Év Autója 2012 - szerintünk II.
A nagy kérdés: kell-e tolni az elektromos autókat?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tavaly az elektromos Leaf lett az Év Autója, idén a versenyben maradt pályázókból az Ampera/Volt duóra foghatjuk rá, hogy tiszta üzemű. De a Focusból, a Yarisból és az up!-ból is készül zöld változat, így az a kérdés, folytatódik-e a trend.
Ahogy a Toyota Yaris, úgy a Fiat Panda és a Ford Focus is volt már Év Autója. Egyikük szerintünk március elején duplázni fog, kicsit lejjebb kiderül, melyikre voksolunk
Miután e héttől már tudjuk, hogy mely hét autó maradt versenyben a 2012-es európai Év Autója díjért, fokozódott a találgatási kedv, vajon melyik lesz a végső győztes. Növeli az izgalmat, hogy a hétből három modell is volt már korábbi generációjával Év Autója: a Ford Focus 1999-ben, a Toyota Yaris 2000-ben, s a Fiat Panda pedig 2004-ben. Fogalmazhatunk úgy is, amely modell az idei hétből nem teljesen új sorozat, az már korábban is volt Év Autója!
Hogy 2012-ben melyik autó nyer, március 5-én, a Genfi Autószalon megnyitásakor árulja el a 23 ország 59 újságírójának szavazatait összevető grémium − a járművek környezetvédelmi megoldásait, a biztonságot, a vezethetőséget, a kényelmet, az ár-érték arányt, valamint a motorok és karosszériatípusok választékát is figyelembe véve. Magyarországot Gajdán Miklós és Surányi Péter képviseli a döntéshozó testületben. A szűkített listás, döntős kocsik alfabetikus rendben:
- Citroën DS5
- Fiat Panda
- Ford Focus
- Opel Ampera/Chevrolet Volt
- Range Rover Evoque
- Toyota Yaris
- Volkswagen up!
Az Ampera/Volt duó "növelt hatótávolságú" elektromos autó, azaz hibrid, s megoldást nyújt a kizárólag elektronokat fogyasztó, erősen korlátozott hatótávú C-Zero-félék, pontosabban használóik problémájára. A Yarisból jön a HSD, az up!-nak is ígérik alternatív hajtású verzióját, a DS5 dízel-hibridként töri az utat, a Focusnak tisztán elektromos változata is lesz. Így a Panda és az Evoque a kisebbség. Előbbi "csak" jó autónak ígérkezik remek variálhatósággal, kéthengeres motorral és vészfékező rendszerrel, utóbbi "szimplán" pazarul néz ki.
Ezek után nézzük, melyikünknél ki az első. Nem beszéltünk össze, de a múltkori eszmefuttatások különböző eredményét tekintve elég meglepő mód ugyanarra a következtetésre jutottunk...
A tömegmodell Focus fog nyerni − Katona Mátyás
Amely modell az idei hétből nem teljesen új sorozat, az már korábban is volt Év Autója! Ez persze önmagában még semmit sem jelent, hiszen az újdonságoknak most kell meggyőzniük a zsűrit – akik persze minden szempontot figyelembe fognak venni. Például azt, hogy 2010-ben a Volkswagen Polo volt a kitüntetett – túl közelinek tűnik, hogy idén az up! legyen. A Yaris hiába egy kiváló kisautó, kevéssé forradalmi. Prémiumossága és ára miatt vélhetően az Észak-Amerikai Év Autójának választott Range Rover Evoque sem lesz európai Év Autója.
Akár az Opel Ampera/Chevrolet Volt páros is nyerhetne, mégsem ezek a hibridek a legesélyebbek a 2012-es európai Év Autója-címre
Bár 8,4 millió forintos tervezett árával a Citroën DS5 nem túlárazott, ennyi vagy közel ennyi pénzért érdekesebb autó is szerepel a hetesben. Nem más, mint az Opel Ampera, mellyel konnektoros töltéssel 80 kilométer, benzint égetve, menet közben áramot termelve pedig mintegy 500 is megtehető. Ha tippelni kell, szerintem mégsem utóbbi, hanem a tömegmodell Ford Focus fog nyerni. Remekül vezethető, turbós benzinmotorjával is egészen takarékos, és bőven van benne annyi, az alsó-középkategóriában ma még szokatlan menetbiztonsági elektronika, hogy a díjra méltó legyen.
