Meglepetés: abbahagyja Le Mans programját az Audi

Ezentúl a Formula-E-re koncentrál az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ide vezetett a VW-csoport alternatív hajtások felé való irányultsága. Komoly változások lesznek az Audi motorsport részlegénél is.


Már korábban is terjengtek a pletykák, de nem akartuk. 2017 végéről szóltak a infók, ám úgy látszik, már idén kiszáll az Endurance Világbajnokságból az Audi. A FIA WEC a világ legkomolyabb hosszútávú bajnoksága, aminek ráadásul része a legendás Le Mans-i 24 órás verseny is. Ebből a sorozatból száll ki az Audi, aki olyan hatással volt a prototípusok és a hosszútávú versenyzés világára, mint még senki. Hozzájuk kötődik az első TFSI, TDI és hibrid sportautó győzelme is. Három korszakalkotó technológiáról beszélünk, ezért is hihetetlen belegondolni, hogy idén futják utolsó köreiket gyári színekben Audi LMP1-es autók. Legalábbis az előre látható jövőben. Erre azért senki számított. 18 év és 13 Le Mans-i 24 órás győzelem után lépnek tovább, meglepő gyorsasággal.
Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának elnöke 300 Audi Sport dolgozó előtt jelentette be, hogy mostantól a legtöbb energiájukkal a Formula-E programra koncentrálnak. Mindezt úgy, hogy mind a 300 dolgozó munkahelye megmarad, csupán a feladat lesz más. A kiszállásnak természetesen gazdasági okai vannak. Elsősorban az anyacég VW-csoport dízelbotránya, ami után már ők is az alternatív hajtásoknak kötelezték el magukat, ráadásul az Endurance Világbajnokság 2018-ban életbe lépő szabályváltoztatásai sem kedveztek volna az Audi dízel-hibrid hajtásának. A gyártók gyakran az autósport fejlesztéseit ültetik át az utcai autókba, ezért is lehet logikus az Audi döntése, akármennyire is fáj egy ilyen legenda elvesztése. Hibrid rendszerek fejlesztése szempontjából a Formula-E világvezető jelenleg. „Az elektromos hajtások jövőjéért fogunk versenyezni.” - mondta Stadler. „Ahogy a civil autóink is egyre inkább elektromosak, úgy a versenyautóinknak is egyre inkább annak kell lenniük. Az FIA Formula E programunkat már 2017-ben megkezdjük. Ebben a sorozatban van a legnagyobb lehetőség a jövőt tekintve. Az Audi úgy döntött, hogy megerősíti partnerségét a Team ABT Schaeffler Audi Sport-tal már a 2016/2017-es szezonban. A gyártó mostantól aktívan beszáll a technikai fejlesztésbe.”
A Formula-E program mellett, szinte változatlan felállásban megtartja DTM programját is az ingolstadi gyár, miután idén a csapatok és gyártók bajnoki címét is hazahozták és az egyéni bajnoki címről is csak 4 ponttal maradt le Edoardo Mortara. Itt egyébként szintén komoly változások várhatóak, hisz áttérhetnek a Class One szabályrendszerre, és nyolc helyett már csak 6 autóval vehetnek részt a gyártók. Ezen kívül meg kell említeni a Rallycross VB-t is, ahol ezidáig csak az EKS csapat kapott fél-gyári hátteret, és idén Mattias Ekström világbajnok lett az Audi S1 EKS RX quattro-val. Ezek után kevés kérdés maradhatott a gyártó számára a csapattal kapcsolatban, ám a rallycross média jelenléte nem olyan jelentős, mint a nagyobb sorozatoké. Hivatalos döntés még nem született a rallycross-program jövőjével kapcsolatban, ahol egyébként szintén felmerült, hogy - ne adj Isten - áttérnek az elektromos hajtásokra.
Hirdetés

Ezzel a szomorú hírrel egyértelművé vált, hogy jövőre már csak a Toyota és a Porsche küzd meg az LMP1 H csúcskategória bajnoki címéért. Ha volt az autósport-történelemben olyan dominancia, ami mellette nem volt unalmas, akkor az az Audi Sport Team Joest féle volt. Minden győzelemért megküzdöttek, folyamatosak voltak a fejlesztések és izgalmasak voltak a futamok. Köszönjük ezt a 18 évet Audi Sport! Hiányozni fogtok a valódi autóversenyekről!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?