsiny, benzinmotoros autók vegzálásának, miközben a szmogriadónál elsősorban a szálló por légszennyezéséről beszélünk? Ha tudományos választ kívánunk adni, el kell mondani, hogy az ilyenkor a légköri viszonyok miatt megülő levegőben nem csak a részecskeszűrő nélküli dízelek, illetve a gyárak és a fa-, szén-, illetve olajkazánok koromrészecskéi károsak a levegőben, hanem az abban megrekedő nitrogén-dioxid, illetve kén-dioxid molekulák is - ezért terjed ki az elviekben kevésbé korszerű benzinmotoros autókra is a korlátozás. Az azonban valóban erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy a személyautók forgalomkorlátozásának van-e értelme. Magát megnevezni nem kívánó szakértőnk szerint ugyanis Budapest közlekedési légszennyezésének zöméért az elavult teherautók a felelősek, így valójában bőven elegendő lenne azokat korlátozni, a lakosságot pedig nyugodtan ki lehetne hagyni a macerából. Továbbá azon is nyugodtan matekozhatna mindenki, hogy mondjuk egy háromhengeres, 5 l/100 km fogyasztású, teszem azt Daihatsu Cuore jelent-e nagyobb környezetszennyezést vagy akár egy hibrid, de 10 liter körül fogyasztó SUV.
Megjegyezzük továbbá, hogy szmogriadókor (még amikor a mainál jóval hatásosabb, páros, páratlan rendszám szerinti szelektálás szerint lehetett részt venni a forgalomban), a kiesett autók miatt sokan (köztük mi is), épp többet autóztunk, hogy mindenki elérje úti-célját. A megoldás természetesen nem ez, hanem a tömegközlekedés választása lenne - amint lesz megfelelő P+R parkoló a városhatárban, illetve onnan gyors, kiszámítható, az autózásnál egy akár csak kéttagú család számára sem drágább tömegközlekedés...
[b]Újabb fordulat, melyet ma jelentett be a Főváros[/b]
A kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye Budapesten 2011. november 4-én hét mérőponton elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 µg/m3), ugyanakkor a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3) egyik mérőponton sem lépte túl, továbbá a meteorológiai előrejelzés szerint a mai napon nem várható a levegő minőségének romlása. Ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós István főpolgármester a riasztási fokozat megszüntetése mellett, egyidejűleg elrendeli a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    Lófüttyöt sem ér a környezetvédelmi besorolás!
    Szombaton egy zöld matricás autó úgy okádta a fekete kormot
    hogy alig lehetett látni mögötte.

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    itt a válasz arni:

    menjél segédmotor kerékpárral..ahhoz nem kell “zöldkártya”, még ha kétütemű is 🙂
    viccet félretéve: a tájékoztatás hiánya elég nagy itt Magyarországon..bezzeg az üzemanyag, és egyéb drágulást azt tudjuk napokkal, hónapokkal előre 🙁

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    Miért csak Budapestre vonatkoztatsz?
    Itt a vidéki városban ahol én lakom a buszok óránként járnak, egy jegy 250Ft.Igaz tömegnyomor nincs a buszokon, mert nyugdíjasok vagy diákok utaznak rajta.De azért te sem gondolod komolyan ha fél órás dolgom van a városba akkor megvárom mig jön egy busz, majd leszállok, elintézem, pont elmegy előttem a visszafele menő és várhatok egy órát.Te lehet ráérsz ilyenre, de beülök a kocsiba és mindösszesen 1 óra alatt megfordulok, parkolást meg nem kell mindenhol fizetni.
    És akkor nem is beszéltem arról ha át is kell szállnom.
    Vagy egy régebbi dolog.Szintén vidéki város.Egyszerre indultunk el a helyi lakosú munkatársaimmal haza meló után este 22:00-kor.
    Én akkor 35 km-re laktam, vonattal utaztam, ők pedig a város másik végében laktak, ami kb 12-15km.Nekik egy helyen kellett átszállniuk, én pedig vonatra szálltam a helyijárat után.
    Szerintetek ki ért előbb haza?Nos igen, én már lefeküdtem aludni mikor ők hazaértek.Én 23:30-kor ágyban voltam, ők akkor értek haza.
    Helyijárat mi?

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    és a lényeg:

    A kocsiban nem hallgatok híreket, sőt reggel sem nézem meg merre mi a helyzet, hiszen nem kötelező.
    Kérdem én akkor hogy tájékozódjak a szmogriadóról vagy a végéről?
    Vagy majd megtudom ha megbüntetnek?
    Ez azért korrekt 🙂

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    Nekem LPG-s a kocsim, de “fekete” a plakett.Viszont gázüzemben ez történik:

    “Az LPG jóval környezetkímélőbb módon ég el, mint a benzin, mivel a [b]NOX nitrogénmonoxid-összetevő a kipufogógázban csak mintegy 20%-a a benzinmotorénak, a szén-dioxid (CO2)-kibocsátása is mintegy 15%-kal alacsonyabb, valamint az elégetlen szénhidrogén is csak mintegy fele a benzinüzemnek. Szénmonoxid-értéke nullának vehető[/b]. Emellett az LPG-égéstermékek, kémiailag kedvezőbb összetételük miatt alacsonyabb gépjármű katalizátorhőmérséklet mellett is semlegesíthetők, ezáltal a gázmeghajtású motorok a katalizátort kímélik. [b]Mind e mellett ne feledjük az egyik legfontosabb tényezőt, nevezetesen, hogy gyakorlatilag nincs szilárdrészecske-kibocsátás!”
    [/b]
    Valami “gáz” van a szabályozással :)[b][/b]

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    Kifelejtették a mozgás sérülteket.Ők,hogy közlekedjenek.Tisztelt főpolgármester úr elősször gondolkodni kellene.Úgy néz ki ez felső szinten nem mindig sikerül.

  • 2017.10.31. at 08:43
    Permalink

    Én a cikk egy részével nem értek egyet, ugyanis ha a lusta lakosság venné a fáradtságot és szépen használná a tömegközlekedést akkor nagyon sok személy autó maradhatna szépen otthon akár több ezer darabról is beszélhetünk. Ha pedig azt nézzük, hogy ez a több ezer autó nem pöfékeli tele a város akkor már jelentős CO, CO2 és egyéb szennyező anyag kibocsátást lehet megspórolni, nem beszélve a dugókról és arról, hogy a dugóban álló több ezer autó addig is okádja a füstöt, míg ott áll.
    Ha csak 1000 autót nézünk (aminek sokszorosa az ami naponta rontja a levegőt pesten) akkor jó pár kilométer kocsisorról beszéhetünk. Mire ez az autó sor átvonul mondjuk a Hungárián hány lámpa váltás telik el? Mennyi ideig okádják a füstöt feleslegesen a lámpánál? Nem kevés ez a szám.
    1000 autós kb. 20 BKV buszra felfér. 50 busz sokkal hamarabb megy végig ugyan azon az úton, főleg ha nincs előtte az az 1000 autó.

Vélemény, hozzászólás?