Autótörténeti bejelentés: feltámasztják a Borgwardot

Feltámadhat 54 év után a Borgward

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újra készülhet Borgward, legalábbis egy videóban ezt ígéri az újjáéledő egykori német cég vezetője. A cégalapító unokája nagyon elszánt.


Folytatódik a megszakadt hagyomány - áll a Borgward közleményében. Bréma városa több mint 100 éves múlttal rendelkezik az autógyártás terén. Carl F. W. Borgward 1929-ben több gyárat (Hansa, Goliath és Lloyd) tudott egyesíteni, ezzel az egyik legerősebb versenyző lett az akkori német autópiacon, középkategóriás modelljei négy és hathengeres változatban leverték az Opelt és árban a Mercedest is. Élen jártak a technikai fejlesztésekben, de a tömeggyártókkal szemben nem tudták kelőképpen optimalizálni az előállítási költségeket. Pénzügyi gondok miatt 1961-ben csődvédelembe kényszerítették a céget és bár végül minden márkányi követelés megtérült, a cég már nem gyártott autót 1961-után.
Hirdetés


Az alapító 1963-as halála után még Mexikóban összeszereltek pár Borgwardot, de a márka végül le lett radírozva az autógyártás térképéről. Az elmúlt időszakban csak a veterángyűjtők körében forgott a márka. A cégalapító unokája, Christian Borgward közleményében egy tíz éve dédelgetett tervet említ, ami mostanra ért el abba a fázisba, ami a cég puszta létezésén felül akár autógyártásba is átcsaphat. A pontos terveket hol máshol, mint a márciusban nyitó 85. Genfi Autószalonon fogják bejelenteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?