A megpakolt Focus kapja a díjat − Gruber Gergely
Kezdem azokkal, amik szerintem nem juthatnak el a dobogó legfelső fokáig. Az Év Autója-választás nem csupán az év legjobb autójáról szól, a zsűri általában olyan dolgokat is számításba vesz, mint ár/érték arány, elérhetőség, és valamennyire – legalábbis érzésem szerint − valahogy az is beleszámít az eredményekbe, hogy melyik márka mikor és mivel nyert utoljára.
Szerintem terepjáró nem lehet az Év Autója, ezért az Evoque-ot ejtem ki először. A DS5 csodás, de túl speciális, ezért őt sem várom a dobogó legmagasabb fokára. A Leaf után tekinthetnénk visszalépésnek, ha idén nem elektromos vagy hibrid autót díjaznának, meglátjuk, mennyire találják meggyőzőnek az Opel Amperát. Két éve a Polo nyert, szerintem az up!-nak már csak ezért sincs esélye, az új Yarist és Pandát – egyelőre személyes találkozás nélkül – nem érzem olyan erős előrelépésnek, úgyhogy innen már kikövetkeztethető, hogy idén a mindenféle elektronikus jósággal megpakolt Focus kapja a díjat. Második lesz az Ampera, harmadik a Range Rover Evoque.
Forza Panda! Tehát Focus − Kántor István
A hetes szűkítés előtt azt mondtam, őszintén csodálkoznék, ha kettőnél több jelöltem továbbjutna. És kettő került a döntőbe. A Panda és az Evoque. Szívem szerint Forza Panda, de egyik sem nyerhet egy ilyen mezőnyben és egy ilyen korban. A Yaris HSD-stül sem győzhet, hiszen a Toyota a Priusszal már évekkel ezelőtt learatta ezt a babért. A DS5 túl drága, az up! pedig Volkswagen, két éven belül kétszer nem emelhetik trónra a wolfsburgi márkát.
...de közös favoritunk a Ford Focus ultramodern világautó, amelynek nemsokára elektromos változata is megjelenik. A képen látható ST persze hamarabb jön, őt is nagyon várjuk − remélhetőleg csak a csodás, öthengeres hang vész a múltba
Az Ampera/Volt párossal az a bajom, hogy egyáltalán nem új modellek. Mondjuk a Priust is jóval később ismerte el az európai zsűri, mint kellett volna... Tehát Focus. Ultramodern világautó, nem kicsi, nem is nagy, no és lesz belőle elektromos. Hogy alig pár éve a kékovál már első lett az S-Maxszal, illetve maga a Focus is Év Autója volt 1999-ben, nem döntően − és hátrányosan − befolyásoló tényező. Tehát Focus, megérdemelten.
Autónavigátor.hu
Ez is érdekes lehet:
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
Nem is egy, hanem két i-MiEV elektromos versenyautót nevezett a Mitsubishi a híres Pikes Peak-i hegyiversenyre. Egyik sem fogja veszélyeztetni a 10 perces álomhatárt.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 1.759.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.490.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 410.000 Ft Évjárat: 1999 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |




















Hozzászólások (1 db)
Nagyon szép kívülről, főleg ebben a színben! Valódi előrelépést az elektromos és a Plug-In Hibrid változat piacra dobása jelentene! Erre várunk már nagyon!
A másik, hogy pont úgy nézzen ki, mint itt a képen, mert a szalonokban az "alap felszereltség" valahogy sokkal gagyibban szokott kinézni és azonnal kiábrándul belőle az ember.
Az elektromosnak nem kell majd ekkora hűtőrács. Amúgy nagyon rendben van az autó.