0 új cikk érkezett

Fisichella kis híján nyert

Feje tetejére áll a Formula–1 Spában

2009. szeptember 1., kedd 11:28 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Giancarlo Fisichella az eddigi sereghajtó Force Indiával kis híján megnyerte a Belga Nagydíjat. Csak Räikkönen KERS-e tudta őt legyőzni.

Fisichella a Force India első pontjait szerezte

Fisichella a Force India első pontjait szerezte

A feje tetejére állt a Formula–1 a hétvégén. Nem volt eső, nem volt jó időben beküldött safety car, de még csak gyomorrontást sem kapott a mezőny fele. Egyszerűen felborult a papírforma, és a szakma a mérnökökkel együtt csak a fejét vakargatja, hogy miért.

Az első meglepetés az időmérő edzés második körében, a Q2-ben született, ahol kiesett a vb-éllovas Jenson Button és mind a két McLaren. Utóbbiakra pedig az előző két futamon nyújtott teljesítményük alapján még pénteken is azt hittük, hogy megeszik reggelire az egész mezőnyt.

Az igazi meglepetés azonban még hátravolt. A pole pozíciót Giancarlo Fisichella szerezte meg, mögötte az előző versenyen betliző Toyotával Jarno Trulli végzett a másodikon, a harmadik és ötödik helyet pedig az idei évre végérvényesen leírt BMW-k szerezték meg.

Az okot sokan találgatták, de még a pilóták sem értették. – Fogalmam sincs, mi történt – mondta a bőréből éppen kiugrani készülő Fisichella az edzés után, de Trulli is csak a kezét tárta szét: – Nem hoztunk semmi új fejlesztést, ugyanolyan az autónk, mint az előző versenyen volt.

Néhányan megpróbálkoztak azzal a teóriával, hogy a hűvös idő tette az egészet, a legelfogadhatóbb magyarázat azonban az volt, hogy a mai autók annyira egyformák, hogy az egyes pályák karakterisztikája ekkora különbséget teszt köztük. Vagyis, ha eddig Spa-jellegű pályákon rendezték volna a vb-t, akkor a BMW és a Force India vezetné a bajnokságot.

1:150-hez fogadták Fisichella pole pozícióját Belgiumban. Aki rátett, nagyot kaszált

1:150-hez fogadták Fisichella pole pozícióját Belgiumban. Aki rátett, nagyot kaszált

Elég hihetetlen, de cáfolni senki sem tudta.

Ezt támasztotta alá maga a verseny is. A rajtnál Fisichella gond nélkül eljött elsőnek, míg a BMW-k addig bénáztak, hogy Räikkönen a hatodik helyről körbeautózott mindenkit, és felzárkózott a második helyre.

– Először megpróbáltam rendesen befordulni, de azt hiszem, hogy Nick (Heidfeld) vagy valaki más túl gyorsan jött, és kitolta Jarno Trullit, úgyhogy nem volt hova mennem. Jól működött, de nem így terveztem – mondta a finn.

Räikkönen éppen Trullit előzi kívülről a rajtnál

Räikkönen éppen Trullit előzi kívülről a rajtnál

A Ferrari malmára hajtotta a vizet az első körben a második féktáv utáni baleset, amelyben Jenson Button, Lewis Hamilton, Romain Grosjean és Jaime Alguersuari is kiestek. A safety cart beküldték, majd pár kör után, amikor újra rajtolt a mezőny, Räikkönen rutinos róka módjára tapadt rá Fisichellára, majd az első adandó alkalommal aktiválta a KERS-t, és úgy megelőzte Fisichellát, mintha az ott sem lett volna.

– Tudtam, hogy meg kell előznünk őt (Fisichellát), miután nagyjából ugyanannyi körön vagyunk – mondta Räikkönen. – Ha nem a safety car után csináltam volna, akkor túlságosan felgyorsult volna. Ezért olyan közel mentem hozzá, ahogy csak tudtam. Már az első kanyar után is közel voltam hozzá, aztán az Eau Rouge-nál még közelebb. Amint megnyomtam a KERS-gombot, már előtte is voltam, úgyhogy nagyon egyszerű volt.

