Nyári kiruccanás, Mercedesszel. Igen, most

Exkluzív utazási ötletek autómániásoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nyárnak vége, a karácsony még messze, a Mercedes meg már a jövő nyári kiruccanást tervezi. Ezzel remek ötletet is adott.

Kétféle reakció jellemző arra az esetre, amikor az indiánnyár kellemes napjai is véget érnek és beköszöntenek az igazi, hűvös őszi napok. Az emberek egy része az elmúlt nyáron készült fotókat kezdi nézegetni és nosztalgiázva emlékszik vissza a „azokra a szép napokra”. A többiek pedig előre tekintve, hirtelen elkezdik tervezni a jövő évi nyaralást. Nyilván az utóbbiakra alapozva ajánlja Classic Car Travel katalógusából a Mercedes a 2017 júliusában 4 alkalommal induló Carl Benz Tour utazásait.
Hirdetés
Persze bárki megtervezheti a nyári nyaralás útvonalát, és eszerint időben lefoglalhatja a szálláshelyeket, tájékozódhat az útba ejtett látványosságokról. Az autómániásoknak viszont nyilván az sem mindegy, hogy mivel indulnak útnak. A Mercedes ajánlata a veterán roadsterek szerelmeseinek szól, hiszen régi SL modellek volánja mögött járhatják be a résztvevők Provansz vagy Toszkána útjait. Netán háromnapos túrán Baden-Württemberg szépségeit is megcsodálhatják, valamint megismerhetik a márka történetét. Inkább tippelni sem próbálom egy ilyen kiruccanás árát, ahol a veterán roadstert is a Mercedes adja, de így még jóval karácsony előtt mindenképpen kiváló ajándékötlet lehet. Akik pedig nem veterán élményekre, hanem nagyon is maiakra vágynak, azoknak például a Porsche tartogat hasonló utazásokat, hasonló konstrukcióban. Tehát az autót a Porsche biztosítja, illetve saját Porschéval is részt lehet venni ezeken a kirándulásokon. Aki pedig csak egy körre vinne el egy Porschét, azt is megteheti a stuttgarti Porsche Múzeumnál, ahol még év végéig tart a Mercedes Múzeummal közös akció is. Mindegyik szintén remek ajándék lehet karácsonyra, pláne, ha meglepetés. Néhány hazai autókölcsönző jóvoltából persze akár itthon is bérelhetők élményautók és saját szervezésben is bejárhatók hazánk és Európa legszebb tájai. Ez több szervezést igényel, viszont valószínűleg olcsóbban megvalósítható. Ám így már eléggé eltávolodtunk a Mercedes ötletadó, veterán roadsterekkel ajánlott kiruccanásaitól...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Nem vagyok benne biztos, hogy itthon erre meglenne a megfelelő kereslet. Ötletnek tényleg jó, de ez egy baromi nehéz üzleti vállalkozás lenne. Viszonylag sok autó kell, mármint sok fajta. Eleve nagyon szezonális az egész. Kellene egy nagyon komoly műszaki/restaurátor háttér a folyamatos top állapotban tartáshoz, és ha valami baleset történik akkor az is egy veteránnal elég necces tud lenni. Itthon nem tudom hogyan kezelik a biztosítók az ilyen esetet, de egy veteránnal nincs is egyszerű eset. Ugye eleve egy minősített autó itthon azért meglehetősen sok korlátozással kerülhet forgalomba. Ha meg nem OT minősített akkor meg a biztosító egy 30-40 éves roncsként kezeli eleve. A végén lehet annyiba kerülne minden amennyiért az ember kap egy olcsó veteránt. Mondjuk persze azt is megértem, ha valaki nem ért hozzá és szervizekbe kell hordania az maga a rémálom és így egyszerűbb lenne. De tényleg nem tudom mennyire lehet erre igény itthon. Kíváncsi lennék a kinti árakra, hogy ők mennyiből hozzák ezt ki, hogy nyereségesek legyenek.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    A Dockx autókölcsönzőnek pl külön oldtimer flottja van.
    [url]http://autossagok.blog.hu/2016/03/14/39_antwerp_classics[/url]
    Szerintem ez egy teljesen jó üzleti modell, megkapod az élményt a szívás nélkül 🙂

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Nyugaton másért tartják az oldtimereket, a szabályozás sok helyen nem teszi lehetővé erősebb autók anyagilag fájdalommentes fenntartását, az oldtimer egy alternatíva. És egyúttal egy régi álom megvalósításának lehetőseége…

    Látok néha különcebb darabot (pl Saab93, Citroen DS), de a legkommerszebb autók is olyanok, mint a BMW 2002 vagy a Porsche 924.

    Ha egy ilyen autója van az embernek, szerintem remekül passzolnak az ilyen joyride-túrák…

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Nem tudom ez egyébként ezt mennyire lehet veteránozásbak nevezni. Nekem ez a szó kicsit mást jelent. Ez inkább veterán kölcsönzés. Kicsit olyan mint egy szombati gyerek vagy egy kölcsön kutya….

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Már egy Balaton Classic árát is nehezen csengeti ki egy átlag veterános, nem még egy ilyenét……. Egyébként meg akinek van egy öreg autója az simán ki tud találni egy hasonló kis kirándulást normális költségek mellett. Akár itthon is. Itt is vannak csodaszép helyek amit érdemes egy kis autós túra keretében meglátogatni.

Vélemény, hozzászólás?