Így parkolj, ha kicsi a garázsod!

Garázsból a nappaliba? Nem feltétlen úri hóbort!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan garázsuk méretéhez kénytelenek autót vásárolni. A filmen látható belga úriember aligha fogja lecserélni Fiat Pandáját.


Hazánkban is ismert probléma, hogy napjaink garázsait és parkolóhelyeit sok esetben nem a mai - jellemzően mind nagyobb - autókhoz tervezték, s ez bizony a régebbi házak lakóinak sok esetben behatárolja az autóválasztási lehetőségeit. Na ja, azért gyorsan jegyezzük meg, hogy legtöbben már annak is örülünk, ha van garázsunk, s van lehetőségünk autók között válogatni. Az alábbi videón látható úriembernek például garázsa van, autót viszont már aligha fog váltani.
Hirdetés
Mindössze 1,55 méter széles garázsához ugyanis remekül passzol első szériás, 1,49 méter széles, azaz a garázs belső szélességénél mindössze 6 centiméterrel keskenyebb Fiat Pandája, amivel még épp be tud állni. Ráadásul olyannyira "úri" a csöppnyi garázs, hogy abból egy ajtón keresztül rögtön nappalijába tud lépni. Sőt, nem is abból, hanem közvetlenül autójából, hiszen ha nem lenne ott az az ajtó, ki sem tudna szállni autójából.

A beparkoláshoz természetesen alkalmaz néhány trükköt, a garázs falaira például viszonylag vaskos puha csíkot helyezett fel, hogy ha esetleg a falnak hajtana, az autó azon csússzon végig. A megoldás úgy tűnik, bevált, ugyanis a kis Pandán a videó szerint nincsenek horzsolások. A tükrök behajtása is praktikus, s az is, hogy autóját a sofőroldali kapufához, illetve falhoz centizi. Könnyebb ott érezni az autót, mint a másik oldalt. Ha nincs oldalsó ajtó a garázs falánál, ahol ki lehetne bújni, egy - a képen láthatónál szélesebb, de nem túlzottan méretes garázsnál - talán könnyebb átugrani az anyós oldalára, s az ott maradó "dupla" helyen kiszállni, mint a középre igazított autóból a sofőr oldalánál kikecmeregni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?