Räikkönen és a KERS verhetetlen volt

Räikkönen és a KERS verhetetlen volt

A meglepetés azonban folytatódott. Fisichella egy pillanatra sem szakadt le Räikkönen mögül, és ha nem is került olyan szituációba, amikor fontolóra vehetett volna egy előzést, végig látta a finn autóját.

– Amikor egy kicsit közelebb jött hozzám, akkor elkezdtem másképp használni a KERS-t, úgyhogy nem volt nagy ügy. Mármint úgy értem, így elég nehéz előzni – magyarázta Räikkönen.

Az egyetlen előzési lehetőség akkor nyílt volna, amikor úgy tűnt, hogy Fisichella egy körrel tovább maradhat kint, mint Räikkönen, ám mind a két alkalommal egyszerre álltak be a boxba. A csoda tehát elmaradt. Räikkönen nyert, Fisichella pedig egy szomorú második hellyel lehetett boldogabb.

– Ha valaki pénteken azt mondja nekünk, hogy nyolcadikok leszünk a versenyen, azonnal belegyezett volna bárki a csapatból – kesergett Fisichella. – Most másodikok lettünk, ami nagyszerű eredmény. De hát, tudják, gyorsabb voltam Kiminél. Csak azért tudott megelőzni, mert használta a KERS-t. Akár nyerhettem is volna.

Majdnem győzelemmel ért fel Fisichella második helye, de csak majdnem

Majdnem győzelemmel ért fel Fisichella második helye, de csak majdnem

A Ferrari ezzel a tavalyi Brazil Nagydíj óta először tudott nyerni, a Force India pedig megszerezte fennállásának első pontját, és egyben az első dobogós helyezését is.

Sebastian Vettel harmadik helye már nem volt ekkora meglepetés. Igaz, a verseny előtt nem számított favoritnak, de okos versenytaktikával és az utolsó szakaszban sorozatban futott leggyorsabb körökkel megérdemelten állhatott fel a német a dobogó harmadik fokára.

Vettel simán a leggyorsabb volt, de csak harmadik lett

Vettel simán a leggyorsabb volt, de csak harmadik lett

A BMW Saubernek ugyan nem jutott serleg, mégis ünnepelhettek, miután egy verseny alatt megduplázták idei pontjaikat. Kubica a negyedik, Heidfeld pedig az ötödik helyet szerezte meg.

Heikki Kovalainen egykiállásos taktikával mentett meg három pontot a McLarennek a hatodik helyen.

A vb-éllovasok közül Rubens Barrichello szerepelt a legjobban az időmérő edzésen. A negyedik helyről azonban a kuplung hibája miatt nem tudott elindulni, és szinte a mezőny végére esett vissza. Csapata a safety car alatt gyorsan teletömte benzinnel a Brawnt, ami jó döntésnek bizonyult, mert így a brazil a két pontot érő hetedik helyig tört előre.

A BMW megduplázta idei pontjait

A BMW megduplázta idei pontjait

Ezúttal sem maradt le a pontszerzésről Nico Rosberg, aki a nyolcadik lett. Mark Webber pontszerző esélyeit egy boxutca-áthaladásos büntetés vitte el, amelyet az után kapott, hogy csapata túl hamar engedte ki a boxból, és majdnem nekiütközött Heidfeldnek. Webber így csak kilencedik lett.

Alonsót egy kiálláson volt, ám ez alatt az egy boxlátogatása során nem tudták a bal első kereket rendesen felszerelni, ami miatt egy körrel később lépésben visszajött a boxba, és kiállt. Trulli a második helyről rajtolva belekeveredett egy kis lökdösésbe, ami miatt ki kellett jönnie a boxba, aztán beragadt Badoer mögé, végül az ő autóján is bénáztak egy kicsit a boxban - ezután feladta a versenyt.

Timo Glock a tankoló berendezés hibája miatt veszített pozíciót és lett tizedik, megelőzve Sutilt és Buemit. A sort megint Nakajima és Badoer zárták.

A világbajnokság állása egy kicsit vált csak szorosabbá. Az idén először pont nélkül maradt Button előnye 16 egységre olvadt Barrichellóval szemben. Vettel csapattársát átugorva feljött a harmadik helyre, hat pontot hozott Buttonon, így már ő is csak 19 egységre van az éllovastól.

Érdekes lehet, hogy az elmúlt három versenyen Kimi Räikkönen szerezte a legtöbb pontot három dobogós helyezésével, de ennek ellenére nem túl optimista.

Fisichella éppen Räikkönen állítását teszteli

Fisichella éppen Räikkönen állítását teszteli

– Realistának kell lennünk. Tudjuk, hogy az autónk nem olyan gyors, mint az ellenfeleké. Néhány pályán, mint amilyenen az előző pár verseny volt, nagyon OK a kocsi, de nem számíthatunk arra, hogy sorozatban versenyeket nyerjünk.

És a végére még egy Kimi-féle bölcsesség. A finntől az örömében osztozni kívánó újságíró megkérdezte, hogy édesebb volt-e a pezsgő – amiből ezúttal is előbb ivott és csak utána locsolt Räikkönen – mint a második és a harmadik helye után.

„Ha első, második vagy harmadik vagy, attól az üvegben még mindig ugyanaz van, de az érzés jobb.”

Belga Nagydíj, Spa végeredmény:

1. Kimi Räikkönen (FIN) Ferrari, 1:23:50,995

2. Giancarlo Fisichella (I) Force India–Mercedes, +0,939

3. Sebastian Vettel (D) Red Bull–Renault, +3,875

4. Robert Kubica (PL) BMW Sauber, +9,966

5. Nick Heidfeld (D) BMW Sauber, +11,276

6. Heikki Kovalainen (FIN) McLaren–Mercedes, +32,763

7. Rubens Barrichello (BR) Brawn–Mercedes, +35,461

8. Nico Rosberg (D) Williams–Toyota, +36,208

9. Mark Webber (AUS) Red Bull–Renault, +36,959

10. Timo Glock (D) Toyota, +41,490

11. Adrian Sutil (D) Force India–Mercedes, +42,636

12. Sébastien Buemi (CH) Toro Rosso–Ferrari, +46,106

13. Kazuki Nakajima (J) Williams–Toyota, +54,241

14. Luca Badoer (I) Ferrari, +1:38,177

Kiesett versenyzők

27. kör Fernando Alonso (E) Renault

21. kör Jarno Trulli (I) Toyota

1. kör Jenson Button (GB) Brawn–Mercedes

1. kör Romain Grosjean (F) Renault

1. kör Lewis Hamilton (GB) McLaren–Mercedes

1. kör Jaime Alguersuari (E) Toro Rosso–Ferrari

Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel, Red Bull–Renault 1:47.263

A világbajnokság állása:

1. Button 72, 2. Barrichello 56, 3. Vettel 53, 4. Webber 51,5, 5. Räikkönen 34, 6. Rosberg 30,5, 7. Hamilton 27, 8. Trulli 22,5, 9. Massa 22, 10. Kovalainen 17, 11. Glock 16, 12. Alonso 16, 13. Heidfeld 10, 14. Fisichella 8, 15. Kubica 8, 16. Buemi 3 17. Bourdais 2

Konstruktőrök világbajnoksága:

1. Brawn–Mercedes 128, 2. Red Bull–Renault 104,5, 3. Ferrari 56, 4. McLaren–Mercedes 44, 5. Toyota 38,5, 6. Williams–Toyota 30,5, 7. BMW Sauber 18, 8. Renault 16, 9. Force India–Mercedes 8, 10. Toro Rosso–Ferrari 5

Mihályi Csaba

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Használtautó.hu

CITROEN C5 Kombi 2.0 H...

Ár: 1.199.000 Ft

Évjárat: 2003 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

HONDA CIVIC 1.5 LSi Ai...

Ár: 599.000 Ft

Évjárat: 1996 / 1

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

SEAT CORDOBA Vario 1.9...

Ár: 349.000 Ft

Évjárat: 1998 / 3

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó